Békés Megyei Hírlap, 1992. február (47. évfolyam, 27-51. szám)
1992-02-14 / 38. szám
Légtérsértés a magyar—jugoszláv határon (2. oldal) A HAZA MINDEN ELŐTT! 1992. FEBRUAR 14., PENTEK Ma: Micimackó (azért) a barátom... Közben megtanulják és igyekeznek megtanítani például azt, hogy „legjobb felhőnek lenni az égen”... (3. oldal) Holnap: Egy este a pékségben A műhelyben egyetlen gép van, a tulajdonos szerint is legalább első világháborús. De biztonságos, gyors és könnyű kezelni. (5. oldal) Bombariadó a színházban Nem éppen eszményi ötlettől indíttatva telefonált egy ismeretlen tegnap este 7 óra után 8 perccel a rendőrségre Békéscsabán. A titokzatos, jól értesült” arról tájékoztatta a rendőröket, hogy bombát helyeztek el a Jókai színház épületében. Thalia fellegvárában éppen 6 perce játszották az Eszményi gyilkos című darabot, a közönség feltehetően izgalmas krimi reményében helyezte magát kényelembe a székeken, amikor a történet forgatókönyvön kívül, „élesben” folytatódott. A bejelentés után rögtön kitessékeltek mindenkit az utcára, s a rendőrség hozzálátott az épület átkutatásához. A vizsgálat lapzártánkkor még tartott, így csak remélni tudjuk, hogy a bejelentés vaklárma volt, s a kellemetlen közjáték után folytatódhatott az előadás. Hogyha nékem sok pénzem lesz... Mit kínálnak az utazási irodák? Jó adag bátorság kellene ahhoz, hogy egy hétvégi piacon riportsorozatot készítsünk a kofák és a kuncsaftok körében arról: hová, merre utaznak a világban, ha majd eljönnek a langyos nyári hónapok, no és a hosszú szabadságok. A szorgos kérdező valószínűleg pillanatokon belül szapora tojásviharba sodródna, a menekülés leghalványabb reményét sem adva meg magának. Hiába, ilyen világban élünk — törődik bele legtöbbünk a megváltoztathatatlanba, vagyis: a nyári szabadság tervezésekor szigorúan a pénztárca bőségéhez, többnyire sajnos szegénységéhez igazodik. Ily módon a (Folytatás a 3. oldalon) Egy életmű elismerése A Magyar Köztársaság elnöke Nagy Gyulának, az orosházi Szántó Kovács János Múzeum muzeológusának életműve elismeréseként a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztje kitüntetést adományozta. A kitüntetést Göncz Árpád csütörtökön a Parlament Nándorfehérvári termében adta át. Az átadáson jelen volt dr. Biszterszky Elemér, a Művelődési és Közoktatási Minisztérium közigazgatási államtitkára, valamint Baross Gábor, a Kórusok Országos Tanácsa elnöke. A végösszeget sem ismerik Várhatóan március elején érkeznek Budapestre a volt Szovjetunió Külgazdasági Bankjának képviselői, s így valószínűleg a megbeszéléseken szóba kerül az elmúlt néhány év során felhalmozott kereskedelmi tartozások rendezése. A Magyar Nemzeti Bankban elmondották: eddig még abban sem jött létre megállapodás, hogy mekkora a tartozások végösszege. Ez mintegy 2 milliárd rubelre tehető, ám bizonyos tételeken még vitatkoznak a szakértők. Korábban már született egy megegyezés, hogy a kereskedelmi tartozásokat 0,92-es szorzóval számolják át rubelről dollárra. Az ügy rendezése Magyar- országnak azért lenne fontos, mert ezek a kintlevőségek egyelőre nem kamatoznak. Bizonytalan az is, hogy mikor kerülhet sor törlesztésükre. A tartozások az elmúlt években jöttek létre a magyar—szovjet külkereskedelemben. Bálint-napi leltár Szép szokás — sajnos nálunk még nem, csak a nyugateurópai országokban — a Valentin(e)-, azaz Bálint-napi megemlékezés, a virágcsokor, az üdvözlőlap. Ajándék, kedvesség, egy kis figyelmesség, amellyel fiatal szerelmesek és jóbarátok lepik meg egymást a hagyomány szerint évszázadok óta ezen a napon, február 14-én. Két-három éve történnek kísérletek hazánkban is arra, hogy meghonosodjon ez a köszöntési mód, ez az ünnep. Megjelentek az alkalmi üdvözlőkártyák és a csokordíszek, ám enyhén szólva nem túlzott az érdeklődés. Vajon miért? Nem hinném, hogy az idegen szokás ellen berzenkedne a magyar ember. Nincs ennek a napnak semmilyen politikai színezete, és ráadásul nem kötelező a bevezetése sem. Inkább az lehet az érdektelenség, a közöny oka, hogy nem olyan időket élünk, amikor könnyű lenne betömi a piacra egy újabb ünnepnek. Marad nekünk a karácsony, a húsvét, legfeljebb a névnapok, a születésnapok? Emlékszem, gyermekkoromban mekkora postaforgalmat bonyolítottunk karácsony és húsvét táján, de még az ünnepek nélkül is írtunk leveleket, lapokat. Aztán már csak az ünnepekre, s a legutóbbi években már akkor sem. Ettől a leltártól egyszerűen megborzongok... Nem olyan időket élünk? Dehát milyen időket? Leszoktunk a levélírásról, az üdvözlőlapokról, könnyebb utolsó percben a telefon után nyúlni, kiment a divatból a köszöntő, a virág, a tréfálkodás, a kedvesség. S még arra sincs időnk, hogy rádöbbenjünk: minél nagyobb a hajsza, a rohanás, annál inkább vágyódunk az apróbb figyelmességre, az őszinte, önzetlen hangra. Niedzielsky Katalin Betörőy reszkess! Jön a TÜVATI Ha Móró testvérek, akkor TÜVATI, vagyis tűz- és vagyonvédelmi kft. „Nálunk nem maradhat ujjlenyomat a szerelő után” — mondja a cég ügyvezető műszaki igazgatója arra célozva, hogy az idén 150 millió forint értéket szeretnének „beszerelni” a Hirschmann, a Racal és a Burle cégtől vásárolt tüzet, betörőket távol tartó technikai eszközökből. Erre pedig a gomba mód szaporodó kft.-k, pénzintézetek, gazdasági társaságok, s nem utolsósorban a módosabb egyéni megrendelők minden bizonnyal igényt is tartanak, hiszen valljuk be: majd’ mindany- nyian aggódva hajtjuk álomra a fejünket manapság, vajon elég magas-e a kerítés, nem reccsen- e a pozdorjaajtó reggelig. Á tegnapi budapesti sajtótájékoztatón Móró János elmondta: 10 százalékon belüli forint- leértékelés esetén az idén már Гм^ГП Щ 1ЯЯиИ TŰK olcsóbbak is tudnak lenni, mert megrendeléseik nagysága ezt „megengedi”. Amit nem szeretnek vállalni: hogy félmunkát végezzenek, vagyis: „olcsó húsnak híg a leve” módszerrel telepítsék berendezéseiket, mert igyekeznek megközelíteni a tökéletes biztonsági rendszereket. A vagyonvédelem szoros kapcsolatban áll a biztosítási irodákkal, a TÜVATI ennek jegyében saját tanácsadó szervezetet is készül létrehozni. A rendőrséggel és a két legnagyobb biztosító társasággal pedig októberben Hajdúszoboszlón második alkalommal rendezik meg az országos tulajdonvédelmi konferenciát. F.L Kétsoprony a béke mellett marad? Úgy másfél százan vettek részt azon a hétfő esti kétsopro- nyi lakossági fórumon, amelyen a termelőszövetkezeti átmeneti törvény, a vagyonnevesítés és a kárpótlás volt a „slágertéma”. Dr. Kossuth László polgár- mester megnyitójából arra következtethettünk, hogy amiről itt szó esett, a falu vezetői nem csupán a tsz-tagok és a kárpótlásra várók magánügyének tekintik. Nyilvánvaló, hogy a falu békéje, gazdasági talponmara- dása a tét. Czepó János tsz-elnök vállalkozott arra, hogy a nem éppen paragrafusrágáson felnőtt parasztemberekkel első olvasatban ismertesse a végrehajtásra váró jogszabályokat. Mint mondotta, a termelőszövetkezet átalakulása a vagyonnevesítéssel kezdődik, majd a szervezeti változásokat követően új alapszabályt kell elfogadniuk a tagoknak, illetve tisztségviselőket választanak maguk közül. Az elnök igyekezett átvezetni hallgatóságát a vagyonnevesítés útvesztőin. Tanulságként annyit (Folytatás a 3. oldalon) Adó-idő! Vállalti mérlegekre vár az APEH A főkönyvelők aligha a szép napos időben gyönyörködnek ezen a héten -— nem mintha nem vágynának egy kis melegségre, de február 15-én, tehát szombaton lejár a vállalati mérlegek beküldésének határideje. Menynyi dokumentum érkezett be eddig, melyek az első tapasztalatok a feldolgozás során? Erről kérdeztük tegnap délután az APEH Békés Megyei Igazgatóságtól Nóvéné dr. Mátrai Ágnes igazgatóhelyettest, aki elmondta: összesen 1166 mérleget várnak, és ebből beérkezett 249. Mivel 15-e szombatra esik, ezért hétfőn még elfogadják a papírokat a SZÜV-ben — ahol az adatok számítógépes feldolgozása történik — az APEH munkatársai. Az már most kitűnik, hogy sok az apró hiba, például az ösz- szeadásnál, vagy az „Összesen” sorokat üresen hagyják. Előfordul olyan összefüggési hiba, hogy pontatlan az adóalap meghatározása, illetve az adó összege — ez az áfánál és a ványánál tapasztalható. Azután: a mérleg hátoldalán a törzstőkét nem a megfelelő helyen tüntetik fel, esetleg megfeledkeznek egy „mínusz” előjelről. — Ki korrigálja ezeket? — A revizor kollégák a SZÜV-ben — miután a számítógép kiadja a hibalistát —, javítják, ha egyértelmű, ha pedig nem, akkor behívják az érintettet — sorolja az igazgatóhelyettesnő. — Lehet-e arra számítani, hogy a határidőt sokan nem tartják be? — Nem hiszem. Ez az adóalanyi kör évek óta kialakult gyakorlatot követ, jól ismeri a szabályokat. Inkább az egyéni vállalkozók és a magánszemélyek esetében fordulhat elő késés. — Csak emlékeztetőül: ők meddig kötelesek benyújtani a papírokat? — Az egyéni vállalkozók február 28-áig, a magánszemélyek március 20-áig. (tóth) Márkás De Longhi termékek vására áruházunkban!- Siesta gázkályha RH 45 infra, 4,5 kW 14 800 Ft- Olajradiátor 45 m3 légtér fűtéséhez 8 370 Ft- Olajradiátor 60 m3 fűtéséhez 8 940 Ft- Olajradiátor 60 m3 fűtéséhez 9 320 Ft- Ventilátoros hősugárzó PT 2 tip. 2 kW 3 790 Ft teljesítményfelezővel, hőfokszabályozóval- Friteuse FR-M forgókosaras típus 11 900 Ft Főbb előnyei minden más készülékkel szemben: —energiamegtakarítás 25% —olajmegtakarítás 50%. eb ELEKTROHAZ Békéscsaba, Baross u. 10. Nyitva tartás: hétfőtől péntekig 9—19-ig, szombaton 9—14-ig. Várjuk Önt egy európai színvonalú műszaki áruház óriási kínálatával.