Békés Megyei Hírlap, 1992. január (47. évfolyam, 1-26. szám)
1992-01-11-12 / 9. szám
CSALÁD - OTTHON 1992. január 11-12., szombat-vasárnap Ф Leplezetlenül Dohányfüsttől fulladozó magzatok Két évvel ezelőtt japán tudományos filmet vetített a televízió: méhen belül, fulladással küzdött a magzat, miközben az „édesanya” nagy élvezettel szívta füstszűrös cigarettáját. Nézzük meg kissé közelebbről, mi történt? Vajon mi okozta a magzat „fulladását”? Az anya leszívta tüdejére a füstöt, az oxigén szállítására kész anyai vö- rösvértestek nem oxigént, hanem az erősebben kötődő szén- monoxidot vették hátukra, és megérkezve a méhlepényhez, nem vették fel a magzati anyagcsere-végtermékeket. A magzati vörösvértestek dolguk végezetlenül visszakeringtek a magzatba, akiben egy percen belül, a felhalmozódó anyagcsere-végtermékek mérgezési tüneteket hoztak létre. Mindez naponta minden egyes cigarettával ismétlődik. Képzeljük el magunkat egy megközelítően testre szabott, légmentesen lezárt kazettában, melyet naponta többször megtöltenek 1-2 liter cigarettafüsttel. Fulladozunk, nem tudunk elmenekülni, nem tudunk ablakot nyitni, dörömbölünk a kazetta falán, de az jól szigetelt, nem hallja senki vagy talán nem is akarja hallani. Ezen élmény átélését javasolom minden dohányzó „édesanyának”. S ez még önmagában talán kivédhető lenne, hiszen épkézláb újszülötteket is szülnek dohányzó anyák. Sajnos azonban jóval nagyobb veszélyt jelent a dohányzás következtében kialakuló, és folytonosan romló méhlepénykárosodás. Ennek következtében leromlik a magzati táplálkozás — súlyveszteséggel jönnek a világra az újszülöttek —, ugyanakkor a működésében károsodott méhlepény kiválthatja a terhességi mérgezettségi állapotot (toxaemia), melynek legsúlyosabb formája a terhességi rángógörcs, mely magzati és anyai halálozással járhat. Mindezt már napi 5 darab füstszűrös cigaretta rendszeres elszívása is előidézheti. A dohányzás elleni harcunk szinte időtlen, mégis néhány közelebbi adatot ismertetnék: 1957-ben bebizonyosodott, hogy az erősen dohányzó nők 340 grammal kisebb súlyú újszülöttet szülnek, mint akik nem dohányoznak. Buttler angol gyermekorvos széles körű felmérések alapján megállapította, hogy az újszülöttkori halálozás a dohányzó nők gyermekei között 1/3-dal nagyobb, mint a nem dohányzóké. Ehhez még társulnak azok a problémák, amelyeket az ideg-elmegyó- gyászok vizsgálatai derítettek fel. A látszólag ép és egészséges kisgyermekek — akiket dohányzó anya hoz világra —, gyakrabban szétszórt figyel- műek, és ez csak az iskola első osztályában derül ki. Ez nem elmebetegség, de a kisgyermek nem tud végigülni egy tanórát, szétszórt a figyelme, izgága, nyugtalan. Ilyenkor az anyák már mindent megpróbálnak úgymond „gyermekükért”, holott csak egyetlen dolgot kellett volna tenniük, abbahagyni a dohányzást legalább a terhesség idejére! Figyelem: fiatal lányok, akik most gyújtanak rá az első cigarettára, gondoljanak arra, hogy egyszer Önök is vállalják majd az anyaság kedves szépségét és örömét, de akkor már nehéz lesz leszokni a dohányzásról—most még nem késő! Dr. Jakubecz Sándor Nyugdíjas tanácsadó Özvegyi nyugdíjjogosultság Özvegyi nyugdíjat a házastárs, az elvált házastárs és az élettárs kaphat, állandó és ideiglenes lehet, az ideiglenes egy évig jár. Az élettárs akkor jogosult özvegyi nyugdíjra, ha élettársával ennek haláláig egy év óta megszakítás nélkül együtt élt és gyermekük született, vagy megszakítás nélkül tíz év óta együtt élt. Özvegyi nyugdíj csak akkor adható, ha az elhalt nyugdíjas volt vagy az öregségi, rokkantsági nyugdíjhoz szükséges szolgálati időt haláláig megszerezte. Állandó özvegyi nyugdíj az előző feltétel megléte esetén is csak akkor jár, ha az igénylő a halál időpontjában a hatvanadik, nő az ötvenötödik életévét betöltötte vagy rokkant, vagy házastársa jogán legalább két, árvaellátásra jogosult gyermek eltartásáról gondoskodik. Állandó özvegyi nyugdíj jár akkor is, ha az erre jogosító feltételek valamelyike a házastárs halálától számított tizenöt éven belül bekövetkezik. Az elvált, továbbá házastársától egy évnél hosszabb ideje külön élő személynek ideiglenes özvegyi nyugdíj csak abban az esetben jár, ha házastársától ennek haláláig tartásdíjban részesült vagy részére a bíróság tartásdíjat állapított meg. Állandó özvegyi nyugdíj pedig abban az esetben jár, ha tartásdíjban részesült vagy az állandó özvegyi nyugdíjra jogosító feltételek a különéléstől számított tizenöt éven belül bekövetkeztek. Az özvegyi nyugdíj annak a nyugdíjnak a fele, ami a meghal- tat öregségi nyugdíjként, illetőleg III. csoportú rokkantsági nyugdíjként halála időpontjában megillette vagy megillette volna. A saját jogú nyugellátásban részesülő, ha özvegyi nyugdíjra is jogosult, a kettő közül a számára kedvezőbbet választhatja, vagy ha egyik ellátás sem haladja meg az együttfolyósíthatósá- gi összeghatárt—jelenleg 7610 forint — a saját jogú nyugellátás összegét az özvegyi nyugdíjjal eddig az összeghatárig kiegészítik. Az özvegyi nyugdíjra való jogosultság megszűnik, ha az özvegy az állandó özvegyi nyugdíjra jogosító életkorának betöltése előtt házasságot köt. A rokkantság címén megállapított állandó özvegyi nyugdíj megszűnik, ha az özvegyi nyugdíjas már nem rokkant. Az árvaellátásra jogosult gyermekek tartása címén megállapított állandó özvegyi nyugdíjra jogosultság megszűnik, ha már egyik gyermeket sem illeti meg az árvaellátás. Feléled az özvegyi nyugdíjra jogosultság annak, akinek özvegyi nyugdíja nem házasságkötés miatt szűnt meg, ha az özvegyi nyugdíjra jogosító feltételek valamelyike az özvegyi nyugdíj megszűnésétől számított tizenöt éven belül bekövetkezik. Például, ha a rokkantság alapján folyósított állandó özvegyi nyugdíj folyósítását be kellett szüntetni, mert az özvegy már nem rokkant, de ha a megszüntetést követő tizenöt éven belül betölti a hatvanadik, nő az ötvenötödik életévét, ismét jogosult lesz az özvegyi nyugdíjra. Ha az elhalt nem volt nyugdíjas, az özvegyi nyugdíj iránti igényt a lakhely szerint illetékes társadalombiztosítási igazgatóságnál, kirendeltségnél kell benyújtani, ha nyugdíjas volt, vagy ha korábban már özvegyi nyugdíj folyósítása történt, akkor az igényt a Nyugdíjfolyósító Igazgatósághoz — 1820 Budapest — kell benyújtani. Petri András Szíves szóval „CSIGAVÉR” „Nagy vihart kavart — már mint abban a pohár vízben, amelyben nálunk a politika folyik —, a költségvetés »vitája« a parlamentben. Távol áll tőlem, hogy minősítsem a kormánypárti »győzelmet«, vagy az ellenzéki »obstrukciót», mert egyik sem igaz. De annyit azért mégis: ha megvan az állandó túlnyomó többségem, az a választási győzelemből ered és nem napi szavazási győzelmekből. Vitában részt venni, módosító indítványokat tenni pedig normális ügymenet és nem obstrukció. Sokkal inkább illik ez a kifejezés a költségvetés újabb kései benyújtására, hiszen a szándék úgy is vehető — talán másként nem is —: ne maradjon idő a tisztességes megtárgyalásra, mert »élet-halál« fontos a gyors jóváhagyás. No de hagyjuk a közelmúltat, mivel csak annyiból érdekes most nekem, hogy a régmúltra térhessek rá, s joggal mondhassam: csigavér! Nem kell ijedezni a parlamenti szócsaták stílusától és egyebektől, messze vagyunk még a századvég és főleg a századelő országházában lejátszódó gusztustalan jelenetektől. Melyeknek részesei a régi nagy Magyarország történelmi nevei, s egyéb úri körökből kerültek ki, ám indulataiknál fogva az úri viselkedést sok esetben mellőzték, mintha a politikus és az úriember egy személyben nem férhetne meg. Hogy nem kitalá- ció amit mondok, azt Herczeg Ferenc, az író és képviselő bizonyítja. Tőle, az ő emlékezéseiből származnak az információim, az ünnepek alatt ugyanis ez a könyv is a kezembe került. Többek közt azt írja: »...az obstrukció tizenhat esztendeig szívta a nemzet vérét. Meggyőződésem, hogy ez a tizenhat év ásta meg Magyarország sírját. Az obstrukcióval együtt olyan elvadult hang kapott lábra a politikában, hogy nemegyszer kétségeim támadtak az iránt, hogy tisztességes ember lehet-e egyáltalán tagja ennek a Háznak? Nyilvánvaló volt, hogy a Ház tagjai jobbról is, balról is óriási módon túlbecsülik azt, ami a pártokban folyik és alig veszik számba azt, ami az országban történik. A politika elszabadult a nemzettől, függetlenítette magát...« Bánffy, Széli Kálmán, Tisza István a miniszterelnöki poszton, s az iszapbirkózás csak zajlik, s az a jó magyar, aki nemzeti minden áron. Szóban, hangerőben feltétlenül. Közben ketyeg a nemzetiségek órája. Tisza István első drasztikus obstrukciói elleni lépése után Andrássy Gyula tizenegy gróffal együtt kilépett a Szabadelvű Pártból, Apponyi Albert pedig hívei kíséretében a Kossuth Pártba távozott. Égy hónap se telt el és jött a bútorromboló ülés napja, amit szó szerint így ír le Herczeg: »Az ellenzék közös megállapodás szerint korábban jött a Házba és dirib darabra tört mindent, ami az ülésteremben törékeny volt. A miniszteri székek és asztalok roncsaiból torlaszt építettek a terem közepén. A parlamenti őrséget pedig kiverték a teremből...«” A levél befejező részét mához egy hétre közöljük. Vass Márta Romy Schneider bosszúja „Nem vagyok szenzációhaj- hász, amit írtam, szó szerint igaz. Nem célom, hogy a lapok öles címekben foglalkozzanak velem, hanem csak azt akartam, hogy az utókor pontosabban megismerje egy szerencsétlen asszony sorsát.” A nyilatkozó, Karlheim Böhm kevésbé ismert a magyar olvasó előtt, a „szerencsétlen asszony” azonban jó ismerősünk, Romy Schneider, Romy egy csapásra beleszeretett Delon ba számos film emlékezetes szereplője. S hogy most megint előtérbe került, arról Böhm annyiban tehet, hogy közreadta emlékezését, a német könyvpiac egyik szenzációját keltve. Romy Schneider partnere volt a szerzőnek; aki Ferenc Józsefet, Romy Schneider pedig Sissit, azaz Erzsébet királynőt alakította. A film sikert aratott. A ma 63 esztendős színész visszaemlékezésének izgalmas részletét így idézte a Bunte magazin: „A forgatás után csak egyszer láttam Romyt, Párizsban, 1960- ban. Rendkívül nehéz helyzetben volt, éppen egy öngyilkos- sági kísérlet után lábadozott. Egy kávét ittunk meg együtt. E rövid látogatás során beszélt nekem az Alain Delonnal kapcsolatos szerelmi problémáiról. Azt is mondta, hogy nagyon boldogtalan. S hogy azért akarta elpusztítani magát, mert Delont egy férfival találta az ágyban.” A lap riportere megjegyzi, hogy Romy 19, Delon 22 éves volt, amikor megismerkedtek. Romy egy csapásra beleszeretett, s mint egy barátnőjének mesélte: „Hamarosan meg is mondtam neki, hogy szeretem és csak vele akarok élni.” A Bunte megkérdezett egy pszichológust is a Böhm-emlékezés kapcsán, aki azt mondta: a szakember bizonyosságával állíthatja, hogy Romy Schneider élete legnaRomy, a bosszúálló gyobb megrázkódtatása volt a Delon-ágyjelenet. „Van egy csodálatos nő, s éppen szépsége virágkorában kell rádöbbennie, hogy hódítóereje — ami bármelyik női riválisával szemben hatásos — semmit sem ér — egy férfiszerető ellen.” Ha igaz, amit Böhm most megírt, akkor el kell fogadni egy korábbi intimitást, melynek leírója nem egyebet állított, mint azt, hogy Romy Schneidemek viszonya volt egy masszőr nejével, egy jelmeztervezővel és Simone Signorét színésznővel. Vagyis Delont ily módon bosszulta meg Romy Schneider. Tudományos kishírek Erőszak a házasságban Nagy-Britanniában eddig egy 1736-ban hozott bírósági döntés volt irányadó, mely szerint a nő a házassággal „visszavonhatatlan egyetértését adta a minden körülmények közötti nemi érintkezéshez”. Ez azonban „nem időszerű” többé, állapította meg október közepén a Lordok Háza, és elutasította annak a 38 éves férfinak a beadványát, akit felesége ellen megkísérelt nemi erőszak miatt háromévi börtönre ítélt a bíróság. Teljesen mindegy, hogy milyen kapcsolat van a tettes és az áldozat között, „az erőszak erőszak marad”, szögezte le az ítélet. Ezzel Nagy-Britannia beállt az olyan országok sorába, mint Svédország, Ausztria, a Szovjetunió, Portugália és az Egyesült Államok 22 tagállama, ahol nem tesznek különbséget aszerint, hogy az erőszak házasságon belül vagy kívül történt. Munkanélküliek betegségei Nyugat-Európában, ahol már hagyománya van a munkanélküliségnek, felméréseket végeztek a munkanélkülieket különösen sújtó betegségekről. A felmérésekből kitűnt, hogy körükben jóval gyakoribbak az alvászavarok, koleszterinszintjük magasabb, kálciumszintjük viszont alacsonyabb. E tünetek annál erősebbek, minél magasabb a munkanélküli életkora, és minél hosszabb a kényszerű tétlenség. Idővel gyakrabban léphet fel szív- és érrendszeri, valamint légzőszervi megbetegedés, halálozás. De többen halnak meg közülük túlzott szeszfogyasztás és közlekedési balesetek következtében is. Jó, ha elgondolkodunk ezekről a tényekről, hiszen idén Magyarországon a munkanélküliek száma elérheti a félmilliót. Kannibalizmus VÍZSZINTES: 1. Szalonnát köveszt. 4. Karácsony Benő gondolatának első része (zárt betök: R, I, L, A). 13. Kiss ... Kate! 14. Zenés, táncos vígjáték. 15. Lekaszált gabona csonkja. 16. Becézett Ilona. 18. Bibliai alak. 19. Japán pénze. 21. Tiltószó. 22. A közelmúlt válogatott labdarúgója (Zoltán). 24. A torkán lecsúsztat. 27. Vasúti alagút a déli félgömbön. 28. Testrész. 29. Első szólam. 31. Home...; a Brit Birodalom keretén belül Írországnak önkormányzatot bitosító törvény. 32. A láb része. 33. A görög köznyelv. 34. A francium vegyjele. 35. Ébresztő a francia katonaságnál (DIANE). 37. Kinek a tulajdona? 38. Űrmérték, röv. 39. Igazságtalansága miatt haragot gerejsztő. 41. A mélybe. 43. A nitrogén és a lítium vegyjele. 44. Régi időből való. 45. ... Bence; Nyíró József regénye. 46. Rezultáns. 48. Mesebeli gonosz törpe. 49. Citerasze- rű japán hangszer. 51. Pege Aladár a virtuóza. 52. Cselekedet. 53. Kiváló osztrák elbeszélő (Robert, 1880— 1942). 54. Keskeny, lócaszerű ágy. 55. Lószín. 56. A rádium vegyjele. 58. Mesterkélt testtartás. 59. Barlang szája. 61. Tolna megyei község. 62. Mozdulatlan. 64. Könyörög. 67. Folyó Olaszországban. 68. Község Komló közelében.^ FÜGGŐLEGES: 1. A gondolat második része (zárt betűk: E, A, T, E). 2. Fiókban keresgél. 3. Négylábú. 4. Harmadkori üledékes kőzet. 5. Becézett Zenóbia. 6. Kis Erika. 7. „Megszűnt az ósdi /...” (Orbán Ottó). 8. Biztonsági Tanács. 9. Fejér megyei község. 10. Spanyol és tunéziai autójel. 11. Vonulni kezd! 12. Ritka férfinév. 17. Aromás vegyületekből levezetett, egy vegyértékű atomcsoport. 20. Tova. 23. Alapvető, eleve meglévő. 25. Korall- sziget a Csendes-óceánban. 26.... Lanka; Ceylon. 28. De még mennyire! 29. Költői. 30. Menetrendi rövidítés. 32. Duna-parti község. 33. Versenyt meghirdet. 36. Illem szerinti. 37. Igen kemény fém. 40. ... ad; következményt idéz elő. 42. Az izomba# rejlik. 45. Széles levelű gyomnövény. 47. Számnév. 48. Csuk és...; Gajdar regénye. 50. Város Norvégiában, Trondheimtől északra. 52. Az egyik pénzérme. 53. Folyóágy. 54. Szolmizációs hang. 55. Vízinövény. 57. Szoknya. 58. Kiegészítő. 60. Szebb a közepén! 63. Daloló szócska. 65. Kettős betű. 66. Mint a 63. szám. Tóth Sándor Beküldendő: a vízszintes 4. és a függőleges 1. számú sorok megfejtése. Beküldési határidő: január 20. Cím: Békés Megyei Hírlap szerkesztősége, 5601 Békéscsaba, pf. 111. A megfejtéseket csak postai levelezőlapon fogadjuk el. A megfejtők között 5 db 150 forintos könyvvásárlási utalványt sorsolunk ki, melyet postán küldünk el. A december 28—29-ei rejtvény megfejtése: S mint unt homokját a homokóra, hagyja gondját az óév az újra. Nyertesek: Gyuhó Józsefné, Mezőhegyes, Hanyecz Vencel, Hunya, Kovács István, Szarvas, Rostás Érika, Gyula, Szilágyi Gábomé, Békés.