Békés Megyei Hírlap, 1992. január (47. évfolyam, 1-26. szám)
1992-01-16 / 13. szám
MEZŐHEGYES 1992. január 16., csütörtök © Székelykapu a városháza előtt Szerkesztő: Ménesi György Telefon: BattonyailO Testületi ülés A város képviselő-testülete 1992. január 28-án tartja soron következő ülését. Á napirenden szerepel az Általános Művelődési Központ tevékenységének és a helyi lakosság egészségi állapotának a megvitatása. Az egészségromlást kiváltó okokról és a szükséges tennivalókról a tervek szerint dr. Kaposi Mária, a mezőkovácsházi körzet tiszti főorvosa tájékoztatja az önkormányzati testületet. Hol van a mozi? December közepétől Mezőhegyesnek sincs filmszínháza. A nézőszám drasztikus csökkenése miatt ezentúl az ÁMK-ban vetítenek mozifilmeket heti két alkalommal, csütörtökön és vasárnap. Lipovcei tábor Az ÁMK február 29-étől március 7-éig tartó sítábort szervez Szlovákiába, az Eperjes melletti Lipovcébe. A szervező tanárok (Hollós László és Kozák György) elsősorban testnevelés tagozatos felsős tanulók jelentkezését várják. Lehet választani Német nyelvtanfolyam indul február végén felnőttek és gyermekek részére az ÁMK-ban. Akik ennél könnyebb tanulniva- lóra vágynak, azok jelentkezhetnek az ugyancsak februárban kezdődő társastánctanfolyamra. Holnap eldől! Január 25-én kezdődik az« ÁMK sportcsarnokában a Téli Kupa elnevezésű teremlabdarúgó-torna. A szervezők ma még elfogadják Békés és Csongrád megyéből a minősített és a tömegsportos labdarúgócsapatok nevezését. A sorsolásra holnap, január 17-én kerül sor. Charley nénje Január 10-én a Békés Megyei Jókai Színház előadásában tekinthették meg a mezőhegye- siek Brandon Thomas Charley nénje című zenés bohózatát. „A világ legtöbbet játszott darabjával” a csabai társulat ezúttal az ÁMK közönségének nyújtott felüdítő színházi élményt. Hangverseny A budapesti Thomkins együttes közreműködésével február 4-én tartják az ÁMK-ban az ifjú zenebarátok újabb hangversenyét. A gregoriántól napjainkig címmel meghirdetett előadás művészeti vezetője Dobra János, közreműködik Sebő Ferenc. A műsoron többek között gregorián dallamok, angol reneszánsz táncok, magyar népi tánczene és magyar népdalok szerepelnek. Az oldal fotóit (iái Edit és Fazekas Ferenc készítette Már a kicsik sem sírnak - Tanulni kell a viselkedést is Diákotthon majori gyermekeknek Mezőhegyesen a majori általános iskolás korúak diákotthonában csupa vidám, felszabadult gyermekkel találkoztam. A 77 kollégista mindegyike után napi 35 forint térítési díjat fizetnek a szülők. A létesítmény fenntartását a „fejkvóta” alapján kapott pénzekből és a helyi ön- kormányzat által nyújtott támogatásból fedezik. Az intézmény vezetője Nagy Károlyné, aki 1954-ben Budapesten az Apáczai Csere János Pedagógiai Főiskolán szerzett matematika—fizika szakos diplomát. Kezdő tanárként Újkígyóson és Lökösházán tanított, majd 1956 augusztusában férjével együtt tagozatos tanulók kerültek hozzánk, később aztán az alsósok is. Ma már, azt hiszem, egyetlen majorban sincs iskola. Most egyébként az alsósok vannak nálunk többségben, az önállósodó 7—8. osztályosok egy része a bejárást választja. — Hány tanuló ellátására lenne alkalmas a kollégium? — Száz gyermeket tudnánk ellátni. A kezdeti időszakban ennél sokkal többen jelentkeztek, mostanában pedig kevesebben. Mint tudja, jelenleg 77 kollégistánk van. Úgy vélem, erre a létszámra hosszú távon számíthatunk. Most is, és gondolom a jövőben is, a külterületi gyermehétkor ébresztünk. A reggeli tornát a diákönkormányzat irányítja. Ezután sor kerül egy rövid szilenciumra, természetesen meg is reggeliznek a gyermekek, és úgy mennek iskolába. Délután négy csoportban négy nevelő irányításával folyik a munka. Minden csoporthoz egy-egy gyermekfelügyelőt is alkalmazunk, segítendő a nevelők munkáját. Általában a gyer- mekfelülgyelők végzik az ebédeltetést, és ők foglalkoznak a korábban érkező apróságokkal, például úgy, hogy sétálni, levegőztetni viszik őket. A tanulás 3 órakor kezdődik, és ez eltart 5- ig, 6-ig vagy még tovább is, attól A gyermekfelügyelők (Barténé Márta Zuzsanna és Ökrös Andrea) gondoskodnak a szabadidő hasznos eltöltéséről. A képen látható kollégisták: Varga Angéla, Kádi Zsolt, László Anita, Sziklási Anita és Jakucs Csaba Mezőhegyesre került, a 47-es majori általános iskolába. — Tizenhét évig dolgoztunk ott — mondja Nagy Károlyné. — Nagyon jó kis iskola volt, szép emlékeim vannak róla. A majorban telt el a fiatalságunk, két gyermekünket is ott neveltük. A körzetesítéssel aztán ennek az iskolának is megpecsételődött a sorsa, 1973-ban bekerültünk ide, a központi iskolába. Két év múlva elkészült a majori gyermekek kollégiuma. Mivel a férjemmel sok-sok éven keresztül a külterületi gyermekeket neveltük, örömmel vállalkoztunk a kollégiumi munkára. így utólag megvallom, hogy nekem eléggé nehezen sikerült az átállás, de végül is belejöttem. Hosszú évekig csoportvezető nevelőként dolgoztam, a kollégium élére 1986-ban neveztek ki. —Ha jól számolom, már itt is megvan önnek a tizenhét éve. Kérem, tekintse át vázlatosan a kollégium történetét! — Az oktatásügy akkori irányítói tervbe vették a majori iskolák megszüntetését. Áz elgondolás végrehajtásához volt szükség erre a kollégiumra. Kezdetben a külterületi felső kék döntő többsége kollégistaként végzi el az általános iskolát. Azért fogalmazok így, mert mindig van olyan szülő, aki nem szívesen szakad el a gyermekeitől. Ok valamiképpen megoldják a bejárást, főleg ha már nagyobbacska a gyermek. A kicsik zöme viszont itt van, jól is érzik magukat, és ez nagyon megnyugtató. Tudja, az utóbbi években már a kicsik sem sírnak, még az első napokban sem. Bezzeg ’75-ben nem egy éjszakát átvirrasztottam a síró gyermekek mellett. Valószínű, hogy a mostani szülők alaposabban és időben felkészítik gyermekeiket a kollégiumi életre. Aztán az is szerencsés dolog, hogy nagyon sok testvér lakik nálunk, és ők tudják egymást segíteni, bátorítani, ha kell vigasztalni. Azt azért tapasztaltuk, hogy az idősebb testvér nem nagyon igényli, hogy egy szobában lakjon a kisebbel. A kicsinek más a napirendje, hamarabb fekszik le, s ez bizony a nagyobbat zavarja. — Ha már a napirendet említette, rákérdezek. — A tanulók hétfőn reggel érkeznek be a kora reggeli buszokkal, és pénteken délután utaznak haza. Reggelente fél függően, hogy kinek mennyi a tanulnivalója, illetve hogy ki milyen egyéb ÁMK-beli programokon vett részt a délután folyamán. Ezután tévéznek, videóznak, sportolnak, vetélkedőkön, versenyeken vesznek részt a gyermekek. Beszélgetésünk végén benyit Hanczik Mátyás, az összevont intézmény igazgatója. A kollégisták tanulmányi eredményéről váltunk néhány szót. — Induláskor, ’75-ben elég siralmas volt a helyzet — tájékoztat. — Mióta azonban elsős koruktól fogva mi gondoskodunk a gyermekek előmeneteléről, örvendetes változásokat tapasztalhattunk. De talán nem is ez a legfontosabb, hanem az, hogy itt mindnyájan elsajátítják a kulturált magatartás normáit. Járt már maga kinn a 39-es majorban? — szegezi nekem a kérdést. —Jártam ■**-- mondom. S mert jártam, van összehasonlítási alapóm. Megértem, miért olyan felszabadultak, miért olyan vidámak, miért olyan barátkozóak ezek a gyermekek. Diszkó - botrányok nélkül A szombat esténkénti mező- hegyesi diszkónak már híre (jó híre!) van nemcsak a városban, hanem a környékbeli falvakban is. Hollós Lászlótól, az ÁMK igazgatóhelyettesétől a következőket tudtuk meg erről, a fiatalok körében népszerű rendezvénysorozatról. — Diszkóinkon általában 5—600 mezőhegy esi, illetve vidéki fiatal vesz részt. Azon kívül, hogy kulturált szórakozási lehetőséget nyújtunk az ifjúságnak, említésre méltó az is, hogy ezek a rendezvények némi bevételi is hoznak a háznak. A szervező egy mezőberényi fiatalember. A létesítmény használatáért fix bérleti díjat fizet, és ő állja az ügyeletesi gárda bérét is. A fiatalember szervezi a programokat, műsorokat, mi ebben természetesen segítünk neki. Elsősorban a propagandát vállaljuk fel, színvonalas szórólapok állnak rendelkezésünkre. Minden alkalommal más és más vendég- művész fellépésére lehet számítani. Neves zenekarok vezető személyiségeit, énekeseket, táncosokat látunk vendégül hétről hétre. Külön öröm számunkra, hogy tavaly szeptember óta ezek a rendezvények zavartalan rendben folynak. Átalakulás előtt A mezőgazdasági kombinátban január 6-án évnyitó értekezletet tartottak. A vállalat vezető szakemberei megtárgyalták az elmúlt év tapasztalatait és az új esztendő feladatait. Megállapították, hogy a jelenlegi súlyos helyzetben elodázhatatlanul szükség van további megszorító intézkedésekre, a szerkezetváltás és a privatizáció meghatározására. Elhangzott az is, hogy 1991. december 21-éré elkészült a kombinát átalakulási programja. Úgy tűnik, hogy ezt a tervet a Földművelésügyi Minisztérium is elfogadja. Lé, lé, lé „Olcsó húsnak híg a leve” —sűrít öt szóba sok évszázados keserű tapasztalatot a magyar közmondás. Persze, ha arra gondol az ember, hogy tavaly nyáron ez az ország igencsak bővelkedett olcsó húsban, hát... nem is tudom. Mert való igaz: a Gorenjék többsége akkortájt meg- telt€ugig, egyes családokban talán a kelleténél is több zsíros falat került az asztalra. És ha ez a ránk szakadt bőség valakiknek egészségkárosodást okozott, hát akkor, ugye... Arról nem is beszélve, hogy a degeszre tömött hűtőládák pörgetik ám a villanyórát! De nemcsak az áram kerül pénzbe, a hűtő után (is) fizetni kell a részletet, méghozzá kamatostul. (Most következnének a bonyolultabb közgazdasági összefüggések, de ezektől megkímélem az olvasót. A lemészárolt állatoknak és a tönkretett termelőknek már úgyis mindegy.) Tehát aki tavaly megtehette, bevásárolt az olcsó húsból. Aki megtehette, még a közelmúltban is vett a KGST-piacokon szerszámokat, kisgépeket, ágy- és fehérneműt, cipőt, zoknit, dzsekit. A flancoló ,,középréteg” is itt szerezte be cigarettából, kávéból, italból a feltétlenül szükséges" mennyiséget. Sőt! Köztudott, hogy a vendéglátósok egy része is jugoszláv tiszta szeszből pancsolta össze a finomabbnál finomabb ,,márkás” italokat. Ennek mostmár vége. Hogy mást ne mondjak, a megszigorított vámszabályok miatt várhatóan felvirrad a zugpálinkafőzők napja. Ok fogják ellátni a bögrecsárdákat és az egyéb kétes ivóhelyeket. A hűtőládák lassan kiürülnek, a ruhák szétfeslenek, a cipőknek leválik a talpuk, a szerszámok pedig új korukban sem értek egy fabatkát sem. Viszont: battonyai ismerőseim — hazafelé jövet a munkából—betértek egy kocsmába, hogy koccintsanak a közelgő új év alkalmából. Az első feles” után vitte el őket a mentő. О , Д'—— (2-н _ Zomborácz úr a békére készül Családi vállalkozás A mezőgazdasági kombinát faipari üzemét Zomborácz János közösen bérli a fiával. A családi fafeldolgozó vállalkozás Mezőhegyes alatt, a Battonyai út mellett található. Zomborácz úr végzettsége szerint faipari technikus. Evekig vezette a kombinátnak ezt a részlegét, így tisztában volt azzal, hogy ez a tevékenység itt „emberemlékezet óta” veszteséges.-— A mi üzemünk a fa alapfeldolgozására alkalmas — közli a félreértések elkerülése végett. — A korábbi időszakban a gazdaság erdészetéből jószerivel csak selejt alapanyag került ide. Ment a gép állandóan, csak éppen teljesíteni nem tudtunk. Telt az idő, de a köbméter nem szaporodott. Aztán meg rendszeresen jött a büntetés az áramszolgáltatótól a túlfogyasztásért. Legutóbb például a gazdaságnak 1 millió 600 ezer forintot kellett kifizetnie... Mint látja, mostoha körülmények között, ősi módszerekkel dolgozunk. — Ha ennyi itt a gond, nem értem, miért vették bérbe az üzemet. — Nézze, a kombinát felszámolta a veszteségforrásait, többek között a fatelepet is. Több évtizedes munkaviszonnyal a hátam mögött lehettem volna éjjeliőr, de az is benne volt a pakliban, hogy esetleg megköszönik a munkámat. Ötvenegy évesen nem nagyon ugrálhattam, de a munkanélküli segélyért sem akaródzott beállnom a sorba. Úgy döntött a család, hogy mint „apa és fia” belevágunk ebbe a vállalkozásba, hacsak alul nem maradunk a licitáláskor. Végül is sikerült, tavaly július 1-jétől mi béreljük az üzemet. Sajnos előtte már nem folyt itt rendes munka, a megrendelők elszoktak innen, úgyhogy mindent elölről kellett kezdeni. Közben fizetnünk kellett negyedévenként a 183 ezer forintos bérleti díjat az épületek és a terület után. A gépeket lízingeljük, ez sem kevés, 138 ezer há- romhavonként. — Ne haragudjék, nem mondhatok mást: vagy sok megtakarított pénzük volt, vagy beindult az üzlet. — Is-is. De azt még nem is említettem, hogy a 7 alkalmazott bérét is elő kellett valahogy teremtenünk. Sikerült. Szép lassan a lakosság, a kisiparosok, a vállalatok, a téeszek tudomást szereztek rólunk, s nálunk rendelik meg a faipari alapmunkákat, elsősorban a gatterozást. A keményfát megrendelőinknek beszerezzük, a borsosabb árú fenyőt azonban a megrendelőinknek kell ideszállítaniuk. Volt egy érdekes esetünk: tetőszerkezethez vágtunk faanyagot. Láttuk, hogy erősen fertőzött, gombás. Rögtön figyelmeztettük a tulajdonost, hogy az ebből épült tető két év múlva könnyen összecsuklik a hónak a súlya alatt. El volt keseredve szegény, csak akkor nyugodott meg, amikor a Tüzép visszavette tőle az egészet, sőt még a vágatási díjat és a fuvarköltséget is megtérítette neki. — Milyen további terveik vannak? — Hosszú távon szeretném átadni az üzemet a fiamnak. Rövid távon pedig jó volna bekapcsolódni a horvátországi újjáépítésbe, ehhez szívesen venném partner vállalkozók jelentkezéséj. Zomborácz JáRos lelki szemeivel már az újjáépülő Horvátországot látja
