Békés Megyei Hírlap, 1991. december (46. évfolyam, 282-305. szám)
1991-12-05 / 285. szám
© 1991. december 5., csütörtök SPORT A sportra fordítandó jövő évi pénzekről — Békéscsabán Alaptámogatás és pályázat Nemrégiben elkészült a „Békéscsaba testkultúrájának stratégiai kérdései és támogatásának rendszere” című összeállítás, amelyet az önkormányzati testület megvitatott, s el is fogadott. A város polgármesteri hivatalának sportiroda-vezetőjével, Domokos Gabriellával beszélgettünk arról, miért is született ez az összeállítás és mit takar? — A sporttörvényt csak 1992-ben terjesztik be elfogadásra, addig is valamilyen iránymutatást és elosztási rendszert ki kellett itt helyben dolgoznunk—mondja Domokos Gabriella. — Városunkban 27 egyesületnek 35 szakosztálya működik, több mint 3000 taggal, de ott van a 24 DSK, illetve DSE, valamint 12 szabadidős sportklub, amely ugyancsak odafigyelést igényel. Ezért is született meg ez a „tanulmány”. Ez alapján az önkormányzat is el tud indulni, föl tudja mérni milyen sportágakat, milyen mértékben támogasson. — Milyen fontossági rangsort állítottak föl a támogatás odaítélésére? — Elsődleges a sportlétesítmények fenntartása, hiszen enélkül nem lenne hol sportolni sem az élversenyzőknek, sem a diákoknak. Másodsorban: az önkormányzat a pénzügyi lehetőségek függvényében támogatja a sportegyesületeket 1992-ben. Itt mindhárom ágra gondolok, vagyis az élsportra, a diák, illetve a szabadidős sportra. — Nézzük akkor a sportlétesítmények helyzetét! — Elöljáróban elmondanám, hogy ezek támogatását illetve működésére fordított ösz- szegeket teljesen külön kezeli a város az élősportra fordítandó pénzektől. Annál is inkább, mert a következő 3—4 évben biztosítani kell egyes létesítmények felújítását is. Az üzemeltetés egy része, úgy tűnik, egyre inkább megoldódik és jó irányba halad. Gondolok itt az egykori nagy Előre létesítményeinek vállalkozói kézbe adásáról. De pontosítani kell a város többi sportegyesülete által igénybe vett létesítmények használatát is. —És az élösport? — Két alternatívát dolgoztunk ki, amelyből a B változatot fogadta el a testület. Ennek értelmében a verseny-, illetve élsportra fordítanánk a pénzeszközök 80 százalékát, a diáksportra 9, a szabadidős sportra 3 százalékát, 8 százalék pedig tartalékalapot képezne. Azok a sportágak, amelyek alaptámogatásban nem részesülnek, a tartalékalapból kaphatnak pályázat útján és eredményesség alapján támogatást. — Es melyek kapnak alaptámogatást? — A Békéscsabai Előre Kézilabda SE férfi és női szakága, az Előre Futball Club, a torna, az úszó, az atlétikai, a vívó és a súlyemelő klub. A kiemelés meghatározásánál olyan dolgokat vettünk figyelembe, mint a sportág hagyományai, a szakszövetségek által visszaigazolt minősítések, a hazai és nemzetközi eredményesség, az utánpótlás kiépítettsége és a közönség igénye. — Ezek a klubok között hogyan osztják föl a pénzt? — A csapatsportágak kapják az élősportra fordítandó támogatás kétharmadát, az egyéni sportok pedig az egyharmadát. Hogy azon belül melyik klub mennyit, arra kidolgoztunk egy pontrendszert, ami döntően az eredményességre épül. De hasonlóképpen kerül felosztásra a diáksportra, illetve a szabadidős sportra juttatott pénz is. — Minden bizonnyal a sport területén élőket, dolgozókat az is érdekli, mekkora a jövő évi támogatás mértéke? — Erre ma még nem tudok konkrét számokat mondani. Két alternatívát nyújtottunk be, miszerint a pénzügyi támogatás mértékét a városi költségvetés állami hozzájárulásának 4,5—5 százalékában lenne célszerű meghatározni, amely a sportlétesítményekre és az élősportra együtt értendő. A közgyűlés egyelőre a döntést elnapolta, mindaddig, amíg az egész város költségvetési terve nem ismert. December közepére ez is kiderül, s azon nyorrljban döntenek a sporttámogatás mértékéről is. Jávor Péter Szórakoztató iskolajátékkal Békéscsabai Előre KSE—Borsodi Bányász 32—14 (15—7) NB I-es női kézilabda-mérkőzés, Békéscsaba, 300 néző. V.: Halmai, Kovács. Békéscsaba: Nagy K. — KOVÁCS 4, Hochrajter 4, Hankóné 2, BOHUS 7, SALAMON 7 (5), Sávolt 1. Cs: Hodroga (kapus), Kulcsár 2, Viczián 2, Bodzás 2, Leszkó 1 (1). Edző: Csulik Pálné. Borsodi Bányász: Bartus — Csenki 1, Tóth 1, Hollóné 1 (1), KOVÁCSNÉ 3, Fürst 3, Prok 2. Cs: Pataki (kapus), Agárdi 2, Hegedűs 1, Cseri, Demeter. Edző: Berzsenyi Mária. Hétméteresek: 6/6, ill. 1/1. Kiállítások: 4, ill. 4 perc. A vendégek kérésére 10 perccel később kezdődött a találkozó. A mérkőzés elején nehezen lendült játékba a lila-fehér együttes. A 13. percben még csak 4—4-et mutatott az eredmény- jelző, majd meglepetésre előnyhöz jutottak a borsodiak. Ezután a békéscsabaiak megrázták magukat és 5—5-ről a félidő hajrájára 12—5-re, majd a 30. percre 15—7-re fordítottak. Szünet után Sávolt remek találatával növelték előnyüket a hazaiak. Ezt követően a lila-fehérek egyre inkább elhúztak, tartották 9-10 gólos előnyüket. A játékrész közepétől Csulikné pályára küldte a fiatalokat, akik ügyes megoldásokkal igazolták tehetségüket. Az egyre inkább elfáradó, gyenge teljesítményt nyújtó vendégek ellen iskolajátékkal nyertek a békéscsabaiak, bebiztosítva ezzel a csoportban második helyüket. A közepes színvonalú ösz- szecsapáson a hazaiak ilyen arányú győzelme is megérdemelt az egykor szebb napokat látott sereghajtó ellen. Az NB I-es mezőny két női edzőjének csatáját Csulik Pálné nyerte. A találkozó végén méltán szólt a szurkolók vastapsa. A mérkőzésről készült videofelvételt pénteken 17.00 órakor a belvárosban, a Csaba TV levetíti. V. L. Döntött a magassági fölény Tungsram—Szarvas 88:54 (38:21) NB 1-es női kosárlabdamérkőzés, Budapest, 150 néző. Vezette: Szabó Gy., dr. Páli. Szarvas: Frankó A. (5), Balogh (2), Veres (14), Frankó K. (3), LÉVAI (8). Csere: Berkó (14), Kovalenko (8), Silkina (-). Edző: Murvai Árpád, Szirony Pál. Nehezen lendült bele a két csapat, ugyanis a 9. percben még csak 11—-11 pontot szerzett a két gárda. Varga edző időkéréssel felrázta a fővárosiakat, akik ezután 5 perc alatt elhúztak. A szarvasiaknál ebben az időszakban Baloghot személyi hibák miatt kellett cserélni, Lévait pedig sérülése akadályozta meg a folytatásban. A fordulás után a házigazdák jól használták ki magassági fölényüket és tovább növelték előnyüket. A végjátékban azonban már „ültek” a szarvasi kontrák, s élvezetes volt a küzdelem. A finisben előbb Frankó Katalin, később Frankó Anna vált ki sérülés miatt a játékból. Összességében: megérdemelten nyert a fővárosi csapat, de a szarvasiak helytállása is dicséretes. Labdaj áték-eredmény ek Mezőberényi férfi bravúr Mezőberényi SDSE— Miskolci EAFC 85:74 tj • (51:28). NB Il-es férfi ko- ' sárlabda-mérkőzés, Mező' berény. V.: Szalontai, Kuli. Mezőbe- rénv: GULYÁS (17), FREY T. (27/6), KISS (-), SZŰCS (6), HIDASI (22/3). Cs.: Balogh (2), Frey A. (-), Zsibrita (-), Tóth (-), HOFFMANN (11). Edző: ’ Tánczos Imre. A mérkőzés esélyese a veretlenül listavezető miskolci együttes volt. Talán ezért lépett pályára felszabadultan a hazai csapat. A herényieknek különösen az első félidőben jól ment a dobás, szervezett volt a védekezés és a lepattanó labdákat is rendre a herényiek szerezték meg. A második félidőben csökkentette hátrányát az egyetemista csapat, de a végére is maradt a jelentős hazai előnyből. Mezőberényi SDSE—Szarvasi SC II. 78:31 (46:13). NB II. Női. Mezőbe- rény. V.: Csuta, Szalontai. Mezöberény: PIPIS (16), Kozma (11/3), MAGYAR (21/3), Balogh (8/3), Bőtsch (2). Cs.: Csók (6), Szász (6), Kun (4), Povázsai (4), Leczkési (-). Edző: Ivá- nyi László. Szarvas II.: Huszári (5), Vass (5), OPAUSZKI (8/3), Sarkadi (2), Kepenyes (2). Cs.: Gaál (5), PUski (2), Mrena (2). Edző: Vida Béla. Főleg dobásbiztonságban volt jobb a hazai csapat. Mezőberényi SDSE—Szarvas SC III. 76:33 (41:11). NB II. Női. Mező- berény. V.: Csuta, Szalontai. Mezőbe- rény: Pipis (14), Kozma (8), Magyar (11/6), BALOGH (18/6), Bőtsch (4). Cs.: POVÁZSAI (9), Csők (4), Szász (4), Kun (2), Szenteszki (2). Edző: Ivá- nyi László. Szarvas III.: Bobvos (-), Darida (7), Bácsik (2), ZAHORECZ (9), Paulovics (-). Cs.: Szűcs (6), Juhos (5/3), Pavuk (4), Tímár (-), Mizik. Edző: Darida Károly. A mezőnyben jól küzdöttek a szarvasi fiatalok, de a helyzetkihasználással hadilábon álltak. 24 büntetődobást és több ziccer- helyzetet elhibáztak. Frey Tibor (sötét mezben) a herényiek legeredményesebb játékosa kosárra dob. Szemben Hidasi beavatkozásra készen. Me- zöberény—MEAFC 85:74 Fotó: Kovács Erzsébet Tét: a negyedik hely Az NB IA férfi asztali- tenisz csapatbajnokság utolsó fordulójában a Bcs. Konzerv— Győri Elektromos összecsapást december 5-én 14 órakor játsz- szák Békéscsabán, a sportcsarnokban. A sorsolás szerint a találkozót december 11-én kellett volna lejátszani, a győri csapat nemzetközi kupaszereplése miatt kérte a találkozó előre hozatalát. A férfi NB IA állása: 1. Kk.félegyh. 8 7 1112: 32 15 2. Postás 8 7 1106: 38 15 3. BVSC 8 6 2103: 41 14 4. Bcs. Konzerv 8 5 3 80: 64 10 5. Miskolc 8 4 4 81: 63 8 6. Győr 8 4 4 73: 71 8 7. Cegléd 8 3 5 67: 77 6 8. Bp. Spartacus8 1 7 43:101 2 9. Kaposvár 8 1 7 36:108 2 10. Szolnok 88 19:125 A bajnokság állásából megállapítható, hogy a negyedik hely ezen a mérkőzésen dől el, hiszen a Békéscsabai Konzerv csapata két ponttal előzi meg a győri együttes. A Rába-partiak ellen legalább döntetlen szükséges a negyedik hely megszerzéséhez, mert vereség esetén az egymás elleni mérkőzés eredménye a Győr csapatának biztosítaná a jobbik helyet. A békéscsabaiak Klampár József vezető edző vezetésével szerda délelőtt óta a békéscsabai sportcsarnokban készülnek a mérkőzésre. A csapat vezetői és játékosai bizakodnak abban, hogy a bajnokság kezdetekor célként meghatározott negyedik helyet sikerül megszerezniük az őszi végelszámolásra. Kézilabda Az NB II női kézilabdabajnokság Dél-Keleti csoportjának őszi végeredménye: 1. Füszért 121 395—256 24 2. Juhász Gy. 112 314—237 22 3. Karcag 112 281—228 22 4. Favorit 85 246—246 16 5. KTE 7 1 5 275—226 15 6. Soltvadk. 6 2 4 239—243 14 7. Kk.unhalas 6 1 5 229—238 13 8. Hernád 67 236—259 12 9. Tornádó 4 3 6 233—251 11 10. Túrkeve 4 1 8 235—256 9 11. Szeghalom 49 191—228 8 12. Székkutas 3 1 9 201—265 7 13. Jászároksz. 1 3 9 254—299 5 14. Jánoshalma 112 232—329 2 Gyulai vereség a záró fordulóban „ Ferencvárosi László Kór- Jji ház II.—Gyulai SE 4—0 (2—0). Női nagypályás ° labdarúgó-mérkőzés, Budapest. V.: Szász. Gyula: Kiripóczki — Dávid, Bíróné, Búj, Dömötör, Szilaj, Bagyinka, Hlivár, Kovács, Jancsó. Edző: Bíró István. A tartalékos, csak tíz emberrel kiálló (!) gyulaiak alárendelt szerepet játszottak a szezonzárón. A gyulaiak 3 ponttal a 9. helyen zárták az idényt. Az 1991—92. évi békéscsabai városi alapfokú kispályás labdarúgóbajnokság őszi idényének végeredménye: I. csoport 1. Hungavis öf.1110 i . 52—24 21 2. V.-ColorC. 11 8 i 2 40—30 17 3. Kiosz 11 6 2 3 34—25 14 4. Tákisz 11 5 3 3 34—27 13 5. Kner 11 65 40—29 12 6. Unicum 11 4 2 5 34—38 10 7. MAYCs.gyöngye 11 3 3 5 32—34 9 8. Éprák Kft. 11 4 1 6 32—36 9 9. K. Kazán 11 3 2 6 33—40 8 10 Cyclo-Őrl. 11 3 1 7 28—39 7 11. Kristály 11 3 1 7 24—45 7 12. Vízmű 11 2 1 8 26—42 5 II. csoport 1. Dégáz-G. 11 8 335—15 19 2. Pedagógus 11 7 3 1 50—27 17 3. Bútoripar 11 7 1 3 47—19 15 4. Bészöv 11 5 3 3 36—34 13 5. Cserépgyár 11 65 40—30 12 6. Lenin 11 6 1 5 27—32 11 7. Gondüző 11 4 2 5 39—43 10 8. Patex 11 4 2 5 33—39 10 9. Megyevill 11 4 2 5 28—42 10 10. Rutex 11 47 21—31 8 11. Honvéd 11 2 1 8 32—48 5 12. MÁV V. 112 9 16—44 2 III. csoport 1. Arzén 10 8 1 1 46—23 17 2. Építők-MuselO 7 1 2 37—19 15 3. Sp.csarnok 10 73 29—16 14 4. Cyclo-Őrl. 10 6 2 2 22—12 14 5. Pálma 10 6 1 3 50—32 13 6. Volán 10 5 2 3 32—20 12 7. Hafe 10 55 28—38 10 8. Mezőgép 10 4 1 5 31—32 9 9. Gabona 10 28 24—36 4 10. Szabads.TszlO 19 20—51 2 11. Költségvetés 10-10 11—50IV. csoport 1. Gerla 10 91 54—14 18 2. Telekg. 10 7 1 2 38—10 15 3. Lenin 10 7 1 2 39—28 15 4. Tégla Közp. 10 6 1 3 38—26 13 5. Kerámiagép 10 5 2 3 29—24 12 6. Thermáll. 10 55 26—24 10 7. Szabó P. 10 3 2 5 23—31 8 8. Béköt 10 3 1 6 23—28 7 9. VII. kér. 10 3 1 6 26—37 7 10. Északi Tej .10 28 18—50 4 11. Lakótelep 101 9 12—54 1 V. csoport 1. Vince sörözőll 101 38—18 20 2. MÁV Nevelőll 9 1 1 75—40 19 3. MÁV ifi 11 6 4 1 46—28 16 4. Tó presszó 11 6 1 4 49—46 13 5. Csővill 11 65 46—51 12 6. Agroker 11 5 1 1 55—50 11 7. Távközlés 11 4 2 5 40—44 10 8. Metaxa 11 4 1 6 31—30 9 9. Jamina 11 2 3 6 31—47 7 10. Színfolt 11 2 2 7 42—57 6 11. Mentők 11 38 24—46 6 12. ThermálT. 113 8 23—46 3 Összeállította: Hankó György Fociznak a szeghalmi rendőrök Második hely a rájátszásban A szeghalmi városi rendőrkapitányságon dolgozó rendőrök szeretnek sportolni. Már három éve együtt játszik a helyi BM-dolgozók — néhány tűzoltó is rúgja a labdát az együttesben — kispályás labdarúgócsapata. Legnagyobb sikerüket a közelmúltban érték el a sárrétiek. Az országos BM bajnokságon a kilencedik helyen végeztek, majd a legjobb tíz csapatot felvonultató rájátszásban a döntőig jutottak. A Vácott lejátszott finálén szoros küzdelemben Győr-Sop- ron megye együttesétől szenvedtek 3—2-es vereséget. Szántó Lajos százados, a csapat vezetője elmondta, három békéscsabai játékos erősíti soraikat. Legjobbjaik Szobek János kapus, Bernáth Péter mezőnyjátékos, míg a házi gólkirály Zsombok János. Vasárnaponként rendszeresen összejönnek, s baráti körben Szeghalmon játszanak. Tavasz- szal pedig a helyi kispályás tornákon lépnek pályára a sárréti rendőrök. KFKFs MF.GYF.I HIM \P Közéleti napilap. Főszerkesztő: dr. Árpási Zoltán. Felelős szerkesztő: Niedzielsky Katalin, Seleszt Ferenc. Kiadja a Népújság Kft. Felelős kiadó: Martin Feldenkirchen és dr. Serédi János ügyvezető igazgatók. Szerkesztőség és kiadó: 5600 Békéscsaba, Munkácsy u. 4. Levélcím: 5601 Békéscsaba. Pf. 111. Telefonszámok: központ (66)27-844; főszerkesztő: (66) 21-401; telefax: (66) 21-401; kiadó: (66) 26-395. Telex: 83-312. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 245 forint, egy évre 2940 forint. Készül: a Kner Nyomdában, Békéscsaba, Baross u. 9—21. Vezérigazgató: Balog Miklós. HU ISSN 12151068