Békés Megyei Hírlap, 1991. december (46. évfolyam, 282-305. szám)

1991-12-05 / 285. szám

1991. december 5., csütörtök

0

NEMZETISÉGEK

Románnak lenni Magyarországon

Jó ideje felerősödött a romániai közélet színterein és a médiákban a magyarellenesség. Olybá tűnik, leglábbis a hazai politikát nem ismerőnek, hogy minden baj forrása és a legfőbb veszély az eredeti román demokrácia számára mi, magyarok volnánk. Ugyanakkor, természetes módon, a magyarországi románok érdekeinek a védelme is felmerül, hisz éppen abban az országban kell megküzdeniük önazonosságuk megtartásáért, ahonnan — úgymond — a hazai magyarság

románellenes megnyilvánulásaihoz az ösztönzök-tanácsok érkeznének. Legalábbis szenátusi állásfoglalások szerint.

A magyarországi románokat illetően sokféle vélemény elhangozhat, illetékesnek viszont egyet fogadhatunk el — az ottani románság megnyilatkozásait. Ezért fordultam kérdéseimmel dr. Gheorghe Petrusan egyetemi adjunktushoz, a Magyarországi Románok Szövegségének elnökéhez.

— Romániában a magyarországi románok érdekeiért harcoló társaság alakult. Mit tudnak erről? Milyen kapcsolatuk van a szervezettel?

—Lényegében annyit tudunk erről, amennyit a román sajtóból tudni lehet. Illetve a tömörülés egyik tagja, a nagyváradi Stelian Iosifescu úr járt nálunk, és célzott arra, hogy a moszkvai emberjogi konferencián ők fel kívánják vetni problémaként a magyarországi románok helyzetét. Munkatársaim találkoztak vele és tiltakoztak az ellen, hogy a mi nevünkben bármit is mondjon, hogy a mi érdekeinket ők képviseljék. Sajnálatos és demokráciában értelmetlen ez. Megengedhetetlennek tartjuk, a demokráciával összeegyeztethetetlennek, hogy valaki vegye a bátorságot, és más országokban élő kisebbség nevében nyilatkozzon. Ez különösen ma, amikor nemzetközi szinten súlyt kapnak a kisebbségek, elfogadhatatlan. Még a magyar hatóságok sem avatkoznak be kisebbségünk belső életébe. Senki sem képzelheti, hogy ekként a külföldön élő románokon segíteni lehet. Ártani viszont igen. Amennyiben a csoport valóban segíteni kívánna, találhatna más, emberi formákat, eszközöket. Például a magyarországi románság életének a megismerését — ugyanis információ- hiány jellemzi a legtöbb megnyilatkozást. Úgy érzem, az említett csoport létrejötte mögött nem a segítségnyújtás szándéka, hanem politikai indíttatások keresendők.

—A románságnak létezik egy világszervezete is, a Kulturális Liga. Ez mennyiben érdekvédelmi szervezet?

— A Románok Kulturális Ligája 30 fős csoportját fogadtuk 1990. márciusában. Jelezték találkozási szándékukat, és nyilván fogadtuk a képviselőit, anélkül, hogy az újjáalakult liga szándékait ismertük volna. Fontosnak találtuk az ismerkedést, mert mindig hangsúlyoztuk, nem folytatunk pártpolitikát, szakmai-kulturális kérdésekkel kívánunk foglalkozni. Tartalmas kulturális életet szeretnénk, és közeledni a román kultúrához. Ezért hasznos volt a liga látogatása, jó volt a gyulai Emi- nescu-est, amin részt vettek, meg a szegedi beszélgetés a tanárképző főiskola román tanszékén; úgy éreztük, értjük egymás céljait. Ezért lepett meg aztán a bukaresti tévében sugárzott műsor a találkozóról, amely politikai szándékú és belállított- ságú volt, a közismert romániai

különbözőségeket erősítette fel. Egyoldalú volt, nem rólunk és még kevésbé értünk készült, értetlenséget és elégedetlenséget váltott itt ki. Talán ezért szakadtak meg a kapcsolatok.

— Veszélyben vannak-e a magyarországi románok? Milyen gondokkal kell szembenézniük?

— Ha az identitás megőrzése felől közelítem a kérdést, veszélyben vagyunk mint etnikai csoport. Csakhogy a veszélyeztetettség okai nem azok, amelyekről olyan nagy hangon beszélnek Romániában. Vagyis, hogy a magyar politika és társadalom minket erőszakosan asz- szimilál. A veszély forrása, hogy egy ilyen kis létszámú, 20—25 ezres közösség egy polgárosít világban szembe találja magát azzal a roppant nehezen megválaszolható kérdéssel, hogyan őrizheti meg származástudatát, nyelvét, hagyományait, amelyek jórészt falusi életformához kötődnek, miközben a világ a városi polgári világ értékei felé mozdul. Nálunk valami hasonló történt, mint a burgenlandi, ausztriai magyarok esetében, ahol az emberek a fejlettség és a civilizáció magasabb értékeit elébe helyezték saját közösségük archaikus, túlhaladottnak vélt értékeinek. Az elmúlt 30— 40 év politikája, a Romániában kialakult helyzet, a rendszer diktatórikus jellege nagyon sok magyarországi románt elidegenített románságától. Nem kívánt sorsközösséget vállalni egy ilyen kompromittálódott világgal. Ahogy egyre sötétebb lett Nyugaton is a Romániáról kialakított kép Ceausescu alatt, annál

kevésbé kötődtek társaink románságukhoz.

— Ceausescu Romániájától sokan elfordultak tehát. Miként segíti önöket a mostani bukaresti hatalom?

— Románia számára 1989-ig hivatalosan nem léteztünk, csak a decemberi események után „fedeztek fel” minket. Kormányszinten van előrelépés, találkoztunk a bukaresti kormány képviselőivel Magyarországon is, Romániában is. Segítséget ajánlottak fel, kialakultak emberi kapcsolatok. De az előrelépést akadályozza az, hogy léteznek csoportok, amelyek minket politikai céljaik érdekében kívánnak felhasználni, az úgynevezett magyar nacionalizmussal folytatott harcuk során. Ezen tényezők azt kívánnák bizonyítani, hogy a magyar politika erőszakkal, alapvető jogok megvonásával magyarosít. Aki ezt állítja, nem érti, nem kívánja megérteni egy ilyen kis nemzetiség életét. Nem érti a többség és a kisebbség viszonyát. A magyar- országi állapotokról nem kívánnak valós képet nyújtani a román tömegtájékoztatásban. Ma Magyarországon nincs nemzetiségi jogtiprás. Korábban is liberálisabb világ volt, mint a környező országokban, úgynevezett puha diktatúra. Más kérdés, hogy a kis etnikai csoportok miként őrizhetik meg önazonosságukat. Ez mindenütt nehéz kérdés. Sajnos, felszínes ismerkedésen, röpke beszélgetéseken túl nem tapasztaltunk komoly szándékot román oldalról e kérdéskör megismerésére — miközben a politikai szándék nyilvánvaló. S abból, hogy mi politikusok eszközei legyünk, nem kérünk.

—Vannak-e elvi különbségek bizonyos kérdések kezelésében, szemléletében?

—Vannak. Mi sok mindenről nyíltan beszélünk, amiről román értelmiségiek még nem hajlandók tárgyalni. Ez alighanem összefügg azzal a mély identitásválsággal, amely ma a román társadalmat jellemzi. Ferde, torz román nemzettudatról van szó, amelynek egyes komponensei fiktív elemek. Múltba néző, a múltban élő és a múltat dicsőítő magatartásról van szó, közéletet spiritualizáló szándékról, s ugyanakkor mintha nem kapna kellő figyelmet a mai életforma feltételrendszere, a tisztesség, a helytállás, a politikai és munka- kultúra. Utóbbiak olyan értékek, amelyek hiányában modern társadalmat kiépíteni nem lehet. Szerintem a román történelem- írás egyes vonulatait fölül kell vizsgálni. Egy valósághűbb, a modem kor igényeinek megfelelő ideológiai és nemzettudat kell. Enélkül Románia nem tud szervesen kapcsolódni a nyugati világhoz. És erre törekednie kellene, mert évszázadokon keresztül a keleti, bizánci eszme- rendszerhez tartozott, ami távol áll a nyugati értékektől. Mi Magyarországon ezért ápoljuk a Scoala Ardeleana, az Erdélyi Iskola képviselőinek a munkásságát, ezért figyelmezünk külön is rájuk, mert hidat képeztek egyrészt a keleti és a nyugati románok között, másrészt a románok és a nyugati világ között. Túl azon, hogy mindenki vállalta vallását.

— Szó volt a tájékoztatásról, az említett eseteken túl a román médiák miként foglalkoznak önökkel, kisebbségükkel?

— Rosszul. A Románia libe- ra-t és néhány más lapot kivéve mintha csak politikai címszó volnánk, s a valós helyzettől eltekintve azt harsogják, hogy a kipusztulás szakaszában volnánk. Az okokról viszont keveset és ferdén szólnak. Aztán felhány torgatják, hogy nem vagyunk eléggé románok, pedig csak a szélőséges nemzeti megnyilvánulásokat nem tudjuk vállalni. A nemzetiség adottság — nem szégyen és nem erény. Méltósággal kell megélni, ápolni és fenntartani.

— Ehhez kívánunk erőt, támogatást, igazit, minden oldalról. Bodó Barna

Román katona sírját szenteli a pap Hunyán Fotó: Gál Edit

Beszélgetőpartnerünk: a Kisebbségi Kerekasztal elnöke

Doncsev Toso a kisebbségek parlamenti képviseletéről, a nemzetiségi törvény megalkotásának buktatóiról

A magyarországi nemzetiségek képviselői aggódnak. Attól tartanak, hogy a Nemzetiségi és Etnikai Kisebbségi Hivatallal közösen — több hónapos aprólékos egyeztető munkával —- kidolgozott nemzetiségi törvény- javaslat a folyamatban levő tárcaközi egyeztetések során elveszti mindazokat az értékeit, amelyek európai példává tehették volna. Doncsev Tosoval, a (,,civilben” a Magyarországi Bolgár Kulturális Egyesület titkára) hazánkban élő 13 nemzetiségi és etnikai kisebbség több, mint két tucat szervezetét képviselő Nemzetiségi Kerekasztal elnökével a törvénytervezet főbb tartalmi elemeiről és az azokkal kapcsolatos vitákról beszélgetett a Ferenczy Europress munkatársa.

— A régóta hiányolt nemzetiségi jogszabály igénye szülte a Nemzetiségi Kerekasztalt vagy fordítva?

— A gondolat, hogy időszerű egy nemzetiségi törvény megalkotása, már a rendszer- váltás előtt fölvetődött, de nem jutott el a megvalósulásig. A múlt év végén az Igazságügyi Minisztérium készített egy kisebbségi törvénytervezetet, de a nemzetiségek bevonása nélkül —, s majdhogynem posta- fordultával kértek róla véleményt a nemzetiségi szövetségektől. Akkor érlelődött meg az elhatározás, hogy magunk fogunk hozzá egy nemzetiségi törvényjavaslat kidolgozásához. Ez a munka tette szinte szükségszerűvé, hogy létrehozzuk a nemzeti és etnikai kisebbségek kerékasztalát.

Az idén februárban alakult konzultatív szervezet nem többségi szavazással, hanem kizárólag konszenzus alapján hozza döntéseit. Ezzel biztosítjuk, hogy a legkisebb nemzetiség vagy etnikai közösség érdeke is érvényre jusson.

Négy hónapi kemény munkával készült el a kerekasztal saját törvénytervezete. Közben azonban a kormány létrehozta a Nemzetiségi Etnikai Kisebbségi Hivatalt, amely szintén hozzákezdett egy hasonló jogszabály-tervezet kidolgozásába. Velünk is konzultált, s a munkakapcsolat során meggyőződhetett arról: a Nemzetiségi Kerekasztal jelentős erő, a nemzetiségek közös akaratát képviseli, amely markánsan fogalmazza meg a kisebbségek érdekeit. A nyár elején ezért a hivatal azt kezdeményezte, hogy egyeztetések helyett próbáljuk közösen megalkotni a törvénytervezetet. Ezzel egyetértve láttunk hozzá együttesen a kidolgozáshoz.

— A közös munkával megformált törvényjavaslat teljesen kielégíti a kerekasztal igényeit?

— Az alapelvekben teljes volt az egyetértés. Amiben nem tudtunk közös nevezőre jutni, az inkább csak mennyiségi kérdés volt. Azonos az álláspont például abban, hogy a Magyarországon élő nemzetiségeknek legyenek köztestületi jogokkal felruházott önkormányzataik. A kerekasztal szerint ezt — nemcsak területi, hanem egyesületi alapon is — 300 személy kezdeményezheti. A hivatal viszont úgy vélte, hogy ehhez legalább 500 kezdeményező kell.

Közös véleményként fogalmazódott meg, hogy a nemzetiségi önkormányzatok működéséhez szükséges anyagi alapokat a költségvetésnek kell garantálnia; az összeget illetően azonban a kerekasztal

nagyobb, a hivatal kisebb summát tart szükségesnek. A dolgot úgy oldottuk meg, hogy az eltérő álláspontok alternatív formában, a)—b) variációként szerepelnek a törvényjavaslatban.

— Végül is a nemzetiségek szemszögéből milyennek ítéli meg a tervezetet?

— Erre a kérdésre csak a tárcaközi egyeztetések előtt tudtam volna hiteles választ adni. A tárcaérdekek ugyanis azt diktálják, hogy sok mindent „lefaragjanak” a javaslatból, úgyhogy a szöveg — így módosulva — már jelentős visszalépést tükröz. Újból le kell ülnünk egyeztető megbeszélésekre, hogy megvizsgáljuk, miként közelíthetők az eltérő nézetek. Alapvető, elvi kérdésekben nem tudunk engedményeket tenni, mert akkor a törvény értelmét vesztené.

— Mi a fő vitatéma?

— Nos, az Igazságügyi Minisztérium egyesületi alapon, tehát voltaképpen a jelenlegi formában képzeli el a kisebbségek képviseletét. Márpedig ha nem önkormányzatról, hanem egyesületről van szó, akkor természetesen elesik a parlamenti képviselet lehetősége — amihez pedig mi ragaszkodunk —, s költségvetési garanciát sem kell vállalnia a kormánynak. Az igazságügyi, de a pénzügyi tárca is abból indul ki, hogy az önkormányzati forma milyen anyagi terheket róna a költségvetésre.

Ezt az érvelést nem tartjuk megalapozottnak, hiszen a kisebbségi kulturális autonómia működését eddig is támogatta a költségvetés, a nemzetiségi anyanyelvi oktatásra is költött az állam — csak ezek a kiadások más-más rubrikában jelentek meg. A változtatással világosabb lenne a kép, hogy mi mire megy, s azok dönthetnének a felhasználásról, akik a legilletékesebbek. Különben is: a kisebbségi állampolgár is adófizető, neki is alanyi jogon jár az anyanyelvi iskolai oktatás vagy a közéletben való részvétel lehetősége. Arról van tehát valójában szó, hogy komolyan vesszük-e az Alkotmányban a nemzetiségek számára is biztosított jogokat, ténylegesen államalkotó tényezőnek tekintjük-e a kisebbségeket vagy sem.

— Ezek alapján lát esélyt arra, hogy a nemzetiségi törvény tervezete a közeljövőben a Parlament elé kerüljön?

— Ez az újabb egyeztető megbeszélésektől függ. Az önkormányzathoz, a parlamenti képviselethez és a költségvetési garanciához ragaszkodnunk kell. A kormány természetesen figyelmen kívül hagyhatja igényeinket, de nem tudom, van-e értelme olyan törvénynek, amellyel a nemzetiségek nem tudnak azonosulni.

Jómagam a tárcaközi egyeztetések számunkra kedvezőtlen részletei ellenére is bizakodó vagyok, mert a koalíció, annak vezető ereje, és maga a miniszterelnök úr is megnyilatkozásaiban kisebbségbarát álláspontot képvisel. S bizakodó vagyok azért is, mert Magyarországnak most óriási esélye van arra, hogy egy példaértékű kisebbségi törvényt alkosson. Olyat, amely nagy hatást gyakorolhatna a magyarlakta szomszédos országokra!

Szathmári Gábor FEB