Békés Megyei Hírlap, 1991. december (46. évfolyam, 282-305. szám)
1991-12-28-29 / 303. szám
1991. december 28-29., szombat-vasárnap MŰVÉSZETEK- TÁRSADALOM iRÉKÉS MEGYEI HÍRLAP Szorító Mit építesz, magyar? Egy lenyűgöző építészeti kiállítás emlékével szeretnék búcsúzni az óévtől, s átlépni az újba. A katalógus címlapján ez áll: ARCHITETTURA ORGA- NICA UNGHERESE — HUNGARIAN ORGANIC ARCHITECTURE — MAGYAR ORGANIKUS ÉPÍTÉSZET. A nagy múltú Velencei Biennálé 1991 -es kiírásában először meghirdetett építészeti szemlén bemutatott magyar anyag (fotók, tervrajzok, makettek) budapesti kiállításán, s azután idehaza, többször is, úgy forgattam át ezt az albumszerú kiadványt, mint a magyar formateremtő készség és akarat megújulásának a dokumentumát. A Makovecz Imre és Csete György személyisége körül csoportosuló fiatal (vagy már középkorú) építészek: Kerényi József (s zárójelben rögtön egy- egy jellegzetes tervezésüket is megemlíteném, így tőle a ceglédi Magyarok Nagyasszonya kápolnát (1984-ből), Sánta Gábor (Gulya csárda Balaton- szentgyörgyön, 1986), Rácz Zoltán (Akupunktúrás orvos háza Debrecenben, 1991), Sáros László (gyulai Üdülőszövetkezet 1983—90), Salamin Ferenc {fonyódi gimnázium, 1987), Érdéi András (Fafaragók háza és Fatároló Velemben, 1981), Nagy Ervin (Patikaház Sárospatakon, 1963), Farkas Gábor (Autóbuszváró Kecskeméten, 1986) stb. és a Pécs Csoport (például Jankovics Tibor: „Szolár’’ Hotel nagyatádon, 1988, Kistelegdi István: Bevásárló központ Pécsett, 1988, Oltai Péter: pécsi Klubház, 1973, Kovács Attila: Óvoda Kaposváron, 1978 stb.) abban hisznek, hogy a Csete György: Gulya csárda, Balatonszentgyörgy, 1985 Ekler Dezső: Tánccsűr, Nagykálló-Harangod, 1986 természettel, az ősökkel, a sokezeréves jelekkel, az állatokkal, a növényekkel és a magunk természetével együtt, homogén módon, felelősséggel kell élnünk. „Olyan épületeket akarunk emelni, amelyek emlékeztetnek eredetünkre és önmagunk eredetére, ősképeire.” (Makovecz) Meggyőződésük, hogy az ember a természet integráns része, így az emberi hajlék is folyamatos kiválás és visszatérés a természeti környezet organikus egységébe. Pontosan 100 évvel ezelőtt, a millennium körüli években merültek fel először ezek a gondolatok, célok, eszmék (persze az akkori körülmények kihívásaihoz idomuló megfogalmazásban), amikor tető alá kerültek Lechner Ödön első szecessziós épülettervei, például a kecskeméti városháza (1892—94), az Iparművészeti Múzeum (1891—96), a Postatakarékpénztár (1899—1901) stb., s a magyar építészet néhány év leforgása alatt végre olyan személyiségként vonulhatott be az európai köztudatba, akinek döntő szava lehet az ezredvég urbanisztikai arculatának a meghatározásában. Aztán jött az első világháború, Trianon, a két világháború közötti korszak jobboldali liberalizmusa, a második világháború, a szocialista internacionalizmus elnemzetlenítő kurzusa (amely, különös módon egyedül Magyarországon valósulhatott meg, miközben ugyanazon vörös ég alatt kihízott a szerb, a román, a szlovák, s ki tudja még hány keletibb nacionalizmus), s a modem magyar építészet kivitelezése lekerült napirendről. Ennek az új irányzatnak, amely most magát a magyar organikus építészet fogalmával jelöli, a hatvanas években kötelezi el magát az építészeti illegalitás feltételei között, néhány fiatal építőművész, mindenekMakovecz Imre: Siófoki evangélikus templom, 1986—87 előtt a már említett Csete György és Makovecz Imre, abban a meggyőződésben, hogy újra a népi építészet és művészet kell az ellenállás építészetének alapjául szolgáljanak, s a visszakapcsoláshoz Lechner legeredetibb tanítványa, a még élő Kós Károly személyes varázsából és tapasztalataiból merítenek. Az „új szecesszió” azonban a történelmi jelleg (a honfoglaláskori és a középkori, főleg a félköríves románkori elemek) hangsúlya mellett, illetve azt elnyomva, feloldva alkalmazza az eddig elhanyagoltabb alföldi magyar (Békés megyei viszonylatban a nemzetiségi, főleg szlovák) népi építészetformáit, s ami a legfontosabb: anyagait, a legősibb természeti építőanyagok, a fa, a kő, a nád, a vessző, a napfény és árnyék (!), a cserép, és persze a legősibb anyagszínek: a fehér, a piros, a zöld, s a natúrámyalatok harmóniáit. (Az külön örvendetes téma, hogyan gyűrűzik át ez a szemlélet például az utóbbi 5-6 év békéscsabai építészetébe!) Egy állam, egy nemzet érettségének, értékeinek a megítélésében az építészet mindig alapvető szerepet játszott. Bejó lenne, ha az illetékes fórumokon ezt napjainkban is legalább oly súllyal latolgatnák, mint a gazdasági és politikai szempontokat! Talán könnyebb lenne Magyarországot elhelyezni az egyesült Európa jövőképében... Banner Zoltán Hangverseny a békéscsabai zeneművészetért Önkéntes adományokból a képzést támogatni „Jól csak a szívével lát az ember” Nemzetközi Gyermekszínjátszó Találkozó lesz 1992-ben Lassan megszokjuk, hogy ilyenkor, decemberben egymást érik a különböző célú alapítványok számlaszámmal kiegészített felhívásai, és hogy az (egyes) adózó polgárok, mindinkább beleszokva pénzügyeik előnyös rendezésének rejtelmeibe, mérlegelni kezdik, hogy a sok nemes célt szolgáló befizetés közül melyiknek a segítségével csökkentsék adóalapjukat. A Bartók Béla Zeneművészeti Alapítvány nem tesz közzé felhívást, hiszen a dolog természetéből adódóan megteheti, hogy igazi karácsonyi ajándékkal, egy hangulatos koncerttel kedveskedjen az érdeklődőknek, hogy így az érintett zenei együttesek élményszerző formában mutatkozzanak be és csináljanak az ügynek mindennél hatásosabb reklámot. Az adományok a Békéscsabán zenét tanuló gyerekek színvonalas képzését vannak hivatva segíteni, olyan kiadásokba kívánnak „beszállni”, amelyeket nem fedez a szűkös költségvetés. A jótékonysági hangverseny műsora a karácsony hangulatából merített. Fellépett a két házigazda együttes, a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola híres leánykara (Rázga József vezényletével), a szakközépiskola zenekara (Farkas Pál vezényletével), ezenkívül olyan vendégegyüttesek, amelyek számítanak a város és a megye zenei életében: a Belvárosi Általános Iskola nagykórusa (Bartus Károlyné vezényletével), a Békési Kamarakórus (Szudi Mária vezényletével) és a Bartók Béla Vegyes Kar (Rázga József vezényletével). Á felhangzott sok szép zene közül külön kiemelésre méltó a zárószámként megszólaló Mo- zart-mű: a D-dúr Missa Brevis. Ennek előadásakor a Bartók Vegyes Kar, a szakközépiskola zenekara és a négy énekes szólista, Feichter Erzsébet, Pál Olga, Andrásy Gyula és Lőrincz Zoltán sokadszor döbbentett rá, hogy a zseniális zeneszerzőnek még ilyen kevésbé ismert, ritkaságszámba menő alkotása is mennyire tökéletes, „mozartos” és csodálatos hangulatával szinte szigetként kiemelkedő pillanata lehet bármilyen hangversenynek. Áz evangélikus kistemplomban megrendezett koncertre ingyen lehetett bemenni: a szervezők nem a jegyárakból, hanem az önkéntes adományokból remélik a város zeneművészeti képzésének támogatását. És ha már a plakátokon, műsorszórólapokon nem szerepelt, hadd írjam most ide, a zeneiskolával, szakközépiskolával kapcsolatban álló szülők, volt diákok, zenekedvelők figyelmébe ajánlva az alapítvány számlaadatait: AGROBANK, Bartók Béla Zeneművészeti Alapítvány, száma: 269-98916-61151. Gyenge Enikő 1992 júliusában Magyarországon, Békéscsabán rendezik meg a Nemzetközi Gyermekszínjátszó Találkozót. 1979-ben a Nemzetközi Gyermekév alakalmából az Európa Tanács „A gyermek és a kultúra” címmel pedagógiai szemináriumot szervezett Svédországban. Itt vetődött fel az európai gyermekszínházi találkozó gondolata. Eddig Belgium, Svájc, Dánia, Ausztria és Luxemburg vállalta föl a találkozó megszervezését. 1992-ben először Európában hazánk lesz az első a volt szocialista országok közül, aki vállalkozik a rendezvény lebonyolítására. Az alábbi beszélgetés a találkozó titkárával, Fabulya Lászlónéval készült. — Az elnevezésben gyermekszínjátszás szerepel. Úgy tudom, valójában itt valami egészen másról van szó. — Igen. Ide nem gyermekszínészek vagy jelöltek jönnek egy kész vagy itt elkészítendő produkcióval. A találkozás lényege, hangsúlya a műhelymunkán van. A gyerekek érdeklődésüknek megfelelő csoportokban dolgoznak drámapedagógusok irányításával. Itt az emberi együttlét, az alkotás folyamata a fontos. — Hogyan fogalmazhatnánk meg a találkozó általános célját; hogyan alakul a két hét programja itt, Békéscsabán? — A találkozó célja, hogy a különböző országok gyerekei a drámapedagógiai műhelymunkák során közel kerüljenek egymáshoz, győzzék le előítéleteiket, nyelvi nehézségeiket. Tanulják meg a gyakorlatban is a toleranciát és az empátiát embertársaik iránt. Ezt sugallja egyébként a találkozó mottója is: „Jól csak a szívével lát az ember”. — A drámapedagógia — ez a kreativitásra serkentő nevelési módszer — az angolszász és a skandináv területeken már az oktatás mindennapjaiba is beépült. Hazánkban csupán kuriózum jelleggel található meg, s csak néhány éve nyílt lehetőség ennek a hatékony pedagógiai módszernek az alkalmazására. Fontosnak tartjuk, hogy e módszer segítségével közeledjenek egymáshoz a különféle kulturális környezetből érkező gyerekek, hogy nyitottá tegye a tizenéveseket egymás szokásainak, mindennapjainak a megismerésére. — A szakmai műhelyek végleges kialakítása jobbára a felkért országok által delegált szakemberektől is függ. A jelenlegi elképzelések között a pantomim, a clowing, a bábok készítése, a folklór és kifejezési formái, a díszlet, jelmez, maszk készítése szerepel. A műhelyekbe a gyerekek önként jelentkeznek. A 10 napos munka egy nyilvános bemutatóval zárul, ahol minden csoport előadja munkájának eredményét. A délelőtti és délutáni foglalkozások igen kevés szabadidőt engednek, de igyekeztünk úgy összeállítani a programot, hogy lehetőség legyen a megye és a város nevezetességeinek megtekintésére, illetve a főváros bemutatására. — Kik vehetnek részt ezen a találkozón, hány résztvevőre számítanak? — Egy-egy országból maximum 10 gyerek jelentkezhet (10—15 évesek), egy kísérőtanár és a szakmai vezető. Kértük, amennyiben lehetséges, a 10 fős gyermekcsoport tagjai között legyen két árva is, hiszen ők eddig még soha nem vettek részt ilyen jellegű találkozón. így szeretnénk együttműködési alkalmat teremteni a családban felnőtt és a szüleiket elveszítettek között. A meghívót 28 országba küldtük szét, s az előző évek adatait figyelemve véve körülbelül 400 főre számítunk. — Egy nemzetközi találkozó megszervezése nem kis feladat, összeszokott, profi csapatot és szakembereket igényel. Hogyan esett a választás Békéscsabára? — Egy pécsi drámapedagógiai kurzuson ismerkedtem meg Joseph Hollós úrral, akivel az idők folyamán szoros munkakapcsolat alakult ki. A bécsi gyermekszínházi találkozón az ő jóvoltából részt vehetett egy nyolcfős Békés megyei delegáció. Már Bécsben felmerült az a gondolat, hogy jó lenne, ha egyszer Magyarország is rendezője lehetne egy ilyen találkozónak, hiszen még sohasem volt kelet-európai ország a házigazda. A békéscsabai művelődési központ már évek óta rendszeresen szervezi a Nemzetközi Báb- fesztivált, különböző országos rendezvényeket. Az intézmény gyakran fogad külföldi vendég- előadókat. Drámapedagógiai szemináriumain nemzetközi hírnévnek örvendő drámapedagógusok tartanak kurzusokat. Mindezek miatt gondoltunk arra, hogy rendelkezünk azzal a szervezői fel- készültséggel, amely alapja lehet egy körülbelül 400 fős nemzetközi színjátszó műhely megvalósításának. — Ebben a szorongató gazdasági helyzetben miből tudják finanszírozni a találkozót? —A költségvetésünk 11,5 százalékát az Európa Tanács biztosítja, de támogatást kapunk a minisztériumtól, a megyei és a városi önkormányzattól. A kulturális bizottság ígéretet tett, hogy a rendezvény sikere anyagiakon nem fog múlni. S nekünk, a szervezőknek nagyon fontos tudnunk azt, hogy a város nem fog cserben hagyni. A fennmaradó összeget egyéb szponzoroktól, alapítványoktól reméljük. M. K. A jótékonysági hangversenyen a Belvárosi Általános Iskola nagykórusa is énekelt ‘ Fotó; Fazekas Ferenc
