Békés Megyei Hírlap, 1991. december (46. évfolyam, 282-305. szám)
1991-12-28-29 / 303. szám
1991. december 28-29., szombat-vasárnap © ÜBÉKÉS MEGYEI HÍRLAP-----------------------------------------------------------a hét témája Pozsgay Imre a nemzeti megbékélésről, politikai ellenfél-barátairól, személyes sorsának alakulásáról Az elfajuló politikai perpatvarok, hatalmi harcok, a lidérces emlékeket idéző szélsőséges nézetek fölerősödése nyomán sokakban megfogalmazódott a kérdés: a rendszerváltást előkészítő hosszú tárgyalássorozaton született-e valamiféle közös elgondolás az átmeneti szakasz békés jellegéről? Létezik-e az újabban gyakran emlegetett gentlemen’s agreement, csak az adott szóra épülő megállapodás, hogy a kirekesztés, a boszorkányüldözés, a leszámolás végképp eltűnjék a politika eszköztárából? Munkatársunk ezekről a kérdésekről beszélgetett Pozsgay Imrével, a két-két és fél évvel ezelőtti események egyik részesével és „koronatanújával” — kérve, hogy ezúttal a politikai egyeztető tárgyalásokról őrzött személyes emlékeit, benyomásait idézze fel. Az idei év megadta számomra a lehetőséget az összegzésre, a dolgok, tapasztalatok újragondolására — Amióta ezzel a gentlemen’s agreement-tel kapcsolatos kérdéskör az érdeklődés előterébe került — legutóbb a parlament plénumán is vitát indukált — megpróbáltam emlékeimet, gondolataimat újrarendezni. Mindent végiggondolva azt tudom mondani, hogy írásba foglalt ilyesféle megállapodás nem jött létre. Az akkori ellenzék vezetőivel, az Ellenzéki Kerékasztal résztvevőivel folytatott hivatalos és nem hivatalos megbeszélések egész légköre azonban azt sugallta, hogy van egy közös érdekeltségünk, bármelyik oldalán üljünk is az asztalnak. Ez pedig az, hogy az átmenet békés jellegű legyen. Hatalmi gépezet zárójelben Megjegyzem, ennek legfőbb felelőssége természetesen azokra hárult, akik akkor rendelkeztek az erőszakszervek fölötti akarattal, parancsnoksággal, így mindvégig különös figyelem irányult az MSZMP tárgyaló küldöttségére. Már csak azért is, mert paradox tárgyalási helyzet alakult ki. Ha a résztvevők egy része kifejtette gondolatait, akkor ezzel tulajdonképp a hatályos Büntető Törvénykönyvbe ütköző cselekedetet követett el — izgatás, az államrend megdöntésére irányuló cselekmény vagy más címen. Bizonyos értelemben tehát eleve garanciát kellett adni arra, hogy a hatalmi szervek nem élnek bejegyzett jogaikkal. Dehát Btk. ide vagy oda, a tárgyaló felek kölcsönösen legitimnek ismerték el egymást. Egy történelmi-társadalmi feladvány megoldása céljából ültek közös asztalhoz, s zárójelbe tették a valóságban még nagyon is működőképes, és egyáltalán nem zárójeles hatalmi gépezetet. — Ebben a félig-meddig exlex, furcsa helyzetben milyen volt a tárgyalások atmoszférája? — Ennek illusztrálására any- nyit, hogy az MSZMP tárgyalócsoportja — attól fogva, hogy jómagam voltam a vezetője — a legnagyobb nyilvánosság előtt is bizonyította megegyezésre való törekvését. Olyannyira, hogy néhány témában — például a munkahelyi pártszerveződés kérdésében — tovább is ment. mint amennyire felhatalmazása szólt. Bizonyítva, hogy már nem ellenfélként, hanem a rendszerváltás partnereként vesz részt a politikai egyeztető tárgyalásokon. A felek egyikének sem volt egyébként olyan törekvése, hogy eleve mindent eldöntő határozatokat hozzanak a jövőre nézve. A hatalmi szférában kellett megtisztítani az utat a szabad választások előtt és megteremteni e választások törvényes feltételeit, elfogadtatni az úgynevezett sarkalatos törvényeket. A közös szándék az volt, hogy a békés átmenet — a nemzeti megbékélés szellemében — biztosítsa a szabad választásokat. Hiszen, s ezt minden európai módon gondolkodó csak így értheti, a választások alkotmányos demokráciát hoznak létre, parlamentarizmust garantálnak. Következésképp, akik a néptől közvetlen megbízást kaptak, azok a jogállamiság pozícióinak megerősítése felé viszik az ügyeket. Még rémálmomban sem merülhetett fel, hogy másfél-két évvel a rendszerváltás után, felbátorodva a hatalmi esélyeken és elgyávulva egyéb feladatok terhétől, némely politikus a leszámolás hangulatába és félelemkeltő légkörébe akarja belevinni az országot! „Jutalomról" nem volt szó — Mit vártak vagy mondjuk így: mi volt elvárható az ön által említett kompromisszumkészségért? — Senki nem gondolhatta, hogy egy ilyen átalakulásnak nincs ára. Ha egyszer a régi rendszer képviselői maguk egyeztek bele az előző struktúra lebontásába, a politikai rendszer átalakításába, akkor azért bizonyos engedményeket vártak. Az én szememben ez azt jelentette, hogy például aki a jövőben politikai pályán akar mozogni, minden további nélkül megteheti, természetesen akkor, ha aláveti magát a törvényes választás követelményének. Közbevető- leg megjegyzem: arról szó sem volt, hogy az akkori hatalom oldalán részt vevők és engedményeket tevők „jutalmul” politikai privilégiumokhoz, biztosított helyekhez jutnak. Úgy véltem: a bűnökre mentséget nem kell keresni; a bűnösök erkölcsipolitikai elmarasztalását deklarálni kell. De az új berendezkedés a nemzeti megbékélésen alapul majd, és méltányolja azt, hogy az előző rendszer hatalmi központja is kitermelte magából azokat az erőket, amelyek őszintén és világosan látták: az előző rendszer megbukott, a hozzá való ragaszkodás a nemzet vesztét okozná, s ezért együttműködést vállaltak ennek — az országot megterhelő és fejlődését hátráltató—rendszernek a lebontásában. A tárgyalások szellemisége azt a természetes következtetést is sugallta, hogy a jövő berendezését és a nemzeti megbékélést szolgáló kezdeményezések világában nem az emberek múltja és valódi vagy vélt tévedései, hibái lesznek egy-egy élcip.llva eldöntésének legfőbb szempontjai, hanem az új rendszer elfogadásának őszinte készsége, az ebben való részvétel mértéke és a szerzett tudás, szakismeret érvényesítése. —Ha a felek személyes nexusok nélkül, csak az asztal másik oldaláról ismerik partnereiket, még az eszmecserék szellemét és légkörét is rosszul ítélhetik meg... — Hadd említsem föl: ezekről a kérdésekről — és sok minden másról — elég sok alkalmam volt hivatalosan és nem hivatalosan tárgyalni az Ellenzéki Kerekasztal vezetőivel, képviselőivel. Nem titok, hogy a Magyar Demokrata Fórum létrehozásában szerepem volt. S ha nem is ilyen mértékben, de szerepem volt más ellenzéki mozgalmak, szervezetek nyilvánossághoz jutásában is. Képviselőikkel egyébként utóbb kétféle minőségemben is találkozhattam; egyik a tárgyalásokon ellátott funkcióm, másik pedig a kormányban betöltött tisztségem — államminiszterként az én felelősségi körömbe tartozott a kormány társadalmi kapcsolatainak építése és ápolása. S minthogy az is tudott volt, hogy az ellenzék különböző köreivel évekre visszanyúlóan, mondhatni bensőséges kapcsolatom volt, felhatalmazás nélkül, baráti meg politikai okokból egyaránt fenntartottam ezeket a kapcsolatokat. Szellemi rokonságok —Ezek szerint ön már akkor fölvette a párbeszéd fonalát, amikor az efféle gesztus vagy politizálási stílus enyhén szólva nem számított jó pontnak. Közelebbről: kik tartoztak ebbe a —- nyilván a szellemi rokonság, a politikai rokonszenvformálta— ismeretségi körébe? — Hosszú lenne a lista, ezért csak egy-két példát említek. Antall Józsefet jóval régebbről, a hetvenes évek vége óta ismerem. Személyes kapcsolatunk, barátságunk tehát nem újkeletű és nem az 1989-es politikai helyzetből fakadt. Bíró Zoltánhoz szintén régi, évtizedes barátság szálai fűznek. Az akkori nyilvánosság és az én szerepem nem mindig tette lehetővé, hogy amit a háttérben csináltam, ismertté váljék akár azok előtt is, akikért csináltam. De gondolom, akad a Fidesz vezetői között jó néhány, aki visszaemlékszik: 1988 elején — még a Népfrontban — közösen kerestük a megoldási lehetőségeket legalizálásukra és nyilvánosságukra. Lehet, hogy nem tudják — talán nem is akarják tudni —, hogy személyesen próbáltam elérni: vegyék ki a Fidesz megfigyelését és ellenőrzését a rendőri és ügyészségi hatáskörből, s ne a Btk., hanem a politika szabályai szerint tárgyaljanak velük. Ugyanígy példaként idézhetem, hogy annak idején, az alakuló vagy újjáalakuló kereszténydemokrata mozgalom hívására a Márton Áron Társaságban főpapokkal és mai keresztény- demokrata politikusokkal együtt a nyilvánosság előtt közösen szorgalmaztuk azoknak az értékeknek a helyreállítását és a politikai mozgástérbe való bevonását, amelyeket ők képviselnek. S folytathatom a sort: a mai SZDSZ kemény magjának nevezett, most némileg háttérbe szorult csoport tagjaival — a politikai „szalonokban” való ismerkedéstől a hivatalos tárgyalásokig terjedően — szintén személyes kapcsolatban álltam. —A „hallgatólagos megállapodással" kapcsolatos feltételezések és várakozások tehát nem ismeretlen partnerekhez kötődtek. De akkor hogyan ítéli meg Csurka István megnyilatkozását, aki legutóbb a parlamentben azt fejtegette, hogy a gentlemen's agreement ostobaság, és senki ne kérje számon az egykori ellenzéken azt, amit egykor mondott, mert más volt akkor a helyzet. — Úgy vélem, ez a megnyilatkozás Csurka zavarát tükrözi —ezt adolgot újra végig kellene gondolnia. Én annak a Csurka Istvánnak hiszek, aki ott volt 1987 nyarán Bíró Zoltán lakásán, előkészítendő a lakitelki konferenciát és együtt törtük a fejünket egy anti-katasztrófapo- litika lehetséges formáin. Én annak a Csurka Istvánnak a véleményét tartom őszintének és igaznak, aki a Csoóri Sándorra mért szilencium idején a tiltakozást szervezte és aki Lakitelken a nemzeti mérsékletet és kiegyezési szándékot tükröző szellemiséget képviselte. Most bizonyára zavarba ejti némely jelenség, egyik-másik múltbéli ember impertinens megnyilatkozása vagy a vártnál nagyobb gondot okozó válság kezelésének nehézségei és az ebből keletkezett indulatok elvakító hatásai. Nos, ezért gondolom, hogy a dolgok új mérlegelésére volna szükség... — A sors úgy hozta, hogy most, amikor erre a beszélgetésre sor került, az „ancien régime" Kádár János után talán második legmeghatározóbb alakja, Aczél György frissen hantolt sírban pihen. Önnek pályája nagy részében közvetlen munkakapcsolata, s köztudottan nem kevés éles konfliktusa is volt vele. Személye, szerepe hogyan rögződött önben? — Ez túl nagy kérdés ahhoz, hogy egy rövid válasszal elintézhető legyen. Valóban, életembe, sorsomba belefonódott Aczél György... elmélyültebben kell szembenéznem szerepével. De éppen azért, mert hivatali feladatunk teljesítése közben súlyos konfliktusaink voltak, erkölcsileg elég szabadnak érzem magam ahhoz, hogy a jót is meglássam életpályáján, ne csak az elvetni, bírálni valót. Minderről személyesen is sokat beszélhettünk, így ez nem a holta után rámszakadt szabadság. De a kegyelet és az, hogy emberileg jó viszonyban voltunk, egy ideig biztosan nehezíteni fogja, hogy objektív képet adjak róla. Azt azonban már most tudom, hogy a jót sem fogom elhallgatni... Ellentmondásos személyiség volt ő is, mint mindenki, aki nagyra volt hivatott és feladatot kapót ebben a gyötrelmes korban. ígéretes mozgalom indult — Egyéni sorsa alakulásában mit hozott az óév az ön számára, s mit vár 1992-től? — Személyes életemben sok jót hozott 1991. A legfőbb jót most, az év vége felé: megszületett negyedik unokám, lányo- méknál az első gyerek. Az év hozadékához sorolom, hogy elindíthattam — nem társak nélkül, természetesen — egy ígéretes politikai mozgalmat, a Nemzeti Demokrata Szövetséget. Ide sorolom, hogy ez évben a köztársasági elnök—az egyetem kezdeményezésére — kinevezett egyetemi tanárnak a Debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemre. Az idei év egyszersmind megadta számomra a lehetőséget az összegzésre, a dolgok, tapasztalatok újragondolására. Mindez együtt reményt ad arra, hogy a jövő esztendő politikai mozgalmaiban már aktív kezdeményező erőként vegyünk részt, s e kezdeményezésekben — azok egyik inspirátoraként—én is ott leszek. Az ilyesmibe csak akkor fog bele az ember, ha hisz abban, s némi tudása is van a tekintetben, hogy létezhet a jelenleg folyta- tottnál jobb és eredményesebb politika a romok eltakarítása, a válság kezelése, az új ország felépítése érdekében. Ügy érzem, ennél kisebb dolgokkal talán nem is érdemes foglalkozni, hiszen a nagy feladatok az apró részletmunkák sokaságát ígérik, s ezekre módszeresen készülni kell. Bajnok Zsolt (Ferenczy Europress)
