Békés Megyei Hírlap, 1991. december (46. évfolyam, 282-305. szám)

1991-12-02 / 282. szám

1991. december 2., hétfő HAZAI TŰKOR © ►BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP Bartók nyomdokain Népdalgyűjtés Körösladanyban Lakástámogatás Sarkadon A tulajdonosok 60 000 forint támogatást kaptak Fotó: Fazekas Ferenc Népdalaink tovább éljenek! Ezzel a céllal alakult meg Kö- rösladányban néhány hónappal ezelőtt — az Asztalos Miklós Művelődési Ház támogatásával — a helyi népdalkor. A napok­ban meghívásuk ra/iíwze Lász- lónédr. Mező Judit, a szeghalmi születésű, Debrecenben élő népzenekutató látogatott el Kö- rösladányba, hogy meghallgas­sa a falu legidősebb nótafáit. A községben elsőnek Bartók Béla gyűjtött 1918-ban, majd a ’30-as években Nagy József, a szeghal­mi gimnázium zenei tehetséggel megáldott magyar—latin sza­kos tanára. Dr. Mező Judit épp negyven éve járja a Kárpát-medence ma­gyarlakta területeit, magnóval és hangjegyfüzettel a kezében megyénk több településén is megfordult. Körösladányban délelőtt az idősek klubja lakóit hallgatta meg, akik jó énekhang­gal, emlékezetük legmélyére leásva, lelkesen énekelték a fia­tal vagy épp gyermekkorukban hallott dalokat, délután pedig a falu más, koros nótafái látogat­tak el az idősek klubjába, hogy ők is magnó elé üljenek. Este dr. Mező Judit a népdalkor munká­ját segítette szakmai tanácsai­val. — Máshol a művelődési há­zak és a termelőszövetkezetek rossz anyagi helyzete miatt saj­nos szétmennek a népdalkörök — hallottuk a népzenekutatótól —, így szinte csodának tartom, hogy itt épp most alakult meg, és az külön csoda, hogy Turbucz Zoltán tanár személyében egy hozzáértő és lelkes vezetője is van. Az együttes bárhol is lép fel, mindenütt a sárréti tájegység dalait várják tőle. A ma gyűjtött 33, úgynevezett új stílusú dal nem teljesen ismeretlen a hoz­záértők előtt, de szép dallam- és szövegvariációkra bukkantunk, s ezekkel a népdalkor műsora gazdagodhat. (molnár) A sarkadi önkormányzat összesen 7 millió 280 ezer forin­tot költött az idén a helybeliek lakástámogatására. Ez az összeg megoszlott az első lakásra vá­rók, az OTP kamattörlesztéshez segítséget igénylők, valamint azok között, akiknek lakásuk le­pusztult, és a felújításra — a lakók szociális helyzete miatt— kevés remény volt. Hogy konkrétan mire, meny­nyit és hány család kapott, arra dr. Koncz Istvántól, az önkor­mányzat általános igazgatási, szervezési és jogi osztályának vezetőjétől írásos tájékoztatót kaptunk. Ebből tudhattuk meg a következőket: Sarkadon 46 első lakásra váró kérelmező kapott vissza nem té­rítendő támogatást aszerint, hogy korábban részesült-e te­lektámogatásban, mekkora a hiányzó összeg nagysága, mennyi a gyermekek száma, az egy főre eső havi átlagjövede­lem, mekkora az építeni vagy vásárolni kívánt lakás értéke, milyen az egyéb méltánylást érdemlő szociális körülmény, így részesültek a családok 40- től 100 ezer forintig terjedő se­gítségben. (A képünkön látható családi ház tulajdonosai, Faze­kas Gézáék például 60 ezer fo­rint támogatást kaptak.) A ren­delkezésre álló, összesen 2 mil­lió 845 ezer forint azonban nem nyújtott lehetőséget egyéb, a lakással kapcsolatban felmerülő költségek (például felújítás) át­GYÉMÁNT (Alhírek) Nyilvános közös átvilágításra kérte fel Torgyán József Zsíros Gézát. A baráti esemény helyszíne a békéscsabai tüdőgondozó. * A Délkelet és lapunk szerkesztősége ,,Ismerd meg múltunkat" címmel közös vacsoraestet rendez a Party-ban, ahol nyilvános, egy tálból való cseresznyézésre is sor kerül. * Termékbemutatót tart a Gyulai Húskombinát ,,Nem baj, ha kiseb- bedik a kolbász, csak legyen mindig vastag(h)" címmel, amelyen a megye népszerű szocialista képviselője is jelen lesz. —hal— A cserkészparancsnok Amikor az ember már bőven túljutott a hatvanadik évén, jót tesz számára, ha fiatalok közt van, átadja a tapasztalatait, irá­nyítja a gyerekeket. Dr. Baranyó Géza, a gyulai 236. Számú Ma- róthi János Cserkészcsapat pa­rancsnoka is megfiatalodik, ha a cserkészetről beszél. — Gyerekkoromban a hábo­rú és az utána következő évek kettétörték a cserkészpályafutá­somat — mondja dr. Baranyó Géza. — 1940-től 1944-ig Kunszentmártonbam, a 850. Számú Kunok cserkészcsapatá­ban voltam cserkész. Szabó Gyulává, az ismert színésszel közösen léptünk fel a műkedve­lő előadásokon, mindketten egyforma ügyetlenül csetlet- tünk-botlottunk a színpadon, s csak annyi lett köztünk a kü­lönbség, hogy én azóta is ügyet­len színész lennék, ő pedig szép sikereket ért már el. — Sose volt tömegmozga­lom a cserkészet, nem is ez a célja. Először bizonyítani kell a tanulásban, jellemes viselke­désben, és csak a próbák kiállá­sa után lehet valaki cserkész. Az egész évi munka koronája a tá­borozás, ez adja a cserkészet savát-borsát. Rendet, fegyelmet tanulni, és közben megismerni, megszeretni a természetet. Biz­tos vagyok benne, hogy a Tisza- partján tett táborozások döntöt­ték el a sorsom, azért lettem víz­ügyi mérnök, mert cserkész ko­romban kerültem közel a ter­mészethez. — Gyulán jártam gimná­ziumba, és néhány kitérő után itt is dolgoztam, innen mentem nyugdíjba, és most itt szervez­tük meg ismét a cserkészetet. Mondhatom a nulláról indul­tunk, vagy még annyink se volt. Összejöttünk 5-6 öregcserkész, és kiderült, hogy van vagy húsz unokánk, velük már lehet kezde­ni. Nagy segítségünkre volt a katolikus egyház, mert helyisé­get biztosított számunkra. Sokat segít a polgármesteri hivatal és a megyei önkormányzat is. A Gyula és Vidéke ÁFÉSZ ado­mányozta nekünk a csapatzász­lót, s közben egyre gyarapodott a létszámunk. Az elmúlt nyáron már a Városerdőn egyhetes tá­borozást tartottunk, megindult az élet. —Tegyél minden nap valami jót. Azt hiszem erről lehet leg­jobban felismerni a cserkészt. Sajnos, a fiatalok nem sok jó példát láthatnak maguk körül. Erkölcsi válságba jutott az or­szág, és ezért nem is hibáztatha­tok a szülők sem, hiszen méltat­lan világban nevelkedtek. Ten­nünk kell azért, hogy ne gyűrjön le bennünket a turáni átok, a magyarokra jellemző széthúzás. Tiszta jellemű emberekkel for­dulhat csak jóra a haza sorsa, és ehhez nyújt segítséget a cserké­szet. — Parancsolni csak az tud, aki képes engedelmeskedni. Rendre, fegyelemre szoktatjuk a fiatalokat, úgy, hogy az életko­ruknak megfelelő programokat ajánlunk nekik. Aki egyszer be­lekóstolt a cserkészetbe, evett abból a bográcsból főtt paprikás krumpliból, amelyet saját maga készített, az jobban megbecsüli az édesanyja főztjét. Az egyház áldása mellett sokat segíthetnek a pedagógusok és szülők is, hi­szen mindnyájunknak közös a célunk, emberebb embereket, magyarabb magyarokat, isten­félő nemzedéket adjunk e hazá­nak. — Van a gyerekeknek éppen elég dolguk, nem szabad, hogy a politika is befolyásolja őket. Tanuljanak, szeressék egymást és az embereket, óvják, védjék a természetet. A cserkészek tíz törvényében benne van minden, ennél jobban nem tudnám ma­gam se megfogalmazni, ha száz évig élnék, akkor se. Egyszer Jézus Krisztustól megkérdez; ték: Mester, melyik a legfőbb parancsolat? Azt válaszolta: szeresd felebarátodat, mint ten- magadat. Ha a cserkészek tíz törvénye közül a legfőbbet kel­lene választanom, az elsőt emlí­teném: a cserkész egyenes lelkű, és feltétlenül igazat mond. Sok képmutatás mellett nagy dolog lenne jellemes emberek közt élni, velük építeni a hazát. A. T. vállalására. Ezért a képviselőte­stület egymillió 700 ezer forin­tot különített el a támogatottak körének kibővítése céljából. Ebből a pénzből további 62 csa­lád részesült anyagi segítségben aszerint, hogy milyen a kérel­mező szociális helyzete. Ez az úgynevezett helyi támogatás vissza nem térítendő összegként vagy kamatmentes kölcsönként volt adható, maximum 50 ezer forintig. A támogatás felhaszná­lását természetesen szigorúan ellenőrzi az önkormányzati hi­vatal. Mivel az elmúlt két évben lényeges helyi támogatásra nem nyűt lehetőség, ezért az 1989- ben és az 1990-ben beadott ké­relmeket is az idén vették figye­lembe. Az 1991. augusztus 23-a után beérkezett kérelmeket pe­dig jövőre fogja elbírálni az ön- kormányzat. Ami az OTP kamatörlesztési támogatást illeti, ebben az év­ben ezidáig 253 család segítésé­re nyílt lehetőség oly módon, hogy a plusz 1500 forintos több­letköltségből egy meghatározott részt az önkormányzat magára vállalt, ugyanakkor az alap tör­lesztőrészletet és a kamattör­lesztés további kiegészítő részét a kérelmezőnek kell ezután is fizetni. Az említett támogatásra összesen 2 millió 280 ezer forin­tot költött a sarkadi önkormány­zat. Vízvizsgálat Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat telepü­lési és környezet-, egészségügyi osztálya a közfogyasztásra igény­be vehető kutak vizét kémiailag évente, bakteorológiailag negye­dévente ellenőrzi. A tisztiorvosi szolgálat szak­emberei térítés nélkül kötelesek a csecsemők táplálásához használt magánkutak vízminőségét külön kérés esetén megvizsgálni, ám a tapasztalatok alapján elenyésző esetben használnak ásott kutakat ivó v íz-fogyasztásra. Egészségügyi szempontok szerint a víz ideális hőmérséklete 17-18 Celsius-fok. A magas víz­hőmérséklet meghatározó a bak­tériumok szaporodásában, de ál­talában a rossz bakteorológiai ér­tékeket mutató kutak esetén min­dig magas kémiai értéket is ta­pasztalnak. Az Országos Köz­egészségügyi Intézetben a tisz­tiorvosi intézetektől kapott min­tákból arzént, higanyt, ólmot, kadmiumot, nátriumot, káliumot, cinket és rezet is ki tudnak mutat­ni a vizsgálatok során. A víz ma­gas vas- és mangántartalma nem okoz közvetlenül megbetegedést, a magas ammóniatartalom pedig a fertőtlenítési technológiát nehe­zíti meg. Az alacsony vízkeménység szív- és érrendszeri megbetege­déseket okozhat, a magas nát­riumtartalomra pedig a helyi egészségügyi intézetek figyelmét kell felhívni, hogy a betegek gyó­gyításánál ezt is vegyék fi­gyelembe. Gyufadivat Egyre kevesebben húzzák ki a gyufát — mondja az egyébként nem dohányzó Magyar Ákos, a Gyufaipari Vállalat igazgatója, aki közismert antinikotinista. Egyre többen szoknak le a do­hányzásról — vagy éppen rá sem szoknak. Egész Európában roha­mosan csökken a dohányzók szá­ma. Ennek ellenére mégsem kell az idén kevesebb gyufát gyártania az üzemnek, sőt növekszik a ma­gyar gyufaexport. — Itthon is változnak a szoká­sok. A szállodákban és reklámcé­lokra a levélgyufa a sláger, az ot­thonokban egyre többen használ­ják a gázgyújtót, de a háziasszo­nyok a megmondhatói, mennyi­vel biztonságosabb begyújtani a sütőt a hosszú szálú gyufával. De keresik az extra méretű kandalló­gyújtót is. Napjainkban mind­össze Budafokon és Szegeden gyártanak magyar gyufát. Olvasóink írják Ismét félrevezető információk Gyulán 1991. november 25-én—immár harmadszor—tárgyalta az önkormányzat képviselö-testülete az egységes szociális intéz­ményrendszer megvalósításának lehetőségét. Az ülésen a gyulai Fő­városi Szociális Otthon igazgatója hozzászólásában többek között példaként említette a főváros VII. kerületét, ahol jól működik össze­vontan a családsegítő szolgálat és az idősgondozás, mégpedig olyan formában, mint azt a gyulai „Szociális Gondozó Szolgálat" létreho­zásán fáradozók elképzelték. Egyben javasolta a testületnek elfoga­dásra az új intézményrendszer gondolatát. Erről ugyanis a közel­múltban Budapesten saját szemével győződött meg. A VII. kerület gondozási központjának vezetője, Horváthné Kar­dos Anna kérdésünkre elmondta, hogy kerületükben teljesen kiilön- választottan—szakmailag és szervezetileg — működik a két profil. Nincsen keveredés. A példa ismét nem valós, ahogyan a többi esetben sem: Békés, Sarkad, Makó, Sporon, Gyöngyös, Pécs. Megkérdőjelezte szakmai helytállóságát annak a hivatalos szak- véleménynek, amelyet Sáhó Erzsébet, a Bárczi Gusztáv Gyógypeda­gógiai Tanárképző Főiskola adjunktusa adott ez ügyben kívülálló szakértőként. Tette ezt az a diplomás szakember, aki diplomáját és szaktudását ezen a főiskolán szerezte. Hivatkozott viszont arra az ugyancsak e főiskolán tanító Gábor József szociálpolitikusra (VII. kér. önkormányzatának családvédel­mi osztályvezetője), akinek véleményét valószínűleg nem ismerte. 0 ugyanis megengedhetetlennek tartja az idősgondozás és a családse­gítés keveredését az idősek klubjaiban. Bár az új intézményrendszer támogatói többször hangoztatták, nincs jelentősége: máshol műkö- dik-e ilyen formában a rendszer, mégis lépten-nyomon példákkal próbálják elképzelésüket erősíteni. Ezek pedig sorozatosan valótlan példák. Azokra a konkrét írásos anyagokra azonban senki nem figyel, amelyek bizonyítják, hogy a két szakterületet az ország más helyein már megpróbálták összevonni és bebizonyosodott: műkö­désképtelen. Vaszkán Erzsébet szóvivő, Idősgondozásban Dolgozók Gyulai Független Szakszervezete Az a ritka égi látványosság Jupiter, mint királycsillag Közelgő ünnepünk, a kará­csony felvet egy érdekes gondo­latot. A születő kis Jézust egy égi eseménnyel, a betlehemi csillaggal együtt szokták ábrá­zolni. Mi lehetett ez az égi jelen­ség? Ezzel a kérdéssel Kepler foglalkozott először. Számításai során egy érdekes bolygó­együttállásra akadt a kérdéses időpont közelében. Bizonyára sokan csodálták az idén június­ban a három fényes bolygó és a Hold egyszeri találkozását, de ez csak részben hasonlítható arra, amire feltehetően a napke­leti bölcsek is felfigyeltek. Kep­ler kimutatta, hogy a Halak csil­lagképben Kr. e. a 7. évben há­romszor is megközelítette egy­mást a Jupiter és a Szaturnusz bolygó. Az antik csillaghitben a Jupiter mint királycsillag, a Sza­turnusz mint a zsidók bolygója, a Halak pedig a Messiás csillag­képeként ismeretes. Ezt a ritka égi látványosságot a korabeli csillagász-papok előrejelezhet­ték és már várhatták a Messiás eljövetelét. így indulhattak út­nak a napkeleti bölcsek is. Ezek szerint naptárrendszerünk kiin­dulási pontja kissé pontatlan. Több ókori vallásban a leghosz- szabb éjszakán született a Nap­isten, amit meg is ünnepeltek, ezért a keresztény egyház a régi római naptár szerinti téli napfor­dulóra tette a Jézus születésének ünnepét. A téli nappalok tartama alig több 8 és fél óránál. Békéscsabá­ról a Nap 11-én nyugszik legko­rábban, vagyis 15 óra 44.5 perc­kor, a csillagászati tél pedig 22- én 9 óra 54 perckor kezdődik. 6-án újhold lesz, így egyálta­lán nem látszik az égen a Hold, de pár nappal későbben már vé­konyka sarlója feltűnik az esti égen. 14-én este D formájú fél­holdat láthatunk, azaz első ne­gyed fázisba kerül. 21-éré kike­rekedik, vagyis teleholdat látha­tunk egész éjjel. Az amerikai kontinensről ekkor részleges holdfogyatkozást láthatnak. 28- án a hajnali égboltot a C formájú Hold világítja be, azaz utolsó negyed fázisban lesz. Hetente így változtatja alakját, ez naptár- rendszerünk egyik alapja. Hónap elején 21 órakor delel 60 fok magasan a Kos csillag­kép. Mint az állatöv része a Nap éves égi útja során áprilisban szeli át. A Hold 17-én halad el alatta. A Perseus legfényesebb csillaga, a Mirfak mellett egy szétszórt csillaghalmaz látszik, melynek neve Medúzafő. Ez 22 órakor az ég tetején delel. Tőle északra egy elmosódott ködös­séget figyelhetünk meg, mely távcsövön keresztül sok-sok csillagra bontható. A Perseus másik fényes csillaga az Algol, fényessége közel háromnapon­ként jelentősen lecsökken. Ilyen fénycsökkenést figyelhetünk meg 15-én és 18-án este. Az ősmagyarok csillagos égboltján a csodaszarvas legendája eleve­nedik meg a Perseus környékén. Zajácz György Jövőre: Kísérleti AIDS-oltások Az AIDS-betegek remény­kedhetnek: jövőre már embere­ken is kipróbálják azt az immun­betegség elleni szert, amelyet francia tudósok találtak fel. Meg nem erősített hírek szerint a szé­rumot csimpánzokon kísérletez­ték ki. A tesztek hosszú évekig tartottak. A hamarosan megkezdődő, embereken végzendő kísérletek híre azért meglepő, mert eddig mindenki, még az AIDS-vírus felismerőjeként híressé vált és a párizsi Pasteur Intézetben dol­gozó Luc Montagnier profesz- szor is váltig az állította: a szerre még éveket kell várni. Az első, részletesebb szak­cikket, amely az AIDS-vírus el­leni harc legújabb eredményé­vel foglalkozik, a francia orvosi szaklap, az „Impact Medecin” közölte.

Next

/
Thumbnails
Contents