Békés Megyei Hírlap, 1991. december (46. évfolyam, 282-305. szám)
1991-12-24-26 / 301. szám
KARÁCSONY 1991. december 24-26., kedd-csütörtök Az 500 évvel'ezelőtti Krakkó Kopernikusz szobra a Lengyel Tudományos Akadémia előtt Varsóban Mikolaj Kopernik, ismertebb nevén Nikolausz Kopernikusz születésének 500 éves évfordulóján ünnepi díszbe öltöztették egész Lengyelországot. Kétségtelen, hogy Földünk kultúrtörténetének egyik legkiemelkedőbb és legnagyobb hatású alakja, egy új korszak elindítója volt, amely a szabad emberi gondolkodásnak nyitott utat. Hazánkból ekkor egy kisebb amatőr- és szakcsillagászokból álló csoport azzal a céllal kelt útra, hogy felkeresse azokat a helyeket, ahol Kopernikusz élt és dolgozott Lengyelországban. Láttuk a szülőházát Torun- ban, ebben az ősrégi Hanza- városban, ahol a Visztula partján esténként ma is úgy éneklik a diákok a lengyel népdalokat gitárkísérettel, mint tették azt Kopernikusz idején lantkísérettel. Igen mély benyomást tett ránk ez az emlékűt. Kétségtelen, hogy a legmaradandóbb emlékeink közé a krakkói napok tartoznak. Ez a Visztula felső folyásánál elhelyezkedő város Kopernikusz életében meghatározó szerepet játszott. 1491-ben, 500 évvel ezelőtt kezdte el a krakkói egyetemen tanulmányait. Krakkó, a Lengyel Királyság egykori fővárosa valami más világ benyomását keltette bennünk, mint amiben ma élünk. Mintha visszalátogattunk volna a múltba és csak az volt a groteszk, hogy az emberek viselete nem illett a képbe. Szinte láttuk mindazt, amit a régi időkről beszéltek. Láttuk, mert ősi pompájában áll a Wawel, a Collegium Maius, a Posztócsamok, a Mária-temp- lom és a városháza régi tornya. Amikor a Mária-templom tornyából felhangzott a „héjnál”, a kürtszó, majd hirtelen félbeszakadt, az volt az érzésünk, hogy éppen akkor találta torkon a tatár nyila a harsonást. A Mária-templomban Wyt Stwosz (aki 1475-től 1496-ig dolgozott Krakkóban) szárnyas oltárán egy, a múltból kiragadott pillanat tárult elénk. Ez Európa legnagyobb gótikus oltára 13 méteres magasságával és 11 méteres szélességével. A mester 12 évig dolgozott rajta. Lengyelországnak 1491- ben 3—4 millió lakosa volt. Krakkónak mintegy 20 ezer, és ebből minden tizedik egyetemi hallgató volt. Egész Európa képviseltette magát soraikban. Az egyetemet Nagy Kázmér, az utolsó Piast-házi uralkodó alapította 1364-ben. Nagy Lajos lengyel királyságát (1370—1382) követően Hedvig leánya lett a lengyel királynő, aki későbben a litván Jagelló Ulászlónak volt felesége. Jadwigának — ahogy a lengyelek Hedviget nevezték — az alakját ma is nagy tisztelettel és szeretettel emlegetik. Hedvig minden ékszerét és királynői jelvényeit a később férjéről elnevezett Jagelló Egyetem építésére, a régi egyetem újraalapítására adományozta. Ez 1400 körül történt. Krakkónak már 1338-tól jól kiépített és kifogástalanul működő szennyvízelvezetőrendszere volt. A nyilvános kútjaiba vízvezetéken szállították az ivóvizet. Voltak kövezett járdái és számos kövezett utcája, ahonnan a szemetet és a sarat összeszedték és elhordták, mindezt rendeletileg is szabályozva. 42 orvosa állt a betegek rendelkezésére, és ha valaki nem bízott bennük, füvesemberek és kuruzs- lók is éltek a városban. Sok polgárházban jól működő lég- fűtéses rendszer szolgáltatta a meleget. Krakkó termelési, kereskedelmi és szellemi központja is a középkori Lengyel- országnak. Érdemes megemlíteni a korabeli diákszokásokat és az oktatást is. A diákszokásokhoz tartozott a mulatságos, néha szinte brutális gólyaavatás. A diákjelölteket „faragatlan tuskó”-nak tekintették. „Simításra” szorultak. Ezt rendszerint fabárddal tették meg. Aztán a gólyáknak igazolni kellett, hogy már nem analfabéták. írni azonban nem volt könnyű, mert olyan tollat kaptak, amivel nem lehetett írni, és olyan tintatartót, amelybe a tollat nem lehetett belemártani. A vizsgáztatók leleményessége szinte nem ismert határt. Ha úgy érezték, hogy a gólya megállta a helyét, akkor az lakomát fizethetett az avatóknak és ezzel vált a diáktársadalom teljes jogú tagjává. Ezt a szokást ugyan 1511-ben hivatalosan megtiltották, de azért titokban még sokáig megvolt, rendszerint egy eldugott külvárosi csapszékben, ahol a lakomát is helyben megülhették/ Előírászerű volt a kispapi öltözet, de ezt kevesen viselték. A gazdagabbak pedig a kicsapongásoknak sem voltak híján. Ennek azonban veszélye is volt. Ha a városi őrség az éj sötétjében fáklya nélkül találta őket, akkor a városházára kísérte a vétkezőket, és komoly fegyelmi büntetésre, esetleg kizárásra is számíthattak. A tanév októbertől szeptemberig tartott, azaz nem volt szünet, de nem is kellett, mert Kopernikusz szülőháza To- runban általában — főleg az egyházi ünnepek sokasága miatt — több mint 100 szabad nap volt évente. Az előadások reggel 15 órakor kezdődtek. Ez azonban ne tévesszen meg senkit, hiszen akkor a napnyugtától számították az időt és így ez a mai reggeli 8 órának felelt meg. A professzorok dobogón állva tartották előadásaikat, a hallgatók pedig körbeülték őket a padokon vagy egyszerűen a földre terített szalmán. A tanulás mércéje a nyilvános vitákon való részvétel volt. Nagy volt az izgalom, amikor a krakkói főtéren akasztófát ácsoltak. A kivégzésre ugyanis mindig kivonult az egész orvostudományi kar a dékánnal az élen, és nagy figyelemmel kísérték a kivégzett felnégye- lését. Itt szerezték ugyanis a legfontosabb anatómiai ismereteiket. Amikor hosszabb ideig nem volt kivégzés, akkor jobb híján a vágóhídon a sertéstetemeket tanulmányozták. A krakkói csillagászok közül igen neves volt ebben az időben Marcin Bylica, aki Mátyás király híres csillagászával, Johann Müller Regio- montanusszal együtt dolgozta ki a bolygók helyzetét meghatározó táblázatokat. Amikor Bylica 1493 táján meghalt Budán — akkor onnan szállították Krakkóba — a Jagelló Egyetemre hagyta igen értékes csillagászati műszereit és könyvtárát. Amikor ezek 1494. október 14-én megérkeztek Krakkóba, az egyetemen tanítási szünetet rendeltek el, hogy a professzorok és a diákok megismerkedhessenek az értékes hagyatékkal. Kopernikusz 1495-ben fejezte be krakkói tanulmányait. A Collegium Maius ma a Jagelló Egyetem múzeuma. Itt őrzik azt a sok-sok régi eszközt, amit az ősi egyetemen évszázadokkal ezelőtt használtak. A régi asztrolábiumok és kvadránsok mellett itt van kiállítva a Jagelló Globus is, amelyen először tüntették fel az 1492-ben felfedezett új világot, Amerikát. 1510-ben készült és 1992-ben az egyik legbecsesebb kiállítási tárgya lesz majd felfedezésének 500 éves évfordulóját ünneplő kontinens számos múzeumának a rajta található felirattal: „Amerika terra noviter reper- ta” — „Az újonnan felfedezett Amerika”. A waweli székesegyház és az azt körülvevő kápolnák a lengyel királyok temetkezési helyéül szolgáltak. Itt található Báthori István erdélyi fejedelem síremléke, akit a Jagel- lo-ház kihalása után választottak lengyel királlyá (1576— 1586). Báthori a litván fővárosban, Vilnában alapított egyetemet. Rt alussza örök álmát a már említett Hedvig királynő is. Sírjaik mindig virággal és ’nemzeti színű szalaggal átkötött, koszorúkkal borított, kifejezésre juttatván ezzel, hogy halódó poraikban ma is összefogják két nép kezét. Márki-Zay Lajos A földmérés története A Föld vizsgálata több tudomány feladata. Ezek közé tartozik a csillagászat is, mely mint égitestet vizsgálja. Főleg az ókorban, amikor még nem differenciálódtak a tudományok, a csillagászok sokat tettek a Föld pontosabb megismeréséért. Ma már sok Föld-kutatással kapcsolatos feladat a differenciálódás folytán nem a csillagászok dolga, de nem szabad elfelejtenünk, hogy sok ilyen területen ők voltak az úttörők. Amikor megsejtették Földünk gömbölyűségét, azonnal felmerült a méreteinek és alakjának pontos megismerése iránti óhaj. Az ezekre vonatkozó vizsgálatok a földmérés tárgykörébe tartoznak. A földmérés alapfeladata a délkör ívének megmérése — a fokmérés. Ki kell választani két pontot a Földön, amelyek ugyanazon hosszúsági körön (délkörön) fekszenek. Meg kell határozni nagy pontossággal szélességkülönbségüket, meg kell mérni a két pont közötti távolságot és ebből megállapítani az egy foknyi ív átlagos hosszértékét valamely hosszegységben. Tevekaravánok lépéseivel mért A régi görög bölcsek a Földet már gömb alakúnak gondolták és tanították. A Föld méreteinek első meghatározását az alexandriai és athéni iskola egyik neveltje, Eratosthenes hajtotta végre, aki Kr. e. 275-bén született az észak-afrikai Kürénében. Miután Nagy Sándor Alexandrát megalapította, közel ezer esztendőn át a tudományos világ középpontja volt. Eratos- thenest ÜL Ptolemaios Euerge- tes fáraó az akkor fénykorát élő alexandriai könyvtár igazgatójának nevezte ki, és ezáltal lehetővé tette számára, hogy kedvére foglalkozhasson tanulmányaival. Eratosthenes észre vette, hogy nyári napfordulókor Syéne (ma Asszuán) város kútjainak a fenekére délben függőlegesen esnek a napsugarak (tehát a Nap itt zenitben van), de Alexandriában ugyanekkor a Nap árnyékot vet. Egy úgynevezett szka- phiont, egy kivájt félgömböt készített, melynek középpontjába egy függőlegesen álló, a félteke sugarával egyenlő hosszúságú szeget szúrt be. Ezt a szerkezetet úgy állította be, hogy nyílása felfelé legyen és a szeg éppen merőlegesen álljon a látóhatár síkjára. A szög árnyéka Alexandriában a szkaphion kerületének éppen 50-ed részét tette ki, ami alapján arra következtetett, hogy Alexandria Syénétől a Föld kerületének 50-ed részével, vagyis 7 fok 12 perccel északra esik. A két város távolságát 5000 stadionnak mérte, amiből a Föld kerületére 250 ezer stadion adódik. Ez kilométerekben kifejezve 39 690 km, ami alig tér el a mai értéktől. A hiba kisebb, mint 1 százalék. Túl jónak tűnik ez az eredmény, főleg akkor, ha figyelembe vesszük, hogy néhány alapadata hibás: 1. Syéne nincs a Ráktérítőn; 2. Syéne és Alexandria nem egy délkörön fekszenek; 3. a szélességkülönbség pedig csak 7 fok 6,5 perc. Nagyon sokan azt állítják, hogy Eratosthenes a két város közötti távolságot tevekaravánok lépései ^lapján becsülte meg. Bármint mérte is meg a távolságot, azt mindenki elismeri, hogy az egyiptomiak nagyon pontosan tudtak mérni, és Eratosthenes bizonyára az ő módszerüket követte. Dzsingisz kánt becsapták Annak ellenére, hogy Eratos- theneshez hasonló eljárással utána Posidbnius — aki Rhodus szigetének Alexandriától való távolságát evezősgálya evezőcsapásainak száma alapján próbálta meghatározni — és mások is megmérték a Föld délkörének a hosszát, a második, komolyabb fokmérésként Al-Mamun bagdadi kalifa rendeletére, a Kr. u. 827-ben végrehajtott mérést tartják számon. Parancsára csillagászok mérték meg az 1 foknyi út hosszát a tadmori és a szindsári síkságokon. A kapott érték a délkör hosszáravetítve kb.42 500 km volt. Dzsingisz kán ugyancsak megmérette a Föld délkörét kínai csillagászokkal, valószínűleg azért, hogy megtudja, mekkora földdarab meghódítása van még hátra. A ravasz kínai csillagászok azonban sokkal kisebbnek mérték a Földet, mint a görögök és az arabok, nyilván azért, hogy hódító kedvű uruk nyugton maradjon. A XVI. sz. előtti mérések leg- pontosabbika az Eratosthenes- től származó volt. Könnyen lehet, hogy a hibás feltevései általi hibák szerencsésen kompenzálták egymást, és ennek, valamint hibátlan geometriai okfejtésének köszönheti rendkívül pontos eredményét. A harmadik fokmérést, egyben Európában az elsőt, Femel francia orvos végezte 1525-ben. Kocsija egyik kerekének körülfordulási számát mérve, ezen számból és a kerék kerületéből határozta meg a megtett út hosz- szát. Eredménye annyira pontosnak bizonyult a későbbi, lényegesen pontosabb mérések során, hogy sokan kétkedéssel emlékeznek meg róla. A negyedik fokmérés a holland Schnellius nevéhez fűződik, aki az Alkmaar és Berg-op- Zoom közötti távolságot mérte meg 1615-ben. Nagy hibák csúsztak méréseibe, mégis óriási az érdeme, mert először alkalmazta a mérnöki gyakorlatban a ma már mindennapos háromszögelési módszert. A méterrendszer 1665-ben az Academie des Sciences megalapítása után Picard csillagászt megbízták azzal, hogy a Föld délkörének hosszát addig el nem ért pontossággal határozza meg. Picard elsőként használva távcsövet szögmérő műszerekhez, és Schnellius háromszögelési módszerét követve olyan pontos eredményt ért el (1670), amelyet napjainkig is alig-alig múltak felül. Picard pontos méréseivel kapcsolatban meg kell említenem, — mint érdekességet — azt, hogy Newton az ő eredményéből vezette le az általános tömegvonzás felismeréséhez vezető azon fontos tényt, miszerint a Holdat ugyanazon erő tartja meg körpályáján a Föld körül, amelynek következtében a testek a Föld felületére esnek. Newton már 1666-ban végzett ilyen irányú számításokat, de ezek éppen a földsugár akkori tökéletlen ismerete miatt nem vezettek eredményre. Picard mérési eredményeit megismerve és ezekkel számításait megismételve csak 1676-ban tudta vonzási törvényét igazolni. A Picard által elkezdett mérések vezettek oda, hogy 1718 után elkészült Franciaország első, Cassini-féle térképe. A francia délkört 1739-ben ismét megmérték, majd a harmadik nagy francia fokmérést 1792- ben kezdték el. Az ekkor elkezdett mérések alapján számított földkerület nagyságát meghatározva, negyedívének tízmilliomod részét vették az új francia mértékrendszer alapjául, mely rövidesen elterjedt majdnem az egész Földön. Elterjedt, mert a méterrendszer minden nemzeti jellegtől mentes, hiszen a Földhöz van kapcsolva, ahhoz a Földhöz, mely minden rajta élő embernek szülőbolygója. Hosszú volt az út a méterrendszer megalkotásáig. Ezután is végeztek nagyon sok mérést mind a mai napig, hiszen az emberi elme igazi sajátja az egyre mélyebb és egyre pontosabb ismeretekre való törekvés. M.-Z. L.
