Békés Megyei Hírlap, 1991. december (46. évfolyam, 282-305. szám)
1991-12-21-22 / 299. szám
A román vámtiszt azt mondta:... Határeset — Vendégkümmentár (3. oldal) A múlt hónapban adtuk közre felhívásunkat, amelyben reményt keltő szép történetek írására és beküldésére biztattuk olvasóinkat. A történetek írói, emlékek közreadói valamennyien részt vettek a nyilvános sorsoláson, amelyet december 20-án, tegnap 14 órakor tartunk Békéscsabán, a sétálóutcában. A Békés Megyei Hírlap feldíszített, kétméteres karácsonyfáját, több kilónyi édességgel Brachnáné Lustyik Andrea kondorosi olvasónk nyerte. A további nyertesek: a gyermekkategóriában egy mini Braun márkájú hajszárítót nyert Kocziha Tamás Sarkadról, a felnőtt kategóriában mixergépet Komáromi Károlyné Dévaványáról, horgászlámpát Kovács Árpád Békéscsabáról, egy órával kombinált rádiót Tusjak Jánosné Szabadkígyósról és egy kávészettet az 1-451022 jeligével beküldött levél írója. Az ajándékokat, mintegy tízezer forint értékben a Körösmenti Skála Rt. csabai raktáráruháza ajánlotta fel. A nyeremények átvehetők szerkesztőségünkben — Békéscsaba, Munkácsy U. 4. szám alatt ma 14 órától Fotó: Kovács Erzsébet Alakuló ülés a kisgazdáknál A kisgazdapárt újjáválasztott megyei vezetősége tegnap este Békésen tartotta alakuló ülését Bakos István elnök vezetésével. A körzeti alelnökök kivételével — őket a körzetek tagsága választja majd — a megválasztott testület valamennyi tagja részt vett. Napirenden szerepelt a párt politikai stratégiájának a megyében való kialakítása, az alapszervezetek és a választó- körzetek kapcsolatrendszerének új alapokra való helyezése, a választókörzetek és a megyei vezetés együttműködése, s a megyei tisztségviselők feladatkörének meghatározása, a feladatok személyre való lebontása, valamint a közelgő országos nagyválasztmányra való előkészületek megkezdése. Napirenden szerepelt még a régi és az újonnan választott vezetésnek a függőben lévő anyagok átadása és átvétele. Legszebb karácsonyom Számomra minden bizonnyal a két évvel ezelőtti karácsony marad a legemlékezetesebb. Családommal napokig a Szabad Román Televízió nonstop műsorát néztem. Az egyenesben közvetített forradalom összemosta a nappalokat az éjszakákkal, a hétköznapokat az ünnepekkel. Aztán egyszer csak — ma sem akarom elhinni! — magyarul is megjelent a képernyőn a felirat: Boldog karácsonyi ünnepeket! Könnyes szemmel néztünk egymásra, fölösleges lett volna bármit is mondanunk. Néhány hónappal később aztán másfajta közvetítéseket, másfajta tömegeket láttunk. Szavalókórusok harsogták románul, hogy az életük árán is megvédik Erdélyt. A marosvásárhelyi események végérvényesen szertefoszlat- ták legszebb reményeinket. Az ott és akkor történteknek szerves folytatása a Kovászna és Hargita megyéről rendezett dicstelen parlamenti vita. Csak emlékeztetőül: a konstancai szenátor ebben a vitában nevezte Kossuthot bűnözőnek és a román nép Eichmannjának. Hát lehet-e ezután csodálkozni azon, hogy az új román alkotmány olyan, amilyen? És mégis — mindezek ellenére — az 1989-es karácsony az én legszebb karácsonyom marad. A puliszka robbanásának utórezgései a lelkekben még sokáig eltartanak. Muszáj hinni, hogy a hősök és az áldozatok vére nem volt hiábavaló. Egyébként a bukaresti televízió már régóta nem szabad. Megnyomom hát a készülék gombját, karácsony jön újra és szívemhez mégiscsak közelebb áll a pesti program. Itt se eichmannozás, se lincshangulátkeltés, ünnep lesz, Istenem, ünnep, micsoda gyönyörű! Ménesi György Gazdára talált vezetői székek Moziüzemi vállalat: megszűnik? Hosszan tartó vita és szavazás kísérte a pályázatok elbírálását Békés Megye Képviselő- testületének tegnapi ülésén; nem neveztek ki gazdasági igazgatót a gyulai pulmonológiai és rehabilitációs szakkórházba, mert a beérkezett pályázat elkészítője a testület szerint nem rendelkezett megfelelő szakmai végzettséggel. A gyulai csecsemőotthon vezetője dr. Kovács Agnes, a gyermek- és ifjúságvédő intézet igazgatója Hotorán Tiborné lett. A megyei múzeumi szervezet élére dr. Szabó Ferencet, a megyei levéltár igazgatójának pedig dr. Erdmann Gyulát nevezték ki. A megyei könyvtár igazgatói tisztségébe dr. Ambrus Zoltán pályázatát találta a legjobbnak a testület. Az Autó- közlekedési Tanintézet igazgatója Steiner László lett. Vitát váltott ki Tóth Imre testületi tagnak a Kontur Moziüzemi Vállalat felszámolására tett indítványa, amelyet többek között az első náromnegyedéves időszak 6 milliós deficitjére alapozott a képviselő, s arra, hogy a veszteség felszámolására nem tették meg a szükséges intézkedéseket. Indítványát a művelődési bizottság egyöntetűen támogatta, a közgyűlés viszont elnapolta a témát januárra, mondván jogi szempontból sok nyitott kérdésre kell választ keresni. A képviselők hozzákezdtek a jövő évi költségvetés előkészüléséhez. Meghatározták a különféle bevételek összegét, illetve 4 milliárd 152 millió forintban a kiadásokat. Megszavazták a megyei intézmények jövő évi működéséhez szükséges költségvetést is, természetesen mindezek a számadatok — az állami költségvetés alakulásával, törvénybe iktatásával — változhatnak. A testület tagjai végül beszámolót hallgattak meg a Békés Megyei Rendőr-főkapitábyság munkájáról, a megye közbiztonsági helyzetéről. L'.’L Diplomáciai kapcsolatok A kormány csütörtöki ülésén elvi előkészületi határozatot hozott arra, hogy Oroszország és Ukrajna után felkészül a volt Szovjetunió többi tagországa szuverenitásának elismerésére, illetve a diplomáciai kapcsolatok felvételére.László Balázs kormányszóvivő hozzáfűzte: ahogy ezt az idő és a körülmények az elkövetkezendő napokban és hetekben lehetővé teszik. A kormány ezen kívül tudomásul vette, hogy a német kormány határozatot hozott a Jugoszláviát alkotó egyes köztársaságok január 15-ére időzített elismerésére. Szintén tudomásul vette és egyetért az EK-kül- ügyminiszterek által megszabott feltételekkel, de hangsúlyozta, hogy a helsinki záróokmány, a Párizsi Charta és az EBEÉ által elfogadott okmányok tiszteletben tartása, különös tekintettel a határokra, a diplomáciai kapcsolatok majdani felvételekor is figyelembe veendők. Magyarország készül ösz- szehangolni lépéseit az EK-or- szágokkal és a visegrádi hármas csúcs tagországaival. Érdekegyeztetés A magyarországi benzinárak megfelelnek a nyugati mértékeknek, a gázolaj pedig olcsóbb, mint más országokban — hang; zott el a kormányoldal részéről az Érdekegyeztető Tanács pénteki ülésén. Egyenesen inflációmérséklő a benzin és a gázolaj árának a jövő év végére számított 14, illetve 18 százalékos emelése, a 20-25 százalékos általános áremeléshez képest. Év elejére a benzinnél és a gázolajnál 8 és 14 százalékos áremelést terveztek, a fennmaradó részt év közepére irányozták elő, 3, illetve 2 százalékos arányú lesz. 32 oldalas ünnepi számunk tartalmából Ünnepi meglepetésként lapunk történetében először 32 oldalas újságot nyújtunk át az olvasónak, december 24-én. Ajánlatunk: Apa és a Mennyből az angyal Emlékezés régen volt gyertyákra, elsikkadt csillagszórós estére (4. oldal) Semmi határ, semmi kalitka Ravil Buharaj kazányi mohamedán tatár magyarságtudata (5. oldal) Amit vállaltál, folytatni kell Markó Béla, a marosvásárhelyi Látó főszerkesztője vall arról, mit jelent magyar költőnek lenni Erdélyben (7. oldal) Márai Sándor naplója A XX. század magyar irodalmának jelese 1944-ben írt naplójából olvasható fejezetek (8. oldal) Az első vaddisznóm Részlet egy készülő könyvből, melyben kiderül, mennyire egyszerű vaddisznót lőni (10. oldal) A templomtorony mögött sétált el a Hold A Gyulaváriban született Bay Zoltán fizikus érdekes pályafutásáról (16. oldal) Gábor atya Beszélgetés Bielek Gábor jaminai apátplébánossal, akit mindenki csak Gábor atyának ismer (17. oldal) Ajándék Gyulay Endre, Gyarmaty Lívia, Balogh János, Szász Endre, Eger- szegi Krisztina beszél a legkedvesebb ajándékáról (18. oldal) Téli rege a napfényben Interjú Simon Imrével, a megyei közgyűlés elnökével (19. oldal) Menekültek, táborok, béke, advent Képes riport a nagyatádi és a mohácsi menekülttáborokból (20. oldal) Át kell jutnunk a tisztítótüzön Kéri László politológus gondolatai a rendszerváltásról, a jelenlőr és az ezredforduló Magyarországáról (21. oldal) Karácsony Finnországban Távoli rokonaink ünnepi szokásairól (22. oldal) Egy kicsit mindannyian bolondok voltunk Mit tart élete legnagyobb szerencséjének Szántó Tibor, a 79 éves tipográfus? (23. oldal) Igaz történetek Válogatás a pályázatunkra érkezett 111 szép történetből (25. oldal) Régi lapokban tallózva (28—29. oldal) Sport (31—32. oldal) Az adóztatás Békéscsabán is elkerülhetetlen — A legkisebb porcikánk sem kívánja a helyi adók kivetését — tájékoztatott tegnap Pap János, Békéscsaba polgármestere. Meglehetősen fáradtan, a csütörtökön reggel 9 órától éjfélig tartó agygyötrő közgyűlés után. — A korábbi tanácsi támogatási rendszer megszűnik, ezért az önkormányzatok rákényszerülnek a helyi adók bevezetésére. Három kategóriában adóztatnak 1992. január 1-jétöl. Vagyoni típusú, kommunális és iparűzési adónemben. A lakosság alapvető szükségleteit biztosító ingatlant (lakást, garázst, sőt még hétvégi házat sem), tevékenységet nem adóztatnak. Vagyoni típusú adó a gazdasági tevékenységre szolgáló építmények adója, amely alól mentesek például az állattartásra és növénytermesztésre használt, oktatási, szociális és egészségügyi feladatokat ellátó épületek. Mértéke általában évente 50 forint négyzetméterenként, az irodáké évente 100 forint/négyzetméter. A városmaghoz tartozó körzetben ez a szám 100 illetve 150 forint/ négyzetméter. Háromszáz forintot fizetnek viszont a banki, a pénzügyi-, a biztosítási szolgál- (Folytatás a 3. oldalon) AKCIÓS TV-VASAR Óriási áruválaszték — kiváló minőség Szemben az árral! ELEKTROHAZ 5600 BÉKÉSCSABA, BAROSS ÚT 10. TELEFON: 25 688" TELEFAX: 25 632 — 51 cm-es VT 3342 tv — 55 cm-es WT 821 OCtv — 55 cm-es WT 821 OC TXT tv — 63 cm-es TS 5355 TXT OSD tv — 71 cm-es WT 770 tv — 71 cm-es TS 6354 TXT OSD tv Műholdvevők — videók — kamerák 29 990 Ft 31 990 Ft 35 990 Ft 44 900 Ft 49 900 Ft 53 990 Ft Decemberi nyitva tartás: 9—19 óráig, szombat, vasárnap: 9—16 óráig. Csereakció! Régi televízióját a vételárba beszámítjuk. Várjuk Önt egy európai színvonalú áruház kínálatával. Az alábbi üzleteinkben is rendelkezésére állunk: — Andrássy út 8. szám alatt, az Elektroház kínálata kicsiben. — Berényi út 3. szám alatt alkatrészek, televíziók, műholdvevők.