Békés Megyei Hírlap, 1991. december (46. évfolyam, 282-305. szám)
1991-12-19 / 297. szám
1991. december 19., csütörtök Rendhagyó találkozó(k) Tel Aviv elegáns szállodasorán sétáló aradiak (A szerző felvétele) Holnap előtt... Éjszaka van... Mellemre ejtem a könyvet. Ólmos kézzel keresem a kapcsolót. Érzéseket, gondolatokat fakaszt a csend, a sötétség. Rossz gazda vagyok. Fáradtan s mégis dolgom végezetlenül térek nyugalomra. Mint fürge gyík siklik el mellettem, felettem az idő. Perceket próbálok menteni, s órákat, napokat tékozlok el. Morzsányi újat alkotok csupán, pedig kilószámra fogyasztom a papírt. Szilánknyi jót teszek, s csekély érdeklődéssel hallgatom barátom panaszait. Legalább tízszer tárcsáztam ma is, de a levelet, amit nagyon várnak, még mindig nem írtam meg. Szeretteim sírján újra szárazra hervadt a virág. Fejezeteket készültem átolvasni, s már oldalak után elfáradt a szemem. Még, még, még... Nagyot ásítok... A többit már álmodom. Réhon József Egy írót szeretnék bemutatni önöknek, egy olyan román művészt, akit már két évtizede így emlegetnek Nyugat-Európában: „a román Szolzsenyicin”. Ennek ellenére, sajnos, magyarul még egyetlen sora sem olvasható, de a román olvasóközönséget sem kényeztették el vele, tavalyig csak a Szabad Európa Rádió román nyelvű adásaiból értesülhettek idegborzoló megpróbáltatásairól és visszhangos sikereiről. A romániai kommunista diktatúra főleg agyonhallgatás- sal próbálta kitörölni a köztudatból Paul Goma nevét, vagyis úgy bánt vele, mint a Rákosi- vagy a Kádár-rendszer az emigrációban élő magyar nagyságokkal: Mátrai Sándorral, Fejtő Ferenccel, Gosztonyi Péterrel és másokkal. Kicsoda Paul Goma? Miért érdemes közelebbről is megismerni, miért kell becsülni, miért lehet szeretni? Meggyőződésem, hogy Magyarországon fogékonyabbak lesznek iránta az olvasók, mint bármely más országban, mert Goma életének egyik sorsdöntő élménye 1956 — a dicsőséges magyar forradalom és szabadságharc —, illetve az azt követő romániai megtorlás, melynek ő is egyik kegyetlenül meghurcolt ártatlan áldozata. Paul Goma 1935. október 2- án született Besszarábiában, az Orhej megyei Mana faluban. Szülei tanítók voltak. A boldog gyermekkorba — melyet később A tornácról című önéletrajzi művében elevenít meg lenyűgöző erővel — belegázolt a történelem. Besszarábiát a Molotov—Ribbentrop szerződés alapján bekebelezi a szovjet birodalom, s az NKVD Goma apját is elhurcolja. Három év múlva kerül elő a családfő, közben dúl a második világháború, s ők 1944-ben Erdélybe menekülnek előle. Csakhogy a háború utánuk jön, bujdosniuk kell a „felKépzeljék el a következő jelenetet: Jeruzsálem egyik forgalmas utcáján találkozik két Fiatal. — Szia, Ágnes! — Szia, Olivér! Rég nem láttalak. Milyen volt az utolsó teszteredményed? — Hát nem éppen ragyogó, olyan 80—82 pont körülire becsülöm. — Talán lesz még alkalmad javítani... — Remélem. Tudod, hogy ez mennyire fontos a bakaság miatt. Itt a beszélgetők minden átmenet nélkül átváltják a szót ivritre, s a továbbiakban már csak találgatom, miről is csevegnek. Pár perces belefeledkezés után szinte egyszerre döbbenek rá, hogy jelenlévő harmadikként a beszélt héberrel kizártak a társalgásból. A lány úja magyarra fordítja a szót: — Hová sietsz? — Megyek az akadémiára gyakorolni, hátha van ilyenkor estefelé szabad zongora. Sajnos, az enyémet nem hoztuk ki. Ezek után már mindenki számára világos, hogy a két fiatal új bevándorló, barátságuk pedig régebbi keletű. Pedagóguscsemeték mindketten. Szüleik Aradon egy iskolában tanítottak, a gyermekek osztálytársak voltak. Pár hónap eltolódással hagyták el szülővárosukat. A véletlen hozta úgy, hogy családjukkal Jeruzsálembe kerültek. Aztán ugyanannál a zongoratanámál folytatták egy ideig művészeti tanulmányaikat. szabadított” országban, hogy elkerüljék a visszatoloncolást. A nyolcvanas években erről is könyvet ír, A menekülés művészete címmel. 1949-ben a román politikai rendőrség is beleszól az életükbe, elhurcolja szüleit, anyját öt, apját nyolc hónapig fogva tartja. Három év múlva, 1952-ben rá is felfigyel a félelmetes terrorszervezet, nyolc napig vizsgálati fogságban tartja egyes kijelentései és titkosírással vezetett naplója miatt, majd kirúgatja az iskolából, de úgy, hogy az ország egyetlen tanintézete sem veheti fel a tizedikes diákot. Nagy nehézségek árán végül a fogarasi líceumban érettségizik, és Sztálin halála után az egyetemre is bekerül. 1955-ben és 1956-ban a bukaresti egyetemen irodalmat és irodalomkritikát tanul, írónak készül, de nem tudja befogni „poros” száját, „szentségtörő” véleményeket hangoztat, a marxizmus szemináriumon például kijelenti, hogy 1939-ben a Szovjetunió igazságtalan háborút viselt Finnország ellen; állítja, hogy a moldovánok tulajdonképpen románok és románul beszélnek, tehát az úgynevezett moldován nyelv szovjet kitalá- ció. Szerinte a mezőgazdaság kollektivizálása gazdasági hiba, s a Romániában tartózkodó szovjet csapatok megszálló alakulatok. Ügyét az egyetem rektorátusa tárgyalja meg, közel áll ahhoz, hogy kiadják a szekuritáténak, hiszen abban az időben egy politikai viccért is börtönbe lehetett kerülni. Ezt akkor megússza, ám nemsokára kirobban a magyar forradalom. Paul Goma felismeri jelentőségét, azt, hogy a magyarok a közös ellenség, a sztálinista zsarnokság, a már elviselhetetlen kommunista diktatúra ellen keltek fel, s úgy gondolja, Romániában is tenni kellene valamit. Próbálkozásait nem koronázza siker, viszont megírja elNem ritkák errefelé az ilyen egybeesések és találkozások. Sőt nem is mindig véletlenek. Az egy városból valók, az egy nyelvet beszélők az új hazában is keresik egymás társaságát. Az anyanyelv, a közös múlt, a szülőföld gyökerei az új közegben is egymás felé nyúlnak, hogy együtt kapaszkodjanak. Mindennél jobb példa erre az aradiak világtalálkozója Tel Avivban. Nem először rendezték meg, de idén messze felülképzeléseit egy regényrészletben, s azt fel is olvassa a szemináriumon. De ezt már nem bocsátják meg neki. A magyar forradalom és szabadságharc vérbefojtása után, 1956. november 22-én Gomát „ellenséges tüntetés szervezésének kísérletével” letartóztatják, majd 1957 márciusában „nyilvános izgatásért” két év börtönbüntetésre ítélik. Jilaván és Gherlán (Szamosújvár) raboskodik. Egyik nagy börtönélmúlta a korábbiakat. Tulajdonképpen egy különös jubileum adott okot a magyar és román ajkú zsidók rendhagyó randevújára az izraeli nagyvárosban. Az Aradi Zsidó Líceum 50. évfordulójáról emlékeztek meg, s tisztelték meg jelenlétükkel több százan az eseményt, Ausztriától Mexikóig és Németországtól az Egyesült Államokig. Aradról is eljött a zsidó hitközség elnöke, Löwinger István mérnök egy maroknyi „küldöttménye az a rettenetes verés, amit Szamosújváron kellett elszenvednie ártatlanul, két nappal a szabadulása előtt. Gherla című könyvében megrendítő feldolgozásban mutatja be a fogságot, a szenvedést. A börtön után négy évet tölt száműzetésben, kényszerlakhelyen. Nagyon nehezen engedték vissza a normális életbe. Mintha érezték volna, hogy ebből baj lesz. Azt persze nem sejtették, hogy éppen ő lesz az, aki nemsoség” élén. És nem hiányzott az iskola egykori igazgatója, az évtizedek óta Izraelben élő Schönfeld Miklós egyetemi tanár, volt aradi főrabbi sem. Persze közel sem minden résztvevő járt a második világháború alatt pár évig működő aradi líceumba. De a kerek évforduló okán egymásra találtak régi barátok és ismerősök, kiket a történelem szele egymástól messze sodort. És újra édesen csengett az anyanyelv, pár órára r w iro kára Nyugaton megjelenő könyveiben — akárcsak az orosz Szolzsenyicin vagy Variam Sa- lamov — megrázó művészettel fogja leleplezni és világgá kiáltani a kommunista diktatúra elképesztő embertelenségét. Goma első, nagy vihart kavart könyve éppen húsz évvel ezelőtt jelent meg német nyelven a rangos frankfurti könyvvásáron. Az Ostinato című regényéről van szó, mely a Párizsban élő Monica Lovinescu irodalomkritikus szerint Románia sztálinista éveinek első igazi regénye, mely nem csak politikai bátorsága miatt jelentős, hanem azért is, mert irodalmi mű, méghozzá a legigényesebb minőségű. Ennek köszönheti sikerét, mely—szerinte—egyben a román irodalom első nagy sikere a könyvekkel telített és rendkívül igényes Nyugaton. A jelenleg 56 éves Goma 1977 óta Párizsban él, ahol politikai menedékjogot kért és kapott, de az életveszélytől csak Ceausescu bukása után szabadult meg, mert a román diktátor oda is utána küldte bérgyilkosait. Eddigi életműve mintegy tizenöt kötet. Elsősorban francia nyelven jelentek meg, de közülük több német, angol, holland és svéd nyelven is. Tavaly óta pedig románul is a hazájában, ahol e két év alatt hat könyvét adták ki. Valamennyi írása művészien kivitelezett vádirat és tiltakozás a zsarnokság, a kiszolgáltatottság, az alapvető emberi jogok megsértése, a kommunista diktatúra ellen. Őt olvasva jobban megértjük, mi is történt velünk az utóbbi fél évszázadban itt, Kelet-Európábán, ahol a fasizmus után a szocializmus nyomorította meg az életünket. Friss Panián Iván ismét együtt járták be az aradi utcákat, arcok, emberek, emlékek kerültek elő a feledés homályából. A háború után született évjáratok közül egyesek talán itt hallottak fájdalmas részleteket arról, ami szüleik kitörölhetetlen történelmi tapasztalata. A háború alatt az aradi iskolából kitiltották a zsidó származású diákokat. És ebben a megalázó helyzetben, a világégés közepette akadt egy bátor ember, Dán Oszkárnak hívták, aki anyagi áldozattal és egy tudós tanár, Katz Sigismund segítségével a kirekesztett gyerekeknek iskolát nyitott. Az itt elvégzett éveket később az állami iskolák is elismerték. Ez a pár év sorsközössége hozta össze az embereket azon a sajátos hangú találkozón. Okos dolog vajon — jutott eszembe a fenti történtek kapcsán —, ha az új hazára találók, s beilleszkedésüket elsőrendű életcéljuknak tekintő egykori honfitársaink ily módon felszaggatják szülőföldjükhöz fűződő emléksebeiket? A találkozó részvevőivel való beszélgetések minden korábbi kétségeimet eloszlatták. Szükség van az ilyen találkozókra! Mert a gyökerek a közös talajba kapaszkodnak és onnan szívják életnedveiket. A kellemes vagy a keserű-fájó emlékek életünk kitörölhetetlen részei. Aki erről megfeledkezik, az bárhol és bárhogyan élhet, sehol sem talál igazán otthonra. Puskel Péter Nyelvünk hegyén, az Edentől Nyugatra (Folytatás az 1. oldalról.) Maradj csöndben egy pillanatra! Meggyőződhetsz róla, ismét kiűztek a paradicsomból. Maradj csöndben és hallgasd bűnbeesésed titkos történetét. Vesd össze halkan a mítoszt a valósággal, hogy felfedez- hesd: életed örök érvényű törvényeknek engedelmeskedik. Mosolyogj, és éld át újra az ember tragédiáját. Eddig a nyelv akadályozott a megértésben. Mindent készen kaptál, az életet szavakba csomagolták számodra, az ízetlen konzervet fogyasztanod kellett csupán. De te gyümölcsre vágytál. Hamvas, hódító, eleven falatokra. És sietségeddel újra elkövetted az örök hibát. Nem az öröklét fájáról szakítottál először, vonzóbbnak találtad a tudás savanyú almáját. Összefutott a nyál a szádban, s mire magadhoz tértél, már ott is voltál az Éden- től Nyugatra. Maradj csöndben még! Most már mindent tudsz, szavakba önthetetlenül tudsz mindent. Megölted az Istent, akit eddig imádtál. Jól, rosz- szul, úgy, ahogyan az Éden- kertben ez egyáltalán lehetséges. Megölted bosszúálló, jóságos Istened: szabad vagy! Vérben, verejtékben, fájdalomban, kivetetten. Nem hoztál semmit odaátról, csupán nyúzott, sima szavakat. Ezekkel próbálod most aláírni szenvedésed. Ne sírj, és ne szólj még. Becsüld meg a csöndet. Semmi más nem emlékeztethet büntetlen életedre. Töltsd fel magad csönddel és nyisd ki a szemed. Ne szórd szét bosz- szúálló Istened ajándékát, a büntetlenség igézetét sugalló mérgezett szavakat. Maradj még csöndben egy pillanatra, és keress helyettük újakat. Nőtáros Lajos Egy világhírű román Paul Goma képe a Menekülés művészete című könyvének román kiadásán
