Békés Megyei Hírlap, 1991. december (46. évfolyam, 282-305. szám)
1991-12-17 / 295. szám
Megszenvedtünk a kopogtatásért — Nem üres kézzel megyünk Európába (2. oldal) 1991. DECEMBER 17., KEDD Ára: 9,60 forint XLVI. ÉVFOLYAM 295. SZÁM Gyulaváriban, a kastély falán tegnap emléktáblát avattak Fotó: Fazekas Ferenc Kohán Györgyre emlékeztek Kárpótlás: a legtöbb igénylő Békésben Várhatóan mintegy 600 ezren nyújtották be kárpótlási igényüket december 16-án éjfélig, amikor is lejárt a beadásra megszabott határidő. Az Országos Kár- rendezési és Kárpótlási Hivatal legújabb adatai szerint december 12-éig 535 ezren adták be igényüket mintegy 2 millió vagyontárgy utáni kárpótlásra. A legtöbb igényt Békés megyében nyújtották be, össszesen 45 ezret, míg Pest megyében 39 ezren, Bács-Kiskunban pedig 35 ezren kémek kárpótlást. Az igények mintegy 90 százaléka a föld utáni kárpótlásra vonatkozik, 1,8 millió pedig vagyontárgy után. Elvett házak miatt 133 ezer adatlap érkezett, míg vállalkozások után 45 ezer. Az első kárpótlási jegyeket várhatóan karácsony után vehetik át a jogosultak. Ma: Másfél millió Békéscsaba főembereinek? A polgármester egy valamit mégsem vitat cikkünkben, a tényeket. (3. oldal) Kohán György Kossuth-díjas festőművész halálának (1966. december 16.) 25. évfordulóján megemlékezéseket tartottak tegnap Gyulán. Gyulaváriban, a kastély falán emléktáblát avattak. Az épület melletti egyik, volt cselédlakásban született Kohán György (1910. február 22.), az uradalmi kovácsmester harmadik gyermekeként. Banner Zoltán művészettörténész beszédében hangsúlyozta, Kohán helye ott van a XX. század nagy alkotói között. Egyike azoknak, akik új törvényeket szabtak a magyar festészetben. Kohán felfedezte, mit adhat a magyarság Európának. A táblát az önkormányzat és a Gyulai Művészek Társasága állította. Gyulán, a Kerecsényi utcai 17-es számú házat, melyben a festőművész élt és dolgozott, 1967-ben állította a városi tanács. Fábián Irén muzeológus beszédében felidézte a konyha melletti udvari szobát, amely egyben a műterem is volt. „Kohán Györgyöt egy fagyos reggelen a havon fekvő, lelőtt varjú értelmetlen halálával, kifolyt, odafagyott vérével rettenetesen megdöbbentette. Azt mondta, nincs nagyobb fájdalom egy ember életében, mint mikor egy másik élőlény elmúlását látja. Hogyne lett volna érzékeny az ember elmúlására?” Képeit, melyek „dörögnek a zivatarral, zúgnak az akácokban, kiáltanak az emberi lélek, lét fájdalmaiban”, egyre többen ismerik itthon és határainkon túl. A megemlékezők ezután felkeresték a gyulai görögkeleti temetőben Kohán sírját, majd a művész alkotásait bemutató képtár előtti szobornál rótták le tiszteletüket. A Kohán-emlék- helyeknél koszorúkat helyezett el az önkormányzat, a Képző- művészeti Szövetség, a Dürer Társaság, a Gyulai Művészek Társasága és a város polgársága. A megemlékezés este a Kohán Képtárban folytatódott. Sz. M. Gergő-sorsok Vizsgázni, de hányszor? Értelmes gyermekarc néz szembe szelíden a kamerával, s általa velünk, tv-nézőkkel. Gergő a neve a hétéves kisfiúnak, aki agykárosodással született. Róla szólt az a dokumentumfilm, amit a közelmúltban, a késő esti órákban láthattunk a képernyőn. Pedig de jó lett volna fő műsoridőben a sok millió néző elé tárni Gergő és családja mindennapi hősies küzdelmét! A szülői szeretet szembeszállt a sorssal, megkísérelte a majdnem lehetetlent— és a mozdulatlanságra ítélt gyermek, akinek hasonló sorsú társai többnyire intézetben tengődnek, ma már mozog, beszél, elkezdte az iskolát. Gergő és sok ezer sorstársa; világtalanok, rokkantak, magatehetetlenek itt élnek közöttünk, és többségében kétszeresen nehéz a megélhetésük, kilátástalan a helyzetük. Sajnálatra nincs szükségük, segítséget viszont egyre kevéssé remélhetnek. Ezért is érdemes külön említésre az 1990-ben alapított szociális kuratórium pénteki döntése: a megyei önkormányzati testület elnökének vezetésével működő testület úgy határozott, hogy a közelgő ünnepek előtt a fogyatékosok szervezeteinek; a vakok és gyengénlátók, a mozgáskorlátozottak, az értelmi fogyatékosok, valamint a siketek és nagyothallók megyei szövetségének 25-25 ezer forintot juttat, amelyből a legrászorultabbakat támogathatják. Csepp a tengerben, ez igaz. De az is igaz, hogy több a semminél! T. I. Életünk első nagy megmérettetése eddig az érettségi volt. Ezután jóval korábban — meglehet, hogy már nyolcévesen — kell majd a tanulóifjúságnak számot adnia tudásáról. Igaz, a tervek szerint ez a vizsga nem lesz szelektív, hanem sokkal inkább tájékoztató, a pedagógus munkáját segítő, diagnosztikai jellegű. Alapvető készségeket, képességeket mér majd 12 éves korig, tantárgyi és képesség- teszteket tartalmaz 14 éves korban. A Nemzeti Alaptan terv igen fontosnak tartja az alsó középfokú, vagy alapműveltségű záróvizsgát, amelyre a kötelező iskoláztatás végén, vagyis 16 éves korban kerül sor. Bár a diákok bizonyára berzenkednek majd a megszaporodott vizsgáktól, talán nem árt tudni, hogy ez hagyomány a német, vagy az angol iskolákban. A nálunk még gyermekcipőben járó új vizsgarendszerről hallhattak tegnap a tanárok, tanítók, iskolaigazgatók a Békés Megyei Pedagógiai Társaság tegnapi, békéscsabai gyűlésén. A szegedi Alapműveltségi Vizsgaközpont munkájáról beszélt dr. Vidákovicz Tibor, a JATE adjunktusa. Elmondta, hogy bár bizonytalanság, sőt néha félelem övezi a tudás mérésének kidolgozás alatt álló új módszereit, erre szüksége van a megújuló hazai oktatásnak, s az új vizsgarendszer várhatóan az évtized közepére már működőképes lesz. G. K. Kán-Kán Olasz harisnyaüzlet nyílik 1991. december 20-án Gyulán a város szívében, a Lidóval szemben. Női harisnya, harisnyanadrág. Az elegáns nő titka a Q KÁN-KAN harisnya! Boldog ünnepeket és vásárlást kíván a cégtulajdonos: Kiss Zoltánná 351 ezer munkanélküli A még nem végleges adatok szerint 351 ezer munkanélkülit tartottak nyilván november végén a munkaügyi szolgálatok. A segélyezettek és a járadékosok száma 273 ezer. A 100 munkanélkülire jutó üres álláshelyek száma novemberben már csak 4 volt. A munkaképesek és a munkanélküleik aránya, azaz a munkanélküliségi ráta értéke országosan 7,3 százaléknak felel meg. Kiugróan magas a munkanélküliség Nógrád megyében (14 százalék), Szabolcs- Szatmár-Bereg megyében (13,9 százalék), Borsod-Abaúj-Zemplén megyében (12,2 százalék), Békés megyében (10,8 százalék); Jász- Nagykun-Szolnok megyében (10,5 százalék). Országosan november végéig mintegy 32 ezer pályakezdő nem tudott elhelyezkedni, az összes munkanélkülihez képest arányuk több mint 9 százalék. A legtöbb pályakezdő munkanélkülit Győr- Moson-Sopron, Zala és Vas megyében regisztrálták. Gomb, Ház, sej... Az adóknak adóztak Az Országgyűlés tegnapi munkanapján befejezte a földadóról, a gépjárműadóról, valamint a fogyasztási adóról és ár- kiegészítésről szóló törvényjavaslatok részletes és az adózás rendjéről szóló javaslat általános vitáját. Az adózás rendjéről szóló törvényjavaslathoz hozzászóló Mészáros István (SZDSZ) elsősorban azért indítványozta a tervezet elvetését, mert abban nem lát mást, csak az állami önkény megnyilvánulását az állampolgári szabadság rovására. (Folytatás a3. oldalon) Függőben a Szokolay-ügy Mádai Péter (SZDSZ) napirend előtt szót kért és felszólította a távol lévő Szokolay Zoltán (MDF) békéscsabai képviselőt, hogy emberi tisztességére hivatkozva mondjon le az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságában elfoglalt alelnöki tisztéről. „Van-e joga egy embernek ebben a parlamentben a nemzet biztonságáról tárgyalni, amikor előttünk egy fontos ügyben csal?” — kérdezte a képviselő. Kónya Imre, az MDF frakcióvezetője tájékoztatta a Házat, hogy képviselőcsoportjuk elnöksége egy tényfeltáró bizottságot jelölt ki, hogy pontosan megállapítsa a Varga Zoltán helyén történt szavazás minden körülményét, ezt követően fognak lépni az ügyben. Szabad György, az Országgyűlés elnöke pedig arról számolt be, hogy a házbizottság is foglalkozik a kérdéssel, a szavazógép vizsgálatához a szakértő a keddi napon fog megjelenni. Arra a képviselői megjegyzésre, miszerint ez nem technikai, hanem erkölcsi kérdés, a Ház elnöke úgy válaszolt, hogy ez komplex kérdés, s mindenképpen meg kell várni a vizsgálat eredményét. Ez előtt senkit nem lehet csalónak nevezni. Költség-vetés