Békés Megyei Hírlap, 1991. december (46. évfolyam, 282-305. szám)

1991-12-12 / 291. szám

iRRKÉS megyei hírlap Határmenti fényjelek Az elmúlt 24 órában 309 ju­goszláv állampolgár kért ideig­lenes menedéket — mondta szerdán Zubek János szóvivő. A határőrség illetékese arról is tá­jékoztatást adott, hogy decem­ber 9-én 21 óra 30-kor Alsó- szentmártonnál jugoszláv terü­letről több fényjelző lövedék csapódott magyar területre. A nyomokat azonban egyelőre nem sikerült azonosítani. 65 ide, 65 oda Magyar—belorusz kormány­közi kereskedelmi-gazdasági egyezményt írtak alá szerdán Budapesten, valamint előkészí­tették a jövő évi kölcsönös áru- szállításokra vonatkozó jegyző­könyvet. A konvertibilis valutá­ban történő elszámolások alap­ján 92-ben 65—65 millió dollár értékű kölcsönös áruszállításra kerül sor jobbára vállalatok kö­zötti közvetlen megállapodások alapján. Matáv-távlatok A Matáv hároméves fejlesz­tési programjának megvalósulá­sa esetén Budapesten másfél- szeresére, vidéken kétszeresére emelkedik a telefonnal rendel­kezők száma. A távközlési vál­lalat az országos távhívó gerinc­hálózat fejlesztésével egyidejű­leg a falvak, kistelepülések ez irányú elmaradottságát is felszá­molja. Ezen törekvéseket felte­hetően a leendő távközlési tör­vény és a távközlési moratórium feloldása is elősegíti. Fazekasmühely ,A fazekasmühely’ címmel ma délután négy órakor kiállí­tást nyitnak a békéscsabai Me­seházban. A megnyitóbeszédet ezúttal Orbán Katalin kerami­kus művész mondja. Az érdek­lődők szombat és vasárnap kivé­telével naponta 9-től 16 óráig látogathatják a Meseház és a békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeum közös kiállítását. Jogsegélyszolgálat Orosházán a szocialista párt városi szervezete december 12- én Mórától ingyenes jogsegély- szolgálatot tait az MSZP Sza­badság téri irodájában. Ugyan­ebben az időben és helyen Bo- isár Lajos MSZP-s önkormány­zati képviselő fogadónapot tart. Az MSZP korábban elkezdett jogsegélyszolgálata igen nép­szerű, s különösen az idősebb korosztály kért eddig jogi segít­séget kárpótlási ügyének rende­zéséhez. Lesz-e adó? A helyi adók jövő évi beveze­téséről, a képviselő-testület egyéves munkájáról, valamint az 1992-es költségvetésről lesz szó Gádoroson, december 17- én, kedden, 18 órakor a művelő­dési ház nagytermében meghir­detett közmeghallgatáson. A rendezvényen a helyi la­kosság és a társadalmi szerveze­tek közvetlenül is előterjeszthet­nek közérdekű javaslatokat és kérdéseket az önkormányzat tagjaihoz. Lakásügyekről A lakáscélú kölcsönök meg­emelt törlesztőrészleteinek tá­mogatásáról és a fiatal házasok lakásvásárlásának helyi támo­gatásáról tárgyal december 13- án, pénteken, zárt ülésen Oros­háza önkormányzati képviselő­testülete. Ezt követően nyilvá­nos ülés keretén belül a helyi adókról szóló rendeletterveze­tekről és az idei év költségvetési rendeletének módosításáról dönt a képviselő-testület. KÖRKÉP 1991. december 12., csütörtök Az új jegyző: dr. Lúczi József Vagyonigazítás Gyulán Ebben az évben utoljára 1 millió forintot osztott szét a gyu­lai képviselő-testület hétfői ülé­sén az első lakáshoz jutók egy­szeri támogatására. Az összeg­ből 41 -en részesedtek. A Magyar Szalézi Szt. István Rendtartomány visszakéri a Pálffy Kollégium épületét. A testület ezzel egyetértve január 1-jétől átadja az intézményt és megelőlegezi az állami norma­tív támogatást a jövő évre a 91 kollégista zavartalan ellátása érdekében. A rend az intéz­ményt továbbra is az oktatási­nevelési feladatok szolgálatába állítja. Január 1 -jétől új jegyzője lesz Gyulának dr. Lúczi József sze­mélyében. (A posztra egyedül ő pályázott.) Továbbra is Havas Péter vezeti a piacfelügyeletet, a napközi otthonos konyha veze­tői álláshelye ügyében viszont még nem született döntés. Fo­lyik a volt Kertészeti és Város­gazdálkodási Vállalat, a Gyulai Vízművek átszervezése. A lét­rejövő Gyulai Kertészet Kft., a Gyulai Várfürdő egyszemélyes önkormányzati kft. és a Gyulai Közüzemi Vállalat tevékenysé­gi körök szerinti vagyonmeg­osztásáról, a kérdéses ingatla­nok önkormányzati tulajdonba vételéről, valamint felügyelő bizottságok megalakításáról is döntött a testület. Önálló intéz­ményként vagyonigazgatóságot hoznak létre az önkormányzati vagyon egységes kezelésére. Régi téma az Almássy-kastély tulajdonjogának rendezése. Az épület részben megyei, részben városi önkormányzati kezelés­ben áll. Városi tulajdonba visz- szakerülésének egyik fő akadá­lya, hogy itt működik a megyei csecsemőotthon. Gyula kész átvenni a feladatot. Sz.M. Parlamenti jegyzet Fiatalos színfolt? Ostromlott várrá változott tegnap délelőtt a költségvetés, amikor az SZDSZ, az MSZP és a Fidesz vezérszónoka egyaránt elfogadhatatlannak minősítette azt. A várvédő katonák egyre kényelmetlenebbül érezhették magukat, mert Kónya Imre (MDF) szükségesnek tartotta, hogy legalább Orbán Viktor beszédét eljelentékíelenítse: — Örülök, hogy újra megjelent az a színfolt, amit a Fidesz korábbi politikai jellegű hozzászólásai jelentettek. A Fidesz mögött álló, imázst kialakító szakemberek nyilván úgy vélték, hogy a száraz, szakmai jellegű hozzászólások nem használtak, és végre újra a fiatalság hangját hallottuk a parlamentben. Ugyanakkor sajnálatos, hogy Orbán Viktor nem annyira a költségvetés­ről beszélt. Az egységbe tömörült ellenzék zúgott, közbekiabált: — A felelősségről beszélj, Imre, a ti felelősségetekről! — Minden törvényt megsértettek! — Mondjon le a kormány! Miről beszélt hát Orbán Viktor? Valóban nem ment még végbe a rend­szerváltozás — mondta —, ha az MDF-kormány ugyanolyan szemléletű, ugyanolyan szerkezetű költségvetést, ugyanolyan rövid idő alatt kíván elfogadtatni, mint 30 évig a kommunista kormányok. A tervezet beterjesz­tésének törvényileg előírt határidejét nem tartották be, érdemi vitára nem maradt idő, az egész parlament — mint már annyiszor — kormányzati pecsétnyomóvá degradálódott. Mindez felveti a kérdést: a kormány alkalmas-c az ország kormányzásá­ra? Ki viseli a politikai felelősséget? Ha a felelősök megnevezhetetlenek (mint a régi rendszerben), akkor a miniszterelnök urat személyesen terheli a felelősség. Ez volt tehát a teljes ellenzék „Úgy van!”, „Igaza van!” kiáltásaitól és tapsaitól kísért fiatalos hangvételű színfolt. s. Á. Alföldi Tárlat December 14-én, szombaton déli 12 órakor Fekete György, a Művelődési és Közoktatási Mi­nisztérium államtitkára nyitja meg a XXVII. Alföldi Tárlatot a Békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeum időszaki kiállítási ter­meiben. A szándékaiban és szemléletében a nemzeti meg­újulás szellemi feladataihoz fel­nőni kívánó békéscsabai orszá­gos képzőművészeti fórumon — ez évben — 130mű vész 215 munkája szerepel. Az idei kiállítás díjazottjai: Lipták Pál, Lóránt János, Lono- vics László, Kádár Tibor festőművészek, Jószay Zsolt, Varga Géza szobrászművészek, Z. Erdei Anna, Muzsnay Ákos, Stefanovits Péter grafikusmű­vészek. A kiállítás megtekinthető 1992. február 16-áig. A Független Kisgazdapárt gádorosi szervezete szeretettel meghívja Önt 1991. december 13-án (péntek) 18 órakor kezdődő nagygyűlésére. A nagygyűlés szónoka: DR. TORGYÁN JÓZSEF pártelnök. A nagygyűlés helye: Gádorosi Művelődési Ház. Bort, búzát, békességet! FKGP, Gádoros Kamuton buktak le a légpuskás telefonfosztogatók A túrós csuszára kente a betörő (Folytatás az 1. oldalról) Ha a fiatalok olyan fülkéhez ér­keztek, ahol a nagy fény gátolta őket a munkavégzésben, kilőt­ték a búrát, szabad idejükben pedig a puskával vadászták a fácánokat. A zsákmányolt telefonberen­dezéseket hazafelé menet szét­verték, a pénzt kiszedték a per­selyből, majd a készüléket el­dobták. A korszerűbb fémtele­fonokkal meggyűlt a bajuk, mert azok nemigen adták meg magu­kat, sőt a feszegetésre kijelez­ték: „Ne rongáld a telefonfül­két!” Általános és középiskolás diákok körében népszerű szóra­kozási forma napjainkban a pe­tárdarobbantás. Sokan a diszkó­ból hazafelé tartva ezzel bizo­nyítják, hogy mennyire vagá­nyak és az igazi „hős” az, aki alvó embereket tud éjszakai ál­mukból felriasztani. Az elmúlt másfél hónapban 8-10 petárdás ügyben folytatott eljárást a békéscsabai rendőrka­pitányság. Eredményt-azonban csak akkor érhetnek el, ha a szü­lők is jobban ráfigyelnek gyer­mekeikre. Egyébként a petárdák árusítását és forgalmazását jogszabály tiltja. , A karácsonyt megelőző he­tekben, napokban az emberek többsége sűrűbben járja az üzle­teket, hogy szeretteinek ajándé­kot vásároljon. Ezzel párhuza­mosan viszont nagyobb szám­ban tűnnek fel a piacokon, üzle­tekben, parkolókban a zsebtol­vajok, az áruházi „szarkák”, a gépkocsifeltörők is. Bár a rendőrség fokozott köz­területi szolgálat bevezetésével igyekszik a bűncselekményeket megelőzni, a lakosságot is kérik, hogy értékeikre még jobban vi­gyázzanak. Nyemcsok László Felhívás sztrájkra Kétórás figyelmeztető sztrájkra szólít fel december 17- ére az MSZOSZ mintegy 30 tagszervezete. A szakszerveze­tek többek között követelik: az adórendszer mérsékelje vagy legalábbis ne növelje a bérből és fizetésből élők terheit, a bérek tisztességes megélhetést bizto­sítsanak. „A KORMÁNYOKNAK A KORMÁNYZOTT EM­BEREK TERMÉSZETÉ­HEZ KELL ALKALMAZ- KODNIOK.” (Vh») Mitől hangos az Ország Háza? 1. a í Az elnök: — Palotás János képviselő úr javaslatára a Ház 107 igen, 90 nem szavazatot adott 37 tartózkodás mellett, vagyis a javaslat nem kapta meg a szükséges többséget. Egy hang: — Rendezzünk népszavazást! ♦ ♦♦ Torgyán József: — Elnök úr, köszönöm a szót, a tisztelt ház gúnyoló hangjainak pedig a kulturált fogadtatást. Egy hang: — Bagoly mondja verébnek! ♦ ♦♦ Tardos Márton: — Saj nálatos, hogy olyan fontos gazdasági, társadalmi kérdés tárgyalásakor, mint a költségvetés, szinte üres a Ház. Egy hang: — Hol a pénzügyminiszter? Egy másik hang: — Csinálja a költségvetést! Simonffv Kifogta, meg mi is... A mi horgászunknak pokoli keresse fel ismét szerkesztősé- szerencséje volt, nekünk vi- günket! szont—vele—szinte semmi. A Kiss A. János szürke télben fényre vágyó amatőr felvé­telen a hallal „birkó­zó” úr, egy szép na­pon felkeresett ben­nünket azzal, hogy beszámol zsákmá­nyáról. A magával hozott felvételt átad­ta mustrára, ám nem sikerült megtudnunk nevét és címét, pedig szívesen hírt adnánk horgászbravúrjáról. A „horgunkról . le­akadt” úrtól számos kérdésre keresnénk választ: mikor, hol és milyen körülmé­nyek között ejtette rabul a hableányt, milyen súlyú és „tí­pusú” a halászlé­alapanyag, hogyan vesztette el farkát (a hal)? Kérjük tehát a A fiatal horgász és a tengernyi kutatást képen látható urat, kiváltó hal Talán majd jövőre... Orosháza város alpolgármes­tere levélben kereste meg a tót- komlósi önkormányzatot, hogy a Hódmezővásárhelyi Erzsébet Kórház-Rendelőintézet Ka­kasszéki Reumatológiai és Mozgásszervi Rehabilitációs Osztálya javára alapítványt hoz­tak létre és kéri, hogy ehhez Orosháza és vonzáskörzete 6-800 ezer forinttal csatlakoz­zon. Az orosházi alpolgármester indítványát a tótkomlósi önkor­mányzat megtárgyalta, s figye­lembe vette, hogy a kakasszéki gyógyintézetben 60 reumatoló­giai ágyon kopásos, illetve gyul­ladásos eredetű mozgásszervi betegségben szenvedők jobb el­látási körülményei miatt a kór­ház felújítása időszerű, az itt ápolt elsősorban agyi károsodás miatti bénulás, baleset okozta mozgáskárosodás és egyes mozgásszervi betegségek műté­ti előkészítésére, majd utókeze­lésére több tótkomlósi beteg is idejár. Az intézet évi betegfor­galma 1500—1600, s ebből 300-400 beteg Orosháza és von­záskörzetéből kerül az intézet­be. Tehát mindenképpen indo­kolt, hogy közösségi összefogás útján segítséget nyújtsanak a gyógyintézetnek. A helyi önkormányzat úgy döntött, hogy erkölcsileg min­denképpen támogatja a kezde­ményezést, ám a még el nem fogadott társadalombiztosítási törvény ismerete nélkül nem tudni, hogyan érinti ez majd a tótkomlósi embereket. Ezért az indítványra jövőre visszatérnek, de emiatt az idén nem kívánnak pénzt átutalni. P. J. Sarakb a szárítva Boszorkányos Csak ülünk és mesélünk egymásnak, talán tízegynéhá­ny an. Itt az évfolyam töredéke, találkoztunk 1991-ben. Vidá­mak vagyunk, mint a sikeres vizsgák után, s szorongóak, mint általában minden szám­adás előtt. Ha belegondolok, nem tu- ' dóm mire vélni a feldobottsá- got, hiszen a kor nehézségei, politikai, gazdasági és ráadá­sul emberi csetlésiink-botlá- sunk miatt—hadd legyek jóin­dulatú ezzel a többessel —, arcunkon, bokánkon, hasun­kon és másutt fel tudjuk mutat­ni harcban szerzett sérülé­seinket. Persze az idő mindent megszépít. A szorongás okai viszont ál­talában nem a múltban, hanem a mában, netán a várhatóban tapinthatók ki. Aki komolyan vette a kis gazdálkodási ígére­teket, a kölcsönből vett öt tehe­nétől egynek az árán volt ké­pes megszabadulni. Példából ennyi is elég. Ez itt a korlátlan lehetőségek hazája... Sokan állami hivatalokban dolgoz­nak: ők a helyükben sem bizto­sak, de mintha nem is nagyon markolásznák székük karfáját. Ki tudja, jobb-e maradniuk vagy—ha már szakmájuk lett a közigazgatás — adjanak annyit magukra, hogy nem vállalnak részt a nyilvánvaló ...-ból. Leginkább arra kíváncsi ilyenkor az ember, hogy akad- e olyan közöttünk, aki pályája delelőjére jutott. Könyves Kál­mán után — nagyon — szaba­don úgy tűnik: elégedettek pe­dig nincsenek. K.A.J.

Next

/
Thumbnails
Contents