Békés Megyei Hírlap, 1991. november (46. évfolyam, 256-281. szám)
1991-11-16-17 / 269. szám
1991. november 16-17., szombat-vasárnap © MŰVÉSZETEK- TÁRSADALOM Implom József írásairól Megfogadta a történész intelmét. „A Kép sikolt...” Invitáció Vágréti János festőművész kiállításához Mindennapjainkban — egymást érik a képbemutatók. Szándékosan fogalmazok így, mert újabban a hangsúly az eseményen és nem a müveken van. Az igényes képzőművészet iránt érdeklődő tárlatlátogató zavarán nem csodálkozhatunk, annyi a sajtóban megjelenő, értékarányt vesztett, glori- fikáló, méltató írás. Mégis, arra biztatom a kedves olvasót, tekintse meg Vágréti János csabai festőművész összegyűjtött müveit! Vajon hányán tudják közülünk, hogy Bartók 1906-ban éppen Békés megyében kezdte meg a magyar népdalkincs feldolgozását, és a jeles zeneszerzőt családi kötelékek is fűzték szűkebb pátriánkhoz? Vagy: gyulai születésű volt az a pilóta, aki Szamuely Tibort 1919 tavaszán repülőgépen Moszkvába szállította. A kisebb-nagyobb megszakításokkal megtett, mintegy 2 ezer kilométeres út az akkori műszaki ismeretek birtokában technikatörténeti bravúr volt. Jóllehet napjainkig az eseménynek kizárólag csak a politikai „jelentőségét” (Szamuely és Lenin találkozását) hangsúlyozták, és meg sem említették a pilóta nevét. Mindezekről és számos ismeretlen vagy alig ismert helytörténeti vonatkozású eseményről olvashatunk a Gyulai Füzetek második kötetében. A Békés Megyei Levéltár szerkesztésében és kiadásában megjelent vékony könyvecske ezúttal Implom József összegyűjtött kisebb írásait adta közre. A szerző neve azonban ismerősen cseng a szűkebb-tágabb környezetük története iránt érdeklődő Békés megyei olvasóközösség előtt. A századfordulón (1899-ben) született egykori gyulai tanár több mint fél évszázadon keresztül gyűjtögette, rendszerezte a megyénkre vonatkozó történeti, régészeti adatokat. De nem állt tőle távol a nyelvészeti és a néprajzi emlékek felkutatása sem. Implom József megfogadta történész kortársa, Mályusz Elemér intelmét és nagy odaadással, színvonalasan művelte a helytörténeti kutatást. Többek között 1971-ben Implom szerkesztésében látott napvilágot az Olvasókönyv Békés megye történetéhez című forrásgyűjtemény is. A több mint 400 oldalas kiadványt még napjainban is szinte kézikönyvként használjuk megyénk XVIII—XIX. századi történetéhez. De társszerzője volt a szakmai körökben kedvező visszhangot kiváltott kétkötetes Mezőberény-mono- gráfiának is. A most közreadott kötet több mint harminc rövi- debb tanulmányt tartalmaz. A régészeti és helytörténeti témájú írások elsősorban a szerző szülővárosának, Gyulának a régmúltját világítják meg, míg a néprajzi dolgozatok inkább megyei kitekintésűek. A tanulmányok stílusa olvasmányos és közérthető. Az írások szöveggondozását Dusnoki (Draskovich) József levéltáros végezte, aki példás körültekintéssel állította össze a neves kutató életművének bibliográfiáját is. Kugler József A Munkácsy Mihály Múzeum kiállítótermeiben a hagyományostól eltérő képzőművészeti alkotásokat láthat majd a látogató. A képkompozíciós kliséket nélkülöző művek a nézőbefogadó számára nem könnyű „kikapcsolódást” ígérnek. Ugyanakkor a vizuális gondolkodást létállapotnak tekintő műélvező számára — ünnepi élmény lehetőségét kínálják. A szeretett városához hűséges művész bizonyítja, hogy a vidé- kiség nem kizárólagos hátrány ebben a „vízfejű”, fővároscentrikus országban. Műveinek legátfogóbb kiállítása tükrözi „ars poétikaiját, mely szerint a képzőművészet önmagáért immanens értékeiért műveli. Ezért munkáival a hétköznapi tudat szintjén mozgó képkonvenciá- lis elvárásokat nem szolgálja ki, nem piacra termel. Műterméből a képek nem „zuhannak” ki, lassú időigényes „fejlesztéssel” készülnek. Ebből következően művészetét önmegvalósításnak tekinti, ami beépül saját életterébe —együtt lélegzik vele. Pályaútjáról röviden: A rajzolást és festést a nagybányai iskola hagyományait követő Mokos József szabadiskolájában kezdi — önképzéssel tanul. Majd a hatvanas évek Tokaji Művésztelepe segíti vállalt útját. Tóth Menyhért transz- cendes hite a fehér szín izzásában magával ragadja. A hetvenes évtizedben a békési alkotótábor nyújt lehetőséget közösségi együttlétre. A nyolcvanas években munkahelyi nyugdíjaztatása után az „alpesi faház” magányában kezd hozzá — a búvópatakszerűen fel-feltörő vizuális gondolatok újrafogalmazásához. Az egzisztenciális létkényszer szorításából kikerülve — a várostól és a Művészeti Alaptól műtermet kap. A nyugodt alkotói légkör valósággal a vászonhoz szegezi. Megszállottsággal fest, hiszen úgy érzi, neki évtizedek összepréselődött élményanyagát kell vászonra vinnie. A mesterség tisztelete és szeretete — valóságos szellemi közeg ellenére —- átsegíti a nehézségeken. Számára etika és esztétika összetartozó fogalmak. Korai munkáiban a tiszta népies naivitás odaadó áhítata nyilvánult meg. Majd a festőtechnikák magabiztos birtoklása felszabadítja kísérletező kedvét, új és újabb utakat keresve. A fehér korszak képei már olyan stációhoz vezetnek, amelyben — látásmód, a gondolkodás teremti meg a formaalakítás alapját. Képszerű szobrai is bizonyítják, hogy tér-sík-forma-szín komplex egységének megteremtése — egy kísérletező festő számára — milyen kínzó vágy! A gyermekrajzszakköröket vezetve szembesül az örök tanulsággal: akikben nem köve- sedtek meg a preformák (lásd: a gyermeket, a művészt), a fantázia-látás szabadságában minden kompozíciós elemnek hiteles képteremtő jelentősége van. Azt vallja, hogy a megélt élethelyzetek rögzült, pszeudó sémáit tudatosan felejteni, törölni kell! Kutatja a képformálás véletlenszerűségének öntörvényű megvalósítását: a csak rá jellemző véletlent! A művész képválaszai olyan lelki tartományokból eredeteznek, ahol a tudattalan elfojtások is működnek; szublimálás intellektuális próbatétel. Lírai absztraktjai mutatják, vérbeli kolarista. Expressisz verbis; a tubusból kinyomott sárgák, pirosak, telt primerszí- nek az anyag szerkezetét, textúráját, valamint a vonal-folt-rit- mus kompozíciós játékát felhasználva, immaginárius tereket teremt. Kompozíciói dinamikusak. A puha és kemény formák, az éles és elmosódott kontúrok, a szabad festékcsorgás, az ellentétes és kisegítő színek természetes ritmusban és egyensúlyban állnak össze. A fedő és fedett réteg, faktúrák létrehozásával a színgazdag képfelület valósággal „kiszól” a képből. Különösen megejtő ez kisméretű, hússzínű képeinél. Itt a képértelmező úgy érzi, a mű olyan, mint egy elvakart seb. A műelemzés közben valósággal „belevájunk” a képtest húsába, s már-már — nem képzavar — csöpög a vér! Létrejön a mű indukált varázslat; „a kép és a nézője felsikolt”... Portrésorozatával a fej „arche” formáját festi. Az arcok sorozatfélelmek, szorongások, a bűnökkel szembeni megbocsátás festői megvalósulásai. A kiállításon a művek együttese olyan erőtérbe emel bennünket, aminek hatására egy virtuális golgotán képstációkat látunk. A festő viszi a keresztjét — ez küldetése, nem tehet mást! Eleve elrendeltetett: a végső stáció keresztjén maga a mű vagy a FESTŐ? A műben az emberarcúak magukra ismernek... satöbbi... satöbbi... néma csönd...! A festő túlmutat jelenünk, pillanatnyiságunk lángtü- zénél, aminek fénye megvilágítja az emberi és természeti rendet, a mi magyar karakterünk jellemzőit. Vágréti János művészete térben nyitott szemléletű, új és új szintézisre vár! Művészetének leírásához a nyelv „suta”, a szavak laza jelentésűek. A művek igénylik a valóságos katartikus szembesülést, az odaadó áhítatot és játékos szellemet. Tisztelettel kérem az olvasót, legyen társ hozzá..., éljünk a lehetőséggel, tekintsék meg művészetének TITKAIT...! Szilágyi András Lengyel menekültek Magyarországon Kiállítás Budapest és Pécs után Varsóban Menekültügy. E szónak sajnálatos napi aktualitása van. Akkor is, ha ezúttal egy kiállítás kapcsán ötven év távlatából azt a történelmi előzményt idézzük, amikor Magyarországon megteremtődött a menekültügy technikája, kezelésének módja, anyagi háttere. Az a technika és humánus szellemi kezelési mód, amely máig gyakorlat maradt. Es amelynek kidolgozásában, kikísérletezésében elévülhetetlen érdemei vannak dr. Antall Józsefnek, a mai miniszterelnök édesapjának, aki az 1930- as évek közepétől a menekültügy intézményi vezetője volt. Ilyen minőségben számtalan lengyel és zsidó menekült életét mentette meg. Dr. Kapronczay Károly történész, a téma kutatója, avatott szakértője a Budapesti Történeti Múzeumban rendezte meg azt a kiállítást, amely a második világháború ideje alatt magyar földre menekült lengyelek sorsával foglalkozik. S amely kiállítás megvalósítására öt éve megállapodás született a magyar múzeum és a Varsói Nemzeti Múzeum között. A tény, amire a kiállítás épít: a második világháború alatt, 1939. szeptember 10-étől százezer lengyel fordult meg hazánkban. Magyarország, mint a Népszövetség tagja, mindvégig híven megtartotta a hadifoglyok gondozásáról szóló törvényt, miközben ápolta a hagyományos lengyel—magyar barátságot. (Igaz országunkban már ekkor feltűntek erdélyi, magyarzsidó, cseh emigránsok, akiknek nagy része továbbmenekült, s később is jöttek dél-szláv szerb, orosz, olasz, francia menekültek.) Lengyelországból főleg katonák érkeztek, szeptember 15- étől a két állam kormánya tárgyalásokat folytatott, s Magyar- ország hivatalosan is megnyitotta a határt a katonaszökevények előtt. Ideérkezvén lefegyverezték és táborokban helyezték el, de népi internálták őket. Miközben dúlt a háború, a magyar kormány együttműködött az emigráns lengyel kormánnyal, s minden nyomás ellenére csak 1941-ben számolták fel a hivatalos diplomáciai kapcsolatokat. Ezenközben összeköttetésben állt a párizsi és a londoni emigráns lengyel kormánnyal. 1939. szeptember 10-étől százezer lengyel fordult meg hazánkban így Magyarország a lengyel ellenállásban is fontos állomássá vált. Futárszolgálattal, titkos katonai kiképzéssel, a Francia- országban újjászerveződő lengyel hadseregbe való toborozás- sal és Jugoszlávián keresztüli evakuálással. Egy fotó: Nils Ehenström svéd lelkész, a protestáns világszövetség főtitkára lengyel egyetemisták között. Egy magyar vöröskeresztes egyenruha Andrássy Ilona grófnő hagyatékából, aki nagy patrónusa volt a lengyel menekülteknek, egy érettségi tabló, természetesen a magyarországi lengyel iskolából. Misekönyv Selypről—lengyel előlappal. A csodatevő csenstohovai Madonna másolata, a balatonboglári lengyel diákok ajándéka. Egy miseruha, amelyet lengyel kezek hímeztek. Hat korabeli lengyel katonai egyenruha fegyverrel, gázálarccal. A Wiesci Polskié, a lengyel menekültek magyarországi napilapja. Hazai és lengyel köz- gyűjteményekből, levéltárakból, hadtörténeti múzeumokból és magángyűjteményekből vett iratok, dokumentumok, fotók, levelek, használati és emléktárgyak. 1940-ben már háromezer lengyel zsidó menekült tartózkodott Magyarországon. Keresztény és zsidó egyforma bánásmódban részesült. Csak az kapott zsidó igazolványt, aki maga kérte. A magyar menekültügyi hatóság olyan sikeres mentést folytatott, hogy a váci csendőrség is csak évek múlva, 1944- ben szerzett tudomást a városban működtetett titkos zsidó iskoláról. Azokat a gyerekeket menekítették ide, akiket Lengyelországból csempésztek ki, vagy akiket szüleik az Auschwitzba menő vonatból dobtak ki. Iskolának, lengyelmentésnek a Szállási-kormány 1944-ben brutálisan véget vetett. A németek felszámolták a lengyel szervezeteket, vezetőiket megölték, Antall Józsefet és munkatársait letartóztatták... A menekültügyi hivatal támogatásával megvalósult a különleges tárlat, a Budapesti Történeti Múzeumban november végéig látogatható. Majd Pécsre utazik az anyag. S az amerikai lengyelek szövetsége finanszírozza a kiállítás varsói bemutatását. (Kádár) A menekültügyi hivatal támogatta a tárlatot (MTI-Press — Wormser Antal felvételei) A balatoni hajózásról Tihanyból messzire látni Az első szoba Széchenyi István előtt tiszteleg Ritka adottsága egy múzeumnak, ha a látogató a belépése előtti hangulatot viheti magával a hűs szobákba, A percekkel előbbi látványt hasonlíthatja össze az 50—150 éves történelemmel. Ezt az élményt kínálja vendégeinek az idei nyáron Tihanyban megnyílt Balatoni Hajózási Múzeum Az első szoba Széchenyi István előtt tiszteleg, születésének 200. évfordulóján emlékeztetve a feledékeny utókort, hogy any- nyi maradandó kezdeményezése között ott volt a balatoni gőzhajózás szorgalmazása és megtervezése is. S bár a XVIII. század végén Festetics György már építtetett Keszthelyen nagytestű vitorlásokat, gályákat, de mire az 1800-as években a fürdőélet megindul a Balatonon, a tó víztükre újra teljesen sima. Széchenyi, Kossuth, Deák kitartó szorgalmazásának köszönhető, hogy 145 évvel ezelőtt létrejöhetett a Gőzhajózási Részvény- társaság, és 1847-ben már menetrendszerűen közlekedett Kenese és Keszthely között a Kisfaludy gőzös. Tiszta időben a múzeum ablakából is láthatók a szántódi révnél egymást váltó komphajók. Szinte hihetetlen, hogy csak 1927-re datálódik az első komp indulása. A kezdetekben évente, később a nyári szezonban már havonta hatezer utast és egyre több járművet szállított. Az 1946-os díjszabás szerint személyenként egy forint volt a viteldíj, de ugyanennyit kellett fizetni egy kecske, egy juh vagy egy kutya átszállításáért is. Egy személykocsi fuvardíja két forint nyolcvan fillér volt. Mostanában évente félmillió gépkocsi és két és fél millió utas a komphajók teljesítménye. Mivel az első „hajózok” a Balatonon valószínűleg a halászok voltak, természetes, hogy néhány tárgy, kép az ő életükről szól. A bödönhajóról, amelyet az őskortól szinte változatlan formában alakítottak ki tölgyfa törzséből, a halászbokrokról, amelyet a nagy háló kezeléséhez szerveztek össze a tóparti emberek. Aki figyelmesen végigmustrálja a múzeumi anyagot, talán más szemmel nézi a balatoni ház tornácáról a Balaton mai arcát is, s igazat ad Krúdy Gyulának, aki jó hetven éve írta: „Evezni, húzni, haladni: ez az élet, nem pedig egy helyben állni a köves, vén partokon.” Juhász Ferenc
