Békés Megyei Hírlap, 1991. november (46. évfolyam, 256-281. szám)
1991-11-09-10 / 263. szám
1RÉKÉS MEGYEI HÍRLAPKORKEP 1991. november 9-10., szombat-vasárnap Zöld telefon „Zöld telefonon” hívható mától a Körösvidéki Környezetvédelmi Felügyelőség. A vízminőség- és levegőtisztaság-védelemmel, a veszélyes hulladékokból származó ártalmakkal foglalkozó gyulai hivatal illetékessége — Orosháza és környéke kivételével — gyakorlatilag Békés megyére terjed ki. Dr. Vasas Ferenc vízvédelmi osztályvezető azonban elmondta, hogy természetesen az orosházi bejelentéseket is fogadják. Élő szóban, üzenetrögzítővel a (66) 62-944-es számon várják a hívásokat. Zsíros Géza Kinn, pádon November 11-én, hétfőn 7.40 körül dr. Zsíros Géza lesz a TV2 Napkelte című műsorának vendége. S. O. S. Sarkad környéke! A sarkadi családsegítő központ nevelési tanácsadó részlege a jövő évtől szeretné kiterjeszteni működését á városuk vonzáskörzetéhez tartozó tíz településre is. Mint Rajki Tóth László, a családsegítő központ vezetője elmondta, a környék falvaiban élők igényelnék ezt a szolgáltatást, ám a sarkadi tanácsadó csupán annyi pénzzel rendelkezik, hogy a városiakról gondoskodjék. Épp ezért a közelmúltban az érintett települések vezetőinek találkozóján kérte, hogy a költségvetések elkészítésekor a képviselők településenként tervezzenek e célra 25—50 ezer forintot. így lehetővé válna, hogy a sarkadi nevelési tanácsadó foglalkozzon mindazon környékbeli gyerekekkel, akiknek logopédusra van szükségük, segíteni tudna az idegrendszeri panaszokkal vagy magatartási zavarokkal küszködő kicsinyeken, s el tudnák végezni az iskolaérettségi szűrést is. Jubileumi felfüggesztés Csütörtökön tizedik alkalommal függesztette fel a szociáldemokrata párt Petrasovics Anna elnökségét. Átöltözködő Ady A sarkadi önkormányzat csaknem négymillió forintot költött az idén az Ady Endre Kísérleti Középiskola felújítására. Még a nyár folyamán rendbe- tették a Gárdonyi kollégiumot, s befejezték a középiskola komplex festés-mázolását is. Jelenleg az ebédlő átköltöztetése folyik a helytörténeti gyűjtemény épületéből az iskolaépületbe. Beleszámítva néhány apróbb belső építészeti simítást, november végére egy belülről teljesen megújult iskolában folytathatják a tanulást a diákok. Az oktatási intézmény további álma, hogy jövőre kívülről is megfiatalíthassák az iskolát. Lehet egy kicsivel több? A legfrissebb adatok szerint október végén a költségvetési hiány elérte a 96,2 milliárd forintot, s valószínű, hogy az év végén 100 milliárdot meghaladó deficittel kell számolni. Kisgazdák különvéleményen „Nem bohóckodni léptünk ebbe a pártba” (Folytatás az 1. oldalról) csak a szavazatunkra és nem a véleményünkre kíváncsiak. Mi, a 7-es választókörzet alapszervezetei, ezt megelégelve kijelentjük, hogy nem vagyunk hajlandók a demokrácia látszatát támogatni! Csak a nép érdekében fogalmazott előremutató koncepciót vagyunk hajlandók magunkévá tenni. A kárpótlási törvény megsza- vazói vajon tisztában vannak-e azzal, hogy az ő szavazásuk tönkretette az igazságos privatizáció lehetőségét? Miért kövessünk mi olyan megyei vezetést, amely nem a mi érdekünket, hanem kizárólag a sajátját nézi?! Az a véleményünk, hogy a jelenlegi politika túl rózsaszínű és elvtelenül békülékeny. Senki nem akar ebben az/ országban boszorkányüldözést. Nem volt oly régen „’56", hogyne emlékezzenek, kik követték el az ármánykodást, és nem volt olyan régen „1960", mikor barom módjára verték a termelő- szövetkezetekbe az agyonnyomorított parasztembert! Vajon miért nem tudja a mi megyei vezetésünk, mit is akarunk mi? — „Igazságtételt!” nem vagyunk hajlandók politikai hatalmi viszketegséget támogatni! Mi nem bohóckodni léptünk be ebbe a pártba, hanem azért, hogy a politikai és gazdasági érdekeinket képviseljük. Ezért választottunk képviselőket! Úgy látszik, hogy a sok listán bejutott képviselő úr az MDF politikáját önös érdekből szívesebben támogatja, mint saját pártjáét. Az arcátlanság tetejének tartjuk, hogy a frakciótagjaink egy része még a pártelnökünk kizárásától sem riadt visz- sza! Nevetséges, hogy a választottelnököt, akit a tagság akarata juttatott hatalomba, azok a frakciótagok zárták ki a frakcióból, akiknek nem a politikacsinálás, hanem a pártunk akaratának szolgálata lenne a feladata! — Úgy-e, Zsíros úr!? Szereptévesztés történt a pártban, és érdekes módon a koalíciós partnereink is csak a frakciónknak a véleményét kérik. Nem lehet ez véletlen! Az a véleményünk, hogy a parasztság és a kisemberek pártját: a kisgazdapártot félelmetesen ügyesen avatott kezek szalámiz- zák. Reméljük, egyszer, talán nem későn a vidéki emberek rájönnek, hogy pártunk gyengülése egyben a vidék teljes kiszolgáltatottságát jelenti. A furfangos, bolsevizmusban csiszolódott akamokok — eddig veteránok, most sokat szenvedett ,,’56-osok” — teljesen elárulják az egyszerű embert. Mi nem vagyunk hajlandóak ilyen úton járni! Mivel a megyei vezetésünk ezt a politikát követi, a 7-es választókörzet nem hajlandó támogatni a pártáruló politikát és nem dolgozik együtt a megyei vezetéssel! A 7-es választókörzet kisgazda tagsága úgy akarja, hogy vegyünk részt a független kisgazdapárt második országos kongresszusán, ezzel is támogatva a pártunk jelenlegi választott országos vezetését! Mezőkovácsháza, 1991. november 4. Hevesi Pál, körzeti alel nők * A levélben megfogalmazottak — különösen ebben az ösz- szefüggés-rendszerben — nem azonosíthatók szerkesztőségünk álláspontjával. A kisgazdapárt belviszályáiról azonban valamennyi érintett véleményének közreadásával kívánunk tájékoztatást adni. Az emberélet mindennél fontosabb Fokozott közúti ellenőrzés megyénkben A közlekedésbiztonság az utóbbi időben tovább romlott megyénkben is. Mivel számos balesetet okozott a gépjárművek műszaki állapotának elégtelensége, a megyei közlekedésfelügyeleti hatóság a rendőrséggel együttműködve fokozott ellenőrzést tart november közepétől az utakon. Dr. Szeberényi Andort, a közlekedésfelügyelet igazgatóját főként erről kérdeztük. — Nem szeretnénk, ha a lakosság úgy érezné, hogy újra itt egy hatóság, amelyik kellemetlenkedni akar — kezdte. — Az előírásokat betartó, a szabályosan közlekedő embereket kívánjuk szolgálni azzal, hogy kiszűrjük a műszakilag nem biztonságosjárműveket. Az ellenőrzéseket nem kampányszerűen, hanem folyamatosan végezzük majd az egész megyére kiterjedően. Akinek kétségei vannak gépjárművének műszaki állapotát illetően, annak ingyenes átvizsgálással, tanácsadással állunk rendelkezésére. Tudjuk, hogy manapság nem olcsó mulatság egy autót fenntartani, javítani, de az emberélet, a biztonságos közlekedés mindennél fontosabb. ny. 1. Ingyenes fényszóró- és fagyálló-ellenőrzést, környezetvédelmi és fékhatás-mérést az alábbi helyeken és időpontokban végeznek ingyenesen: Gyulai Autójavító Vállalat, 11-én 8— 12 óráig. Okányi Haladás Mgtsz, diagnosztikai állomás, 13-án 7—14 óráig. Gyo- maendrődi Győzelem Mgtsz, gépműhely, 13—14-én 8—14 óráig. Mezőkovácsházi Mezőgép Autószerviz, 13—14-én 13— 15.30 óráig. Generál ISZ. Leányvállalata. Autószerviz, Békéscsaba, 13-án 7—15 óráig. Orosházi Áfész Autóközpont Kft. 14- én 7—12 óráig. Békéscsabai Autójavító Vállalat 15-én 15—19 óráig. Mezőhegyesi Vasipari Szövetkezet. Autószerviz, 16-án 7—11 óráig. Nagyszénási Járműjavító Kft. 16-án 7—14 óráig. Békés Megyei Közlekedési Felügyelet, Békéscsaba, 16-án 7—12 óráig. Vendégkommentár Az angyal és a denevér Unom már, ahogy bántja szerelmetes egyszülött önmagát az ember—sóhajt fel bennünk az icipici Arisztotelész, aki zsugorodva (egyéb képességeink hasznára) kitölti Neander- völgy óta nagyjából állandósult terjedelmét a koponyának. Hogy senki se hihesse: a nyakán különb kalapot visel, mint holmi vérpatakokban gyönyörködő tatárjárók. Hiszen minden más együtt, Linné úr szeliden lengő barátaitól a kokainig, a vérmedvéktől az egysej- tűekig, akik között is évről évre új bacilus- nemzetek (hongkongi B-vírus, mely rá se hederít már a legkörözött A-vírusra stb.) alakulnak, állnak csatarendbe ellenünk, s mégsem ölnek meg annyit, mint mi, írás- és zenetudók egymásközt, egymásból. Mert ugye nem Bach- toccaták és fúgák meg IX. szimfóniák futnak át fejünkön, hanem piaci árak és határrevíziók rémálmai, meg az egymás ellen forduló anyanyelvek legbelsőbb szupremációjának vélt vagy igazi féltékeny ségi rohamai, és nem Rembrandttól, hanem a megveszekedett szürrealisták kezéből kicsavart meszelővei festjük a falra, lehetőleg a szomszéd falára, egymás falára az örödögöt, s nem a klasszikusoknak fogadunk szót enyi díszdoktorátus, egyetemes egyetemes egyetem és Nobel-díj után se, világ-szonetthez illő légkörben andalogva, hanem a hatalomra vergődött szedett-vedett városi magisztrátus ebadó-rendeltének, hanyatt-homlok... „Bordalt, Petur!”... „De keserű lesz!”... Elő a longobárdot, mert jaj, mi lesz, ha holnap csak avarul vagy longobárdul lehet bölcsődalt s halotti beszédet zengeni, zokogni!... Magunkkal bánunk el pedig, akár kérleljük, akár átkozzuk folyton félbemaradó Európánkat, ezt az örök Tróját, melyet direkt a faló köré sikerül felépíteni újra meg újra. Mert még az igazi, a jogos aggodalom és elkeseredés józanító érveit is vissza-visszafogjuk, mert szabad-e sötét érvekkel élni, ébreszteni ott, ahol az önbizalmat, a derűt sürgetni, hinteni, szaporítani, sugározni volna a legtanácsosabb? Az angyal és a denevér is csak félszámnyal verdes bennünk, körülöttünk az újonnan támadó ősi félelemtől, a szorongástól, így keletkeznek azok a forgószelek, melyeknek örvényében megszédül a maradék józan ész. Pedig ha ÉN kinézek az ablakon, én egyszerű nyarat látok, egyszerűen egyik nyarát a tövestől úgyis kitéphetetlen történelemnek, nyarat láttok hát ti is, mert MI nyarat látunk ilyenkor, de szép fehér hóhullást is, ha kell, miért várjuk meg mindig a csatakos időt, hogy találkozván megkérdezzük egymástól, hogy is vagyunk?! A maradék Arisztotelész pedig ó- és újgörög, ó- és újszerb, új és ómagyar, új és óromán, ófelnémet verseket hozott magával ma reggel is a piacra, mely sajnos már nem Agora, nem Fórum megint, belövések érik, ameddig egy ó és új és legújabb szövetségi Krisztus kötélből ostort fonván nem űzi ki a fegyverkereskedőket a templomból. A fegyverkereskedők colát, pornót és fajgyűlöletet, vízumot árulnak, belépőjegyet a papírmasé paradicsomokba, idegrohamot és ideológiát, mindent árulnak, csak könyvet nem, mert annak nincsen, Gutenberg óta sosem volt igazán haszna. Attól nem hízik, nem gazdagodik, nem tombol, mindössze csak nő az ember. És ki akarná, hogy még ennél a semmi hatalomnál és tekintélynél is nagyobb legyen a humánum hatalma és tekintélye. Lászlóffy Aladár romániai magyar költő Szabaddemokratákkal a nyilvánosságról „VAJON VAN-E ELET A HALÁL ELŐTT?” (Graffiti) (Folytatás az 1. oldalról) gos tájékoztatás érdekében, illetve azt szem előtt tartva. Solt Ottilia, az SZDSZ országosan ismert politikusa a hatalom és a sajtó viszonyával kapcsolatban természetesnek vélte, hogy a kormány keményen bírálja a médiákat és fordítva is így van. Nem kell csodálkozni azon, hogy a hatalom befolyásolni akarja a sajtót. Az újságírók ugyanakkor nem védtelenek, igaz, a sajtószabadság elérése, védelme kemény napi harcokat kíván meg tőlük. Álláspontja szerint a vidéki lapok számára az országos sajtó, tehát a szélesebb nyilvánosság nyújthat segítséget. A véleménynyilvánítással kapcsolatban világos, egyértelmű korlátok felállítását tartja szükségesnek, mert — különösen Közép-Európában — előfordulhat még kisebbségekkel szembeni gyűlöletkeltés, akár politikai csoportokkal szemben is. Dr. Pelcsinszki Bo- leszláv szeghalmi képviselő alapvetőnek tartja, hogy a sajtó ne kerüljön egyetlen párt kezébe se, ellenkező esetben egyébként rohamosan csökkenne a népszerűsége, az olvasótábora. A beszélgetés résztvevői megerősítették álláspontjaikat abban, hogy a megyei lapoknak, az elfogulatlanság és a semlegesség jegyében helyet kell adniuk minden véleménynek, széles körű tájékoztatást nyújtva az olvasóknak. (lászló) Bombázott vesekövek Az orosházi kórházban üzemel 48 órán keresztül egy Dor- nier-gyártmányú, vese- és epekövek testüregen kívülről történő kezelésére alkalmas világ- színvonalú technika. Dr. Ger- vain Mihály, az orvostudományok kandidátusa, urológus osztályvezető főorvos az alábbiakat mondja a gép működéséről: — Ez a gép 6—7 éves orvos- tudományi és technikai kutatás eredménye. Ultrahanggal célzó és ultrahanggal zúzó készülék, amely a hulláminterferencia elvén működik. A lágy részek károsítása nélkül képes úgynevezett robbantásos kezelésre, amely abból áll, hogy hirtelen fájdalommentesen szétzúzza a köveket. Roncsoló erejű hatást fejt ki, s a beteg semmit nem érez, csupán a nagy energialeadásból felszabaduló hőhullámot. A gép 2 millió márkába kerül, s az Orosházán lévő technika az Uvek Kft. tulajdona, amely úgy kerülhetett az urológiai osztályra, hogy a társadalombiztosítás a kezelés költségeit magára vállalta. így Orosházán két napon keresztül éjjel-nappal dolgozik, s ezalatt 16 beteg gyógykezelését teszi lehetővé vasárnap reggelig. Egy betegre másfél óra jut, s egy kezelés ára 35 ezer forint lenne. Gervain főorvos úrtól megtudtuk, hogy ilyen mobil rendszerű gép már Angliában, Svájcban régebb óta, sőt kettő Magyarországon is kiváló eredménnyel dolgozik. Számítógépes vezérlőegysége menet közben figyeli a beteg állapotát, s együtt méri EKG-val a szív működését, s ehhez adagolja a sugárdózis mennyiségét is. Mintegy hat megye, azaz közel hárommillió lakos kezelésére alkalmas a technika, s Orosházán minden hónapban két napig, azaz 48 óráig áll majd a környező település betegeinek rendelkezésére. Tudni kell, hogy nem minden kő és nem minden helyzetben elhelyezkedő kő kezelését lehet ezzel a géppel elvégezni. Akiknek hasonló betegDr. Gervain Mihály főorvos a világszínvonalú Dornier- gyártmányú vese- és epekő testüregen kívüli kezelésére alkalmas gép beállítását ellen- Őrzi Fotó: Kovács Erzsébet ségük van, azok minden héten kedden és csütörtökön az ambu- lanciás vizsgálaton 8—11 óráig konzultálhatnak az Orosházi Kórház Urológiai osztályának szakorvosaival. P. J. SaMa szoriha Vakondperspektíva A vakond, midőn befurakodott a föld élővilágába, felettébb éleslátásról tett tanúbizonyságot. Bántotta a szemét a sok marakodó, vérszomjas nagytestű látványa, zavarta a ricsaj, a felfordulás, a lökdösődés. Mélyebb szinteken keresett magának pozíciót. S mit csinál most a kis földturkáló? Kacag a markába, amikor néha kidugja a fejét: az a sok szegény kétlábú megint a haját tépi, mert nem bírja kifizetni a benzinárat. Garázsba vágja azt a büdös, zakatoló rozsdahalmazt, s azt hiszi, majd könnyebb lesz. De nem lesz! Járna autóbusszal a szegény ember, csakhogy annak is ejnelik a viteldíját, a jegyet, a bérletet, mert hát drágult a benzin. Bizony lassacskán lesújtó következtetésre jut: szűkül a világ körülötte. Nemcsak messzebbre, külföldre, a fővárosba nem utazhat el, egyik kerületből a másikba sem. Vakond koma vidáman dörzsölgeti a markát. Régen előkészítette magának a jó meleg kis vackot félire, s bele sem szagol a dermesztő északi szélbe. Arra már nem is kíváncsi, hányán fagynak oda az aszfalthoz a nála sokkal okosabbnak mondott emberek, akiknek idén (sem) jutott odú, akiknek karácsonyra kikapcsolják a fűtést, mert nincs miből fizetni a drága energiát. Lehet, hogy előbb-utóbb a vakondhoz kell tanácsért fordulnunk? A béka már úgyis magasnak tűnik. L. E.