Békés Megyei Hírlap, 1991. november (46. évfolyam, 256-281. szám)

1991-11-30-12-01 / 281. szám

1991. november 3Q.-december 1. szombat-vasárnap MŰVÉSZETEK- TÁRSADALOM A kínai sárkányok jótékonyak Jegyzetek a kor margójára Ennek a sárkánynak nincs semmi köze a hétfejűhöz vagy ahhoz, amelyiket Szent György legyőzött. Ennek a sárkánynak egyáltalán az európai sárkány­fogalomhoz sincs köze. A mife­lénk honos egy, két, három, hét vagy többfejű sárkányok több­nyire gonoszok. (Talán csak Süsü, a kedvelt mesefigura jóin­dulatú.) Ezzel szemben a kínai, japán sárkányok mind egy szálig jóté­konyak. Maga a sárkány elneve­zés is ezt jelenti a keleti nyelvek­ben. De azoknak a sárkányoknak, amelyekből Repülő aranysár­kány címmel egész kiállításra való látható a Néprajzi Mú­zeumban, még a jóságos kínai, japán sárkányokhoz sincs kö­zük. Merthogy ezek papírsárká­nyok. S éppen megkülönbözte­tésül a nevük is jüan, azaz ká­nya, madár, s hogy szóljanak, doboljanak is, azért vannak fel­szerelve sípokkal, bambuszfu­volákkal. Az első papírsárkányokról az időszámítás előtti első század­ból szól a fáma. Ekkor, mint még sokáig, hadi célokra használták őket. A hiteles híradások a VI— VIII. századból valók, éppen haditudósításokból. Hogy mi­kor vált a komoly stratégiai esz­közökből játék? Nos, erről úgy ezer évvel ezelőttről van infor­mációnk. Ünnepek, mint az őszi holdünnep tartozékából lett népi játékszer, amely máig népszerű a keleti országokban. Az ősi sár­kánykészítés Kínából szárma­zik. Tőlük tanulták el a japánok is. Japán sárkányok, egy európai vándorkiállítás apropójából már „jártak” a Néprajzi Múzeum­ban. S most megérkeztek az ősök, a kínaiak is. Az a négyszáz arany meg ezüst, piros, kék, zöld, sárga, és a szivárvány minden színében pompázó repülősárkány, amely a múzeum második emeleti fa­laira röppent, valamennyi élő művész alkotása. Könnyű, ru­galmas, hajlítható bambuszfá­ból és a vázra feszített selyem­vagy papíranyagból készült. Formájukban a természeti alak­zatokat követik. S azt erősítik a rájuk festett, rajzolt szimbólu­mok is. Ezeken a papírsárkányokon is fellelhetők a démonűző házi istenek és a legnépszerűbb kínai regényhősök, a Vörös szoba álma meg a Nyugati utazás sze­replőinek portréi. Bőven vannak madarak, állatok, pillangók is a selymeken. Színesek, szépek, könnyedek. A készítők manuá­lis ügyessége, technikai bravúr­ja a helyszínen is megcsodálha­tó a december végéig nyitva tar­tó kiállításon, ugyanis a művé­szek személyesen is jelen van­nak. Dolgoznak, megtanítják a fortélyokra az érdeklődőket, és el is adják ott készült munkáikat. (kádár) így készül a repülő sárkány (Wormser Antal felvétele) Gyaponyi bácsi megnyerte... Mindenki ismerte Gyaponyi Bálint bácsit Gyu­lamezőn, Cserepesben. A vásárhelyi pusztáról került ide, mert itt nősült meg az első háború után. Középmagas, zömök barna ember volt ez a Bálint bácsi, hanem ereje és munkabírása fölötte állott az átlagembernek. De szeretett is virtuskod- ni, ha például bandában arattak vagy csépeltek. Fulár Jánosnak, a gyulamezői gazdának volt sok éven át a megbízható embere. Mivel mi is arra laktunk, sok élményt tudtam feljegyezni róla. Volt olyan kézszorítása, hogy az ember csillagokat látott, ha köszönéskor kezet fogott vele. Igen sze­rettem hallgatni, ha katonaélményeiről kezdett beszélni. Mert a közösöknél Bécsben szolgált, és Ferenc Jóska huszárja volt. De értett is a lovak­hoz, hiszen három esztendő alatt megtanulhatta. Mivel ott német volt a vezényszó, jól megtanult németül, társaságban mondotta a vezényszavakat, a jelentéseket németül, a hallgátóság örömére. Jó emlékezőtehetsége is volt, mert emlegette a Phili- kovich meg a Maxon őrnagyot, ezredest meg a többit, a viselt dolgaikat. Egy alkalommal éppen az ügyvéd úr kovácsá­nál, Strbka bácsinál voltam Cserepesben, a mű­helyben. Jöttek oda patkoltatni a környékbeli gaz­dák. Voltunk ott már néhányon és beszélgettünk, Zsarkó bácsi is ott volt, akinek igen sok lova volt. O azt mondotta, hogy a két lovat patkoltatja, de csak elöl, mert a pejt hátsó lábán nem lehet megpatkol­ni. Ekkor ért oda Gyaponyi Bálint, és a köszönés után hallotta, hogy ezt a lovat nem lehetpatkölni a hátsó lábán. Nézi a lovat, rámutat és kérdi: — Ezt nem lőhet mögpatkolni, mert nem lőhet fölvönni a hátsó lábait? —Igen! —felelte Zsarkó Mihály. —Nem volt ez még mögpatkolva? —Nem volt ez még soha... — No majd möglátjuk, mögpróbálom, öt liter bor a fogadás! — Rendben van, Bálint! Fia sikerül, állom a fogadást, fizetem, de ha nem sikerül, te fizeted az áldomást! —Benne vagyok, Mihály gazda... Mindenki érdeklődve nézte, hogy mit csinál Gyaponyi Bálint. Az egyik oszlophoz kötötték a pej lovat. Bálint bácsi nagy szakértelemmel simította végig a lovat, majd fölkapta a bal hátsó lábát. Hanem a ló elkezdett rángatózni, mindenképpen ki akarta venni a lábát, de nem sikerült. Nem ám, mert a fogó nagyon jó fogással a hóna alá fogta a lábat: — No, mestör úr, hozhatja a szerszámokat, lőhet patkolni! És a másik lábat is így megpatkolta a mester. Gyaponyi megnyerte a fogadást. Élete során sokat virtuskodott, ezek közül most kettőt fogok megemlíteni. Az Oláh Feri, cserepest parasztgépész csépelt a pusztán, és Bálint bácsi is a bandában dolgozott. Égy alkalommal a munká­sok azzal szórakoztak, hogy az 50 kilogrammos búzával telt zsákokat emelgették. Bálint bácsi pe­dig a bekötött zsákot a kötésnél a fogaival összeha­rapta, megemelte és úgy lépkedett néhány lépést. Nagyon meleg volt az 1932-es év július havá­ban, mindenfelé aratták a gabonákat. Bálint bácsi most Szűcs Sándor gazdához ment aratni, egy sámsoni ember volt a marokverője. Itt még rajtok kívül négy kaszás dolgozott, de egy bandában voltak. A Lehocki Bandi felől kezdték meg az aratást, és nagyon haladtak a munkával. A gazda többször kiment az aratóit megnézni, friss vizet vitt nekik. Az egyik napon, ahogyan haladtak, reggeli­zés után a gazda ismét kiment az aratóihoz. Egy­szer csak így szól Gyaponyi bácsi: — Sándor gazda! Csináljunk egy fogadást, itt vannak a többiek is! Ebben a nagy melegben én majd bekecsben fogok aratni egész nap, és annyit vágok le, mint a többi részes. A bekecset csak ebédidő alatt fogom levetni. —Röndben van, Bálint, és mi lösz a fogadás? —Egy mázsa búza, ha én kibírom, én kapom, de ha nem tudom végigaratni így, akkor levonódik a részemből! — Helyös, itt vannak a tanúk! — mondotta Szűcs Sándor. Az egyik fiút kerékpáron elszalajtották Gyapo- nyiékhoz a tanyába a bekecsért. A felesége el nem tudta találni, minek kell most az ujjas bekecs? Bálint bácsi csizmában és bársonynadrágban volt fölvette a téli bekecset. Megkezdődött a mun­ka, mindenki nézte, hogy bírja a fogadó az aratást ebben a nagy hőségben. Vizet azért most többet ivott, mint általában, és vágta a rendeket egyenle­tesen. A dűlőn ment Dobsa bácsi, a mezőőr, aki nézte a bekecses aratót egy darabig, majd így szólt: —No, még ilyen aratót se láttam az életömben, pedig már az ötvenötödik évemet taposom! Délben, ahogy bementek a tanyába, levetette a bekecset, így volt az ebéd és a pihenő. Azután ismét felvette és ment az aratás estig. Nem maradt el a többi kaszástól. El kellett ismerni: nagy akarat­erőről és kitartásról tett bizonyságot. Megmutat­ta, hogy ezt is kibírja és állja a szavát. Naplemen­tekor jött Szűcs Sándor gazda és így szólt: — Hát ezt nem hittem volna, ha nem látom! Bálint, mögnyerted a fogadást! De mög is érde­mölted! Sín Lajos Beszélgetés Faludy György költővel A Katona-évforduló alkalmá­ból rendezett kecskeméti irodal­mi est vendége a több évtizedig emigrációban, 1988 óta ismét Magyarországon élő Faludy György költő volt. Az ötvenes évek vége óta a külföldi magyar irodalom tekintélyeként ismert Faludy Györgyöt látogatása al­kalmával először arról kérdez­tem, mit emelne ki a legutóbbi évek magyarországi benyomá­sai közül, mit írna a közelmúlt margójára? — Mióta hazatértem, legjobb tapasztalataim a kultúrához kö­tődnek. Bár ismerem a nehézsé­geket, Kanadából érkezve bő­ven van minek örülni. Ha ugyan­is a huszonhét milliós országban egy szépirodalmi regényből öt­ezer darab elkel, az már nagy si­ker. Ha az ember csak a Pesti Műsort hetenként elolvassa, máris elcsodálkozhat, milyen gazdagok is vagyunk. A dolgok másik része, ami nemcsak rajtunk múlott; itt most egy államot kell újrarendezni, miközben nincs elég ember hoz­zá. Mert többen vándorolnak ki manapság, mint történelmünk legsötétebb időszakában. A nagy amerikás kivándörlás is semmi volt ahhoz, ami mostaná­ban történik, és az esetek több­ségében épp azokat veszítjük el, akikre a legsürgősebben szüksé­günk volna. És, mint Tisza Ist­ván idejében, nincs hivatal, ha­talom, amely megakadályozná ezt. Nem állítja meg senki és semmi a tömeges elszegénye­dést sem. A kellemes benyomá­sok mellett állandóan foglalkoz­tat, nyomaszt dolgaink árnyol­dala, ez az 1867 óta meg nem szűnő magyar borzalom. De so­sem mondtam le a reményről. Minden gond ellenére boldog vagyok, amiért megélhettem ezt az időszakot, a kommunizmus bukását. Generációmból sajnos kevesen érhettük meg ezt, Márai Sándor, Cs. Szabó László, Sza­bó Zoltán és a többiek már régó­ta halottak. Ikonfestő és szobrász Simonná Zeke Ilona ikonfestő és férje, Simon László szobrászművész már gyermekkorukban vonzódtak a képzőművészethez. Diplomájukat munka mellett szerezték meg. 1970 óta közösen dolgoznak. Előbb a férj tette le névjegyét, mint önálló kiállító művész. Felesége elfordult divatter­vezői munkájától — vallásos beállí­tottsága miatt is — áttért az ikonfes­tésre. Először gyógynövényeket fes­tett — ez egyrészt segített a meg­élhetésben, másrészt ennek kapcsán sikerült kidolgoznia az ikonfestés sajátos technológiáját. MTI Fotó: Hámor Szabolcs „Minden gond ellenére boldog Vagy tlk MTI fotó: Cser István — 1944-ben a nyilasok éget­ték el köteteit, 1949—50-ben sem várt sokkal jobb sors rájuk; minden munkáját elkobozták, betiltották. 1947-től a nyolcva­nas évek végéig egyetlen műve sem jelenhetett meg Magyaror­szágon. Bár könyvkiadásunk 1988 óta igyekszik pótolni a hi­ányt, műveinek jelentős része még ma is angolul olvasható. Mi kerül ezek közül a könyvesbol­tokba a közeljövőben? — Egy újabb verseimet is tar­talmazó válogatás mellett ma­gyarul is megjelenik Erasmus- kötetem, amely jelenleg egyete­mi tankönyv a tengerentúl. Újra kiadják Villonomat is, amely úgy tűnik, még mindig önálló életet él, s olykor el is fed engem. Jegyzetek a kor margójára cím­mel sorozatot indítottam a Ma­gyar Hírlapban, és verset is írok. Egyik legfőbb örömöm ma is a munka. — Említette, saját maga for­dítja Erasmus-kötetét. Többi munkáját is saját fordításában kívánja a magyar olvasók kezé­be adni? — A továbbiakban valószí­nűleg fordítókat kérek föl, csak hogy írhassak. Bár szerettem fordítani is, de azért az írás volt mindig az első. A próza sem Battonyai A helytörténeti kutatás eddig aránylag kevés eredményt mu­tathat fel a görögkeleti templo­mok festészeti értékeire vonat­kozóan. A battonyai görögkeleti szerb templomot copf stílusban (más szóval vidéki barokk) 1778— 1879-ben építették. A templo­mot közös erővel a helybeli gö­rögkeleti szerbek és románok emelték, mivel akkoriban közös egyházi szervezetben éltek. Ké­sőbb, 1868 körül az egyházköz­ség kettévált, és a templom a többségben lévő görögkeleti szerbek tulajdonában maradt, akik kártalanították különváló hittestvéreiket. A battonyai görögkeleti szerb templom ékessége az ikonosz- táz, az a képfal, amely elválaszt­ja a szentélyt a hívek által bené­pesített helytől. Az ikonosztá- zon felfedezték a festőművész cirillbetűs aláírását, aki magát Száva Petrovics temesvári pol­gárnak nevezi. A festő 1788 és 1861 között élt és számos, fő­ként Temesváron őrzött arcké­pen kívül két jelentős ikonosz- táz képeit festette meg, az egyi­ket éppen Battonyán. A festményeket egy tehetsé­ges, sajnos ismeretlen szobrász aranyozott, késő barokk hang­vételű, gazdag díszítéssel ellá­tott keretekben helyezte el, és művében főképpen a virágelem uralkodik. Szintén e művésznek köszönhetjük az ikonosztázon elhelyezett, három faragott aj­tót, valamint a legfelsőbb szin­ten elhelyezett feszületet. Az ikonosztáz festett részét az aradi Alecics Dusán készítette. A Petrovics Száva által készí­tett 56 ikon öt, egymás felett elhelyezett sorozatban helyez­könnyű idegen nyelven, de ver­set magyarul lehet a legjobban írni. Nemcsak azért, mert ma­gyarvagyok, és szeretek magya­rul írni, hanem azért is, mert nyelvünk sokkal kifejezőbb, a lehetőségeknek sokkal nagyobb teret enged. Míg az angolban csak húszezer, a magyarban két­milliárd rím lehetséges, kimerít­hetetlen tartalékokat rejt a ma­gánhangzó-hasonulás, a nyelv­vel gyakorlatilag bármit meg lehet csinálni. Mindez bizonyos mértékig a szépprózára is érvé­nyes. Esszéirodalmunk azért szegényesebb, mert nincs nyel­vünk hozzá. Nem voltak saját filozófusaink, nem születtek sa­ját filozófiai, esztétikai tradí­cióink. Sok mindent átvettünk persze, akitől tudtunk, tanul­tunk, végül is nem találhattunk fel mindent mi. — Bizonyára vannak kötődé­sei Katona Józsefhez, hisz az ünnepi évforduló egyik rendez­vényére fogadta el a meghívást. —A magyar drámairodalom­ban—amodemeket isbeleértve —két darab van, amit kiemelke­dőnek tartok. Mind a kettő dur­ván a múlt század közepe körül született. Az egyik azért nem kell, mert olyan bonyolultan nagyszerű. Madách tragédiája a nagyközönség számára túlságo­san komplikált, ráadásul a meg­oldás sem logikus. Egyértel­műen kiderül ugyanis belőle, hogy minden jószándék kudarc­ba fullad, a demokrácia megbu­kik, a zsarnokság dühöng, az emberek gonoszak és a Föld ki­hűl. Mindezek után az ember azt várná, hogy Ádám öngyilkos lesz. Katona drámája viszont minden vonatkozásban követ­kezetesen, technikailag kitűnő, és tökéletesen magyar. Bár Ka­tona úgy írt, hogy minden honfi­társa megértse, sajnos, a nyelv­határtól öt méterre már nem ér­tik, nem ismerik igazán. Károlyi Júlia értékek kedik el. Általában a sötétebb színeket kedvelte és alakjait a Bécsben elsajátított barokk min­ták szerint alkotta meg. Termé­szetesen a különböző ikonok nem mindig azonos értéket kép­viselnek, habár a művész tehet­sége kétségtelen. A legmegka- póbb azonban az ikonosztáz leg­felsőbb szintje, amelyet a festő eredeti módon oldott meg. A 12 apostol kötelező egyéni képso­rát félkörívben zárósorrá emelte és alája helyezte a feszületet, valamint Mária és János apostol képét. A különválás után a görögke­leti románok új templomot épí­tettek a szerbbel azonos stílus­ban, 1872-ben fejezték be. A je­lenlegi ikonosztázt 1908-ban ál­lították fel. A szobrászati munka egy loan Cotirla nevű, tehetsé­ges oravicai szobrász munkája. Az ikonokat a karánsebesi Bar­tolomeo Delliuomini nevű festő készítette el. A régi, 1872 után készült ikonosztázból mindösz- sze négy képet vettek át, ame­lyek egy ismeretlen festő művei. Bartolomeo Delliuomini ösz- szesen 36 képpel gazdagította az ikonosztázt, és ezeket pasztell színekben, realista hangvétel­ben festette meg. Alakjait igye­kezett minél emberibb módon ábrázolni. A képek négy soro­zatban helyezkednek el, és a központban a sárkányölő lovas Szent György -képe található, amely valószínűleg a legsikerül­tebb mű. Hasonlóképpen a jól sikerült képek közé tartoznak a harmadik sorozatban található próféták, főképp a Mózest és Illést ábrázoló ikonok. Minden­esetre a fentiek Békés megye figyelemreméltó művészi érté­kei közé tartoznak. Glück Jenő

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents