Békés Megyei Hírlap, 1991. november (46. évfolyam, 256-281. szám)
1991-11-28 / 279. szám
MAGAZIN 1991. november 28., csütörtök o igRfe MEGYEI RlffipSzó szólóban A bekepapmozgalom beindítása 1951-ben Békés megyében A katolikus papi békemozgalom kezdeményezője, ösztönzője, az előkészítő munkálatok legfőbb irányítója az államhatalom volt. Az ék szerepét szánta a mozgalomnak, melyet az egyházi vezetés és az alsópapság közé szándékozott verni, hogy megbontva az egyház egységét, könnyebben kezelhetővé tegye azt. A résztvevő papság csatlakozásában különböző tényezők játszottak szerepet: megfélemlítés, előnyökhöz jutás, rendszer iránti illúziók, de valamennyiüknél ott lebegett az egyház átmentésének közös célja. A papi békemozgalom közvetlen előkészítő munkálatai 1950. július közepén indultak meg. Július 16-án a katolikus papság egy 35 fős csoportja felhívást tett közzé, melyben az egyház új útkeresését sürgették, és a kormány politikájának támogatását követelték. Ezen törekvések megfogalmazására országos papi értekezletet szerveztek, és erre meghívták az összes katolikus papot. A felhívást aláíró 35 fő össze- toborzása nem nem volt mentes a furcsaságoktól. Megyei papok az országos előkészítésben M. Tóth József békéssám son i plébános később elmondta, hogy Keleti Ferenc, Békés megye akkori párttitkára őt is személyesen fölkereste, a felhívás aláírására és az országos papi értekezlet előkészítő munkálataiban való részvételre akarta rábeszélni. A megye papi békemozgalmában az ’50-es években jelentős szerepet játszó plébános kissé szégyenkezve mondja, hogy bizony ő ekkor még nem állt kötélnek, bár a Viharsarok 1948. december 19. számában ő is elítélte Mindszen- ty bíborost, és a népfront választási kampányát is támogatta. Az 1950. augusztus 1-jén Budapesten tartott országos papi értekezlet közel 300 résztvevője között egész bizonyossággal csak két Békés megyei pap szerepelt: Horváth Gyula kaszaperi és Kovrik Gyula bé- késszentandrási segédlelkészek. Hitelt érdemlő szemtanú beszámolója szerint a megyei tanács szolgálati gépkocsija Borsos József kevermesi és Mag Béla nagykamarási plébánosokat is fölszólította az értekezletre, de ők a kapuból visszafordultak. Nevük nem is szerepel a határozatot aláíró 273 egyházi személy neve között. A papi értekezleten létrehozott Katolikus Papok Országos Békebizottságát kezdetben a börtönből frissen szabadult Be- resztóczy Miklós, és az előkészítő munkálatok két fő szervezője, Horváth Richárd és Balogh István irányította egy világi személynek, Kis Zoltánnak, az Országos Béketanács delegáltjának felügyelete alatt. A mozgalom országos méretű szervezeti kereteinek kiépítése 1950 őszétől 1951 nyaráig tartott, akkor zajlottak le a megyei papi békebizottságok alakuló ülései, majd jöttek létre a mozgalmat irányító országos szervezetek is. A megyei katolikus papi békebizotts'ág megválasztása Békés megyében a papi békemozgalom elindítása két lépcsőben történt. Első lépésként egy előkészítő bizottságok hoztak létre, melynek tagjai világi és egyházi emberek voltak. Összetételére nincs pontos adat, csak egy hozzászólásból tudunk arra következtetni, hogy Szabó János megyei tanácselnök-helyettes a tagja volt. Mellette biztosra vehető Bálint Istvánná megyei békebizottsági titkár tagsága. Egyházi részről Borsos József és Mag Béla neve a valószínű. Az előkészítő bizottság 1951. április 3-án tartotta ülését, és ezen a megye papsága számára a következő felhívást fogalmazták meg, majd tették közzé: következik, melyet a püspöki kar is aláírt. Ha tehát a mozgalom tagjai ezek megvalósításáért küzdenek, nem lehetnek szakadárok, amivel gyakran vádolják őket. Beresztóczy felszólította paptársait, hogy a megegyezést komolyan kell venni, „nem lehet az, hogy egyik oldalról adok, a másik oldalról pedig ellene lázítok”. Figyelmeztette a jelenlévő paptársait, hogy „vigyázzanak saját magukra, paptársaikra és híveikre, nehogy jóvátehetetlen hibákat tegyenek és felelősség nélkül cselekedjenek, ami miatt rosszabb helyzetbe sodorhatják az egyházat, mint amilyen a megegyezés előtt volt... mi mindannyian felelősséggel tartozunk, hogy egyházunk élhessen és virulhasson." Szécsi Antal a két világháború borzalmairól beszélt, majd összefogásra szólított fel, hogy ezek a borzalmak többé elő ne fordulhassanak. A megye papjai — az előkészítő bizottság felszólításának megfelelően—főleg sérelmeikkel hozakodtak elő: tervkölcsön jegyzésének elégtelen volta miatti kipellengérezés, hitoktatás akadályozása, körmenetek megtartásának betiltása stb. Szabó János tanácselnök-helyettes és Beresztóczy Miklós ígéretet tett, hogy a sérelmeket kivizsgálják és orvosolják. Kérték a helyi papságot, hogy ha kell, a jövőben is forduljanak hozzájuk. Az értekezlet végén Békés megyében nem békebizottságot választottak, hanem egy szűkkörű elnökséget Mag Béla elnök, Borsos József titkár és Marycz János elnökhelyettes személyében. Kormagyarázat Mag Béla már megválasztása előtt több közéleti szereplést vállalt, a megyei hatalmi szervek ezért szorgalmazták elnökké választását. Rövidesen (1951. nov.) azonban Budapestre távozott, ahol — úgy 1956 előtt, mint után — a papi békemozgalomban jelentős karriert futott be (országos titkár, Opus Pacis igazgatója). Borsos József kisebb kaliberű személyiség volt. Az egyházmegye egyetlen olyan plébániájának volt a plébánosa, ahol a község volt a kegyúr (Kever- mes). Függése, kiszolgáltatottsága így minden plébánosnál nagyobb volt. A község politikai vezetése már korán politikai szereplésre kényszerítette. A Szabad Nép 1949. január 9-ei számában nevét adta egy Mindszenty bíborost elítélő cikk alá. Rövidesen ő is jelentős pozíciókat (titkársági tag, választmányi tag) kapott a mozgalom országos vezetésében. Marycz János szürke személyiség volt, sem megválasztása előtt, sem utána nem játszott jelentősebb politikai szerepet. A megyei vezetésből is néhány hónap után eltűnt. A katolikus papi békemozgalom indulása tehát Békés megyében is telve volt meglepő fordulatokkal, váratlan, és első pillanatra talán érthetetlen húzásokkal. Az adott társadalmi, politikai körülmények azonban mindent világossá tesznek, mint ahogy magyarázatot adnak a mozgalom konkrét tevékenységére is. Pál József Imakönyv? — kérdezi az unokám, mikor rápillant Ne- meskürty István új kötetére. Olyasféle — válaszolom a gyereknek, s tulajdonképpen igazat mondok. „A bibliai örökség” tényleg imádságos könyve leend majd minden olyan magyarnak, akinek fontos azonosságtudatunk, vagy — miként a könyv alcímében olvasható — „A magyar küldetéstudat története”. Nemeskürty mindig jókor szólal meg. Olyan íródeák, aki mindig magyar éneket ír. Irigylésre méltó tárgyi ismerettel — hatalmas filológiai apparátussal -—, s persze küldetéstudattal. Nyoma sincs azonban nála a magyarkodásnak, az üresfejűek turáni gőgjét pedig mélységesen elítéli. Mondom: mindig jókor szólal meg. Mikor már annyira belejöttünk a deheroizálásba, mikor a magyar gyerekek már csak Nagy Honvédő Háborúként emlegették a második világégést, mikor az anyák és feleségek már elő sem merték venni a Voro- nyezs környékéről írt tábori lapokat, mikor az érettségi vizsgákon a hitleri Németország utolsó csatlósaként kellett minősíteni a magyarokat — akkor Nemeskürty megírta a Második Magyar Hadsereg igaz történetét; az áldozattá lett másfélszázezer magyar katonáról. Később Örkény Istvánnal együtt megszólaltatták a holtakat — drámai keretbe foglalva azt a katasztrófát, mely annyi, de annyi magyar családot sújtott. Végre megérthették, megtanulhatták az újabb nemzedékek, hogy miről és miért hallgatnak a holtak. Ki mert itt beszélni akkoron a magyar katonai erényekről? A gyerekek elé példaképül a — németek ellen szövetkező — krasznodoni Ifjú Gárda állíttatott, meg Matroszov, aki a géppuskafészekre dobta fiatal testét. Nemeskürty említette meg először azt a magyar tüzértisztet (pedig hány ilyenről tudtak és tudósítottak szűk családi körben, a háborút járt hozzátartozóink), aki a saját megfigyelőállásának koordinátáit közölte a célpont megjelölésekor. A löveg (vagy üteg) parancsnoka megdöbbent: De hisz így téged is szétlövünk! A válasz: (valahogy így hangzott). Ne törődj velem — lőjetek. Valódi drámai szituáció. A tett nem kevésbé hősi, mint Mat- roszové. Csakhogy a szovjet katona honvédő — szülőföldjéért harcol. Míg a magyar tüzér? De hát sem Matroszovot, sem ezt a magyar katonát soha nem kérdezte senki, hogy akar-e egyáltalán fegyvert fogni. Hogy mi a véleménye a háborúról, a hadüzenetről. Mindketten meghaltak. Senki nem tudhatja, hogy az utolsó pillanatban — ama döntő elhatározás előtt — mire gondoltak. Egy azonban bizonyos: hit, bátorság, emberi tartás, vagy legalább valamiféle kemény dac nélkül, nem megy az ilyesmi. A két gyerek-ember ott és akkor férfivá vált. De az utókor számára csak az egyik magasztosulhatott hőssé. A másik kezdetben fasiszta csatlós volt, betolakodó, s enyhültebb időkben is legfeljebb áldozat. A halottnak persze már mindegy — mondhatnám —, hogy obeliszk magasodik-e csontjai fölött vagy jeltelen tömegsírban nyugszik. Csakhogy nekünk — az élőknek — nem mindegy, hogy hősként tiszteljük-e kivérzett honfitársainkat, családtagjainkat vagy még emléküket is kénytelenek vagyunk megtagadni. Azaz nemzeti, emberi önbecsülésünkről van itt szó. Vagy ha úgy tetszik egy — szinte öröktől fogva létező — természeti törvényről, amit Antigoné alakja testesít meg. Úgy tűnik — legalábbis itt, nálunk —, hogy a Kreonok uralmának vége. A rettegés birodalmának szánalmas kis figurái (vagy talán nem is olyan szánalmasak) persze még itt lapítanak közöttünk, s várnak. Maradtak, maradnak. Nem élhetünk meg nélkülük, mert csak egy csőcselékünk van. Besúgóból, verőemberből nemigen futja két garnitúrára. Aztán az ökör ökör marad, ha Bécsbe viszik is. A görény meg görény. És hát minden rendszerben van valaki — szinte a rendszer lényegétől függetlenül —, aki görénnyel szeret vadászni. Legalább ekkora gond, hogy az alkotó, a gondolkodó emberekből is csak egy garnitúránk van. Meg a sodródókból is, meg a közönyösökből is, meg a kufá- rokból is. így hát a változás sajnos nem megváltás. Pedig nekünk — itt, Európában, ami jó ezer éve a hazánk! — dolgunk van, sőt küldetésünk. Csak a küldetéstudat nem eléggé nyilvánvaló. Hát ezért írta Nemeskürty István „A bibliai örökség” című könyvét. Hogy — Shakespeare szavaival élve — eddze tompult szándékunk, hogy növelje önbizalmunkat, hogy elmondja: igen jelentős szellemi, erkölcsi örökség birtokosai vagyunk földrészünkön, s hogy nem véletlenül maradtunk meg oly sok veszély és viszály közepette. De tagadhatjuk-e, hogy erkölcsi erőnk megfogyatkozott, hogy — miként Bethlen István gróf írta 1944 nyarán — „a nemzet lelke súlyosan beteg... kártékony és üres jelszavak váltak fölöttünk úrrá...” Vajon másutt is ilyen jó talaja van-e a kártékony és üres jelszavaknak, amelyekkel — századunkban is — annyian és any- nyiszor vakították és mételyez- ték a magyart? Nem tudom, de fel kéne szabadulni már. Önnön karakterünk, lelkünk béklyóit kéne levetni. Azt a bilincset, amit nem is mások raktak ránk, hanem amit mi készítettünk magunknak oktalanságunkban. Miből van ez a bilincs kovácsolva? Ostobaságból, gőgből, provincializmusból, demagógiából, kishitűségből és kicsinyességből — hogy mást ne mondjak. Pethő Sándor — 1925-ben írt — sorait másolom ide Nemeskürty könyvéből: „A magyar nemzet csak akkor tud élni, ha eszményeiben és céljaiban tisztába jön önmagával, ha nem fognak áthidalhatatlan szakadékok tátongani a magyar lelkiségben, s ama kötelezettség homályos felismerésében, amellyel múltja és jövője iránt tartozik.” Mielőtt becsukom az „imádságos könyvet” hosszan szemlélem az 1358-ban írt Képes Krónikacímlapját. „A Kelet—Nyugat közötti hídverés küldetéstudatának képei megfogalmazása az Anjou királyaink korából” — magyarázza a címlap jelentését Nemeskürty. Nagy Lajos jobbján nyugati, balján keleti fejedelmek — egyaránt szövetségesek. A „kompország” kifejezés a „kompország-lét” akkor még nem volt ismeretes. Álltunk, s álltak mellettünk jobbról és balról. Most hogy állunk, hol állunk, és állnak-e mellettünk? Gyarmati Béla „Főtisztelendő Urunk! Kedves Oltártestvérünk! Értesültünk már valamennyien arról, hogy egyházunk és a nép- köztársaság kormánya között 1950. augusztus 30-án létrejött megegyezés alapján hazánk legtöbb megyéjében a katolikus papság is tevékeny részt vállalt mindannyiunk legszentebb ügyéért, a békéért folyó harcból. Megyei papi békebizottságok alakultak, hogy a papság tevőlegesen is bekapcsolódhasson a megyei békebizottságok munkájába. Nem kívánunk a lelkipásztori terhek mellé újabb terhet kedves oltártestvéreink vállaira rakni, csak azt kérjük, hogy velünk együtt imádkozzanak és dolgozzanak a békéért. Megyénkben április 9-én, hétfőn de. 11 órakor alakítják meg a megyei papi békebizottságot, hogy bekapcsolódhassunk az ország többi megyéjének papi békeharcosainak áldásos munkájába. A feltámadt Ur Jézus köszöntése cseng a szívünkben, amikor önökhöz fordulunk kedves oltártestvérek, hogy a bátor és hitvalló kiállásai álljanak abba a táborba, amely híveink, szeretett hazánk minden becsületes embere és a világ minden embere számára a legdrágább kincset, a béke megvédését hivatott szolgálni. Felkérjük igaz testvéri szeretettel, hogy jöjjön el Békéscsabára, megyei papi békebizottságunk megalakuló értekezletére, a városi tanács székházába és tegyen hitet püspöki karunk és népköztársaságunk kormánya között létrejött megegyezéshez való hűségről.” A felhíváson túl az előkészítő bizottság tagjai személyesen is fölkeresték a papságot, elbeszélgettek velük a papi békemozgalom célkitűzéseiről, és meghívták őket az alakuló ülésre. Az előkészítő bizottság azzal is elő akarta segíteni a papság minél nagyobb számban való megjelenését, hogy hangsúlyozták: az ülésen elmondhatják konkrét sérelmeiket, azokat megvitatják és orvosolni fogják. Az alakuló ülés előadója, Beresztóczy Miklós megemlítette, hogy a nagytekintélyű Domanek Pál békéscsabai prelátus plébános nem volt hajlandó szóba állni az előkészítő bizottság tagjaival. Ezt az egyik hozzászóló ugyan cáfolni igyekezett, mondván, nem szeretné, ha emiatt Domanek prelátust támadás érné az újságban. Hogy mi a valós igazság nem tudjuk, de tény, hogy nem csupán Domanek prelátus nem ment el az alakuló ülésre, hanem Békéscsabáról egyetlen pap sem volt jelen. Ezt a magatartást a Katolikus Papok Országos Békebizottságának lapja, A Kereszt is kipellengérezte. (A Kereszt, 1951. április 15.) Megalakulás hiányosan Az április 9-ei alakuló ülésen, mely Békéscsabán volt a városházadísztermében, 16 pap jelent meg, egyházmegyék szerint a következő megoszlásban: Csanádi egyházmegyéből: Kiss József plébános Dombiratos, Marycz János plébános Kétegyháza, Borsos József plébános Kevermes, Toldi Antal plébános Pusztaföldvár, Tóth István plébános h. Mezőkovácsháza, Leimeter József plébános Almáskamarás, Mag Béla plébános Nagykamarás, Wéber Mihály lelkész Nagykamarás, Krajnai-Hudolin Lajos lelkész Kunágota. Nagyváradi egyházmegyéből: Tóth Imre plébános Hunya, Vlagyovits István plébános Békéssámson, Matula Mihály plébános Endrőd, Czilli István plébános Gyula, Tóth József plébános Gyula, Nádor Ferenc lelkész Csorvás, Pflaum József lelkész Békéscsaba, Sopronta- nya. A papi békemozgalom országos vezetésének képviselőjeként részt vett az ülésen Beresztóczy Miklós, a KPOB elnöke és Szécsi Antal, a Katolikus Papok Békebizottságának budapesti elnöke. Az egyházi személyek mellett jelen volt Szabó János megyei tanácselnök-helyettes és Bálint Istvánné, a megyei békebizottság titkára is. Az üdvözlő beszédet Borsos József, a fő referátumot pedig Beresztóczy Miklós tartóttá. Beresztóczy azzal indította beszédét, hogy nem kell megijedni azért, hogy a kívánatosnál kevesebben jelentek meg az ülésen. Szerinte az ok egyrészt az, hogy az első lépésnél még kevesebb azoknak a száma, akik mernek cselekedni, másrészt vannak, akik még nem ismerik a mozgalom célkitűzéseit, és amíg ez meg nem történik, addig nem csatlakoznak. A célok között Beresztóczy először a békecélokról szólt, melyek az egyház feladataiból is következnek. A mozgalmi tevékenység másik csoportja az egyház és az állam közötti megegyezésből
