Békés Megyei Hírlap, 1991. november (46. évfolyam, 256-281. szám)
1991-11-26 / 277. szám
1991. november 26., kedd KÖRKÉP Egy vállalkozó portréja Bizonyítani akartam, hogy képes vagyok rá Szinte lehetetlen eredeti módon belevágni a beszélgetésbe egy vállalkozóval, hiszen oly sok hasonló jellegű írás jelent meg az elmúlt néhány évben a magyar sajtóban. Próbáljuk meg így: ha lapunk lenne a jótündér — mint ahogy sajnos nem az—, amelyik teljesíti a„.kliensek” három kívánságát, akkor ön melyikkel kezdené? — kérdeztük Gáli Ferencet a Gali-Ferr Kft. 31 éves ügyvezetőjét, tulajdonosát. S bizonyságul, hogy mesék nincsenek, ellenben a valóság önmagánál prózaibb, Gáli Ferenc azonnal rávágta: — Legelőször egy, na jó, inkább két telefonvonalat kérnék, mert hovatovább enélkül gúzsba kötődik a kezünk. Másodszor és harmadszor hitelt szeretnék, tisztességes feltételekkel, hogy kihasználhassuk a vasműszaki nagykereskedésünkben rejlő lehetőségeket. Talán furcsán hangzik, de ha nem játékból tennék föl ezt a kérdést, hanem halálosan komolyan—mondjuk, a gazdasági élet irányítói —, akkor is ezeket mondanám... —Vállalkozni sehol sem könnyű, Önnek azonban az átlagosnál is nehezebb volt a start, hiszen nemcsak átvitt értelemben indult nagyon messziről. — Romániából, pontosabban Nagyszalontáról disszidáltam négy évvel ezelőtt. Egyetlen fillér nélkül jöttem át, hogy Magyarországon megtaláljam a helyem. Ráadásul a feleségem csak 16 hónap múltával tudott utánam jönni. Nem frázisból mondom, de éjjel-nappal dolgoztam, hogy megélhetésünk feltételeit előteremtsem. Békéscsabán, a Vídiánál helyezkedtem el főállásban, a nagykereskedelmi áruforgalomban. Éjszaka kidobófiú voltam egy bárban, hajnal és reggel között pedig rakodtam... Tavaly nyáron több ajánlatot kaptam magánvállalkozásoktól. S idén márciusban jött a nagy elhatározás: saját kft.-t alapítottam Gyulán, amelynek fő profilja a vasműszaki nagykereskedés. — Melyik volt nehezebb? At- telepedni vagy feladni a biztost és saját rizikóra céget alapítani? — Mindenképpen az előbbi. Kolozsvárott, a műszaki egyetemen szereztem diplomát, de világ életemben vonzott a kereskedelem. Amikor kiismertem a magyarországi viszonyokat, beilleszkedtem az itteni szokásokba,* már szinte magától jött, hogy saját rizikóra szeretnék dolgozni. Úgy éreztem, hogy a hozzám hasonlóan, gondolkodó néhány emberrel mindenképpen eredményesebben tudunk majd dolgozni. Bizonyítani akartam, hogy képes vagyok rá. —A Gali-Ferr Kft. a környék egyik jó hírű, dinamikusan fejlődő cége. Ráadásul olyan szakmában, ahol óriási a konkurencia, ugyanakkor a fizetőképes kereslet mindinkább szűkül. — A klasszikus kereskedelmi alapelveket próbáljuk érvényesíteni, miközben hosszú távra rendezkedünk be. Nagyon fontos, hogy egyetlen fillér felesleges kiadásunk sincs. Nálunk egy ember négy másik munkáját látja el, két-három fizetés fejében. S a jövőben sem kívánunk létszámot fejleszteni. A folyamatos profilbővüléssel járó követelményeknek a technikai fejlesztéssel kívánunk megfelelni. Év végéig minden nyilvántartásunkat a számítógépre bízzuk. — A cikk megírása előtti beszélgetésünkkor említette, hogy október végén már teljesítették az ez évi tervüket. Fia ez így megy tovább, akkor a Gali-Ferr Kft.-nek merész álmai lehetnek! — Ha kapunk elég hitelt, akkor a jelenlegi ezer áruféleséget megduplázhatjuk és akár néhány éven belül hozzákezdhetünk a saját üzletközpont kiépítéséhez. Addig persze rengeteget kell dolgoznunk, ha lehet, még az eddigieknél is eredményesebben. Lovász Sándor Gáli Ferenc: Ha kapunk elég hitelt, akkor a jelenlegi ezer áruféleséget megduplázhatjuk Fotó: Fazekas Ferenc Valamikor „disznólkodtam”, most meg csigázom Ennek az újkígyósi kicsi háznak olyan az udvara, hogy akármelyik rendet szerető férfi megirigyelhetné. Nincs a földön egy falevél sem, pedig így ősszel, ez igazán megbocsátható lenne. Patyolattisztaság uralkodik végig a lakásban is. Olyan, hogy tán’ a legkényesebb asszonyi szem is hiába „kutakodna”. Lukoviczki Andrásné mosolyogva nyugtázza a dicséretemet: — Akkor is vigyáztam a rendet, amikor disznólkodtam. — Hogy mit csinált Mariska néni? — Hát disznólkodtam no. 68 éves koromig, azaz 1986-ig három kocát és annak 20-25 malacát tartottam, amíg 100-105 kilósán át nem vették. Beszéd közben Mariska néni csigatésztát pöndörít fürgén. Osztok, szorzók és rájövök, ez az életvidám, jó humorú asz- szony itt, előttem 73 éves. Pedig amikor megláttam, nem hittem ötvennél idősebbnek. Szabódik; nem szereti ő a nyilvánosságot, aztán mégis rááll a beszélgetésre: — Nem tudok én tétlenkedni. Tévénézés közben is jár a kezem. Tizenegy éve temettem el a második férjemet. Azóta többször is megkérték a kezem. Amikor utoljára, három évvel ezelőtt megjelent nálam a kérő, mondtam neki, jól gondolja meg, mert bizony én eszem az embereket... Azt meg már csak magamban gondoltam: nem leszek én már senkinek az ingyen cselédje... — A csigatészta jól hoz a konyhára? — Havonta tíz-tízenkét kilót visznek el tőlem. Ennyit minden fáradtság nélkül megcsinálok. Naponta nagyon keveset, három-négy órát alszom. Éjjel felkelek, nekiülök tésztát sodorni. Van hát időm elgondolkodni a világ dolgán. Azon például, hogy mennyire nem szeretem azt a civakodást, amit az ország házában látok. Ahelyett, hogy a jobbítás járna honatyáink fejében, egymást marják. Nem vezet ez jóra. Milyen jó lenne például, ha magasabb nyugdíjat állapítanának meg nekünk. Igaz, egyedül élek, talán könnyebben boldogulok, mint azok, akik ketten élik a nyugdíjukat. De tudja, én spórolós voltam világ életemben. Nem iszom, nem szórom a pénzt. Kávézni viszont kávézom. Szóltak nemrég, hogy fizessek 14 ezer forintot útépítésre. Kifizettem. Hadd legyen ennek az utcának is köves- útja. — Látom, olvas, dolgozik szemüveg nélkül. — Ne is kérdezze, hogyan lehet, de 43 éves koromban volt már szemüvegem. Telt, múlt az idő és harminc évvel később, 70 évesen el kellett dobjam a szemüveget... Nézze csak! A tűbe is befűzöm a cérnát, és ellátok az utca legtávolibb pontjára is. — Talán az egészséges életmód teszi... — Eszem én mindent. Húst is, szalonnát is. A jó múltkor bicikliztem hazafelé, és elestem. Másnak ebben a korban törik mindene. Nekem kutya-bajom sem lett egy kis zúzódáson kívül. Szerintem csak a szépre szabad gondolnunk. Ha rágódunk a bajon, attól még nem oldódik meg... Búcsúzáskor Mariska néni nevetve utánam kiabált: — Meg ne írja, hogy hol lakom, nehogy idejöjjenek a lovagok... Béla Vali Csak aztán ide ne jöjjenek a lovagok... A szerző felvétele Olvasóink írják Manipulálták Csaba alapításának dátumát Eredetileg az elnök úrral (dr. Sonkoly Kálmán — a szerk.) azért kötekedtem, mert Gyurkovics (Szekerka) Mihály nevét próbálta ráhúzni a nem létező Szekerka Jánosra, no nem szándékosan, csak olvasmányai alapján. A nekem szánt „Válaszféle’’ írásában ismét azokból idéz. Zavarba ejt, mert félreérthető: úgy gondolja, hogy ezek előttem ismeretlenek? Vagy az olvasóknak szánta? Valóban szép is tenne, ha e könyvek ismertté válnának, de e százéves müveket kritikával kell már olvasnunk, a helytörténet azóta sok, eddig nem ismert tényt tárt fel. Idézek: „A mostani Csaba tehát 1718-ban keletkezett, s hogy csak szlovák lakói voltak, Tóth-Csabának nevezték.” (J. Pr. Bella.) Csabának sosem csak szlovák lakói voktak és az elképzelhető, hogy a szerző idejében, a környező magyar települések lakói egymás közt így nevezték a várost, de ez a név hivatalosan soha sehol elő nem fordult. Ami pedig a „csak szlovák" kitételt illeti, ha a történeti Magyarország kereteiben élő szlovákság legalább negyede magyar nevet viselt, ez az állítás igaz is lehetne, különben mi a csudát kezdjünk azon „őscsabai” lakosokkal, akiket úgy hívtak: Angyal András, Bene György, Faragó Pál, Hegedűs Tamás, Kurucz János, Lepény György és még hosszan sorolhatnám. A felsoroltak utódai— néhány kivételtől eltekintve—ma is ezen a néven élnek itt közöttünk. Már több publikációmban közöltem, hogy az 1718. év nem lehet az alapítás éve, de nem óhajtják tudumásul venni. Akkor most keményebben fogalmazok: a szlovák jelleg kihangsúlyozása érdekében manipulálták az 1718-as évszámot, abból a tévhitből, hogy az 17lóban a Csabát megalapított családok magyarok voltak! Kiegészítem az—elnök úr által is közölt—idézetet: „Az áttelepülők megvásárolták a magyaroktól az említett putrikat, helyükre a szomszédságban kényelmesebb lakóhelyeit építettek. A magyarok a szomszédos Békésre és Dobozra mentek át. A mostani Csaba tehát...” stb. A szerzőtől idézett rész nem eredeti, Haan Lajostól kölcsönözte. Az 1716-ban betelepült 22 család neve az 1717. januári keltezésű adóösszeírásban található. (Békés Megyei Levéltár, megyei proto- kollum 1. kötet, s kivételesen jól olvasható.) A tévedés oka az, hogy a névjegyzék végén valóban szerepe! 4 családfő, akik „ex Gella”, azaz gerlai lakosok voltak, az adómentességet remélve áttelepültek, mivel nem kapták meg, visszamentek. És a többi 18 család? (Persze lehettek többen is, hiszen az összeírásokban sosem az egész lakosság szerepel, csak az adókötelezettek.) Nem adták el,,putrijaikat”, a későbbi összeírásokban megtalálh- tó a nevük; Kálmán János 1729-ben, Trnka György 1731-ben, Cserven Pál 1764-ben Csabán halt meg stb. (E családok sorsát Molnár Ambrus kimerítően leírta—részben az én kutatási adataimra támaszkodva— „Békéscsaba története” című sorozat első kötetében, az idén jelent meg.) A Csabát már 1716-ban megalapított családok vitték el a „hírt" Nógrádba, Kishontba, és ennek nyomán indult meg a túlnyomó többségében szlovák eredetű telepesek beáramlása. 1719-ben, amikor a kamara átadta a gyulai uradalmat Harruckern János Györgynek, Csabán a kamarai tisztviselők még csak 37 családot írtak össze. Úgy gondolom, hogy egy már létező települést nem lehet újraalapítani, legfejlebb népesebbé tenni, s csak ez történt 1718-ban! Markovicz Mátyás egykori szarvasi lelkész 1745-ben írott verses krónikájában Csaba benépesülését, vagyis alapítását, szintén az 1716-os évre tette, higyjiink neki! Visszatérve az elnök úr által feltett kérdésre: Legenda-e Szekerka János? Igen. Engem önmagában nem az zavar, hogy egy legendái alakról neveztek el utcát, sokkal inkább az, hogy ugyanakkor hiteles személyek maradtak ki, mint Valant Jakab, Fabriczi Dániel vagy Lezényi Adám. És talán nem szégyene a városnak, hogy a csabai származású Bajcsy-Zsilinszky Endre nem kapott itt még utcanevet, pedig a családja „őscsabai” ? (Zsilinszki János neve az 1720. januári összeírásban szerepel először, az 1738-aspestisjárvány áldozata lett.) Born Miklós A Fiumében voltunk A békéscsabai nyugdíjas pedagógus klub tagjai ezúton szeretnének köszönetét mondani a Békéscsabai Állami Gazdaság igazgatóságának, hogy november 19-én délután, Erzsébet napján vendégül látta klubunkat a Fiume Szállodában. Dr. Megyeri Zsolt vezérigazgató-helyettes és Fási Adám igazgató fogadott bennünket. Ismertették a szálloda újjáépítésének történetét és bemutatták az impozáns helyiségeket. Nagy csodálattal és elismeréssel adózunk mindazoknak, akik városunk színvonalát emelték e patináns szálloda újjáépítésével, mely még fővárosunkban is megállná a helyét. Megcsodáltuk szép termeit, a sörkészítés technikáját, majd a téli kertben, az étteremben szépen megterített asztal mellé ültünk, mintegy 45-en, s elfogyasztottuk a sok finomságot. Kellemessé tették"a napsütéses novemberi délutánt. Jólesett mindannyiunknak a felszolgáló személyzet udvarias magatartása. Az ünnepségről videofilm is készült. A békéscsabai nyugdíjas pedagógus klub tagjai
