Békés Megyei Hírlap, 1991. november (46. évfolyam, 256-281. szám)

1991-11-26 / 277. szám

/ / A HAZA MINDEN ELŐTT! 1991. NOVEMBER 26., KEDD Ára: 9,60 forint XLVI. ÉVFOLYAM 277. SZÁM Kisgazda—kisgazda vita a Parlamentben Léket kapott a súlyadó? A hagyományoknak megfe- lően napirend előtti felszólalá­sok sora nyitotta meg az Ország- gyűlés munkáját. A hétfői ülés­nap első felszólalójaként Mécs Imre (SZDSZ) kapott szót. A politikus felidézte Poul Bang- Jensen egykori ENSZ-diploma- ta alakját. Emlékeztetett arra, hogy 32 esztendővel ezelőtt — 1959 novemberében — ezen a napon gyilkolták meg New Yorkban a dán diplomatát, az ENSZ magyar ügyeket vizsgáló különbizottságának volt titká­rát. Bár halálának körülményei mindmáig tisztázatlanok, bizton állítható, hogy a szovjet titkos- szolgálat végzett a magyar ügyekben rendkívüli követke­zetességet tanúsító ENSZ-tiszt- viselővel. Mécs Imre javasolta, hogy a köztársasági elnök posz­tumusz ’56-os emlékéremmel tüntesse ki a dán diplomatát. Mécs felszólalását követően vita alakult ki a névhasználat kérdésében a gyakorlatilag ket­tészakadt kisgazdafrakció két szárnya között. A napirend előtt szót kérő Torgyán József pártel­nök ismételten kérte a házelnö­köt, hogy a kisgazda pártvezetés határozatával szembehelyezke­dő képviselők számára jelöljön ki helyet a függetlenek padsorai­ban. A Polgári törvénykönyv rendelkezéseire utalva egyúttal felszólította a Pásztor Gyula vezette képviselőcsoportot, hogy a jövőben ne használják a Független Kisgazdapárt nevet. (Folytatás a 3. oldalon) Ma: Valamikor „disznólkodtam” Hát disznólkodtam, no. 68 éves koromig, azaz 1986-ig három kocát és annak 20—25 malacát tartottam. (4. oldal) A tanító úr feltámadása „Esténként a gyerek zokni­ját és a régi bugyijaimat varro- gattam”— mondta és zavará­ban a saját szájára csapott. (5. oldal) Holnap: Nestlé licenc alapján gyártják a Békéscsabai Hütőházban a Frisco-Findus által kifejlesztett, tengeri halból készült, gyorsfagyasztott ételeket. Képünkön alufólia tálcába adagolják és zsemle- morzsával kevert sajttal szórják meg a gratinírozott tengeri halat Fotó: Kovács Erzsébet Tejfölnek nézte a borotvahabot Tartóztassák le azt az ala­kot, mert lefújt tejföllel — mutatta a fehérséget a zakóján. (4. oldal) A kötél senki kezében nem válik nyakkendővé A hét végén az MSZP szervezésében Nagy Attila szín­művész, országgyűlési képvise­lő volt vendége Csorvás és Orosháza szocialista párti tag­jainak. Csorváson rövid időt töl­tött, s kötetlen beszélgetésen a rendszerváltásról, valamint a Zétényi—Takács-féle törvény- tervezetről szólt. — A társadalom elhitte, hogy békés rendszerváltás követke­zik, s nem kell félnie senkinek a bosszútól. A nép türelmes ad­dig, amíg van mit ennie, de utána érvényesíteni kívánja akaratát, s ez már nem biztos, hogy békés úton történik majd. Nincs kétfé­le demokrácia, s ha a választá­sok győztesei a parlamentben harsogják a bosszúállást, így a kormányzat rangjára emeli a vérengzést, ennek jó folytatása nem lehet — mondotta Nagy Attila. Orosházán a szocialista esték sorozat keretén belül szintén e törvénytervezetről és a szocia­lista párt parlamenti munkájáról beszélt az előadó. Elmondta, hogy ’56-ban hajszál híján ítél­ték halálra 23 évesen, s mégsem a bosszút harsogja. — Minden hatalmi változás azzal játszotta el a becsületét, hogy leszámolt az előző hata­lom életben maradt embereivel. Engem és Mécs Imrét, akiket ’56-ban meghurcoltak, nem elé­gítene ki az, ha az akkori verőle­gényeimet — mostani 70 évese­ket — hurcolná meg a hatalom igazságtétel jelszava alatt. Az (Folytatás a 3. oldalon) A demokrácia árnyékában Az egyszerű állampolgár nap mint nap hallja, hogy demokrati­kusan kell irányítani, demokratikusan kell élni, s hogy demokrá­ciát építünk. A demokrácia igenlése mindannyiunk számára elfogadható alaptétel, ám nem mindegy ki mit ért alatta. Aki a demokráciát igenli, az feltételezhetően a diktatúrát tagadja. Elfogadott álláspont, miszerint a többség akarata külö­nösen egy-egy testületben a kisebbségre nézve kötelező, ha úgy tetszik kényszer. Ebből az alapállásból kiindulva gyakorta talál­kozunk a kisebbség véleményét tükröző álláspontokkal, ame­lyek többnyire azt tükrözik, hogy velük szemben diktatúrát alkalmaznak. A kettő között a határ igencsak néhány szavazaton múlik, s nem is minden esetben van összefüggésben a döntés az objektivitással és az igazsággal. Elengedhetetlennek tartom azonban a kisebbség véleményének a nyilvánosságra hozatalát is, hiszen az is a demokrácia egyik szabálya, hogy teret kell adni a kisebbségben maradt véleménynek, ugyanis csak így van esély arra, hogy többségivé válhasson. Napjainkban úgy látom, legin­kább itt nem működik a demokrácia, mert az ún. többség számta­lanszor tiltakozik az ellen, hogy nagyobb nyilvánosságot kapjon az általa nem támogatott vélemény. • Máskor a kisebbség hangosabb, mint kellene s követel magá­nak nagyobb szeletet a nyilvánosság képzeletbeli tortájából. A kisebbség és a többség egymást feltételező, s egyben egymást kizáró fogalmak, amelyek csak a másik léte esetén érhetők tetten. Ám a kettő körforgása, s egymásba történő átváltása a demokrá­cia fejlődésében is lényeges folyamat. Ne legyünk egymással türelmetlenebbek a kelleténél, s pró­báljuk elviselni a másikat emberi módon akkor is, ha nem ért velünk egyet valamiben. P. J. BMW az aranyboltban Nem tudom, emlékeznek-e még az osztrák Helvetia óra- és ékszeráruház 1989-ben indított akciójára? Ha nem, felfrissítem az emlékezetüket. 1989-ben Kiskunhalason ékszerkiállítást rendezett a fent említett osztrák cég. Az 50 fo­rintos belépőjegy ellenében mindenki, aki megjelent ezen a rendezvényen, kapott egy 500 schillinges ajándékbont, amihez még egy ajándék óra is járt. (Ezután még az ország több ré­szén is volt hasonló kiállítás, többek között Békéscsabán is.) Szóval a bonnal kiutazhatott Bécsbe, a Táborstrasszén lévő ékszerboltba és levásárolhatta. Voltak persze gondok, amit visszajeleztek a szerkesztőség­nek. Akkor ezekkel a panaszok­kal megkerestük Forstinger urat, s láss csodát, megszűntek a reklamációk, végül is tízezrek vásároltak azóta az osztrák fő­város Táborstrasszei üzletében. Ennyit az előzményekről. A Helvetia óra- és ékszeráru­ház tulajdonosa a napokban tá­jékoztatta a sajtó képviselőit a közeli időszakokra tervezett akciójukról, illetve új terméke­ikről. Ez utóbbiakhoz tartozik egy cápariasztó óra, amely — terveik szerint —- tízezrek életét mentheti meg. A Helvetia órák­ra örök garanciát vállalnak, sőt még az órákat örökölök is in­gyenjavíttathatják ezt a márkát. Forstinger úrtól azt is megtud­tuk, hogy ismét kirukkoltak egy jónak látszó üzleti fogással. Ez abból áll, hogy aki karácsonyig felkeresi üzletét és bármit, bár­milyen értékben vásárol — még mindig érvényesek az 500 schil­linges bonok — automatikusan részt vesz egy akción. Decem­ber 23-án ugyanis egy BMW 316-os gépkocsit sorsolnak ki azok között, akik igazolják a vásárlás tényét. B. V. / Uj utakon jár a Csepel Autó A csődeljárás elkerülésére az Ipari és Kereskedelmi Miniszté­rium igyekszik segítséget nyúj­tani a bajba jutott Csepel Autó­gyárnak, melynek Szeghalom­ban is van üzeme. A Csepel Autó 3800 dolgozójából jelen­leg kétezren kényszerszabadsá­gon vannak. Most a gyár új pro­fillal próbálja gépeit kihasznál­ni, így többi között tűzoltóautók gyártását fontolgatja, szó van arról is, hogy angol partnerrel mezőgazdasági gépeket állít elő, jugoszláv kooperációban pedig kis teherautók készítésére állna rá. A török begurult, kiugrott és bökött Keressük együtt Helgát - kéri az aggódó apa Az éjszakában két török ka- mionos rótta a kilométereket november 24-én. A fáradtság megállásra késztette őket és úgy döntöttek nem is mennek tovább, Békésszentandráson hajtják álomra a fejüket a ka­mionban. Nem túl sokáig élvezték a békés csendet: amikor ejkongat­ta az óra az éjfél utáni hármat, kopogtattak. Három, kissé illu- minált fiatalember kopogott be az egyikük fülkéjébe, azt kér­dezvén, átvinné-e őket kamion­jával Szarvasra. A töröknek nem tetszett az ötlet és elzavarta a hí­vatlan látogatókat. A három fia­talember tovább huzakodott, vi­tatkozott az álomittas külföldi­vel. Odáig fajult a dolog, hogy a behúzódó gépkocsivezető fül­kéjét kővel dobálták meg. Begu­rult a török, kést rántott és meg- szurkálta Sindely Imrét. A fia­talembert a mentősök Békéscsa­bára szállították. A baleseti se­bészeten kerestük fel őt: (Folytatás a 3. oldalon) Az MTI szegedi munkatársát felhatalmazta az 5 hónapja elra­bolt Farkas Helga édesapja, hogy hozza nyilvánosságra a Farkas család lakásának tele­fonszámát, amely a következő: (62)22-005. Az édesapa annak reményé­ben vállalta az ezentúl valószí­nűleg állandó telefoncsörgést, hogy több információt kap lá­nyáról, mint a rendőrség. Hiszen — szerinte — sok ember nem szívesen kerül kapcsolatba a ha­tósággal. Kérte az apa: emlékeztessük a lakosságot a rablás időpontjára és helyszínére. Tehát június 27- én este 21 óra 30 perc és 22 óra között a 47-es úton Orosháza— Szeged útvonalon közlekedett Farkas Helga piros Mazda MX 5-ös sportkocsijával. László- nap volt, 9 óra 20 perckor sötéte­dett és kísértetiesen fújt a szél. Az apa ígéri, minden apró be­jelentést érdeminek tekintenek, s kétségbeesetten kéri a Farkas család a lakosság segítségét. ÜNNEPI MEGLEPETÉS A BIOREFORM BOLTBAN! Azon kedves vásárlóinknak, akik 500 Ft feletti összegben vásárolnak egy ajándékot adunk, amely egyben sorsjegy is. Bővült áruválasztékkal várjuk Önöket! Békéscsaba, Csaba u. 11. (udvar). 'Jt db BJEKTROHAZ 5500 BÉKÉSCSABA. BAROSS ÜT 10. rncr-ON ?5'S88> TÉltfÁX: «-SW Nyitva tartás: 9—19-ig, szombaton 9—16-ig. Nézzen be hozzánk! Várjuk Önt európai színvonalú áruház óriási kínálatával! Televíziót 80 működő készülék közül választhat 25 900 Ft-tól 199 500 Ft-ig! AKCIÓS TÉVÉ AJÁNLATUNK: 51 cm-es Goldstar tévé 30 900 Ft 51 cm-es Funai 2000 tévé 31 900 Ft 54 cm-es 3341 szupersarkosított tévé 33 990 Ft 54 cm-es 3341 TXT szupersarkosított tévé 36 990 Ft. Áruházunkban előleg befizetése nélkül, részletre is vásárolhat!

Next

/
Thumbnails
Contents