Békés Megyei Hírlap, 1991. november (46. évfolyam, 256-281. szám)
1991-11-21 / 273. szám
1991. november 21csütörtök TUDOMÁNY Adalékok a szervezett Alföld-kutatás múltjához Közismert és érthető jelenség, hogy a tudományok fejlődése során egy-egy újabb terület megismerése és feltárása — regionális és szakági értelemben egyaránt — a kutatók egyéni, egymástól jórészt független munkája keretében kezdődik. A vizsgálatok számának emelkedése, az ismeretek meny- nyiségének gyarapodása azonban előbb- utóbb szükségessé teszi a kutatások szervezett keretének megteremtését, a kutatók munkájának összehangolását. Ellenkező esetben kompetitiv struktúrák, párhuzamos kutatások alakulnak ki, s ez a kutatómunka hatékonyságát nagymértékben rontja. A vizsgálatok összehangolása önmagában nem biztosíték az energiák maximális kihasználásának, de annak elengedhetetlen feltétele. A fentiekre jó példát szolgáltat a hazai geográfia és társtudományai vargabetűkkel telitűzdelt Alföld-kutatásának útja is annak ellenére, hogy az erők egy témára történő koncentrálására már a múlt század végén is volt kiemelkedő példa. 1891- ben alakult meg a Magyar Földrajzi Társaság Balaton Bizottsága, s ennek égisze alatt — közel három évtizedes munka eredményeként — 34 kötetes monográfia készült legnagyobb tavunkról. Ez a kiterjedt és eredményes kutatómunka is hozzájárult ahhoz, hogy századunk elején felmerült a szervezett Alföld-kutatás igénye is. A Magyar Földrajzi Társaság 1907-es kecskeméti és az egy évvel későbbi szegedi vándorgyűlésén Lóczy Lajos és Cholnoky Jenő felvetése alapján ez körvonalazódott is, 1909-ben pedig megalakult a társaság Alföld Bizottsága. Hátrányban az Alföld A kutatómunka meg is indult, az Alföld azonban nem volt olyan szerencsés, mint a Balaton: az első világháború kitörése lényegében derékba törte az ígéretes kezdeményezést. A háború alatt érdemben csak Cholnoky Jenő természeti földrajzi vizsgálatai folytak, de 1916-ban ezek is félbeszakadtak. Öt évvel később, 1921 -ben ismét úgy tűnt, hogy végre megindulhat az alapos Alföld-kutatás. A meghirdetett programnak azonban csak töredéke valósult meg a talajvíz szintjét regisztráló kúthálózat kialakításával. A többi kitűzött feladat elvégzésére — elsősorban az anyagiak hiányában — lényegében nem került sor. 1926 elején egy másik irányból történt kísérlet az Alföld-kutatás elejtett fonalának felvételére. A Budapesten megtartott természettudományi kongresszus határozata szerint a legfontosabb földrajzi kutatásokat az Alföldön kell elvégezni. Ezzel kapcsolatban fejtette ki véleményét Koguto- wicz Károly, aki rövid hozzászólásában a kutatások néhány lényeges feltételére is utalt. Szerinte az Országos Természettudományi Tanácsnak az egész ország tanulmányozását kell megszerveznie, s a kutatások központjai az egyetemek lennének. Felvetette a külön Alföldkutató Intézet felállításának szükségességét is. Ezt a szegedi és debreceni egyetem tanáraiból kívánta összehozni. Ezek végezték volna a „kultúr-geográfiai kutatásokat”, a morfológiai vizsgálatok pedig a Magyar Földrajzi Társaság Alföldi Bizottsága és a Földtani intézet keretében folytak volna. A két alföldi egyetem be is kapcsolódott az Alföld-kutatásba. Debrecenben létrejött a Tisza István Tudományos Társaság Honismertető Bizottsága, 1927. december 2-án pedig megalakult a szegedi egyetem Alföldkutató Bizottsága. A programnyilatkozat bevezető részéből érdemes hosz- szabban is idézni, mivel több gondolata ma is aktuális és megszívlelendő. A jövő programjáért „Az összehívóknak ezzel az értekezlettel az volt a céljuk, hogy egyetemünk egyes intézeteiben örvendetesen fellendült tudományos munkásságnak ama részét, amely az Alföld tudományos kutatásával foglalkozik, összhangba hozza, a szegedi egyetemről kiinduló Alföld-kutatásnak határozottabb célt tűzzön ki- és az eddig párhuzamosan haladó munkásságot lehetőleg közös mederbe terelje. Az összehívóknak meggyőződése, hogy a legeredményesebb ez a kutatómunka akkor lesz, ha csendben, de annál céltudatosabban és annál kitartóbban végezzük. Egyetemi érdeket látunk azonban abban, hogy ennek a kutatómunkának az eredményei kifelé láthatókká és érezhetőkké váljanak. Szükség van erre nemcsak azért, mert egyik-másik kollegánk intézetében folyó értékes munkásságáról sok esetben maguk az egyetem professzorai sem tudnak, de szükséges azért is, mert az egyik intézetben elért eredményeket a többi intézet is értékesítheti. Tekintettel pedig arra, hogy anyagi erőink belátható időn belül még igen szűkösek lesznek, nagy eredményeket várunk attól, ha ez a munkásság egységes, céltudatos szervezettséggel folytattatnék a jövőben. A bizottság programja a következő: Állapítassék meg mindenekelőtt, hogy minő munkásság végeztetett már eddig is egyetemünk intézeteiben az Alföld-kutatás területén. Közös megbeszélés alapján dolgoztassák ki az együttműködés jövő programja. A Szegedi Alföldkutató Bizottság (SZAB) tíz szakosztállyal indította meg a munkát (nyelvészet és irodalmi, történelmi, földrajzi, szociográfiai, közegészségügyi, biológiai, ásvány-földtani és paleontológiái, fizikai-kémiai, erdészeti, mező- gazdasági). Ezek programjai közül egyik-másik nem sok jóval kecsegtetett, de voltak átgondolt, célratörő tervezetek is. Az utóbbiak közé tartozott a földrajzi szakosztály munkaterve is. A Kogutowicz Károly által fogalmazott program reálisan értékelte a lehetőségeket, s ennek alapján négy fő kutatási irányt jelöltek ki. Ezek keretében már korábban is folytak vizsgálatok, az újabb kutatások a régiekhez szervesen kapcsolódtak volna. Igen figyelemre méltó, hogy a kutatómunkában nagymértékben akartak támaszkodni a földrajztanárokra. A programban geofizikai (földrengések megfigyelése), klimatológiai (ezen belül agrometeorológiai) és kartográfiai vizsgálatok alkották az első három kutatási irányt. Az utóbbi keretében légifelvételeken alapuló térképezést is terveztek. A talajtani, morfológiai, „fizikai földrajzi és emberföldrajzi” kutatások öt — mai szóval — típusterületen indultak meg (Szeged környéke, Makó környéke, Békés megye, a Baja és Solt közti Duna-völgy, Nagykőrös környéke). Ez a felosztás vitatható ugyan, de minden vizsgálatba vont terület rendelkezik annyi geográfiai problémával, amit érdemes kutatni. Az elkészült munkák később ezt igazolták is. A SZAB 1927-es programjából egy dologra még mindenképpen utalni kell. A bizottság célja csak a Dél-Alföld kutatásának megszervezése volt, a nagy táj többi részét más egyetemek „felségterületének” tekintették. Meddő kísérletek után A Szegedi Alföldkutató Bizottság lendületéből azonban nem sokra futotta. A gazdasági világválság éveiben a személyi problémákkal is küzdő szervezet munkája egyre inkább lehanyatlott, s 1930-ra lényegében meg is szűnt. A SZAB vegetálásával azonban előtérbe került két másik szervezet, amelyek eltérő alapállásról közelítették meg az Alföld-kutatást, mint a szegedi egyetem vezető oktatói. Az agrársettlement mozgalom a radikális értelmiségre és egyetemi hallgatóságra támaszkodva az Alföld-kutatás plebejus szárnyát képviselve a Szeged környéki tanyavilágot tárta fel, s résztvevői között volt a geográfusként is jelentős Erdei Ferenc. Ez az irányzat azonban rövid idő alatt átalakult művészeti mozgalommá, s ebben a periódusban már nem sorolható az Alföld-kutatást végző szervezetek közé. Ugyancsak Szegeden alakult meg a Rotary Club, melynek rendezésében igen figyelemre méltó előadássorozatok voltak. Ezek keretében földrajzos szakemberek is szót kaptak, geográfiai problémák is megvitatásra kerültek. 1933-ban a SZAB is újra zászlót bontott, de különösebb tevékenységet nem végzett, lényegében megszűnt az Alföld-kutatás szervezeti kerete lenni. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy az alföldi problémák vizsgálata is sekélyesedett, hiszen köztudott, ebben az időszakban is születtek jelentős munkák ezen a téren, de nem volt olyan szervezet vagy intézet, ami valamennyire is összehangolta volna a kutatásokat. Ez a hiány csak 1943-ban, az Alföldi Tudományos Intézet megalakulásával szűnt meg. A Szegeden létrehozott intézet szervezetileg önálló volt ugyan, valójában viszont igen szorosan összefonódott az egyetemmel. Nem kapott jelentős állami támogatást, nem volt egyetlen saját helyisége sem, munkatársai pedig szervezetileg más kutatóhelyekhez tartoztak. Az intézet igazgatója Bartucz Lajos, az egyetem embertani intézetének professzora lett, így a tanszék lényegében az Alföld-kutatás irányító központja is volt. Az Alföldi Tudományos Intézet mintegy fél évtizedre kiterjedő munkájának néhány jellemző vonása az alábbiakban foglalható össze: — Mivel az intézetnek saját kutatógárdája nem volt, más intézményeknél dolgozók kutatómunkáját koordinálta. Az Alfölddel foglalkozó szakembereket az ország minden részéből igyekezett bevonni a szervezett kutatásba, s nem is sikertelenül: közel száz azoknak a kutatóknak a száma, akik érdemben is bekapcsolódtak az intézet munkájába. Ezek egy része már akkor is tudománya élvonalába tartozott, nem kevesen pedig később bizonyították tehetségüket; — Az intézet keretében végzett kutatómunka eredményeinek publikálására az intézmény évkönyvet adott ki. Ennek csak két kötetét sikerült megjelentetni, mindkettőt a II. világháború után (1946-ban és 1948-ban). Ezekben a konkrét kutatási eredmények mellett az egyes tudományágak kutatási programjai is megtalálhatók. A második kötetben a tanulmányok francia nyelvű összefoglalása is helyet kapott; — Az elkészült tudományos programok megvitatásra kerültek, s a vita során elhangzott észrevételeket is igyekeztek felhasználni a kutatómunkában; — Az intézet működésének utolsó szakaszában felolvasó üléseket rendezett, hogy munkájáról tájékoztassa az érdeklődőket. Ezeken közel húsz előadás hangzott el; — Az intézet antropológus igazgatója elsősorban az embertani és néprajzi kutatások végzését szorgalmazta és támogatta, az évkönyekben azonban ezek a tudományágak nem kerültek túlsúlyba, a más jellegű kutatások is megfelelő teret kaptak; — Az intézet munkatársai által készített munkáknak csak egy része jelent meg az évkönyvekben. A második kötet függeléke 107(!) elkészült, megjelenésre váró tanulmány címét tartalmazta. Ezek egy része könyvterjedelmű volt; — Az intézet fennállásának egész időszaka lényegében alig volt alkalmas elmélyült kutatómunka folytatására. A háború éveit és az azt követő időszak körülményeit mindenképpen számításba kell venni a tevékenység értékelésénél. Konszolidált helyzetben esetleg az intézet sorsa is másképpen alakulhatott volna, s meg lehetett volna teremteni a megváltozott viszonyoknak megfelelő új keretét az Alföldi Tudományos Intézetnek is. Sajnos erre nem adatott meg a lehetőség. Szép tervek— kevés sikerrel Az intézet évkönyveiben megjelent és a kéziratos munkák is azt bizonyítják, hogy a geotudomá- nyok az Alföld-kutatásban megfelelő súllyal szerepeltek. A földrajztudomány feladatait Kádár László foglalta össze röviden az évkönyv első kötetében. A felvázolt program volumenét jól kifejezi az a tény, hogy nem jelentéktelen része még napjainkra sem valósult meg. A programadó szerint a vizsgálatoknak az Alföld földrajzi monográfiájának elkészülését kell szolgálniuk. A gazdaságföldrajzi kutatásokon belül kiemelte a gyakorlathoz kötődő mezőgazdasági vizsgálatok fontosságát, de felhívta a figyelmet az iparosodó Alföld jelentőségére is. Harmadik nagy kutatási területként az Alföld morfológiai vizsgálatát említette. (Ezt Bulla Béla el is vállalta, de a háborús események megakadályozták a munka elvégzésében.) A jogtudományok jelentős szerepet kaptak volna egy másik nagyszabású munkában, a Tisza- monográfia elkészítésében is. Sajnos ez a tervezet sem valósult meg. Elkészült az Alföld növényföldrajzi kutatásának a tervezete, s felmerült egy településszintű nagyszabású adattár felállításának a gondolata is, ami a földrajzi kutatásokhoz is fontos bázis lehetett volna. A konkrét kutatási eredmények közül népesség- és településföldrajzi tanulmányok és egy földtani munka jelent meg nyomtatásban. Lényegesen nagyobb a kéziratban maradt tanulmányok száma. Ezek egy része települések (Hódmezővásárhely, Ráckeve, Vác, Szánk, Csongrád, Ma- gyartés, Solt), vagy kisebb-nagyobb területek (Tisza-zug, torontáli járás, Maros-torkolat) földrajzi vizsgálatát tartalmazta, de született tanulmány az éghajlat és az alföldi települések kapcsolatáról is. Egy munka Szeged vonzásterületével foglalkozott, pedig az ilyen jellegű kutatások akkor még igen ritkák voltak. Az Alföldi Tudományos Intézet megszüntetése után eltelt évtizedekben az Alföld-kutatás sokáig nélkülözte a szervezeti kereteket. Néhány nagyobb rendezvény vagy egy-egy nagyobb lélegzetű munka időnként összehozta ugyan a geotudo- mányok művelőinek egy részét, ez azonban nem pótolhatta a szervezett és koncepcionális Alföldkutatást. Az 1950-es évek elején megindult az Alföld részletes földtani és geomorfológiai felvételezése, s az első eredményekről az 1952. szeptemberében rendezett alföldi kongresszuson számot is adtak. Az ekkor megkezdett munka egyfajta szintézise azonban csak jóval később, a „Dunai Alföld” és a „Tiszai Alföld” megírásával született meg. Ezek azonban csak az Alföld természeti földrajzával foglalkoztak. A földrajztudományoknak az Alföld-kutatásban elért újabb eredményei időnként az Alföldön rendezett vándorgyűléseken előadások — később publikációk — formájában összegyűjtésre került ugyan, de ez a megoldás is lényegében csak esetlegesnek minősíthető. Legyen kutatóintézet Az Alföldi Tudományos Intézet évkönyvének megszűnése után hosszú ideig az Alföld-kutatás nem rendelkezett saját kiadvánnyal sem. A helyzet csak az MTA Földrajztudományi Kutató Intézet 1973-ban Békéscsabán alakult alföldi csoportja évkönyvének az Alföldi Tanulmányok 1977-es megjelenésével változott meg. A csabai csoport létrejöttével egyidőben már voltak olyan elképzelések, hogy ebből idővel kialakulhat egy önálló Alföldi Intézet. Ez hasonló intézmény lett volna, mint az 1940-es évek elején létrejött Dunántúli Kutatóintézet. Az 1980-as évek elején történtek is konkrét lépések az új intézet létrehozása érdekében, de az ügy akkor nem jutott túl a tájékozódás stádiumán. Ennél nagyobb mértékben vitte előre az Alföldkutatás ügyét, hogy ez idő tájt Kecskeméten létrejött egy településkutató csoport szintén a Magyar Tudományos Akadémia égisze alatt. Újabb évtized elteltével a jelek szerint ismét lesz lehetőség újabb kutatócsoportok létrehozására, ezúttal Nyíregyházán, Debrecenben, Szolnokon és Szegeden. Ez viszont ismét a felszínra hozza a különböző helyeken folyó kutatások ösz- szehangolásának szükségességét. Ez és más szempontok is amellett szólnak, hogy végre megvalósuljon Kogutowicz Károly 1926-os javaslata: legyen egy Alföldi Kutatóintézet! Dövényi Zoltán
