Békés Megyei Hírlap, 1991. november (46. évfolyam, 256-281. szám)
1991-11-18 / 270. szám
1991. november 18., hétfő KÖRKÉP Piac vagy anarchia? Isten nem ad „pótalkatrészt” Varázsló vagy természetgyógyász? Visszhang Evangelizáció A Gyula és Vidéke ÁFÉSZ 14 kereskedelmi egységet működtet Eleken az ABC-től a ruházati boltig, a tüzéptől a ben- zinkútig. Az üzletekből hat hagyományos, egy jövedelemérdekeltségű, négy szerződéses, három vendéglátó egység pedig bérleti. Összesen 27 személy talál ezekben munkát. Az áfész 10 tanulónak biztosít gyakorlati helyet az élelmiszer, ruházati és iparcikk szakmákban. Az eleki élelmiszer-ellátást megfelelőnek ítéli az áfész helyi szervezete. A gond a tőkehúsforgalmazásban az övék, mert a termelőszövetkezet boltja folyamatosan értékesíti lényegesen olcsóbban a sertés- és marhahúst. Mivel a ruházati termékek iránt a kereslet csökkent, megfontolásra váró kérdés: ne vigyék-e be az árusítást az ABC-be? Átmenetileg bezárták a tápboltot az állattartási kedv nagyfokú visszaesése miatt. A vendéglátósok kötelezettségeiket nehezen tudják teljesíteni, mert a nagyközségben gombamódra szaporodnak e téren a vállalkozások. «« Valahogy úgy éreztem magam, mint Thomas Mann Mariója, amikor befejeztem a beszélgetést a professzorral. Pedig Ju- rij Nyikolájevics Csisztyakov — aki ezen a héten Békéscsabán és Gyulán rendel — állítja, hogy ő nem varázsló, hanem orvos és természetgyógyász. Bár meglehet, hogy csodára gyanakszik az a néhány száz gyerek, felnőtt és öreg, akit valaha gyógyított. A doktor úr keményen, szúrósan néz. Önkéntelenül kihúzom magam, s a szék támlájához igazodom, amikor arról beszél, milyen fontos a helyes testtartás, hisz a gerincbetegségek bölcsője a görnyedt hát. A gerinc bajai aztán kihatnak egyéb szervek működésére is, így betegszik meg lassan, de törvényszerűen az ember. Nem véletlen, hogy épp erről oktat, hisz a szovjet professzor a nálunk (is) népbetegségnek számító gerinc- és mozgásszervi betegségek specialistája. Egyetemen szerzett ismereteit önszorgalomból egészítette ki néhány régi orosz, angol, kínai szakkönyvvel, de az igazi tudást nem más adta számára, mint a gyakorlat. — Egyetlen élőlény az ember, aki két lábon jár, s ezért meg is bűnhődik — szögezi le. — Isten nem ad a testnek „pótalkatrészt”, mindenkinek csak egy élete, egy egészsége van. Ha okos, vigyáz rá! Hogy hogyan? Egészséges ételekkel, mozgással, jógatomával. Mindez rendkívül fontos, főleg ha azt nézzük, hogy a gyerekek háromnegyed része gerincbeteg. Milyen felnőtt válik majd belőlük? — Ön mindenkin tud segíteni? — kérdezem halkan, de már meg is bánom. Rezzenéstelen tekintetével szinte haragosan néz rám. Aztán közelebb hajol és anyanyelvén tagoltan magyarázni kezd. — Ezt egy orvos sohasem állíthatja magáról. Mindenesetre megpróbálom. A gyógyítás nem csoda, hanem nehéz munka orvosnak és páciensnek egyaránt. A betegnek át kell tekintenie az egész életét, hogy megtudja, hol hibázott, min kell feltétlenül változtatnia. . — Az Ön által alkalmazott gyógymód mennyi idő alatt hozhat eredményt? — Az sok mindentől függ. A gyógyuláshoz általában öt alkalom kell, s 20 perctől két óráig is tarthat egy kezelés. Persze, ha a beteg nem tartja be a mozgásra, táplálkozásra, s általában az életmódra vonatkozó utasításaimat, később ismét megbetegedhet. A professzor számára a nyelvi nehézség nem akadály; van, hogy lengyel, máskor olasz, időnként francia betegeket gyógyít, hisz az emberi szenvedés nemzetek fölötti. Itt, Magyar- országon három éve járt először. Azóta is gyakran visszatér, főleg Kecskemétre, ahol igen magas színvonalú egészségvédő munka folyik, s ahol nem csak páciensei, de orvostársai is jól ismerik, sőt, elismerik. Nemegyszer fordul elő, hogy hozzá irányítanak olyan betegeket, akiken a hagyományos kezelésekkel már nem lehet segíteni. De ő megpróbálja! Erőt, reményt ad, mert mindez nélkülözhetetlen a gyógyuláshoz. Gubucz Katalin Orosháza Mindent a vevőért A 720 négyzetméteres szerelőcsarnokot is saját erőből építették Fotó: Szűcs László Szívesen mutatunk be a lap hasábjain olyan sikeres vállalkozókat, akiknek a tevékenysége tanulságos, és mások számára is biztató lehet. A Tropika Kft. alapítói mindannyian az Orosházi Állami Gazdaság dolgozói voltak. Munkahelyükön jól érezték magukat, ám úgy tűnt, hogy ezek a keretek elképzeléseikhez, üzleti és személyes ambícióik kivitelezéséhez szű- kek. —Az a tapasztalatunk, sokan félnek, mi lesz azzal a tulajdonnal, ami a munkások kezébe kerül — kezdi beszélgetésünket Nagy András, a kft. egyik vezetője. — A mi esetünk jó példa arra, hogy ettől nem kell félni. Nem baj, sőt hasznos, ha a munkás beleszól az üzletbe, a vezetésbe. Mi mindannyian magunknak teremtettünk munkahelyet, olyannyira, hogy még a kft. alapító okiratában is lefektettük: csak akkor veszünk fel alkalmazottat, ha már a mi 22 emberünk — akik egyben tulajdonosok is — megélhetése biztosított. Itt mindenki a sajátjában, saját magáért dolgozik. A kft. 22 családnak ad megélhetést, ám mielőtt a fő tevékenységükre, az acélszerkezetek gyártására és a vasáru-kereskedelemre, az üzleti körük fő profiljára rátérnénk, tekintsünk vissza a múltba. Az állami gazdaságban, pontosabban az ipari főágazatban dolgozó, közel 20 ember 15 éven keresztül saját bőrén érezhette, hogy milyen is az állami szektor. Nem voltak haragos viszonyban senkivel, sőt vállalkozásuk alapjait innen gyökereztetik, de új utakat keresnek. Megvásárolták a Dózsa Termelőszövetkezettől a sportpálya melletti, 6000 négyzetméteres területet, és saját erejükből ipartelepet hoztak létre. A kft.-t 1 millió 600 ezer forintos alaptőkével jegyezték be, amelyben benne van az egyes tagok pénze, tárgyi javai, s van akinek a munkája. Egy évig nem vettek fel fizetést, ingyen dolgoztak, önmagukért. Ezalatt felélték a család összes tartalékát, de tudták, hogy valamikor ez a befektetés megtérül. Ma a törzstőkéjük 14,8 millió forint, a forgóalapjuk és a vagyonuk ennél is több. 720 négyzetméteres üzemcsarnokot építettek, amely teljesen közművesített, s benne vasszerkezeti elemeket gyártanak-jóval olcsóbban, mint bármelyik konkurens cég. A technológiai berendezésük értéke meghaladja a másfél millió forintot, szállítójárműveik, híradástechnikai berendezéseik korszerűek, talán csak egy gondjuk van, hogy még nincs saját telefonjuk. A szabadtéri vasudvaron az építkezésekhez használható acélszerkezetek szinte minden típusa megtalálható, s árban szintén alatta marad a nagykereskedelemben forgalmazott hasonló termékekének. — A mi célunk, hogy hosszú távon itt, Orosházán teremtsük meg önmagunknak és családunknak a megélhetés feltételeit. Egyetlen üzletpolitikánk van: mindent a vevőért, az ő érdekében. Azért tudunk olcsóbbak lenni a hasonló tevékenységet folytató cégekhez képest, mert mi nem fizetünk bérleti díjat senkinek, nem vettünk fel hitelt senkitől, nálunk költségként csak az anyag ára, a bér és a rezsi merül fel. Árrésünk nem több 2—3 százaléknál — tájékoztat Pólyák János, a kft. másik ügyvezetője. Érdekes, hogy a belföldi és külföldi kapcsolatokkal rendelkező Tropika Kft. szervezetileg is különbözik a megszokott irányítási struktúráktól. Inproöuk- tív tevékenységet mindössze hárman végeznek, a két vezető és a közgazdasági munkát ellátó, a többiek mind a termelésben dolgoznak. Nincs kihasználatlan kapacitás, elvesztegetett munkaidő. A nettó bérük, amelyet az idei évben határoztak meg 15 ezer forint átlagosan, s mindenkire vonatkozóan. Később ez a bér 22 ezer forint lesz, az osztalékot teljesítmény- és vagyonarányosan számolják majd ki egy-egy tagra vetítve. PappJános Emléktábla van, műemlék lesz Topless — Édesanyám, lesz munkahelyem! —Ne mondd! Hol? — Egy bárban. — Bárban??? — Bárban. — Milyen bárban? — Egy topless-bárban. —Mi az a topless? — Hát, olyan kis est- éji... — Akkor megnyugodtam. — Puszi b.Z. Lapunkban mártöbbször foglalkoztunk a szeghalmi, második világháborús emlékmű sorsával. Irtunk arról, hogy adományokból kívánják az emlékművet elkészíttetni, szóltunk arról is, hogy halottak napjára elkészül az emlékmű, aztán egy testületi ülésen arról tájékoztatták a városatyákat—s mi olvasóinkat —, hogy a vártnál jóval többe kerül az alkotás, ezért más megoldást kell találni... Telt, múlt az idő, s mint hallottuk, azóta Erdei István alpolgármester irányításával egy héttagú bizottság alakult a városban, amely a munkát irányítja. Hogy milyen munkát? — kérdezhetik (joggal) olvasóink. Nos, a tanácskozáson, melyen a bizottságot létrehozták, részt vett Éledd Ákos építész is, aki— a város lehetőségeihez képest — a nem éppen olcsó emlékművet tervezte. Elmondta itt, majd később a városi televízió adásában, hogy ha kell, a honoráriumáról is lemond az emlékmű elkészülte érdekében. De ne szaporítsuk tovább a szót! A gyűjtés e nemes cél érdekében új lendületet vett. A döntésből nem akarják kizárni a lakosságot, ezért december elején a város 3—4 helyszínén közmeghallgatáson kérik ki mindazok véleményét, tanácsát, akik bele kívánnak szólni az emlékmű sorsába. Dönteni kell arról, hogy Eleöd Ákos munkáját vagy más megoldást szeretne a lakosság, illetve arról, hogy a Hősök terén, a volt sétakertben vagy más helyen állítsák fel az emlékművet. A táblák mindenesetre — amelyre a II. világháború szeghalmi áldozatainak nevét vésték — már most megtekinthetőek a református templomban. November 4-én a „Sarokba szorítva” rovatban lehetett olvasni K. A. J. (gondolom, Kiss A. János) írását „Evangelizáció" címmel. Valószínűnek tartom, hogy a cikk szerzője másodkézből szerezte információit, ugyanis meglehetősen egyoldalúra sikeredett egy szarvasi fórumról szóló tudósítása, s így még téves következtetések re is jut. Első gondolatom a cím és a főcím olvasásakor az volt: az evangelizációt, az evangélium terjedését nem lehet sarokba szorítani. Egyeseknek ez kétezer éves keserves megtapasztalás, másoknak öröm. A szarvasi önkormányzat október 25-ére meghirdetett közmeghallgatása kissé félresikeredett, vagyis nem az eredetileg meghirdetett célt szolgálta. Nem is szolgálhatta, hiszen a téma: az egyházi ingatlanrendezés, már a törvény végrehajtási időszakába lépett. Ennek a „közmeghallgatásnak” a törvény parlamenti vitája idején lett volna aktualitása, nem október 25-én, amikor az egyházközségek már elküldték annak rendje-módja szerint igénybejelentésüket egyházfóhatóságukfelé. A képviselő különben a maga hatáskörében a törvényalkotás idején három fórumot is tartott az érintettek bevonásával. Az október 25-ei,,közmeghallgatás” máskülönben a pedagógusok nagyszámú részvétele, valamint a köz teljes érdektelensége miatt pedagógusfórummá alakult. így is megtartották. Arra mindenesetre, jó volt, hogy az érdeklődők némi információhoz jutottak, másrészt totális támadást indíthattak—persze nem mindenki — a gyülekezeti presbitériumának bátor elképzelését határozottan képviselő lelkész ellen. Voltak a pedagógusfórumon olyan pedagógusok is, akik régóta járnak rendszeresen gyülekezetekbe, és olyanok is, akik szívből örülnek a rendszerváltás lehetőségeinek. A legdöntőbb információ elhangzása miatt érdemes volt részt venni e fórumon, ez pedig a következő: dr. Harmati Béla püspök október 17-ei, Szarvason tett látogatása nyomán a Szarvas újtemplomi gyülekezet most már az ótemplomi gyülekezettel együtt nem csupán tízegynéhány ingatlant kér vissza, hanem mind a harminckettőt. Ez a püspöki álláspont, s ezt fogadta el egyhangúan a két szarvasi evangélikus gyülekezet presbitériuma, nagy nehezen még én is, annak ellenére, hogy a törvényelőkészítés során sajtótájékoztatókon nyomatékosan kértem az egyházakat: őrizkedjenek a kapzsiságtól. Beláttam viszont, hogy a viták ellensúlyozására kivétel nélkül említenünk kell elvett ingatlanaink számát. A cikkben említett „prókátoraim"-ról tudni kell, hogy egyikük sincs benne semmiféle üzleti tevékenységben. Volt kampánymenedzserem újabb sikeres nyugati üzleti kapcsolatai miatt örül, ha ott lehet az önkormányzati üléseken, nem ér rá segíteni a képviselői munkát. O jelenleg nem tartozik „prókátoraim” közé. S hogy az említett „prókátoraim” hová terelték hitemet? Okét kellene megkérdezni, hogy Isten nem őket terelte-e más irányba? Bennem töretlen a hit élő Istenem iránt, hiszen megtapasztaltam örök életet adó kegyelmét. Másrészt még mindig reménykedem a rendszerváltásban. S hogy teszek is érte valamit? Tudom, hogy nagy bűn ez sokak szemében. Azokra gondolok, akik a kibontakozó demokráciában túlontúl hangoskodnak, kiabálnak. A csendes, hallgatag többség még mindig reménykedik, s ha hozzám fordulnak segítségért, hogyan tehetném, hogy ne segítsek nekik?! Ha nem mertek igazi érdekvédelmi szervezetet alakítani — jól ismert okok miatt —, ki segített volna rajtuk? Azok, akik képviselő-testületbe kerülve, már régen nem törődnek igazán választóikkal? Nem akarok „végső mozgatója" lenni dolgoknak, embereknek, ahogy a cikk írója véli, mert jól tudom, hogy „végső mozgató" az Isten. Viszont valóban szeretnék szolgálója lenni minden rám és ellenem szavazónak. De remélem, megértik: nem dönthetek mindig mindenki kedvére. Az október 25-ei pedagógusfórumról még annyit: valóban evangelizáció lett. Szóltam tíz fiatalnak—nem hívtam az egész gyülekezetei, nehogy riadalom támadjon, s mások ne férjenek be a terembe —-, akiket nagyon mélyről hozott elő az Isten. Az ő megszólalásukról egy szót sem ejt K. A. J., pedig megítélésem szerint még afele is elég lett volna annak, amit mondtak ahhoz, hogy az est vitája kiegyenlítődjön. Az egyik iskolaigazgató — talán nem haragszik meg azért, hogy ezt most itt leírom — meghatódva köszönte meg azt a munkát, amit feleségemmel eddig afiatalok között végeztünk. Az ő iskolája az egyik ott lévő fiatal nyilvános bűnvallása után visszakapta—hosszú idő után—az általa lopott holmit. Evangelizáció volt ez a javából. Sok mindenben továbbra is reménykedem, bár tudom, meg van írva:, Jézus sok csodát tett, mégsem hittek benne.” A cikk szerzőjét pedig szeretettel várjuk decemberi szarvasi baráti társasági ülésünkre, alaposabb tájékozódás végett. Deme Zoltán Tél előtt a sarkadi szőlőben Fotó: Fazekas Ferenc
