Békés Megyei Hírlap, 1991. november (46. évfolyam, 256-281. szám)

1991-11-16-17 / 269. szám

1991. november 16-17., szombat-vasárnap MÜSORAJÁNLAT Ajánljuk figyelmükbe! Kaleidoszkóp Ajánljuk figyelmükbe! Köszönöm, hogy imádott Tvl. szombat. 15.10 Ezúttal e cím nemcsak a slá­geré, hanem a korszaké is, amit ez a dal olyan pompásan jelle­mez. Hatvan esztendeje ugyan­is, hogy bemutatták a legelső magyar hangosfilmet. A Kék bálvány 1931. szeptember 25- én került a nézők elé, ám Lázár Lajos produkciója olyan viharos gyorsasággal bukott meg, hogy úgy látszott, a kezdeményezés­nek befellegzett. Egy berlini cég azonban prágai és francia érde­keltséggel új tervvel állt elő: Zágon István Hyppolit, a lakáj című komédiájából készített többnyelvű változatot. A forga­táshoz meglehetősen kedvetle­nül állt a stáb, köztudott volt, hogy az eredeti darabot olyan rossznak tartotta a Magyar Szín­ház társulata, hogy a bemutatót meg sem tartották. Furcsa mó­don, talán Nóti Károly közremű­ködésének köszönhetően, Szé­kely István olyan remek komé­diát kerekített a meséből, amely több évtizedre megszabta a ma­gyar film útját. Voltaképp Székely filmjének sikere indította el a Hunniában a filmgyártást, hiszen kiderült, a film jó üzlet is lehet! Különösen olyan színészekkel, mint Jávor, Csortos, Kabos, Gózon, akik miatt aztán a publikum valóság­gal zarándokolt a mozikba. Vacsora hat személyre Tv2, szombat,,19.05 Nora egyedül marad a város­ban, mert férje külföldre utazik. Felkeresi barátait, de úgy érzi, felszínesek, romlottak. Barátai sem lelkesednek érte: kirekesz­tik, savanyúnak tartják. Nora egy értékes gyűrű ellopásával igyekszik revánsot venni. Hálószobaablak T vl, szombat. 20.25 * A krimikedvelők örömére a televízió szép számmal sugároz bűnügyi filmeket, leginkább kri­misorozatokat. Ez az 1987-ben készült játékfilm azonban — remélhetőleg—a kényesebb íz­lésű krimirajongóknak is kelle­mesen izgalmas kikapcsolódást nyújt. A legszebb hitchcocki hagyományokból táplálkozó film ez — lappangó, titokzatos gyilkos leselkedik a szerelme­sekre. A nevetés a legjobb orvosság — állítja minden joggal az a Steve Guttenberg, aki most eb­ben a komor krimiben lép elénk. Guttenberg nevét nálunk az olyasfajta filmek tették ismertté, mint a Rendőrakadémia, a Coc- con, meg a Három férfi és egy mózeskosár. Ki hinné, hogy ez a ma harmickét éves fiatalember, aki tizennyolc évesen érkezett Hollywoodba, eleinte teljesen reménytelennek látta helyzetét. Mivel akkoriban nem őrizték még szigorúan a stúdiókat, egyszerűen bejárt naponta a Pa­ramount filmesei közé, figyelte őket, hallgatózott, addig-addig, míg egyszer egy ilyen „véletle­nül” ellesett beszélgetést fel­használva másnap jelentkezett a Paramount vezetőjénél azzal, hogy ügynöke őt javasolja a kér­déses szerepre. Mire kiderült, hogy Steve Guttenbergnek nincs is ügynöke, már késő volt, a film forgott. A Hálószobaablak főszerepét Curtis Hanson rendező egyene­sen Guttenberg alkatára szabta. Magánbűnök, közerkölcsök Tvl, szombat, 23.20 A Szegénylegények óta Jan- csó Miklós szinte minden alko­tását botránykőnek tekintette az itthoni közönség és a kritika egy része. A sors iróniája, hogy a Magánbűnök, közerkölcsök (Olaszországban eleinte betil­tott, Európa-szerte viharokat kiváltott film) csak tavaly, tizen­öt évvel elkészülte után került a hazai mozik vásznára, így a botrányra itthon már nem került sor. Míg Bertolucci (Az utolsó tangó Párizsban) és Osima (Az érzékek birodalma) a testiség lélektani mélységeibe, a magán­mániák köreibe hatol, Jancsónál a meztelenség, a csoportszex, a végletes nemi szabadosság — a képmutató közerkölcsök provo- kálásával — a hatalom elleni politikai lázadás egy formája. Hallotta? Leslie Nielsen és Schwarze­negger ádáz ellenfelek. Leslie a Terminator II. robotfiguráját akarta karikírozni, de Schwar­zenegger tiltakozására felha­gyott tervével. Schwarzenegger félti a film sikerét. Nem szeret­né, ha nevetségessé tennék. „Magamat kigúnyolom, ha kell”—mondja, lásd az Ovizsa­rut—, „de hogy Leslie tegye, azt nem tűröm el.” Egyébként az is kiderült, amit pedig Nielsen sze­retett volna sokáig titokban tar­tani: a remek humorú komikus teljesen süket. Bruce Willis retteg. S talán nem is ok nélkül. Hiszen előbb valaki el akarta gázolni, majd egy autó üldözőbe vette, de sze­rencsére Willis ezt annyival megúszta, hogy nekirohant a villanyoszlopnak. Nem sokkal ezután üzenetet kapott, hogy „vigyázzon a kislányaira”. Az­tán telefonon is zaklatni kezd­ték. Feleségével, Demi Moore- ral együtt így már odáig jutottak, hogy testőrt fogadtak a három­éves és a nemrég született gyer­mekük mellé. A fenyegetőzések akkor kezdődtek, amikor Bruce Willis a filmkészítés magas költségeire és a szakszervezetek akadékoskodására panaszko­dott egyik nyilatkozatában. Valakit ebben a pillanatban éppen kirabolnak — az Egye­sült Államokban. A felmérések szerint ugyanis minden hatva­nadik másodpercre esik egy rablás. Tudja-e, hogy... Marilyn Monroe első filmje az 1950-ben bemutatott Asz­faltdzsungel volt. A film másik főszereplője Georgia Holt, aki nem más, mint Cher mamája! Marlon Brando mamája fe­dezte fel a színművészet számá­ra az egyetemista Henry Fondát. Rita Hayworth és Ginger Rogers unokatestvérek (édes­anyjuk révén, akik testvérek voltak). A két világhírű sztár so­hasem játszott együtt, bár mind­kettő partnere volt Fred Astaire- nek. Rita Hayworth életében nem nyilatkozott családi kap­csolatairól. Ginger Rogers pe­dig visszavonult, és emlékiratait írja, de senki nem ismeri az egyes fejezetek tartalmát. A Qou V adis című, 1951 -ben készült világsikerű filmben két híres statiszta szerepelt: Sophia Loren és Elizabeth Taylor. Evekig Julie Andrews hang­ja ismertette az utasokkal a Bri­tish Airways repülőgépein a mentőmellény használatát. Henry Fonda, Judy Gar­land, Kirk Douglas és Ryan O’Neil gyermekei mind Oscar- díjasok lettek. (Némelyik előbb, mint híres szülője!) Sztárvilág Bobby és Hooker — együtt A kedves tévénéző ne örüljön előre! Nem valamiféle új tévé­filmről van szó, amelyben a két sztár együtt lép színre. A Dallas és a Hooker hőse civilben talál­kozott. Az egykori Hooker, Wil­liam Shatner szenvedélyes híve a lovassportnak, és a maga te­remtette hagyomány szellemé­ben az idén is megrendezte jóté­konysági lovasbemutatóját. A Hollywood Charity Horse Show most is az esztendő egyik legna­gyobb látványossága volt, amelynek bevételéből a hátrá­nyos helyzetű fiatalok sorsán igyekeznek segíteni. Hooker ka­pitány az idén azzal keltett szo­katlanul nagy feltűnést, hogy a saját hátasait is felvonultatta. William Shatner azonban nem éri be a lótenyésztéssel, ter­vei között szerepel a legendás Kirk kapitány történetének to- vábbfűzése is, az egyik legna­gyobb stúdió ugyanis a Stark Trek sorozat további, immár ha­todik folytatását készíti elő — természetesen Shatnerrel a fő­szerepben. A nagyszabású bemutatón — a publikum örömére — megje­lent a sok vendég között Patrick Duffy is, de nem a nézők között tűnt fel, hanem Shatner egyik legszebb paripája hátán. A Dal­las Bobbyja — aki szabadidejé­ben maga is lelkesen hódol a lósportnak — nem egyedül fo­gadta az ünneplést, hanem She- ree Wilson oldalán, akit a soro­zatban nem kevesebb, mint hat alkalommal vett feleségül. (Ezt még csak becsületszóra kell el­higgyük, hiszen a Dallas-soro- zat nálunk igencsak az elején tart.) Hollywood A KAMERA MESTEREI Tvl, vasárnap, 15.00 Hogy mit tudott a némafil­mek operatőre? Mindent: értetta felvevőgéphez, a megvilágítás­hoz, ismerte az istennővé va­rázslás módjait és az életveszé­lyek elkerülésének lehetőségeit, a negatívon állította elő az ösz- szes trükköt, jó barátságban volt a labortechnikusokkal, és a kép­telenségre is képesnek kellett lennie. Érhető, hogy a neves ren­dezők és színészek ragaszkod­tak operatőreikhez. Úrilány szobát keres Tv2, vasárnap, 16.30 A forgatókönyv egyik írója Rejtő Jenő volt. De nézőink hiá­ba várják a Rejtőre jellemző jó szövegeket, mert bizony e film egyike a sok, háború előtti társa­dalmi drámába oltott vígjáték­nak. A csinos joghallgató feldúl­ja dr. Lukács Sándor jólmenő válóperes ügyvéd házasságát, aki — vidékről váratlanul ha­zautazva — már a lakásában ta­lálja Irént, albérlőként. A lány nem azért joghallgató, hogy ne tudná, mi illeti meg bérleményé­ben, ahová ugyan dr. Lukács tudta nélkül, de annak kollégája, Csahos Ödön közreműködésé­vel került. A „háborúskodás” vége az­tán szerelem, majd új házasság. „Úrilány szobát keres” — énekli a filmben a legendásan szép, szőke primadonna, Zilahy Irén, aki tragikusan korán távo­zott a budapesti első bombázás áldozataként. Partnerei: Somló István, Sa­lamon Béla, Kabos Gyula, Lász­ló Miklós (aki egyébként a for­gatókönyvet is jegyzi), Kökény Ilona, Radó Sándor, és első je­lentősebb szerepében egy ugyancsak Erdélyből felkerült ifjú színész, Ajtay Andor. Hétszer hét Tv2, vasárnap, 19.35 7x7 az 49! Ez matematikai igazság, aminek jelentősége van. A film főhősei azonban csak heten vannak. Róluk szól Michele Lupo olasz rendező csirkefogótörténete. Hősünk: Brain (Gastone Maschin) épp akkor pottyan be az egyik ang­liai börtönbe, amikor ott lázadás robban ki. Végzetesen szembe­kerül egymással az igazgatóság (élén Adolfo Celi igazgatóval) és a rabok. Ez utóbbiak — mi­után követelésüket nem fogad­ták el — sztrájkra készülnek. Életbevágó kérdésről van szó, nem lehet meghátrálni. Nem­csak a rabok érzik ezt, hanem a börtön őrei, az igazgató, és a tisztviselők is. Nincsen kompro­misszum! Vagy-vagy! Brain át­látva a helyzetet, tüstént a sztráj­kolok mellé áll — a szó legszo­rosabb értelmében. Ugyanis a rabok megfogadták: addig áll­nak a börtönudvaron étlen- szomjan, amíg nem engedélye­zik számukra, hogy egy labdarú­gó-mérkőzést megnézzenek a tévében. Az ügy hullámai ma­gasra csapnak, de—mint a poli­tikában is — a szenvedélyek fel­korbácsolása valami mást takar. A hét ember és Brain nagy ak­cióját. A világ legpofátlanabb bűntettét, egy igazi nagy-nagy bulit. Méghozzá nem akármi­lyen téttel, és nem akármilyen alibivel. A világ legbombabizto- sabb alibijével, amit az amúgy is kelekótya rendőrfelügyelő (Ter­ry Thomas) sem lesz képes meg­ingatni. A derűs krimivígjáték 1968-ban készült, és nálunk két esztendővel később, 1970-ben került bemutatásra. Família Kft. SZILENCIUM Tv2, vasárnap, 19.00 Mónika (Sir Kati) legújabb szerelméről mesél barátnőjé­nek, Ágnesnek. Megbeszélik, hogy este felhozza bemutatni. Az egyébként tökételes fiatal­embernek egy hibája van; zajos helyen elájul, és ilyenkor napo­kig nem tér magához. A légyot­tot mozgalmassá teszik az ikrek, akik a Mikulásra érkező szállít­mányt „tiszta jóindulatból” a lakásba szállítják. Szombat KOSSUTH RÁDIÓ Óránként: hírek, időjárás, útközben 4.30: Reggeli krónika 8.10: Hangszemle 8.30: Családi tükör. Tel.: 138-7985 9.05: Irodalmi jegyzet 9.10: Határainkon túl élő magyar zeneszerzők feldolgozásaiból 10.05: Ismét—a javából! 12.00: Déli krónika 12.30: Faluról —falura 13.05: klasszikusok délidőben 14.10: Szaván fogjuk! 14.20: Mindennapi irodalmunk 14.50: Énekeljük együtt! 15.05: Jánosy István tersei 15.10: Új Zenei Újság 16.00: 168 óra. Tel.: 138-7901 és 138- 8912 17.30: TúlazÓperencián 18.00: Esti krónika 18.20: Szemle 18.45: Miska bácsi negyedórája 19.05: A magy ar színház a két világháború között 20.41: A Bécsi Filharmonikus Zenekar játszik 21.05: Találkozásom a népzenével 22.00: késő esti krónika 22.20: Sporthíradó 22.36: Francia muzsika 23.00: I RH-n: A BBC magyar műsora 23.05: Hangversenymúzeum 23.45: I RH-n: A Benkó Dixieland Band új felvételeiből 24.00: Hírek, időjárás PETŐFI RÁDIÓ 430: Hírek, időjárás 433: Dallamkoktél 530: kakukk. Tel.: 138-7776 7.03: Sportszombat 8.00: Hírek, időjárás 8.05: Hátrányos helyzetű helységek 830: Észak-magy arországi népművészek énekelnek és muzsikálnak 9.03: Más hullámhossz 10.00: Heavv metál-magazin 11.03: Szombat délelőtt. TeL: 138-8766 12.00: Jó ebédhez szól a nóta 13.05: Daráló 1335: Hangok és visszhangok 13.45: Időjárás- és v ízállásjelentés 14.00: körkapcsolás bajnoki labdarúgó-mérkőzésekről 14.55: Van ez így ! 15.00: Hírek, időjárás 15.03: Magy arán szólva 15.18: kapcsolatok 16.00: körkapcsolás bajnoki labdarúgó-mérkőzésekről 17.00: Hírek, időjárás 17.03: Folk-rock műhely 17.30: Ez érdekes! 18.30: Slágerlista 19.00: Hírek, időjárás 19.03: A Rádió Dalszínháza 20.38: Popzene Rómából 21.00: Hírek, időjárás 21.03: Irigy lem a lányomat 22.00: A mai dzsessz 2236: Derűre is derű 23.00: Hírek, időjárás 23.03: Sporthíradó 23.10: Éjszakai koktél BARTÓK RÁDIÓ 6.03: Népszerű muzsika 8.20: Matthias Eisenberg játszik 9.17: A longjumeau-i postakocsis 10.00: Hangfelvételek felsőfokon 11.17: Zenetörténeti érdekességek 12.05: A Magy ar Rádió Énekkarának legszebb lemezeiből 12.30: Follow me (ism.) 12.45: A Voice of America sorozata nyelvtanulóknak 13.00: kívánságműsor szombaton 14.00: Új lemezeinkből 15.05: Lemezbörze hely ett 16.00: Hírek, időjárás 16.05: Bemutató 17.23: Händel: E-dúr szonáta Op. 1. No. 15. 1735: Egy népdal több nézőpontból 18.00: V materinskom jaziku 18.20: In iimba materná 18.40: Na maternjem jeziku 19.00: Hírek, időjárás 19.05: In der Muttersprache 1935: kapcsoljuk a 6-os stúdiót 20.23: Mindennapi irodalmunk (ism.) 2033: A Tabernacle kórus énekel 2136: Mozart: D-dúr (Postakört) szerenád k. 320. 22.16: így láttam Bartókot 23.12: Egy király nő halála 0.10: Lemezújdonságok TV1 6.43: Napi müsorajánlat 6.45: Falutévé magazin 7.30: Hagyd aludni a mamit! 7.55: Jó reggelt adj, Istenem! 8.00: Follow me! (ism.) 8.30: Darazsak a kaptárban 9.00: Álmodozó Károly 9.10: Naszredin Hodzsa 9.40: A kis hernyó 9.45: Cimboráljunk! 10.00: Bak-elit 10.30: Hol mi? 11.00: Tévémagiszter 13.00: Panoráma (ism.) 14.00: Amőba 14.30: Szomszédok 15.00: képújság 15.10: „Köszönöm, hogy imádott..."’ 16.20: Telis-televideó “91 16.30: Széchenyi ifjúsága 17.45: Dimenzió 18.15: Gyereksarok. Pumukli kalandjai 18.45: „ _az én váram” 19.1 5: Miniklip-mix 19.30: Híradó 20.00: Műsorismertetés 20.05: Telesport 20.10: Közlemények, előzetesek 20.25: Hálószobaablak. Amerikai film 22.20: KamEra Varieté 23.20: Jancsó, Jancsó... Magánbűnök, közerkölcsök 035: Késő esti híradó TV2 7.00: Napkelte 10.05: Prizma 11.00: Maja, a méhecske 11.25: kacagóra a játszóházban 12.25: Calvp-show (ism.) 12.50: Humánum 14.25: Hírek, műsorelőzetes, időjárás 1435: Segítőtárs 14.55: Mi történt a jövő héten? 15.05: katts és kuty ája 15.30: Gazdit keresünk 15.45: Mely iket a 3 közül? 16.15: Angol ny elvlecke 16.40: Nézze meg az ember! 16.45: Rockstúdió 17.10: Mozi top 10 17.40: Denver, az utolsó dinoszaurusz 18.10: Telesport 1835: Műsorelőzetes 18.40: Esti egy enleg 19.00: Vacsora hat személyre. Francia tévéfilm 20.30: Operagála 22.00: Híradó 22.30: Kinek mi jár! NSZK tévéfilm Vasárnap KOSSUTH RÁDIÓ 6.00: Vasárnapi újság. Tel.: 138-7915 és 138-7296 % 8.30: Világóra 9.05: Neveletlenek 10.05: Énekszóval, muzsikával 10.54: Édes anyanyelvűnk (ism.) 11.05: Gondolat-jel 12.00: Déli krónika, sport 12.20: Harminc perc alatt a Föld körül 12.50: Vasárnapi jegy zet 13.05: Népdalkörök pódiuma 13.30: Mit üzen a Rádió? 14.10: Müvészlemezek 15.05: A Hold Omaha Beach fölött 16.05: Kapcsoljuk a 6-os stúdiót 17.05: Rádió Kaszinó 17.45: Híres filmzenék a Bostoni Szórakoztató Zenekar előadásában 18.00: Esti krónika 18.20: Muzsikáló nagy világ 19.05: Hol volt, hol nem volt... 19.20: Remekírók hangszalagon. A vármegye rókája 20.15: Örökzöld dallamok 20.45: Verseit elmondja: Jánosy István 21.05: Azok a rádiós évek 22.00: Késő esti krónika 22.25: Felhang 23.00: L'RH-n: A BBC magyar műsora 23.35: Zenekari operarészletek 23.45: L'RH-n: Joe Zawinul szintetizá­toron játszik 24.00: Hírek, időjárás, totó PETŐFI RÁDIÓ 6.03: Dallamkoktél 7.03: A református egyház félórája 733: Vasárnapi orgonamuzsika 8.05: Minden egér szereti a sajtot 9.03: Bemutatjuk a Z*ZI Labor legújabb lemezét 930: A Magyar Rádió Karinthy Színpada 11.08: Vasárnapi koktél 12.03: Jó ebédhez szól a nóta 12.50: Közvetítés az MTK-VM—Váci Izzó bajnoki labdarúgó­mérkőzésről 13.03: Stúdióvilág 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés 14.00: Szerpentin 14.55: Muzsikáló természet 15.03: Táskarádió 16.00—20.35: Poptarisznya közben: 18.45: Sportösszefoglaló, totó 20.35: Palló Imre és Török Erzsébet népdalfelvételeiből 21.03: Egy tiszta nő 21.24: Társalgó (ism.) 22.21: keresztmetszet J. Bock—G. Dénes György Hegedűs a háztetőn című musicaljéből 23.03: Sporthíradó 23.10: Frank Zappa 0.01: Torony zene BARTÓK RÁDIÓ 6.03: Népszerű muzsika 8.15: Robert Devereux 9.11: Emil Gilelsz zongorázik 10.05: Űj Zenei Újság (ism.) 10.50: Eszperantó híradó 11.00: Európa hangversenytermeiből 13.00: Jánosy István versei 13.05: Szemle (ism.) 13.30: Elizabeth Schwarzkopf énekel 14.10: Alternatív diszkó 15.00: Barokk zene 16.05: A Rádiószínház Dokumentum- műhelye 16.53: Beszélgetés Bach kantátáiról 17.30: kapcsoljuk a Budapest-belvárosi Föplébánia-tempiomot 18.00: V materinskom jaziku 18.20: In Iimba materná 18.40: Na maternjem jeziku 19.05: In der Muttersprache 19.25: Hangverseny különlegességek közben: 2035: Szanticska feltámadása 22.00: Prokofjev: Rómeó és Júlia 22.30: Ligeti Gy örgy és Veress Sándor népdalkórusaiból 23.00: Nevek ürügyén 0.10: Magy ar előadóművészek felvételeiből TV1 6.48: Napi műsorajánlat 630: Menedzser Magazin (ism.) 7.35: Hagyd aludni a papát! 735: Muzzy comes back (ism.) 8.00: „így szól az Úr!” 8.05: kávé habbal 8.30: Vasárnapi turmix Benne: Cimbória 11.00: Álljunk meg egy szóra! 11.10: Gyökerek 1130: A meddig a harang szól 12.00: Zenebutik—Zenehíd 13.00: A Financial Times heti üzleti híradója 13.25: Képújság 13.30: Ost—West folkfesztivál, Kőszeg ’91 14.00: Át állás 14.30: Klip-percek 15.00: Hollywood 16.00: Van benne valami 16.40: Örömhír * 17.00: Walt Disney bemutatja 18.45: Örökségünk 19.00: A Hét Benne: Híradó 20.00: Műsorismertetés 20.05: Telesport 20.10: közlemények, előzetesek 20.20: Új Gál völgy i-show 21.20: Sztálin 22.15: Csevegés 22.40: Impro-vízió TV2 7.00: Napra-forgó 9.00: Profit 9.20: Kémény mesék 9.45: Szórakoztató szórakosgató 10.00: Kánon 10.30: Észbontó 1035: Magy arország—Izland. Férfi kézilabda kupamérkőzés 12.15: Sándor Mátyás 1435: Hármas csatorna 15.05: SOrSok 16.05: Ketten a zongoráknál 1630: Filmmúzeum. Kabos Gyula­sorozat. Ú rilány szobát keres 18.05: Delta 1835: Müsorelőzetes 18.40: Esti egy enleg 19.00: Família Kft. 1935: Hétszer hét. Olasz film 21.30: Ez történt a héten 2230: Telesport 23.25: Mozart-ciklus a Zeneakadémián. G-moll zongoranégyes K. 478.

Next

/
Thumbnails
Contents