Békés Megyei Hírlap, 1991. november (46. évfolyam, 256-281. szám)

1991-11-14 / 267. szám

1991. november 14., csütörtök KORKÉP feBÉKÉS MEGYEI HÍRLAP Bizalmatlan a tantestület Az igazgatónőt menesztették (volna), de mégis maradt Gyomaendrődön a 2-es Szá­mú általános Iskola kollektívá­ja bizalmatlansági indítványt nyújtott be Békési Mihály né el­len az önkormányzat képviselő- testületéhez azzal az indokkal, hogy az igazgatónő erős, egy­személyi vezetése sérti a kollek­tívát. A kulturális bizottság cél- vizsgálatot indított, ad hoc bi­zottságot hozott létre. Az ered­ményről — az iskola dolgozói­nak meghallgatása után — a napokban megtartott képviselő- testületi ülésen számolt be a bi­zottság. A sajtó és az érdeklődők nem lehettek jelen, mivel a kép­viselők zárt ülés mellett voksol­tak. A tanácskozás után kérdeztük Csorba Csaba jegy-* zőt, milyen döntés született? — Békési Mihálynét a testü­let minősített többséggel, azon­nali hatállyal felmentette veze­tői pozíciójából. A volt igazga­tónő továbbra is az iskola dolgo­zója marad, szaktanárként tevé­kenykedik. Amíg az igazgatói tisztségre kiírt pályázat elbírálá­sa nem történik meg, addig az igazgatóhelyettes látja el az is­kola első számú vezetői feladatait. Cs. I. Hó-show Hó-show néven hagyományte­remtő rendezvény kezdődik no­vember 15-én a kőbányai vásár­városban. A Hungexpo Vásár- és Reklám Részvénytársaság első ízben rendezi meg a téli sportok kedvelőinek, utazni vágyóknak és sportszergyártóknak szóló szakkiállítását. A 33 kiállító között elsősorban a hazai és a szomszédos országok utazási irodái, valamint a belföldi sportszerforgalmazók szerepel­nek. A kiállításon meghívottként részt vesz a télisportszer-gyártás egyik nemzetközi vállalata, a Sa­lomon cég is. A Hó-show-n a láto­gatók találkozhatnak a téli olim­piára készülő keret tagjaival, és részt vehetnek a különféle szak­mai bemutatókon. A kiállítás november 15. és 17- e között tart nyitva, a Budapesti Nemzetközi V ásár Központ 23-as és 24-es pavilonjában. A vállalkozó iskola Saját bevételek nélkül csődveszélyben A korszerűen felszerelt tanműhelyben a szakoktatók irányításával az iskola gépkocsik javítását és karbantartását vállalja Fotó: Fazekas Ferenc A gyulai Munkácsy Mihály Szakmunkásképző- és Szakkö­zépiskola épülete idén nyáron szinte újjászületett. De nemcsak a külsőségek jelzik az idők vál­tozását az 1400 tanulót foglal­koztató intézményben. Kellő István igazgató szavai önmagu­kért beszélnek: — Az 1991. évi költségveté­sünk tulajdonképpen az elmúlt harminc év legjobb pénzügyi kereteit biztosította, ennek elle­nére rendkívül nehéz iskolakez­désünk volt most ősszel. Külö­nösen a gyakorlati oktatás ne­hézségei miatt. A gazdasági környezet egyszerűen nem igényli a szakképzett fiatal mun­kaerőt. Csak a példa kedvéért: nyáron kaptunk egy átiratot az AÉV-től, hogy nem tudják fo­gadni 64 tanulónkat, akik külön­böző építőipari szakmákban ta­nulják a mesterfogásokat. Sür­gősen kellett elhelyezni a gyere­keket, ami ha nehezen is, de si­került. Segítségünkre voltak vállalkozók is, köztük Fekete Sándor, aki harminc tanulónk szakmai gyakorlatát vállalta át. A jövő évi pénzügyi „takarónk” lassan körvonalazódik. Min­denre lehet számítani, csak fej­lesztésekre nem. Sőt a szinten- tartás sem látszik biztosítottnak sok területen. Az iskolánk ilyen kilátásokkal kezdett bele több vállalkozásba, hogy saját bevé­telekből teremtsük meg a hiány­zó forintokat. Nem kis dologról van szó. Jövőre az iskola költ­ségvetésének 18—20 százalékát saját erőből kell előteremte­nünk. A gyulai Munkácsy október elsejétől vállalja a jól felszerelt tanműhelyében a gépkocsik ja­vítását és karbantartását. Az üzelet- és az oktatás könnyen összeegyeztethető, a szakokta­tóknak nem maketteken, elavult járgányokon kell a gyakorlati oktatást megtartani. Az iskola konyhája bérfőzést végez, 750—800 adag ebédet adnak el naponta intézményeknek, válla­latoknak, magánszemélyeknek. Az elmúlt két évben teljesen ki­cserélődött mezőgazdasági gép­parkjuk lehetővé teszi a teljes mezőgazdasági gépművelést. A gépkezelő szakoktatók irányítá­sával mostantól mezőgazdasági munkákra is vállalkoznak. Az igazgató mindezeken túl továb­bi ötleteket sorol: — Bekapcso­lódunk az idegenforgalomba, a kollégiumi szobák nyári kiadá­sával. A 44-es főút melletti le­ánykollégiumunkban, illetve a mellette lé\>ő korszerű sportpá­lyára építve bentlakásos nyári sporttábort alakítunk ki. Az ed­zések mellett intenzív angol és német nyelvoktatást szervezünk a gyerekeknek. Ugyanitt meg­nyitjuk a kempingünket, ahova elsősorban diákokat várunk majd. — Ha információink ponto­sak, akkor az iskola az oktatás­ban is megpróbál új utakat ke­resni. Valóban így van? — Nem tehetünk mást, ha lépést akarunk tartani a környe­zetünkkel. Jó néhány pályázatot nyújtottunk be, ezek egyike az érettségizett, de munkanélküli fiatalok képzését hivatott segí­teni. A jármüfenntartó szakmá­ban a tíz hónapos tanfolyam ke­retében intenzív nyelvoktatás is lesz. S ha minden a tervek sze­rint alakul, akkor még idén be­indul a stúdium. (Jelentkezni a munkaügyi központokban le­het.) Segítséget nyújtunk a tan­köteles munkanélküliek felzár­kóztatásához is. A vállalkozási készség fejlesztése című tan­tárgy a második félévben indul. Az iskolánk ugyancsak patro­nálja a tantárgyat majdan okató pedagógusok továbbképzését, és szeretnénk ha az első tizen- kétfős csoport még idén hozzá­kezdene a tanfolyamhoz. —Lovász— — ósza papírlapokat kergetett a szél, s a fiú ilyenkor K megnézte, nem hiányoznak-e lapok az ő dobozkájá­ból. Megnyugodva látta, hogy minden rendben. Apró- ______ ra összehajtogatva, szépen sorakoztak a papírjai, író­géppel rájuk írva az emberek vágyai. Jobbról a nők, balról a férfiak cédulái voltak, elöl a fiataloké, hátul az öregebbek álmai. Középen, egykedvű csendben gubbasztott a madárka, mint aki már azt is elfelejtette, hogy tudna ő repülni meg csivitelni is, csak ült, mozdulatlanul, s ha a csőre elé dugták a papírokat, belecsí­pett valamelyikbe, mintha magot szedegetne. F ázósan, sietve haladtak el az emberek a fiú mellett, csak ritkán álltak meg előtte, de ők is csak bámészkodtak. Lassan vége lesz a piacnak, és éppen öten voltak kíváncsiak a sorsukra. Mindegy, én innen el nem mozdulok, amíg kétszáz forintot össze nem szedek, gondolta a fiú. Húsz forint egy jövendőmondás, most tart a felénél. Amikor jobban ment a bolt, olyankor könnyen tervezgetett, hogy saját magának is vásárolhat a bevételből. Egy órát szeretett volna venni, meg iránytűt, hogy ha elindul a világjáró kőrútjára, el ne tévedjen. Egyik kedvenc olvasmánya A dzsungel könyve, s amikor senki se látta, holdfényes estén ment már ki az udvarra, konyhakést vett a szájába, úgy vicsorított a világba. Én vagyok a kegyetlen tigris, mordult az ég felé, s elképzelte, milyen jó lenne, ha volna egy igazi, gyöngyháznyelű tőr a fogai között. Majd máskor, ha sok planétát elad, akkor tesz félre magának jó késre is, most leg­alább legyen tejre és kenyérre való, meg egy kis hús is jó volna. Alom az ilyesmi. Csöndes, szélvédett zugot talált magának, kabátja gallérját felhajtotta, s így nem didergette őt a kegyetlen november. Várt konokul, mint aki ráér, akinek az utolsó reménye, hogy az idő pénzt fiadzik. Nézték egymást a madárral, két kis törékeny te­remtés, akiknek a sorsa összeforrott egy ládikó, néhány papírda­rab és egy ülőrúd mellett. Jobb helyeken nagy, színes madarak emelik ki görbe csőreikkel a jövendőt jósló cédulákat. A fiúnak csak ez a kis törpepapagája volt, nem is vágyódott másik után, ismerik egymást, s ha vége a piacnak, akár zsebre is vághatja pici munkatársát. Hess, madár, és fuss, fiú! Nektek nem ez a dolgotok. Szállj te apró jószág vissza a kalitkádba, jó meleg szobába, és csicseregd az egyetlen mondatot, amit tudsz: Pityuka vagyok. És menj te, drága gyermek, menj az iskolába, sok lesz a mulasztás, nem itt, a piacon a helyed. Társaid most a leckék szerint Afrikában járnak, őket rendben osztályozzák, s a te színes álmaid ugyan miféle bizo­nyítványokba kerülnek? Anyád­nak már régóta nincs munkája, most apád is az utcára kerül, segé­lyekből kell élnetek, meg azokból a pénzecskékből, amit a madarad­dal összekoldulsz. Nyöszörögsz néha, kisfiú, és sóhajod eljut az égig? Megtörtént, hogy csupán a móka kedvéért, néha saját magának jósoltatott a fiú. Legszívesebben a fiatal nők céduláit nyomta a papagáj csőre elé. A nővére gépelte le ezeket a jóslatokat, aki a lányok számára tudott legszebb jövőt ígérni: erős, hűséges férje lesz, szép otthonukban élnek, három gyereket szül majd, boldo­gok, vidámak lesznek, kamrájukból sose fogy ki az ennivaló, szép ruhákban járhat, hófehér paripán viszik a csillagok közé. Tessék, tessék, emberek, húsz forintért mindenki megláthatja a boldogságát. Nők, férfiak, öregek és fiatalok, itt olcsón kapható egy kis ígéret. S ha a fiú álmában túl merészeket gondolna, holnapra talán egy új fakkot nyitna a dobozán. Madarával ellibeg­ne a magasba, és nem egyetlen embernek kínálná a jövendőt, hanem mindnyájunknak. alami olyasféle lenne ráírva valamennyi cédulára, hogy \f kedves Magyarország, induljunk végre olyan jövő felé, ▼ ahol nem kell a gyerekeknek a piacokon édesbús holna­pokat árulni. Andódy Tibor Esős október, száraz szeptember A Kövizig hidrológiai jelentése A hidrológiai jelenségek az évszakok változásával szoros kapcsolatban vannak, egy-egy év elteltével bizonyos mértékű ismétlődést mutatnak. Különösen jellegzetes az ősz vége felé beálló hidrológiai helyzet, mert a nyári időszak vízelhasználó jellegét a víztáro­zó jelleg váltja fel. Az ebben az évszakban leesett csapadék már a következő év vízjárására lesz befolyással. Ezért nem azonos a hidrológiai év a naptári évvel. A hidrológus „szilveszter” októ­ber 31 -én van és az új év novem­ber 1-jén kezdődik. ^ A havonként lehullott csapadékmennyiségek és a sokéves átla­gok alakulása (mm): 1990. 1991. A Körös vidéki Vízügyi Igaz­gatóság területén az 1990/91. hidrológiai évben, vagyis 1990. november 1. és 1991. október 31. között az átlagosnál csapa­dékosabb és melegebb volt az időjárás. A lehullott csapadék- mennyiség 663,0 mm volt, amely a sokéves átlagnál 125,4 mm-rel magasabb. A sokéves átlagot lényegesen meghaladó csapadék december, május, jú­lius és október hónapban hullott. Különösen száraznak minősít­hető a január, a június és a szep­tember hónap. XI. XII. I. II. Sokéves átlag III. IV. V. VI. VII. VII. IX. X. 46,8 39,0 29,3 29,8 33,0 45,0 56,7 65,8 52,5 49,4 42,1 48,2 Összesen: 537,6 Tárgyi időszak 42,7 62,9 9,3 25,5 Összesen: 663,0 Eltérés az átlagtól 26,4 53,5 95,7 24,3 122,4 53,2 24,2 122,9-4,1 +23,9 -20,0 -4,3 -6,6 +8,5 +39,0-41,5 +69,9 +3,8-17,94 +74,7 Összesen: +124,5 A havi középhőmérséklete­ket vizsgálva az 1990/91. hidro­lógiai év az átlagosnak megfele­lő volt. Az évi középhőmérsék­let 9,8 °C volt, amely megegye­zik a sokéves átlaggal. Az év­szakhoz képest lényegesen me­legebb hónap volt a november, január és a március, a nyári hó­napokban a június és július. A megszokottnál jóval hűvösebb volt a február és a május hónap. A havi középhőmérséklet és a sokéves átlag alakulása (°C): 1990. 1991. XI. XII. I. Sokéves átlag ii. III. IV. V. VI. VII. vili. IX. X. 3,2 0,3 -2,4 -0,4 Összesen: 9,8 Tárgyi időszak 4,6 10,0 15,9 18,5 20,9 20,3 16,6 10,8 5,3 0,3 -0,8 Összesen: 9,8 Eltérés az átlagtól-3,2 7,0 9,1 12,8 19,6 22,2 19,8 16,9 9,3 +2,1 0 +1,6 Összesen: 0-2,8 +2,4 -0,9 -3,1 + 1,1 + 1,3 -0,5 +0,3-1,5 A talajvízszint az év folya­mán a sokéves átlagnál maga­sabb volt. Talajvízkútjaink havi középvízállásai 15—150cm-rel a sokéves átlag fölött voltak. A vizsgált kutak adatai alapján megállapítható, hogy a talaj­vízszint május hónapban állt a legmagasabban. Az aszályos évek következtében a talajvíztü­kör és a felső talajréteg víztartal­ma folyamatosan alacsony volt, halmozódó nagy csapadékok nem jelentkeztek, a télvégi kiol­vadás sem jelentett problémát. A tavaszi és nyáreleji idő­szakban a változékony, hűvös, csapadékos időjárás követ­keztében a csapadékhalmozó­dás megkezdődött, a felső talaj­réteg víztartalma folyamatosan magas volt. Ebben az időszak­ban jelentkező ciklonok nagy esőzéseket okoztak. A beszivár- gási intenzitást meghaladó csapadékhullás következtében a vízügyi igazgatóság területén három kisebb belvízhullám ala­kult ki. ÉRTÉKJEGY a legjobb befektetés! — Lekötés nélkül rugalmas kamatozás — negyedévenként kamatos kamat. Egy év elteltével a kamata 33,55% a Kondorosi Takarékszövetkezet üzleteiben: BÉKÉSCSABÁN — V. Orosházi út 47., — Munkácsy u. 7., — Lencsési út 42—44., — VII. kér., Október 23. tér 2., KÉTSOPRONYBAN, KAMUTON, KONDOROSON. 1991. december 15-éig minden 10 000 Ft értékű értékjegyre és tartós betétre sorsjegyet is adunk a karácsony előtti nyereménysorsolásra. Minden egységünknél készséggel vállaljuk intézmények,vállalkozók, gazdálkodó szervezetek bankszámlájának vezetését kedvező kamatfeltételekkel!

Next

/
Thumbnails
Contents