Békés Megyei Hírlap, 1991. november (46. évfolyam, 256-281. szám)
1991-11-01 / 256. szám
A battonyai csonka tornyok Szerkesztő: Ménesi György. Telefon: Battonya310. Enyhítik a gondokat Battonya város polgármesteri hivatala decemberben a családi pótlék egyszeri kiegészítését tervezi. A helyi iskolákban és óvodákban már felmérték a jogosultak körét. Azok a szülők, akiknek a gyermekei vidéken tanulnak vagy nem járnak gyermekintézménybe, november 30-áig jelenthetik be igényüket a polgármesteri hivatalban. Az áldozatok emlékére Nagykamaráson a közeljövőben avatják fel a II. világháború helyi áldozatainak emlékművét. A művelődési ház melletti parkban elhelyezett alkotás Varga Tamás szobrászművész és Corvus-Kora Róbert kőfaragó munkája. Gázzal fűtenek Magyardombegyház önkormányzata az idén valamennyi középületbe bevezette a gázt. Bár a beruházás több mint 600 ezer forintba került, a kisközség vezetői úgy vélik, hogy ez a beruházás hamarosan megtérül: a konvektorok felszerelésével ugyanis megszabadultak a drága üzemeltetésű olajkályháktól. Egyben marad a föld? A nagykamarás! Ságvári Mgtsz-től tavaly két tulajdonos kérte vissza a termőföldjét. Ebben az évben idáig hasonló igénnyel idáig hatan jelentkeztek. A kimért, illetve kimérendő földterületek nagysága 1—2 hektár. Döntés a helyi adókról Battonyán a város önkormányzata november 7-én 14 órakor tartja soron következő ülését. A képviselők ekkor döntenek véglegesen a helyi adókról, valamint az önkormányzati tulajdonban lévő bérlakások értékesítéséről. A sertéstelep marad A nagykamarási téeszben megszűnt a lúd-, a pulyka- és a pecsenyecsirke-tenyésztés. Év végére valószínűleg felszámolják a tenyészbaromfi-telepet is. Jelenleg egyedül a sertéstartás tűnik kifizetődőnek: a téesz továbbra is 7—8 ezer hízót szeretne évente értékesíteni. Új OTP-székház Battonyán qovember 15-én ünnepélyesen átadják az újonnan épült OTP-székházat, és leleplezik az épület külső falán elhelyezett, Fáy Andrást ábrázoló bronz domborművet, melynek alkotója Búza Barna szobrászművész. Kevesebb búzát vetnek Nagykamaráson az idén 1300 hektáron termeltek búzát. Most kenyérgabonából 450 hektárral kevesebbet vetnek, árpából viszont többet. Az oldal fotóit Fazekas Ferenc, Gál Edit, Kovács Erzsébet és Mihalik József készítette. BATTONYA ÉS KÖRNYÉKE 1991. november 1., péntek Asszonyok a polgármesteri székben IV. Almáskamarásnak fel kell támadnia Ambrus Attiláné, Almáskamarás polgármestere két felnőtt gyermek édesanyja. A leánya Budapesten él, a fia Győrben. Mindketten egyetemet végeztek, közgazdászok. A férje a szomszéd falu termelőszövetkezetében dolgozik. O maga egészségügyis volt hosszú évekig, egy sajnálatos baleset azonban pályamódosításra kényszerítette. Ezután árszakértő lett a nagykamarási téeszben. A polgármester asszony mindössze ennyit mondott el önmagáról, családjáról, s máris belevágott „a dolgok közepébe”. — A választáson MDF-es barátaim ösztönzésére indultam, rajtam kívül négyen próbálták elnyerni a lakosság bizalmát. Hiszem, hogy Almáskamarásnak fel kell támadnia, és élnie kell újra. Az utóbbi nyolc év alatt itt alig történtek fejlesztések. Súlyos szociális gondokkal küszködünk, a munkanélküliségi ráta 11 százalékos. Az 500 munkaképes korú lakosból 55Ambrus Attiláné: „Leimen és Nussloch segítségére is számítunk” nek nincs munkája. Ha ehhez azokat is hozzászámítjuk, akik korábban alkalmi munkából éltek, és így most se segélyre, se járadékra nem jogosultak, akkor valóban súlyos a helyzet. Ez utóbbiak problémáját közhasznú munkákkal szeretnénk orvosolni, hogy ők is szert tehessenek valami kis jövedelemre. Az alsófokú oktatás ügye különösen közel áll a szívemhez. Nem hiszem, hogy van olyan általános iskola ebben a megyében, ahol az almáskamarásinál rosszabb tárgyi feltételek lennének. Ezen elsősorban pályázatok útján kívánunk változtatni, de számítunk az itt élők és az innen elszármazottak támogatására is. Éppen ma beszéltem községünk egyik hímeves szülöttével, Tóth Rozália festőművésznővel, aki már fel is ajánlotta a segítségét. Ugyancsak számítunk az egykor Németországba kitelepített falubeliek támogatására. Ők Heidelberg környékén, Leimen és Nussloch városában élnek. Az ottani polgármesterektől technikai felszerelést kértünk a német nyelv oktatásához. Nagyon kevés idő jut arra, hogy az otthoni dolgaimmal, magammal foglalkozzak, de azt hiszem, hogy az elmondottak alapján ez természetes. Nekem most minden erőmmel ennek a községnek a felemelkedésén kell munkálkodnom. Ledőlő bálványok földjén Szeretnék megmenteni Bálványos várát Battonya és Kézdivásárhely közművelődési, illetve közoktatási intézményei idestova két éve tartanak fenn egymással gyümölcsöző kapcsolatokat. A battonyaiak legutóbb szeptemberben jártak a székelyföldi városban. Útjukra elkísérte őket a battonyai születésű Szabó János József is, aki jelenleg Egerben dolgozik muzeológusként. Szákáts Istvántól, az út egyik szervezőjétől afelől érdeklődtem, hogy hogyan került a „csapatba” az ismert régész. — A nyáron a kézdivásárhe- lyi helytörténeti múzeum igazgatója, Incze László beszélt nekem a város fölé magasodó Bálványos vár kilátástalan jövőjéről. Az épületmaradvány egy igen meredek hegycsúcson áll, az 1200-as években épült, uralja a környéket. A közelében található Bálványos fürdővel együtt Beteg autók „Battonyán megnyitottam a környék legkorszerűbben felszerelt autójavító műhelyét” — olvastam egy apróhirdetésben. Legkorszerűbb? Nincs ebben egy kis túlzás? Ki lehet a magabiztos hirdető? Nos, Nagy Jánosnak hívják, a Dózsa u. 73. szám alatt lakik. Házának udvarán áll a 100 négyzetméteres műhely. A falakon a kézdivásárhelyiek kedvelt kirándulóhelye. Mivel gyakoriak a környéken a földrengések, és az évszázadok sem múltak el nyomtalanul, a vár ma romokban hever. Aggódva mondta Incze László, hogy egy újabb erőteljes földmozgást már nem tudnának elviselni a még álló falak. Szabó János József szűkebb szakterülete eredetileg az ókor volt, de miután Békésből elkerült Hevesbe, az egri múzeumhoz, középkorosnak képezte át magát. Részt vett a Heves megyei várak helyreállításában, konzerválásában. Hallgatva Incze Lászlót, rögtön arra gondoltam, hogy megnyerem a jó ügynek Szabó Jánost. Elgondolásomat siker koronázta, János szeptemberben Incze Lászlóval együtt hozzálátott a munkához. Elmentek a sepsiszentgyörgyi Székely Múzeumba is, ahol ködoktora fehér csempe, rend, laboratóriumi tisztaság, Két szerelőakna, gazdag szerszám- és műszer- készlet. — Főállásban ma is a Május 1. Mgtsz-ben dolgozom. Az autókat mellékfoglalkozásban javítom a csabai Generál szövetkezet gebineseként — mondja Nagy János. — A műhelyt 1984-ben kezdtem el építeni. zösen előkeresték az eddigi felméréseknek, bejárásoknak az iratanyagát. Ezt összevetették saját méréseikkel, számításaikkal, illetve a vár jelenlegi állapotával. — Eredmény ez is, kétségtelen. De lesz-e folytatás? — Incze Lászlónak érvényes meghívása van egy tudományos konferenciára Egerbe. Ott módja lesz tovább tárgyalni a tennivalókról. Ezen kívül az Országos Műemléki Felügyelőség — egyeztetve a külhoni hatóságokkal — konkrét segítséget is nyújthat a történelmi értékek helyreállításához. Továbbá: ott- jártunkkor többször is meggyőződtünk arról, hogy a helybeliek nagy áldozatokra is képesek a vár megmentése érdekében. Sokan ajánlották fel kétkezi munkájukat, és szó volt közép- iskolások „vármentő” nyári táboráról is. Mostanra sikerült befejeznem, illetve felszerelnem. Fele-fele arányban javítok nyugati és keleti kocsikat. Ez utóbbiakból is megfordult már majd minden típus a kezem alatt. Lenyűgöz a japán autók elektronikája. Ennek ellenére ők sincsenek nálam kivételezett helyzetben. A tulajdonosoknak a saját járművük a legfontosabb, nekem pedig az, hogy valamennyien elégedettek legyenek a munkámmal. Válni csak szépen szabad! A szókészlettan tudós kutatói egyszer majd megközelítő pontossággal felmérik, hogy a rendszerváltozás következtében hány új (vagy újnak tűnő) szóval, kifejezéssel gyarapodott nemzeti nyelvünk. Természetesen számba veszik a „veszteségeket" is. Jóvoltukból aztán szótárat böngésző gyermekünk vagy unokánk ilyeneket kérdez: ,,Apuuu! (Anyuuu!) Mi fán terem az, hogy közös tanács? Hát a székhelyközség? Meg a társközség? Apuuul Mi fán tereeem?” Istenem, de jó lenne már családi légkörben, puszta nyelvészeti problémaként kezelni ezeket a kérdéseket (is). De nem lehet, mert még alig zajlottak le a kényszerházasságok bontóperei. A felek lobogtatják a pecsétes végzést: elváltak ágytól, asztaltól. És nem rejtik véka alá, hogy mi a véleményük a másikról. Kiteregetik a szennyest, kígyót, békát kiáltanak egymásra, bizonygatják kisem- mizettségüket. Közben továbbra is ezernyi szállal kötődnek egymáshoz, mint a volt férj a volt feleséghez. Ott a gyermek közös, itt az iskola, a rendelő, a vízmű,sőt még a ravatalozó is. Mindent egybevetve: válni csak szépen szabad, ha már teljesen úgysem lehet. De ez már nem csak az egykor közös igazgatás alá vont településekre vonatkozik. . JC— (L^_ A megyében csak Battonyán! Szilvay-módszerrel tanulnak hegedülni Juhász Julianna: „Következetes, logikus, játékos és érdekes módszer” Tudja-e a kedves Olvasó, hogy hány és milyen húrja van egy közönséges hegedűnek? Persze, hogy négy, idáig stimmel. De nem gé-dé-á-é, hanem maci, papa, mama, kismadár. És autóritmus a tá, vonatritmus a ti- ti. A szünet pedig nem szün, hanem egy elfújt gyertya, esetleg a napocska a felhők mögött. Mindezt Juhász Juliannától, a battonyai zeneiskola lelkes, fiatal tanárnőjétől tudom, aki immár második éve új módszerrel oktatja hegedülni tanuló kis növendékeit. Valóban kisgyermekekről van szó, tavaly négyévesekkel kezdte el a tanárnő a munkát. A kísérlet alapja egy kétkötetes, Finnországból származó kottagyűjtemény, no meg az az elméleti tudás, amellyel a tanárnő két továbbképzésen felvértezte magát. — A továbbképzéseket dr. Szilvay Géza professzor tartotta Budapesten, illetve Kecskeméten — mondja Juhász Julianna. — Pesten bemutatta a résztvevőknek az általa megalkotott két hegedűiskola kottaanyagát, annak használhatóságát. Ez utóbbiban egy ötéves finnországi kislány volt a segítője. A professzor Finnországban él öccsével, Szilvay Csabával. A hegedűn kívül csellóra, gitárra és talán zongorára is kidolgozták a módszert. — Battonya viszont elég messze esik Finnországtól. — Messze, de miután visszatértem a pesti kurzusról, elhatároztam, hogy a módszert Battonyán is alkalmazni fogom. A jegyzeteim alapján kollégáimmal saját kezűleg elkészítettük, megrajzoltuk a Szil vay-féle kottakönyvet, és elkezdtük a munkát. Az óvodákban felvételt hirdettünk négyéves kis hegedűsök számára. Óriási volt a szülők érdeklődése, 26 gyermeket írattak be. Ez 1990 októberében volt. Jó két hónap múlva aztán megérkeztek Finnországból az eredeti kották is. — Hány gyermek maradt a 26-ból egy év elteltével? — A második évet tíz gyermekkel kezdtük el. Mit figyeltünk a gyermekeknél? Az alkatukat, a koncentráló, a logikai, a technikai készségüket, valamint az énekhangjukat és a zenei hallásukat. — Elégedett az eddigi eredményekkel? — Ezt az anyagot Finnországban egy év alatt végzik el. A heti egy hatvanperces órán ott van a kis hegedűs, a mamája és a tanár. Ezzel szemben mi csoportos foglalkozásokat tartunk, így nem is haladunk olyan ütemben, de még így is évekkel megelőzik a tanítványaim azokat, akik „csak” hagyományos zeneiskolai képzésben részesülnek. Húszmilliót már „elköltötték” Battonyán a képviselő-testület október 24-én rendkívüli ülésen tárgyalt a jövő évi költség- vetés tervezetéről. Az önkormányzat pályázatot nyújtott be egy szippantott- szennyvíz-gyűjtő építésére, a vezetékes víz minőségének javítására, valamint egészségügyi gépek és műszerek beszerzésére. E három pályázat révén ösz- szesen 9 millió 891 ezer forinthoz juthatna a város, a fejlesztési kiadások összege viszont ennek csaknem a duplája: 18 millió 340 ezer forint. A képviselők döntése értelmében a 8 millió 449 ezer forintos különbözetet —a pályázatok elnyerése esetén — saját erőből fedezi a város. Ugyanezen az ülésen egy másik jelentős határozat is született: a Battonya—Tornya közötti határátkelőhely építési költségeire 12 millió forintot szavaztak meg a képviselők.
