Békés Megyei Hírlap, 1991. november (46. évfolyam, 256-281. szám)

1991-11-09-10 / 263. szám

1991. november 9-10., szombat-vasárnap SPORT kRÉKÉS MEGYEI A lelkes újonc otthonában az Előre FC Folytatódik-e a szarvasiak jó sorozata? A labdarúgó NB II Keleti csoportjának 12. fordulójában a következő párosításban lépnek pályára a csapatok. No­vember, 10., vasárnap: Szarvasi Vasas—Szolnoki MÁV- MTE, j v.: László (Mester, Szabó), Hajdúnánás—Békéscsa­bai Előre FC, jv.: Veress (Szekeres, Lőrincz), Budafok— Kazincbarcika, Kecskemét—Nyíregyháza, Salgótarján— Eger, Hatvan—Debrecen, Miske—Kaba, Szeged—Bagi SE. Valamennyi mérkőzés 13.00 órakor kezdődik. A Szarvasi Vasas érté­kes pontot szerzett Egerben. Most a tabel­la alsó régióiban helyet foglaló két egykori válogatottat, Moldvánt és Rostást felvonulta­tó Szolnokot fogadják az Erzsé- bet-ligetben. A sérüléssel baj­lódó Szarvas játéka kétséges a Tisza-partiak elleni összecsa­páson. Stef továbbra is lázas be­teg, ezért hiányzik a készülő ke­retből. A látszólag könnyű el­lenfélnek ígérkező Szolnok el­len nehéz mérkőzésre számíta­nak a szarvasiak. A Körös-par­tiak a hazai pályán általában a védekezésre berendezkedett együttesek ellen nehezen talál­ják meg az ellenszert. loan Pat- rascu vezető edző a következő csapatot tervezi a MÁV-MTE ellen: Hanyecz — Hirmler — Bakai, Boda, Holp, Cziglédsz- ky — Pisont, Bakos, Rácz — Búzás, Turcu. A kispadon Ha­lász, Brakszatórisz, Gebri, Szarvas, Sárosi foglal helyet. A Békéscsabai Előre FC együttese az újonc, hazai pályán — amelynek talaja nem a leg­jobb — nagyon lelkesen játszó Hajdúnánás otthonában ven­dégszerepei. Az egykori NB I- es kapus, Buús György edző gár­dájában a tavaly még a DVSC- ben szereplő középpályás, Csi­szár a meghatározó ember. Mel­lette a volt nyíregyházi kapu­védő Tóth, a védő Czirhik és a román idegenlégiós csatár, Sze- mán képes rendszeresen jó telje­sítményre. A lila-fehéreknél a korábbi sérültekhez csatlako­zott Kurucz, aki a Miske ellen rúgást kapott a vádlijára, így bi­zonytalan a vasárnapi játéka. Pásztor József vezető edző nagy csatára számít a hazai pályán jól szereplő Hajdúnánás ellen, s bízik a győzelemben. A várható kezdőcsapat: Baji — Mracskó, Ionut, Szenti, Pápa vagy Ottla- kán — Belvon, Csató, Manai- la, Kasik — Árgyelán, Miklya. Cs. P.—V. L. Három csabai a mesterfokú bajnokságon Hány aranyat nyer a hétvégén? Ónodi A továbbra is sérült Tóth Balázson, az 1989. évi összetett or­szágos bajnokon kívül a teljes hazai élmezőny felvonul a tomasport legrangosabb hazai versenyén, a szombat-vasárnapi mesterfokú bajnokságon. Ez azt jelenti, hogy a férfi és női szer- tornászok között ott lesznek az indianapolisi vb-n szerepeltek, akik a barcelonai részvétel jogát kiharcolták. A szövetség csütörtöki tájé­koztatása szerint a férfiaknál Supola Zoltán, Pánczél Miklós, Szabó Attila (Dunaferr SE), Csollány Szilveszter, Élő Ró­bert, Fajkusz Csaba (ÚTÉ), Pé­ter Zsolt, Vígh Ákos, Boda Lász­ló (Bp. Honvéd), valamint Schupkégel Károly és Mrayecz Béla (Ferencváros), illetve Ko­vács Ferenc (KSI) alkotja a me­zőnyt. A nőknél öt szakosztály tor­nászai jutnak szóhoz, mégpedig a vb-ezüstérmes Ónodi Henriet­ta, Balogh Ildikó, Filó Mária (Békéscsabai Előre TC), Mol­nár Andrea, Horváth Kinga és Farkas Zsuzsa (Bp. Postás), továbbá Balázs Bernadett, Ova­ry Eszter (Bp. Honvéd), Abra­hám Zsuzsa, Terdik Zsuzsa és Molnár Krisztina (ÚTÉ), végül pedig Kiss Andrea (KSI). A mesterfokú első napján az összetett bajnoki győzelmek sorsa dől el, mégpedig szomba­ton 10 órától a férfiaknál, 14 órától az RSG-sek táborában, 17 órától pedig a nőknél. Vasárnap a szerenkénti döntőkkel zárul az idei utolsó jelentős tomászese- mény, ez viszont csak idehaza lesz idén az utolsó, mert külföl­dön még számos bizonyítási le­hetőség kínálkozik. A finálék a Körcsarnokban 10 órakor kez­dődnek. Labdarúgás Békéscsabán a 2. számú isko­lában a szuper teremlabdarúgó­bajnokság legutóbbi forduló­jában Dajka, Klembucz, Korim bíráskodása mellett a következő eredmények születtek: Megashop-Csabagyöngye—Cyclo 2—2, C&C Békés—Unicum 5—4, Kner—Tákisz 1—0, Hetes Kft.—Víz­mű 7—2, Hungavis öregfiúk—Körös Kazán 4—1. A szoros bajnokságban há­rom 11 pontos csapat van: az Unicum, a Hungavis örgfiúk és a Hetes Kft. Békéscsabán a Szabó Pál Téri Általános Iskolában lejátszották a Góliát Kupa küzdelmeit. Az 1—2. osztályosok teremben, a 3—4. osztályosok szabadtéren döntötték el a végső sorrendet. A végeredmény: 1—2. osztályo­sok: 1. 2. Sz. Iskola, 2. Madách Iskola, 3. Szabó P. Téri Iskola, 4.4—8. Iskola. 3— 4. osztályosok: 1. 2. Sz. Iskola, 2. 4— 8. Sz. Iskola, 3. Madách Iskola, 4. Szabó P. Téri Iskola A, 5. Telekgeren­dás, 6. SzabóP. Téri Iskola B. *** Szeghalmon is befejeződött a Sebes György kispályás labda­rúgókupa mérkőzéssorozata. Ebben az évben 13 együttes ve­télkedett. A szeghalmiakon kí­vül Füzesgyarmatról és Csök- mőről is érkeztek gárdák. A végeredmény: 1. Füzesgyarmati Haladás, 2. II. Kerület, 3. Széchenyi Klub. A gólkirályi címet a Füzesgyar­mati Haladás játékosa, Csák Sándor érte el, aki 46 alkalommal volt eredmé­nyes. Különbusz a Kórház utcába Tegnap telefonon kereste szerkesztőségünket Papp László, a Békéscsa­bai Előre FC technikai igazgatója, hogy reagáljon a pénteki számunkban megjelent Bessenyei utcai pálya bezárásával kapcsolatos cikkünkre. A technikai igazgató elmondta, hogy átérezték a jaminai szurkolók nehéz helyzetét, s úgy döntöttek, különbuszt indítanak szombaton 12.00 órától a Bessenyei utcai pálya bejáratától a Kórház utcába, mitöbb, a találkozó befejezése után vissza is szállítják Jaininába az érdeklődőket. Az FC elnöksége a Bessenyei utcai pályával kapcsolatos nyilatkozatoktól elhatá­rolja magát, mivel korrekt megállapodása van a Favorit vezetésével. Míg az átmeneti időszak tart, gondoskodnak a jaminai szurkolók elszállításá­ról a Kórház utcába. Egyben közük, hogy a Bessenyei utcai sporttelep bezárása az Előre FC vezetését nem érinti. Cselgáncs­hírek,-eredmények Krakkóban léptek tata­mira a Békéscsabai Honvéd SE cselgán- csozói a Fehér Csillag nemzetközi viadalon. A verse­nyen több külföldi klub dzsúdó- sa is rajthoz állt, erős mezőny jött össze. A 71 kg-os súlycso­portban igen kemény küzdelemben Hatházi Zsolt az előkelő 3. helyet szerezte meg a 19-es mezőnyben. Pamuki Zsolt a 78 l^g-osok között 5. lett, a jobb helyezés elérésében sajnálatos sérülése akadályozta. 95 kg-ban a harcos, küzdő szellemű Grill László bronzérmes lett. Kunbaján a gyermek B, C körzeti rangsorversenyen a bé­késcsabaiak a következő ered­ményeket érték el. +58 kg (6 induló): 1. Truczán, 2. Gyar­mati. A serdülő országos verse­nyen 15 csapat legjobbjai léptek tatamira. A békéscsabaiak ered­ményei. 47 kg (9): 1. Szörnyű. 50 kg (14): 3. Halmágyi. +75 kg (10): 2. Kelemen. Fesztelen fesztivál- sőt (világcsúcs is Tegnap látványos sportfesztivál keretében avatták fel a Békéscsabai Tanítóképző Főiskola új sportcsarnokát Fotó: Fazekas Ferenc Világcsúcs, világcsúcs... Papp István. A sportkedvelők számára nem ismeretlen a neve, nemrég még a Békéscsabai Előre első osztályú atlétája volt. Mára, egy jó értelemben vett fanatikus sportbarát. Arra vállalkozott, hogy egy óra alatt több, mint 1509-szer fog le­guggolni és felállni (ezt a csúcsot egy angol úr, bizonyos Toni Felix tartotta eddig). Pénteken délelőtt 11 óra 44 perckor kezdett hozzá ‘ kísérletéhez, két számláló és tanú jelenlétében. Képünkön éppen „munka közben”. És a végeredmény? Kapaszkod­janak meg! István 2255-re javítot­ta a guggolás világcsúcsát, azaz több mint 740-nel többet produ­kált, mint „elődje”! Hallgassuk a rekordert: — Egy éve készülök erre a csúcs­ra, de ilyen eredményre magam sem számítottam, nem is voltam igazán jó formában! Az eddigi leg- jobbam 1700 volt, úgy gondoltam, most is körülbelül ennyi sikerül. Ezt szerencsére alaposan túltelje­sítettem! Hogy hogy bírtam? Fél óra eltelte után hirtelen rámtört a fáradtság, szédülni is kezdtem, de egvetlen cél lebegett a szemem előtt: MEG KELL CSINÁLNI! Én sajnos nem lehetek ott a barcelonai olimpián, anyagilag sem tudom támogatni a csapatot. Én így tisz- telgek olimpikonjaink előtt, nekik ajánlom világrekordomat! A to­vábbiakban mi lesz? Természete­sen újabb Guiness-rekordot aka­rok megdönteni! Legközelebb a felülés világcsúcsa lesz az „ellen­felem”- Sz. Cs. Pénteken egésznapos sport­fesztivál keretében avatták fel a Békéscsabai Tanítóképző Főis­kola sportcsarnokát. A MÁV Nevelőotthon szemrevaló majo- rettjeinek ^műsorával indult a program. Őket a főiskola „kine­vezett” manökenjei követték: a BÉKÖT, a Skála Divatsarok és a Türkiz butik termékeit mutatták be. A lépések még „nem az iga­ziak”, de a szép és őszinte (bár kissé zavart) mosolyt akár a leg­nevesebb manökenek is megiri­gyelhetnék. A férfiszemek továbbra sem pihenhettek, hiszen a Széchenyi István Kereskedelmi Szakkö­zépiskola dzsesz-balett csoport­ja lépett a szép számú publikum elé. S hogy a hangulat egy pilla­natig se hagyjon alább, egy vér­pezsdítő rock andr roll követke­zett a sorban, melyet szintén „kerisek”, csak épp a társastán­cosok adtak elő. Utánuk következett a nap egyik fő atrakciója: öt főiskola öt csapata versengett egymás­sal, sor- és váltóverseny kereté­ben! Óriási volt a lelkesedés, nagy volt a győzni akarás. A versenyt Medovarszki János főiskolai docens vezette, a fela­datokat is ő állította össze. A főiskolások ismét „gyerekek” voltak, éppen olyanok, mint amilyeneket tanítani fognak a jövőben. Kiabáltak, szurkoltak, nevettek, búslakodtak, tévesz­tettek, estek-buktak, megsértőd­tek, éljeneztek... A küzdelem végig szoros volt, a győztes ja­vára mindössze egyetlen pont döntött. S ki győzött? A szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főis­kola csapata. A második hely a hazaiaknak jutott. Tizenhárom óra után néhány perccel dr. Szövényi Zsolt, mi­nisztériumi főtanácsos ünnepé­lyesen átadta az új sportcsarno­kot. Beszédében köszönetét mondott mindazoknak, akik ' részt vettek a főiskola és sport­csarnok tervezésében, kivitele­zésében. „Nem csupán a tanító­képzőnek, Békéscsabának, a megyének az ünnepe ez a mai, hanem az egész pedagógustár­sadalomnak!” — hallhattuk a folytatásban. A tanítók, a tanító- képzés további feladatairól, fe­lelősségéről beszélt a főtaná­csos, majd sok sikert kívánva, átadta a szót dr. Simon Imrének, a Békés megyei önkormányzat elnökének, aki dr. Földesi Bélát, a főiskola volt főigazgatóját tün­tette ki „Békés megyéért” díjjal, majd az önkormányzat határo­zata értelmében Békés megye zászlaját adományozta a tanító­képző főiskolának. Az ünnepséget ismét feszte­lenjókedv és vidámság követte, a Békéscsabai Előre Torna Club tisztelte meg összeállításával a publikumot. Az olimpiai ván­dorgyűléskor már egyszer megcsodált műsort ma is óriási lelkesedéssel fogadta az érdek­lődő közönség. A pici tomászlá- nyok között felismerhettük Ónodi Henriettát, megyénk leg­sikeresebb sportolóját is. A nagy tapsot kiváltó programot az ön- kormányzati futballmérkőzést, a városi és a megyei vezetők meccse követte. A város csapata bizonyult jobbnak, 4—-3 arány­ban. Következett az oly sokak által várt nosztalgia-rangadó: a Békéscsabai Előre Old Boys és az UTE csapatai között. A volt válogatottakkal felálló fővárosi lila—fehér gárda sajnos simán megverte egykori kedvencein­ket. A mérkőzés 4—1-gyel ért véget. Szigeti Csaba A város legyőzte a megyét Amikor a békéscsabai és a megyei képviselők rö­vidnadrágban kifutottak — és nem kivonultak —, a tanítóképző tornacsarnokának parkettjére, hogy fut­ballban mérkőzzenek meg egymással, szurkolótár­sam felsóhajtott: „Most látszik igazán, mennyire lega- tyásodott a megye is, meg a város is.” Persze ezért a beszólásért most senki nem haragu­dott, sőt még az a képtelenség is többször előfordult, hogy MDF-es passzolt SZDSZ-esnek. A megyeiek tak­tikája főképp arra épült, hogy hátul dr. Jeszenszky Géza alelnök hárította a város rázúduló támadásait, aztán Kamut, Medgvesegyháza vagy Mezőberény felé rúgta a bőrgolyót, attól függően, hogy melyik telepü­lés képviselője volt éppen a pályán. A városiak az erőnlétükre építettek, amelynek megszerzéséhez nagyban hozzájárultak a maratoni hosszúságú közgyűlések is. A találkozó bővelkedett az izgalmas jelenetekben. Pap János békéscsabai polgármester orral fejelt kapura, Molnár György MDF-es alpolgármester lab­dát ívelt a bal oldalra, amely úgy szállt, mint egy szabad madár, Fodor József fideszes képviselő pedig olyan gólt rúgott, amilyenért a Bundesligában leg­alább két kiló narancsot adnak. A mérkőzés végeredménye 4—3 lett a békés­csabaiak javára. Lapzártáig ez ellen még senki nem nyú jtott be óvást. (nyemcsok) RÍ'KFS MFIIYFIHIRIAP Közéleti napilap. Főszerkesztő: dr. Árpási Zoltán. Felelős szerkesztő: Niedzielsky Katalin, Seleszt Ferenc. Kiadja a Népújság Kft. Felelős kiadó: Martin Feldenkirchen és dr. Serédi János ügyvezető igazgatók. Szerkesztőség és kiadó: 5600 Békéscsaba, Munkácsy u. 4. Levélcím: 5601 Békéscsaba. Pf. 111. Telefonszámok: központ (66)27-844; főszerkesztő: (66) 21-401; telefax: (66) 21-401; kiadó: (66) 26-395. Telex: 83-312. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és a kézbesí­tőknél. Előfizetési díj egy hónapra 245 forint, egy évre 2940 forint. Készül: a Kner Nyomdában, Békéscsaba, Baross u. 9—21. Vezérigazgató: Balog Miklós. HU ISSN 12151068

Next

/
Thumbnails
Contents