Békés Megyei Hírlap, 1991. október (46. évfolyam, 230-255. szám)
1991-10-22-23 / 248. szám
1956-1991 1991. október 22-23., kedd-szerda Egyedekből eggyé formálódva Beszélgetés Sinkovits Imrével a forradalomról, az erkölcsi tartásról, a tisztaságról, a toleranciáról „Az emberekből hirtelen valami addig soha nem tapasztalt erkölcsi tartás jött ki.” 1956. október 23-án koradélután Sinkovits Imre 28 évesen ott állt az események középpontjában: a Petőfi-szobor talapzatán szavalta a Nemzeti dalt. — Művész úr, hogyan került a helyszínre? — A Rákóczi út és a Nagykörút sarkán álló (azóta lebontott) Nemzeti Színházban volt délelőtt próbánk. Ennek egy óra tájban lett vége, s akkor már a Keleti pályaudvar felől a Rákóczi úton jött a tömeg piros-fehér- zöld zászlókkal. Jellemzően az akkori helyzetre, a színház függetlenített párttitkámőjével kettesben álltunk be a menetbe... Már majdnem a Petőfi szoborhoz értünk, amikor feltűnt Ku- czika Péter, meglobogtatott egy papírt, hogy Piros belügyminiszter beleegyezett a tüntetésbe, s odakiálltott nekem: „Imre! Amíg összegyűlnek, meg a Péter bácsi (Veres Péter) ideér, szavalj nekik valamit! Próbáról jőve nagyon egyszerű ruházatban voltam, fölszaladtam hát a közeli lakásunkba és a feleségem, mint Laborfalvy Róza, felöltöztetett ebbe a képen is látható egyetlen tisztességes világosszürke öltönyömbe és kitűzött nekem egy kokárdát. Batsányi- és Ady-versekkel kezdtem, dehát a tömeg egyre keményebb verseket követelt. A tömegben rejlő erővel, a tömeg egyedekből eggyé formálódó közösségi vágyával életemben akkor találkoztam először ilyen méretekben. így jutottunk el a Nemzeti dalhoz meg a Fölszállott a pávához. Aztán egyszercsak megindult a menet. Szédült voltam, kábult voltam, kicsit olyan, mint amikor ma azt hallom, hogy Szentpétervár. Nem hiszek a fülemnek. Akkor nem tudtam, hogy most élek vagy álomban vagyok? Amikor estefelé a Parlamenthez értünk, ott kiderült, hogy egy 12 fős egyetemista küldöttség másfél órája bement a petíciókkal, a pontokkal, de még nem jöttek ki. Az épület déli, I-es kapujánál összegyűlt tömeg be akarta tömi a kaput. Akkoriban már játszottam egy-két filmszerepet és a tömeg felismert, valahogy megbíztak bennem. Elkezdtem tárgyalni a portással, s amikor többszöri zörgetés, kopogtatás után végre résre nyitotta az ablakot a zárt ajtón, beláttam. Egyenruhás emberek (nyilván ávósok) felsorakozva: géppuskasor, géppisztolysor, hagyományos lőfegyvererek, tűzoltó slaugok. Mögöttük meg három politikai tiszt stukkerrel. Másfél órás küzdelembe került, míg meggyőztem az embereket, hogy be ne törjék a kaput, mert ott bent ez vár ránk. • Később az egyik parlamenti képviselő bevitt az épületbe, bejutottunk egy terembe, ahol az egyetemista küldöttséget fogadták. Percről percre változtak az események és nőtt, erősödött a tömeg követelése, ebből fakadóan egyre eltökéltebb, elszán- tabb lett a hangulat. Egyre-más- ra jöttek az emberek, Déryre emlékszem, Devecserire, Veres Péterre. „Most mi legyen a kinti tömeggel?” — kérdezte rendkívül jámboran valamelyik magyar. író vagy költő, s akkor a párthatalom képviseletében jelen lévő Hidas vagy Mekis azt válaszolta: „ A maguk csürhéje, maguk hozták ide, maguk vigyék el!” Na, életemben egyszer láttam Veres Pétert indulatba jönni: „Mi az, hogy csürhe? Bezzeg amikor a voksuk kell, akkor a derék magyar dolgozó nép!” Az egyik erkélyről még próbáltam szavalni, de kifütyültek, mert nem én kellettem már annak a tömegnek, hanem Nagy Imre. Nagysokára megjött, elhangzott az a bizonyos beszéd. Derékig kihasalva az erkélyen, asztali lámpákkal alulról megvilágítottuk, hogy lássák és elhiggyék, hogy ő az. Aztán jött a hír, hogy a rádiónál lőnek. Ez drámai fordulatot okozott. A politikusok átvonultak az Akadémia utcába. Az egyetemistákat és engem éjjel egykor engedtek ki. — Az első nap után Ön részt vett tevőlegesen az eseményekben? — Beválasztottak a Nemzeti Színház forradalmi bizottságába. Egyik legfőbb gondunk az volt, hogy az idős színészekről gondoskodjunk, élelemet szerezzünk nekik. Elkezdődött a szakmának egyfajta átszervezése, például a Színművészeti Főiskola akkori igazgatójának lemondatása és helyette Gellért Endrét kértük fel. Ezek a dolgok nem mentek simán, zökkenő- mentesen, de mindig arra törekedtem, amire ott, akkor, 23-án délután, hogy csak semmi erőszak, nem kell betömi a kaput, nem kell embereket fojtogatni, nem kell ölni. Ameddig lehetett, az Egyetemi Színpad alagsorában működött egy titkos rádióadó, Árpád Rádiónak hívták. Ladányi Mihály akkor írt verseit ott felolvastam... A folytatást tudjuk. A rádióadót felfedték, a forradalmat leverték. — Utólag visszanézve egyértelműnek tűnik, hogy ez a forradalom nem győzhetett. Száz százalékig biztos volt, hogy jönnek az orosz tankok és eltapossák. Akkor miben reménykedett a társadalom? — A magyar kurázsiban bíztak az emberek, hogy egy kis nép, felemelvén a szavát és áldozván vérét, rádöbbentheti egyfelől a nyugati nagyhatalmakat, másfelől a gyarmatosító Szovjetuniót, hogy itt nincsenek rendben a dolgok. Az emberekből hirtelen valami addig soha nem tapasztalt erkölcsi tartás jött ki. Azt hittük naivan, hogy ez a fajta erkölcsi tartás, ez a tisztaság, ez a korrektség, ez a jószándék, ez az indulattalan- ság, ez a vérszomj-nélküliség meg tudja majd menteni a magyar társadalom spontán felkelését. Verset írt a járásbíró A művet az ügyészség elemezte Liptay László: Kéz a kézben * A Bem-szobortól indult el az ország, októberi őszben tavasz-áradat hömpölyög Pest s Buda utcáin, és táblák nélkül vitte vágyadat. Száznyolc éve a márciusi ifjak lehettek ilyen hősök, szabadok. Eszméikben ti, megújhodottak hozzátok a bátor holnapot. A Bem-szobortól indult el az ország, októberi őszben tavasz-áradat hömpölygőit Pest s Buda utcáin, és táblák nélkül vitte vágyadat. Battonya, 1956. október A gyulai megyei bíróság elnökétől. 1958.El.XV.A.17/13-szám. Bánhegyi István battonyai telekkönyvi előadó ellen inőitott fegyelmi ügyből kifolyóan felügyeleti jogkörömben őr. Inacs Lajos battonnái állami közjegyzőt Írásbeli figyelmeztetésben részesítem, mert Bánhegyi István ellen inditott fegyelmi ügyből, valamint a Békés megyei Ügyészség E.1G.D82/1958# szárai es Bánhegyi István ellen indított ügyből megállapítottam,hO£r dr.lpacs Lajos közjegyző a Bánhegyi István áltál szerkesztett "Szabad Battonya eimü és az ellenforradalom időszaka alatt kiadott újság második számában "Vers töredék" eimü 8 soros es 1956 aktéber 26-i dátuma verset irta. A vers tartalma lényegében az, hogy az ellenforradalmi harcok következtében sok seoec kapott a nemzet, e harcokban azonban a tiszta lelkek hasis ege nyilvánult meg és a harcok elülte után uí eszmékért harcolnak a fiatalok# A versnek eszmei tartalma, hangja, politikai s-_inezete ne’/yí- tasar az ellenforradalom ideológiáját képviseli. Állami közjegyzőnek ilye:.:, verse az ellenforraöa?mi időszak*-»n megjelentetve súlyos megítélés alá esik. Figyelemmel azonban arra, hogy dr.lpacs Lajos nem azért adta at a verset Bánhegyi Istvánnak, hogy az az újságban közzététe- se, a közzétételről nem is tudott, csak utólag szerzett arról tudomást, továbbá figyelembevéve azt, hogy a vers Írása elv ícooen történt, amikor az októberi ellenforradalom keltette eszmei zűrzavarban a kellő én helyes politikai tájékozód r- és tiszxanl. tas nem volt könnyén lehetséges és éppen" ezért u-rv te— kim; he to a vers Írója, mint aki ezen eszmei zűrzavarban a'tis;:- tanlatas hiánya miatt ütötte meg a versből kir.endClő ha:./okát. ar..ipacs Lajost megtevedettnek kell tekinteni. Ezért vele szemben a fegyelmi eljárás lefolytatás t - amelvet a határidő lejárta folytan a törvény egyébként is kizár - nem tartottam szükségesnek,^3 elegendőnek láttam a felügyeleti jogKorben való meginteset, mert ettől az intézkedéstől is a helyes politikai allasfoglalasra, a népi-demokráciánkhoz való hűségre való neveleset elérhetőnek látom. Gyula, 1958, julius hó 16. napján MJl /: dr. Fodor György ;/ a megyei bíróság elnöke. Liptay László költeménye első alkalommal a Szabad Battonya című lapban jelent meg 1956. november 1 -jén. A géppapír nagyságú négyoldalas helyi újság a legkezdetlegesebb stencileljárással készült, s mindösz- sze 2 vagy 3 száma látott napvilágot. A lap fejlécén — a kétszavas újságcím közé ékelődve — a Kossuth-címer látható. A cím alatt a címer két oldalán apróbb betűkkel a következők olvashatók: Battonya és Környéke, 1. szám, illetve: Dolgozók Lapja, 1956. november 1. (Sajnos a rendelkezésünkre álló példány alig olvasható, jó minőségű fényképfelvétel nem készíthető róla.) Az első szám negyedik oldala teljesen üres, így az impresszum a harmadikon található: „A Szabad Battonya Battonya dolgozó és forradalmi népének újságja. Szerkeszti a szerkesztőbizottság. Megjelenik a szükséghez mérten hetenként egyszer vagy kétszer. Felelős kiadó: Sutya Iván. Felelős szerkesztő: Bánhegyi István. Szerkesztőség: Battonya, Kultúrotthon.” A közelgő évforduló alkalmából felkerestem Sutya Ivánt, a helyi áfész nyugdíjas boltvezetőjét. — Nekem ez az újság az állásomba került — mondja. — Én voltam ugyanis ’56-ban a kultúrotthon igazgatója. 1957- ben néhány napig benn tartottak a rendőrségen. Bántani ugyan nem bántottak, de a kultúrtól mennem kellett. Szegény Bánhegyi Pista bácsit, a felelős.szer- kesztőt viszont alaposan meghurcolták. A „jeles ünnepiek” előtt őt mindig „kivonták a forgalomból”, később évekig „csak” jelentkeznie kellett... A vers szerzője, dr. Liptay László, a Battonyai Járásbíróság akkori elnöke. A ’60-as években elkerült Battonyáról, nem tudom él-e, hal-e? Talán dr. Ipacs Lajosnál kellene, felőle érdeklődni. Megfogadom Sutya Iván tanácsát, otthonában keresem a nyugalmazott állami közjegyzőt. — Liptay Lacinál kiválóbb jogászt nem ismertem, piedig hosszú szolgálatom alatt találkoztam jó néhánnyal — kezdi visszaemlékezését dr. Ipacs Lajos. — Úgy tudom, egy időben o — Az Ön személyes sorsa hogyan alakult? ,,’56-os múltjáért” mit kapott? — 1957 tavaszáig békén hagytak, hiszen vér, erőszak nem tapadt a kezemhez, ez köztudott volt. Amikor a hatalom megerősödött, akkor elindult egy lelki presszió, hogy vonjam vissza mindazt, amit tettem. Lássam be, hogy megtévedt fiatalember vagyok, tehát tálcán kínálták a megúszás lehetőségét. Ott voltunk két kisgyerekkel, megélhetési gondok között, dehát az embernek egy becsülete van. Nem sikerült megtömi, ezért anyagilag és erkölcsileg sújtottak. Színészként csak pár mondatokat játszhattam. Két évig gyerekjátékokat csináltam műanyagból, hogy meg tudjunk élni. Újabb retorzióként az angyalföldi József Attila Színházhoz helyeztek éhbémek sem megfelelő minimális bérrel. Milyen érdekes, azzal büntetett a munkás-paraszt hatalom, hogy a munkáskerületbe küldött el színésznek. — Lát-e valami összefüggést 1956 és a mostani rendszerváltás között? Van-e valami búvópatakszerű kapcsolat a két esemény között? — Természetesen, sokkal erősebb, mint búvópatak, jóllehet, hosszú ideig ,,'búvtunk”. Az az érzésem, hogy ha valaha, akkor aztán most valóban megmutathatjuk, a mi eszközeink nem olyanok, mint az övéik voltak. Én minden bosszútól óva intem a magyar társadalmat. Gondoljunk csak a kuruc-labanc időkre és általában a történelmünkre. Amikor ilyesmi kezdődött el, mindig elveszítettük a látszólag kivívott győzelmet. Egy olyan demokratikus Magyarország alapjainak a lefektetése, amilyenre mindannyian vágyunk, nem megy egyik napról a másikra. Tudom, hogy az a legnehezebb, amit én magamtól is, a családomtól is, honfitársaimtól is kérek, mert lemondással, áldozatokkal jár, de türelem nélkül, tolerancia nélkül nem megy. — Köszönjük a beszélgetést, Művész Úr! $. Á. az egyetemen is tanított. Batto- nyára úgy került, hogy szeretett volna a Szegeden élő édesanyja közelében lenni. Marcaliból pályázott ide, s végül itt ragadt több mint tíz évig. 1953-ban már ő volt a bíróság elnöke, s a forradalom alatt megírta a Kéz a kézben című versét. Mi több: meg is jelentette! Különösebb bántódá- sa nem esett emiatt, de csak azért nem, mert itt, Battonyán szükség volt minden jogászra, s ide senki se jött szívesen. Ugye ítélkezni meg kellett, a hatalomnak ez volt a legfontosabb. Liptay Lászlóra ráosztották a dombegyházi ’56-osok ügyét. Az én irodám szomszédos volt a nagy tárgyalóteremmel. Majdnem mindent hallottam. Demokratikus államrend elleni szervezkedés volt a vád, az ilyen ügyekben akkoriban gyakran születtek halálos ítéletek is. Liptay Laci a legsúlyosabb esetben adott 4 év börtönt, a többiek megúszták kisebb-nagyobb büntetésekkel, de az első amnesztiával kiszabadultak valamennyien. Megköszönöm dr. Ipacs Lajos tájékoztatását, már búcsúz- ■ kódunk, amikor megjegyzi: — Ha kíváncsi rá megmutatom, milyen büntetést kapott a versért Liptay László. Tudniillik nekem is megjelent egy nyolcsorosom a Szabad Battonya következő számában. „Műveinket” a bíróság teljesen azonos értékűnek minősítette: mindketten írásbeli figyelmeztetésben részesültünk. Ménesi György
