Békés Megyei Hírlap, 1991. október (46. évfolyam, 230-255. szám)

1991-10-21 / 247. szám

1991. október 21., hétfő Egy kis tomászlány nagy fellépése A nagypálya varázsa Márpedig öreg Balogh Ildikó megpályázza Barcalonát Hat-hét órát tölt Balogh Ildikó a tornacsarnokban naponta Fotó: Kovács Erzsébet Az idei indiana- polisi tornász- világbajnokság­nak az ezüst­érmes Ónodi Henrietta mel­lett még egy békéscsabai részt­vevője volt, a a magyar csapat legfiatalabb versenyzője a mindössze 14 éves Balogh Ildi­kó személyében. A szőke hajú kislány 7 éves korában Pet- rovszki Pál edző keze alatt is­merkedett meg a sportág alap­jaival. Az elmúlt év végéig Kal­már Zsuzsa és Hajdú László edzők készítették föl a verse­nyekre. Január eleje óta az Unyatyinszki házaspár irányí­tása mellett készül a nagy fel­adatokra. A világbajnokságon a magyar válogatott első em­bereként mutatkozott be, s nem okozott csalódást. Pont­számai 9,25-től 9,612-ig inga­doztak, ami a szakemberek megítélése szerint is kiegyen­súlyozottságra vall, mitöbb biztató lehet a jövőt illetően. A Békéscsabai 2. Számú Ál­talános Iskola nyolcadikos tanu­lójával, a magyar válogatott tor­násznőjével a vb-ről és terveiről beszélgettünk. Titokban reménykedtem —Még nem nagyon ismernek az olvasók, kérlek, röviden mu­tatkozz he! — Békéscsabán születtem 1977-ben, most novemberben leszek 14 éves. A családom Kamuton élt hosszú ideig, jelen­leg a megyeszékhelyen lakunk. Korábban az Előre Spartacus if­júsági csapatával magyar bajno­ki címet szereztem, egyéniben nem volt kiemelkedő sikerem. Az idén kerültem a felnőtt válo­gatott keretbe. — Mikor tudtad meg, hogy utazol az Egyesült Államokba a szeptemberi világbajnokságra? — Az edzőtáborban az utolsó napokban dőlt el, hogy kik utaz­nak a vb-re. Maráczi Ernőné, a válogatott vezető edzője azt is közölte velem, hogy indulok a nagy versenyen, mégpedig a vá­logatott első embereként. Né­hány hónappal a vb előtt, a bar­celonai előolimpián csak tarta­lék voltam, de titokban remény­kedtem abban, hogy csapattag leszek. Gyönyörű település a ka­talán főváros, jövőre szeretnék újra oda utazni az olimpiára. Közelről láthattam Boginszkaját —Milyen volt a világbajnok­ság hangulata? Nem izgultál a versenyen? —Á hangulat csodálatos volt a hatalmas csarnokban, kivált­képpen amikor a közönség biz­tatta a hazaiakat. Számomra nagy élményt jelentett, hogy közelről láthattam a világnagyságokat: Boginszka­ját, Millert, Bontást és a többie­ket. Kicsit izgultam, de amikor szólítottak, már csak a szerre fi­gyeltem. Sikerült minden gya­korlatot becsületesen megcsi­nálnom. Azt mondták az edzők, ha nem a csapat első versenyző­je vagyok, s már jobban ismer­nének a pontozók, egy-két sze­ren magasabb pontszámot is kaphattam volna. — Van-e példaképed? — Példaképem klubtársnőm, a magyar női toma kiemelkedő egyénisége, Ónodi Heni. Szeret­nék egyszer u úgy tornászni, mint ő. „Négyszeres tornásznak tartom" — Milyen terveid vannak? Hogyan telnek a napjaid? — A vb után két hét szünet következett, de most már újra naponta hat-hét órát edzek. Reg­gel fél héttől fél tízig, délután fél háromtól fél hatig, hatig gyako­rolok. Most a novemberi mes­terfokú bajnokságra készülök. Jövőre szeretnék tagja lenni az olimpiára utazó válogatottnak. A feladat adott, remélem meg tudok birkózni vele. Úgy terve­zem. hogy az 1996-os olimpián is indulhatok még. hiszen csak tizenkilenc éves leszek akkor, ezért legalább további öt eszten­deig űzöm még a sportágamat — mondja befejezésül Bdikó. Megkérdeztük a kis tomász­lány egyik edzőjét, Unyatyinsz- kiné Karakas Júlia mesteredzőt is, hogyan látja tanítványa fejlő­dését, mit remél tőle a követke­ző években? — Nagy dolognak tartom, hogy Ildi gyorsan elsajátította a kötelező gyakorlatokat. Mi azt szeretnénk, ha fejlődése töretlen lenne a barcelonai olimpiáig. Szeretnénk, ha néhány új elemet megtanulna valamennyi szeren. Képességei alapján, szorgalmas gyakorlással a csapaton belül közel kerülhet Ónodi Henihez. Most a vb-n az ötödik helyen végzett a magyar válogatotton belül, de mivel elsőként szólítot­ták, egy-két tizeddel kevesebb pontot kapott a reálisnál. A ge­rendán, kedvenc szerén jó, anyagerős gyakorlatokat mutat­hat be, de a többi szeren is sokat fejlődhet még. Egyébként négy­szeres tornásznak tartom, ami fontos egy csapatversenyben — fejezi be az edzőnő. A békéscsabai tomasportot az utóbbi időben, elsősorban Ónodi Henrietta sikerei alapján ismerték hazánkban és az or­szághatárokon túl. Most Balogh Ildikó gyors színrelépésével ismét bizonyította a világhírű csabai tomászműhely, hogy értő kezekben van a sportág jövője megyénkben. Ezért érdemelnek az itt dolgozók még több támo­gatást a jövőben. Már nincs egy esztendő az olimpiáig, amelyen csak a feltételek megléte esetén tudnak eredményesen szerepel­ni a válogatott csabai tagjai: Ónodi Henrietta és Balogh Ildi­kó. Verasztó Lajos focista nem létezik ^ A labdarúgó NB-s és megyei bajnokságok csapataiból ki- öregedett vagy valamilyen más ^ okból visszavonult játékosok, 'O illetve az üzemek, vállalatok, szövetkezetek abszolút amatőr labdarúgói számára többnyire a tömegsport szinten jól bevált és népszerű városi kispá­lyás labdarúgó-bajnokságok nyújtanak to­vábbi lehetőséget a megszeretett sportág üzéséhez, a játékszer bűvöléséhez. Gyulán hasonló céllal rendeznek városi, de nagypá­lyás bajnokságot. Mégpedig 1948 óta szervezett keretek kö­zött, amely alapfokú bajnokság, s jelenleg a gyulai városi polgármesteri hivatal kulturá­lis osztálya labdarúgó-szövetsége irányítja, illetve működteti. Dzsessz-zongorista szervező A versenybizottság elnöke Pálfy Árpád, aki egyébként magánalapon dzsessz-zongora tanszéken tanít, vagyis billen­tyűs hagnszereken oktat. Töb­bek között érdemes megjegyez­ni róla azt is, hogy ő a békéscsa­bai zeneiskola alapítója. 1960 óta dolgozik a sport területén mint társadalmi aktíva. — Hogyan kerül a csizma az asztalra, azaz a zeneoktatóból miként lett szinte mindenes sportmunkás? — Gyermekkorom óta a zene mellett a labdarúgás töltötte ki mindmáig az életemet. Jóma­gam 15 évig futballoztam ala­csonyabb osztályban, azután még tíz esztendeig ugyanebben a városi nagypályás bajnokság­ban. Az évek folyamán szívesen vállaltam el különféle megbíza­tásokat, most éppen Kneifet Fe­renc és Kurta János bizottsági tagokkal látjuk el a sokrétű fela­datot. Hetven perc öt cserével — A fürdőváros nagypályás küzdelemsorozata egyedülál­ló-e hazánkban és milyen ver­senyszabályok érvényesek, mi­lyen rendszerben zajlik? — Én nem tudok arról, hogy az országban máshol is volna ehhez hasonló, ilyen szintű és rendszerű, tömegsport szinten több évig folyamatosan létező nagypályás bajnokság — jelenti ki határozottan Pálfy Árpád. — Évenként általában 12 csapat vesz részt a küzdelmekben, s a többi NB-s bajnoksághoz ha­sonlóan itt is őszi-tavaszi sze­zonjelleggel zajlanak a fordu­lók, igaz, csak kétszer 35 perces játékidővel. De ugyanúgy minő­sített játékvezetők dirigálnak a mérkőzéseken és a mindenkori játékszabályok érvényesek. He­tenként bonyolítjuk le a forduló­kat három pályán. A 70 perc során minden csapat 16 játékost küldhet pályára, természetesen érvényes sportorvosi igazolás­sal. A sok csere megengedésé­vel is a játéklehetőséget kíván­juk bővíteni. 17 éven felüliek játszhatnak, felső korhatár nincs. És még egy dolog: bár az eddigiek során helyi csapatok neveztek be, de a jövő szezontól bárhonnan, bármilyen együttes jelentkezését szívesen várjuk, amelyek tudomásul veszik és elfogadják a versenykiírásun­kat. Érdekes átigazolások —Hol tart most a bajnokság, milyen egyéb érdekességről tud­na beszélni? Gondolok itt pél­dául az igazolásokra... — Augusztus 26-án kezdő­dött a bajnokság, s immár hét fordulón vannak túl a csapatok. Főként üzemek, vállalatok, kft.-k együttesei vesznek részt, akik között sportszerűségi ver­senyt is kiírtunk. Az első helye­zett díjazásban részesül. Csak­úgy mint az első három dobo­gós, amely gárdák sportszervá­sárlási utalványt kapnak a ván­dorserleg és az érmek mellé. Nem akarom különösképpen hangsúlyozni, hogy mennyire népszerű ez a bajnoki sorozat, de néhány nevet szívesen ki­emelnék az itt játszók közül. így például a békéscsabaiak egykori karmesterét, a jelenlegi vezető edzőt, Pásztor Józsefet vagy a több mint háromszáz NB I-es mérkőzést játszó Király vári Ká­rolyt, a jelenlegi klubelnököt, Szűcs Mihályt, a Romániából érkezett, jelenleg békéscsabai pályaedzőt, Domide Flaviust, a volt első osztályú játékost, Fo­dor Sándort, vagy a gyulaiaktól Dávidot, Gulyást, Cserhátit, Szilágyit, Orbánt és az egykori szegedit, dr. Gyimesit. Ok vala­mennyien színt visznek a játék­ba és még mindig öröm nézni, amit ezek a fiúk produkálnak a pályán. Egy-egy játékos átiga­zolási díjaként az utóbbi időben futballabda vagy focicsuka, és olykor-olykor még mezgamitú- rais szóba kerül... (gyurkó) Sportoktatói tanfolyamok A Békés Megyei Sportszö­vetségek Erdekszövetségi Egyesülete az 1991—92-es tanévben számtalan sporttan- folyamot szervez önköltséges alapon. Ízelítő ezekből: karate versenybírói, úszóoktatói, aerobic oktatói tanfolyam, va­lamint 21 sportágban szakmá­sított sportoktatói tanfolyam. Természetesen kellő igény esetén más oktatói, játékveze­tői és versenybírói tanfolya­mot is szerveznek. A tanfolyam 90 órás elméle­ti és a sportágtól függően 40— 80 órás szakmai (gyakorlati tábor) képzésből áll. Azok je­lentkezését várja az érdekszö­vetségi egyesület, akik a kö­zépiskola negyedik évfolya­mát elvégezték, vagy szak­munkás-bizonyítvánnyal, il­letve szakiskolai bizonyítván­nyal és megfelelő sportszak­mai gyakorlattal rendelkez­nek. Ákik sikeres vizsgát tesz­nek, szakmásított sportoktatói bizonyítványt kapnak, ame­lyek edzői, oktatói és sporttan­folyamokon gyakorlatvezetői munkakör betöltésére jogosí­tanak. A jelentkezési lapokat október 25-éig kell eljuttatni a Békéscsaba, Peter Jilemnicky u.3. szám alá (innen is igényel­hetők). Barcelona kínálata: 1754 érem A barcelonai olimpiai játékok szerve­zőbizottságától kapott tájékoztatás sze­rint az AFP hírügynökség arról számolt be, hogy a jövő évi ötkarikás versenyeken 1754 érmet osztanak ki, 570—570 ara­nyat és ezüstöt, továbbá 614 bronzérmet. Mivel a XXV. nyári olimpia műsorán sze­replő számokban 257 bajnokavatás lesz, egyértelmű, hogy olyanfajta összegzésről van szó, amelyben a csapatversenyeket nem egy-egy arannyal, ezüsttel és bronz­zal számolják, hanem annyi éremmel, amennyit a csapatok tagjai majd átvesz­nek. Mint a korábbi olimpiákon, Barceloná­ban is az atléták viszik el a legtöbb érmet, a 39 egyéni és 4 váltószámban 55—55 ara­nyat, ezüstöt és bronzot. Nagy „termés” lesz a hagyományokhoz híven az úszásban és az evezésben is. Az AFP hírügynökség jelentéséből az is kiderül, hogy a győztese­ket minden esetben a NOB elnöke vagy annak megbízottja — többnyire a végre­hajtó bizottság egy tagja — köszönti majd, s adja át az aranyérmet A ceremó­niákra hivatalosak az érintett nemzetközi sportszövetségek elnökei vagy azok képvi­selői.

Next

/
Thumbnails
Contents