Békés Megyei Hírlap, 1991. október (46. évfolyam, 230-255. szám)

1991-10-21 / 247. szám

VALLOMÁSOK

1991. október 21., hétfő

M "%égi, eltitkolt félelmeim öltenek testet itt eb- hen a szobában, ahol beszélgetünk. Elbi- -*-^zonytalanít maga a környezet is, fülledt, brokáttal terhes budoárba képzelném magam, s

ehelyett csövázas fotelben ülök, mindenütt fém és üveg, a szigorú racionalitás bútorba öntött megtestesítői. Fázom. Pedig az ablakon kicsit bágyadtan ugyan, de besüt az őszi napsugár, éles és tiszta fénypászmát rajzolva a szőnyegre. A fényben azonban nem lebegnek, táncolnak porszemek, amint azt várnám, egy mütő sem lehetne ennél a nappalinál sterilebb. Tudatalattimba szorított félelmeim azonban egyre testesebbé válnak, mellkasomra telepszenek, kelnék fel, hogy járjak egyet, de zavarom nagyobb, semhogy próbálnám leplezni. Pedig megvan itt minden. Franciásan finom parfüm illata, gőzölgő kávé, egy pohár édes Martini csilingelő jégkockákkal, kacéran villanó, szép fényű harisnyába bújtatott láb, és vallomás minden mennyiségben, őszintén és szemérmesen, kihívóan és el- gondolkoztatóan. Csakhát egyre inkább az az érzésem, hogy a vallomás nem nekem szól, mikrofon, toll, írógép vagyok csupán, eszköz, tárgy, s pont oly átlátszó és jellegtelen, mint az üveglapos asztal. A vallomást egymásnak mondják életről, szerelemről, hűségről. S eltitkolt félelmeim, a férfi félelmei kajánul rám vigyoronak — te itt felesleges vagy, haver.

ERIKA. (Ő négyük közül a legidősebb, de még innen a negyvenen. Elvált, van egy fia, üzletasszony.)

— Gondolja végig, csak gondolja végig. Es most ne beszéljünk az eltékozolt évekről, a cse- lédeskedésről, amit minden férfi elvár, akár bevallja, akár nem. Most csak beszéljünk a szexuális életről, meg a következményeiről. Arról, hogyha nem akar a nő teherbe esni, akkor például szedheti a hormonális tartalmú fogamzásgátló szereket, napról napra, éveken át. Az orvosok ugyan nyugtatnak, hogy ezek nem károsítják a szervezetet, de valójában senki sem tudja, hiszen ezek olyan új dolgok, hogy egyszerűen nem volt elég idő arra, hogy kiderüljön, szóval senki nem tudja, hogy ezek a tabletták milyen hatással vannak a hormonháztartásra. Hogy egy méhbevaló — ahogy Czei- zel nagyon szellemesen elnevezte — milyen károkat tud okozni, arról ne is beszéljünk. Ciszta, daganat, fertőzés. Egy idegen valami a hasamban, mintha magának azért helyeznének fel egy ilyet, hogy köny- nyebb legyen az emésztése, képzelje el! Az óvszert pedig természetellenesnek tartom. S akkor mi marad? Ha terhes leszek, az én felelősségem, hogy világra hozom-e, s az én fájdalmam, hogyha abortálok. S mi- végre ! Egy kétes értékű, intenzitású és az esetek többségében kielégülést nem is okozó aktus miatt. Miközben tele vagyok szorongással, bűntudattal, félelemmel, gátlással, görccsel. De ha mindezzel leszámol az ember, s megérti, hogy teljes, harmonikus szexuális kapcsolatot csak egy másik nővel lehet átélni, akkor a szorongás eltűnik egy pillanat alatt, nem kell azzal törődnöm, hogy mosdott-e a másik, nem szedek-e össze valami fertőzést, bevettem-e a gyógyszert, ha nem, mikor van a középidőm. Semmi mással nem kell törődnöm, csak azzal, hogy szerelmeskedek. Minden felelősség nélkül valóban az ösztönök szintjén, a vegytiszta gyönyörben. Erről fogalmuk sincs a férfiaknak.

ÁGI. (A legfiatalabb, egyedül él, tanárnő.)

— Azt hiszem, mégsem ez a lényeg. Ez is fontos persze, nagyon fontos, hiszen egész másként érzem magam másnap utána. Nem vagyok türelmetlen, ideges jobban oda tudok figyelni a munkámra is. De végül is ezt egy férfitől is megkaphatja az ember. Azt a fajta megértést,

empátiát, gyengédséget, de ezek nem is jó szavak... inkább azt mondanám, hogy azonosulás. Igen ez jó szó, ezt az azonosulást csak egy olyan nőtől lehet megkapni, aki szerelmes belém és én is őbelé. Feloldódom, elfogadom a másikat, úgy, ahogy van, nem akarok uralkodni, nem akarok tetszelegni, nem akarok irányítani, semmit sem akarok, csak létezni. Egyként létezni a másikkal. S ez nemcsak a szexualitásra vonatkozik. Egy ilyen leszbikus kapcsolatban, főleg ha azt nem terheli meg valamelyik partner részéről egy hamis férfiszerep, akkor olyanfajta biztonságérzetre tehetünk szert, ami egy normál, örökké vetélkedő férfi-nő kapcsolatban elképzelhetetlen. Szerintem minden nőben ott rejlik a saját neme iránti vonzódás, csak elfojtjuk vagy éppen csacska, pletykás barátnősködésben merül ki az egész.

KATI. (Éppen túl a harmincon, két gyereke van és férje, akivel jelenleg is házasságban él.)

— Fogalmam sincs, hogy a férjem sejt-e valamit. Mind a három barátnőmet ismeri, de persze csak mint barátnőket, s nem mint szeretőket. Én nem akarom ezt a házasságot felrúgni, elsősorban a gyerekek miatt, nagyon szeretem őket, de tulajdonképpen a férjemet is szeretem. Egy árva szót sem szólhatok rá, jól élünk, kiegyensúlyozottan. Kezdetben bizonyos feszültséget okozott itt négyünk között, hogy én vele is élek nemi életet. Erika és Gabi is úgy érezték, hogy ezzel valamiképpen megcsalom őket, felrúgok egy véd- és dacszövetséget, vagy ami rosszabb, homályos és szinte perverz motívumot csempészek ebbe a kapcsolatba. Én azonban úgy gondolom, hogy a két énem különválasztható, s egyáltalán nem jelent számomra tudathasadást, hogy családanya és feleség vagyok, közben pedig olyan szerelmes Gabika, ahogy csak egy naiv tinédzser lehet. Az a tapasztalatom, hogy az emberek nagy része képes lenne valami hasonló kettősségre, ha lenne elég mersze vagy lehetősége, hogy ezt a kettősséget valóban megélje.

GABI. (Hasonló korú, mint Kati, elvált, gyereke nincs, jelenleg munkanélküli.)

— Teljesen véletlenül ismerkedtem meg Katival, Pesten egy tanfolyamon egy szobába kerültünk. Na most ilyen helyzetben két nő nem nagyon szemérmes- kedik egymás előtt, vetkőztünk,

öltöztünk, úgy jóba is lettünk, együtt mentünk mindenhová, a városba vásárolni, este vacsorázni. Egyik este vacsora közben mintha véletlen lenne, Kati a combomra tette a kezét, fent pedig megkért, hogy mossam meg a hátát, aztán felajánlotta, hogy ő is megmossa az enyémet. Közben többször hozzáért a mellemhez. Aztán azt mondta, segít megtörölközni, és akkor...

Egy pillanatig sem volt lelkiis- meretfurdalásom. Olyan szép, tiszta volt az egész, olyan ártatlan. Aztán elutaztunk, és en egy hét múlva felhívtam telefonon, szabályos randevút kértem tőle, s bevallottam neki, hogy szeretem. Bennem különben korábban óriási gátlások voltak, úgy éreztem, ha olvastam vagy hallottam egy leszbikus kapcsolatról, hogy az valami undorító, természetellenes. Ha egy társaságban videón ilyen dolog ment, egyszerűen kimentem a konyhába szendvicset csinálni. Aztánjött Kati, és kész.

ERIKA. (Nagyon enyhén molett, haja gesztenyebama, félhosszú,nagyon ápolt, divatosan öltözött.)

— Nézze, az üzletemben nagyon sok nő megfordul. Ny úzot- tak, rosszul öltözöttek, idegesek, fáradtak, a szemük karikás, el vannak hízva, tönkre vannak menve. Miért, miért muszáj ennek így lennie? A család, a férj, a gyerek, a szülő, a beteg testvér, a munkahely, s csak aztán legvégüljön önmaguk. De már annyira a végén, hogy szinte nincs is. Miért? A szokások, a hagyományok, a fajfenntartás szent ösztöne? Rengeteg könyvet elolvasok, érdekel a dolog. Vannak olyan élőlények, amelyek képesek szűznemzéssel szaporodni. Elvileg, hangsúlyozom elvileg az ember is képes. Egyáltalán nem szentírás a kétivarúság. Igenis lehetne egy ilyen világot

megteremteni, amelyben a férfiakra nincsen szükség. Nincsen szükség az önzésükre, a fegyveres handabandázásukra, a borostájukra, semmire, ami úgynevezett macho.

ÁGI. (Ő a legszebb, karcsú, könnyed, légies jelenség, való- színűtlenül tökéletes vonásokkal, dús vörösesbarna hajjal.)

— Ez a mi négyesünk persze különleges a maga módján. Önálló életet élünk, valahogy mégis egy család vagyunk. Segítünk mindenben, a gyereknevelésben éppúgy, mint a felmerülő anyagi problémákban, és hát bármennyire megvannak is a párok, mind a négyen nemi kapcsolatban állunk egymással. De soha nincs csoportszex, ezt az egészet teljesen intim dolognak tartjuk, ami kizárólag két ember ügye, nem is tudnám elképzelni, hogy mások előtt szeretkezzek, mégha olyan valaki is az illető, hogy amúgy viszonyom van vele is. Szóval vagyunk négyen, de senki több. S ebben mindenki nagyon szigorú. Ne gondolja, hogy önzésből. Ez egy társadalmilag nem tolerált kapcsolat, ha nem korlátozódna négyünkre, hamar kitudódna, és annak kiszámíthatatlanok lennének a következményei. Ez kisváros, nem Budapest, ahol el lehet tűnni, fel lehet szívódni. Itt mindenki ismer mindenkit, nekem például biztosan lehetetlenné válna a helyzetem az iskolában. S aki leszbikus, annak nem kell még feltétlenül lefeküdnie fűvel-fával, mi is állandó, tartós kapcsolatra vágyunk, s nem elsősorban szexualitásra, hanem szerelemre, egy nő szerelmére.

KATI. (Az átlagnál magasabb, haja fekete, szeme nagy és tengerzöld, hosszú formás lábai vannak. Nem igazán szép, inkább érdekes nő.)

— Azt hiszem, abból, amit itt elmondtunk, felületesen fog megítélni bennünket. Pedig éppen azért vállalkoztunk erre a nem teljesen veszélytelen beszélgetésre, hogy valahogy ösz- szefoglaljuk — a magunk számára is—a lényeget. Hogy mi a lényeg? Nem az, ami látszik. Mert látszatra nagyon banális dolog ez. Érzelmek, szerelem, fogom a kezét, hozok valami ajándékot, ebédidőben gyorsan felszaladunk, ettől ez még ugyanolyan lehetne, mint sok millió kisebb-nagyobb szerelem a világon. Mindegy, hogy milyen nemű partnerek között. De mondom, ez csak a látszat. Négyen vagyunk, s ugyan négy ember nem elég még egy szociológiai mintavételhez, de azért már kiscsoport, és csoporttudata van. Szóval lehet általánosítani. S a lényeg valahol ott van, hogy nem találjuk, illetve találtuk helyünket egy olyan társadalomban, amely szerintünk nem normális módon, azt kell hogy mondjam, nem ésszerű módon van berendezve. Az elveink, az elképzelt életünk, s itt most végképp ne gondoljon szexualitásra, nem egyeznek azzal a világgal, ami körülvesz bennünket. Ki kellett, hogy bújjunk ebből a szorításból. Érti? Kiszálltunk, még ha nem is úgy tűnik. Lehet, talán többünkben volt valami alapvető viszolygás a leszbikus kapcsolattól, de ezen már túl vagyunk. Hiszen az életben is belekényszerülünk, hogy gyakorta férfiként viselkedjünk, hiszen csak így jutunk valamire. Lehet, ez elől menekülünk egy másik nőhöz.

GABI. (Skandináv típus, rövidre nyírt szőke haj, izmos, napbarnított lábak, s markánsabb vonások. Ha megerőltetem magam, róla talán el tudnám képzelni...)

— Ismertem egy férfit. Pontosabban fiatal fiút, amolyan igazi szomorú szemű buzit. Egy védtelen, szánalmas teremtést, egy ezerszer megalázott, megrugdalt, semmit se váró, de azért minden kis simogatásért hálásan kezet nyaló kutyuskát. Ilyenné csak egy férfi tud süly- lyedni. Ülni a vécén letolt gatyával és sírva várni a következőt, aki ki tudja milyen koszos, büdös utcamocska lesz, erre csak egy férfi képes. Nos itt erről szó nincs. Mi szabad, független emberek vagyunk, világosan látjuk és tudjuk, hogy mit akarunk, s jelenleg úgy ítéljük meg, hogy a férfi felesleges nyűg számunkra. Még Kati, aki férjnél van is, lelke mélyén így látja a dolgot, dehát mégiscsak nő, és túlontúl kötik az emlékek, meg a szánalom. Látja, egy férfi ezt sem értené meg, egy nő megérti. Egészségesek vagyunk, kiegyensúlyozottak, anyagilag sem állunk rosszul, s ha megöregszünk, alighanem akkor is jobban számíthatunk majd egymásra, mint számíthatnánk egy férfira.

Most lassan fel kellene állríi és elköszönni. Szépen, udvariasan, elegánsan. De bénultan ismerem fel, hogy alapjában véve igazuk van, önző vagyok. Hiszen önző félelmemet rejtegetem, a férfi félelmét, aki attól retteg, hogy felesleges. S létezése kétségbevonva, végérvényesen' Halmágyi Miklós