Békés Megyei Hírlap, 1991. október (46. évfolyam, 230-255. szám)

1991-10-03 / 232. szám

KÖRKÉP 1991. október 3., csütörtök Tárgyaltak, nem nyilatkoztak „Az ipari szövetkezeteknél nincs politikai motiváltság” (Folytatás az 1. oldalról) vény születik, amely tisztessé­gesen szabályozza a tulajdon- váltást. A későbbiek során a ve­zető pártok egységes szövetke­zeti törvény mellett álltak ki, sőt egységes átalakulási törvényt képzelnek el még ma is. Az egy­séges szövetkezeti törvény ellen nem lehet kifogásunk, de egy kaptafára megalkotni az átme­neti törvényt, eleve hibás kon­cepció. — A legtöbb szövetkezeti ér­dekképviselet az egységes sza­bályozás mellett kardoskodik. Ön szerint miért? — Számomra érthetetlen eb­ben az értelemben hangsúlyozni a szövetkezeti „mozgalom” egységét. Egységes akkor lehet, ha már konszolidált körülmé­nyek között, egységes szövetke­zeti törvény szerint működik mindegyik, de addig más-más út vezet. — Az ipari szövetkezetek sa­ját útját Önök hogyan próbálták egyengetni? — Mindenekelőtt tárgyalás­sal és nem nyilatkozatokkal és tiltakozások sorozatával. Ne­künk szintén rengeteg érdek- konfliktusunk van. Igaz, ezek hordereje kisebb, mint—mond­juk — a mezőgazdasági terme­lőszövetkezetek esetében. Szót értettünk a pártok vezetőivel csakúgy, mint a kormányzati szervekkel. Nem volt könnyű, de elértük, hogy az Okisz véle­ménye döntő többségében ben­ne foglaltatik a szövetkezeti tör­vénytervezetben. — Túlpolitizált világban élünk, amikor az elméletileg tisztán gazdasági döntések módosul(hat)nak a politikai megfontolások következtében. A szövetkezeti törvénytervezet esetében nem lát ilyen ve­szélyt? — Az ipari szövetkezetek esetében nincs politikai moti­váltság, hogy mondjuk látszat­szövetkeztek jöjjenek létre. Óriási különbségek vannak azonban az egyes ipari szövet­kezetek között, ezért a szerveze­tek jövője sokféleképpen ala­kulhat. De csak gazdasági dön­tés lehet, hogy egy nagy tőke­erős ipari szövetkezet átalakul­jon például részvénytársasággá, kft.-vé vagy sem. Csak a tagságé lehet a döntő szó. Mindenesetre a tőkeerős cégeknek érdemes megfontolni a gazdasági társa­sági formák valamelyikét. — Ahhoz, hogy átalakuljon annak az ipari szövetkezet né­hány hónap múlva, legelsősor­ban talpon kell maradniuk... — A tagszervezeteink egy- harmada vesztességes, év vé­géig akár a felszámolásig is el­juthatnak. Jelenleg 3000 mun­kanélkülit tartunk számon, akik korábban valamelyik Békés megyei ipari szövetkezetben dolgoztak. — Hiszen ez rosszabb a me­gyei és az országos átlagnál! — A munkanélküliek magas száma nem feltétlenül csak rosz- szat jelent, ugyanis jelzi, hogy a váltás az ipari szövetkeztekben az átlagosnál gyorsabban be­indult. A munkanéküliek több­sége időlegesen kényszerül tét­lenségre. Jó néhány szövetkeze­tünk nemhogy a recessziót elke­rülte, de új növekedési pályára került. Persze ezekben hétköz­napi fogalom a számítógépes marketing, a termelésirányítás és sok felsőfokú végzettségű szakembert alkalmaznak. — Év elején arról adtunk hírt, hogy az ipari szövetkezetek be­kapcsolódhatnak — az olasz kamarán keresztül — az egysé­ges európai információs rend­szerbe és megteremtik a hazai adatbankjukat. Mi valósult meg a tervekből? — Mind a két számítógépes rendszer működik, ugyanakkor szomorú, hogy alig-alig élnek a lehetőséggel tagszervezeteink. Nemcsak pénz kell a gazdasági rendszerváltáshoz. Az anyagi­aknál is nehezebb a szemléleten módosítani. Az érdekképviselet ebben tud a legtöbbet segíteni sajátos eszközeivel. Mert azok a vállalkozók, akik megértették a kapitalista vállalkozások lénye­gét, ráéreztek a piac ízére, egy­két év alatt százmilliós vagyo­nokat gyűjtöttek össze Magyar- országon. — Megítélése szerint az ér­dekképviselet hogyan tudja sze­repét betölteni a jövőben? — Alapvetően gazdasági ér­dekképviseletként kell működ­nünk, keményen érvényesítve a tagszervezetek elvárásait a kor­mány és a politikai szevezetek felé. Sokat segíthetünk a marke­ting- és piaci lehetőségek feltá­rásában, bemutatásában, de hogy a lehetőségekkel hogyan élnek tagszervezeteink, az már a szövetkezetek dolga lesz. — Köszönjük. Lovász Sándor Királyka ént az utcán a király, és találkozott egy kollégájával. Üdvözlöm fenség, üd­vözlöm fenség — köszöntötték egy­mást. Hogy szolgál az egészsége? Köszönöm kérdését, élek, öregesen. Unokák? Öten vannak, nagy betyárok. Hódolatom a nagy­méltóságú asszonynak. Köszönöm, én is hódola­tom küldöm. Volt szerencsém. Volt szerencsém. És ment tovább a király, csendben, magányosan. Aki ismeri a királyok természetrajzát, megálla­píthatta, hogy királyunk már nincs hatalmon, hi­szen akkor nem sétálgatna az utcán, a póri nép között. S ha csak egyszerűen belebotlik egy kollé­gába, akkor sose lehettek igazi nagy királyok, legfeljebb két pici királyka, amilyenből minden tartományban több is szaladgál. Bergengóciában az ilyeneket nem köszönti ágyúk díszlövése, jó ha egyet pukkantanak tiszteletükre, ha pont olyan időben érkeznek, amikor egyébként is esedékes a lövés. Ugyan mit számít az alattvalók véleménye és a manó szomszédok irigysége, hősünk ettől még nagy királynak érezte magát, s hogy gondo­latban se kövessünk el felségsértést, nevezzük csak királynak. Mióta kiakolbolították a trónról, volt ideje gon­dolkodni a történteken. Régen csak az emberekkel játszott, most végre alkalma lett méltó partnerek­kel parolázni. Nagy Sándor, Hannibál, Napóleon, ők voltak az igazi nagyok, akik szerencsés korban éltek, tűzzel-vassal megvalósíthatták akaratukat. Nem bíbelődtek gáncsoskodókkal, nem kellett taktikázniuk. Ó, igen, a sok apró helyezkedés, sakk az eleven figurákkal, jó dolog, kéjes gyönyö­rűség, de lám valódi győzelmet nem hozhat. Szép volt, csodálatos érzés, egymás torkának ugratni az alattvalókat, fentről nézni az acsarkodást, aztán csak megsuhogtatni a korbácsot: térdre kutyák, mert megharagszom. S azok a bolondok reszket­tek, mintha tényleg lett volna félnivalójuk. Féltek * megszokásból, mert ez ivódott a vérükbe. S ami­kor olyan szelek kezdtek fújdogálni, hogy el lehet zavarni a királyokat, zavarták sorban, öklüket ráz­va, és választottak maguknak új királyt. Úgy kell nekik, ha, ha, ha. Mogorva, rigolyás ember volt a vén király. Lelke mélyén örült, hogy nem kell nyájasan bánni az alattvalókkal, végre nyíltan utálhatja a világot. Utált mindig, mindenkit, legfőképp azért, mert tudta, hogy nem gyűrheti maga alá az egész min- denséget. Igazodnia kellett nagyobb császárok szeszélyeihez, mosolyogni rájuk, kegyeiktől füg­gött az uralma. Néha könnyekig meghatódott saját magán, szegény fejem, szipogta, én sose lehetek boldog. Jó lett volna dinasztiát alapítani, örököljék a királyságot a gyerekek, az unokák, sose legyen vége a dicsőségnek. De hol vannak már azok a szép idők? Megbolondult a világ. Legszívesebben a temetőket járta. Felkereste hajdani ellenfelei sírját, s élvezte a diadalt: túlélte­lek! Ott kuksolsz a föld alatt, rám pedig süt a nap. Egyedül azt sajnálta, hogy sok régi királyt milyen gyönyörű pompával temettek, neki ebben már nem lehet része. Sebaj, még mindig jobb így, öregen élni, mint sehogy. Azok a fiatal királyok meg külön szánalmasak, akiket ifjan elzavartak, és most beállnak a régi lakájaik közé, kutymosónak. Nevetséges pojácák! szí sétái során, amikor meghalt faleve­lek ropogtak a talpa alatt, néha arra gondolt, hogy valami roppant jócsele­kedetet hajt vére. Bejelentkezik az utódjánál — akit ugyan már nem királynak nevez­nek, de attól még éppen olyan uralkodó, mint bárki más, vagy még olyanabb. Mint a csörgősipkás udvaribolond, hátba veregeti: ide figyelj, komám, mondok egy jótanácsot. Ügyelj a néped boldogu­lására, mert úgy jársz, mint én, sz... se marad belőled. Ennyi lett volna az öreg király egyetlen tanácsa, de mivel rossz ember volt, megtartotta a titkát, nem szólt senkinek. S az utódja azóta se jött rá a nagy bölcsességre. Andódy Tibor Engedjük magunkhoz a muzsikát! Az ünnepi gondolatok ma­napság észrevétlenül és szinte kötelezően a hibák és hiányos­ságok ünneprontó lajstromává alakulnak át. Mennyivel inkább így történik ez világnapok alkal­mával, amelyek azért „ vannak”, hogy rádöbbentsenek egy-egy értékünk fontosságára vagy veszélyeztetettségére. Veszélyben lenne a zene? Okunk van a zenei közállapotok felett sopánkodni? Bár igazán nem illik bele a képbe, de nyu­godtan elmondhatjuk: a magyar zenei életnek sok, talán legtöbb vonatkozásában nem kell fel­zárkóznia Európához". Persze, nem a mintaszerűen kialakított kiváló és modern—vagy csodá­latosan felújított — hangver­senytermek és operaházak so­kaságára gondolunk. És nem is a kiegyensúlyozott, tehát vidé­ken is létező zenei intézmények, zenekarok, operatársulatok há­lózatára. De az egyedülálló in­tenzitású és színvonalú zenei ok­tatásra, ami miatt világszerte őszinte irigység övezi a magya­rokat. A jó muzsikusképzés ugyanis nemcsak zeneiskolát és szolfézsórát jelent, hanem egy olyan spontán tehetséggondo­zást, amely a rendkívüli egyéni­ségeket szinte akaratuk ellenére is a felszínre dobja. Ezért olyan kelendő portéka külföldön zene­karokban, hangvesenyszólista- ként a magyar zenész. Meg talán azért is, amit e ki­terjedt iskolarendszer kodályi gondolatának nevezhetünk, és amire múlhatatlan nosztalgiá­val tekintenek a világon. Nosz­talgiával azért, amit e gondolat — szolmizáción, népdalon túl­menően—alapvető célkitűzésé­nek érez: a magyar ember mű­veltsége nem lehet teljes zenei műveltség nélkül. Mi lehet ennél vonzóbb korunk teljesítményre orientált, elsivatagosodó vilá­gában? A jogos elégedettség érzésé­nek birtokában azonban még érdemes egyen-máson eltűnőd­nünk. Például azon—a fülünket állandó jelleggel ostromló hangözön juttatja ezt időnkét eszünkbe —, hogy a zene, min­den zene, könnyűzene és ko­molyzene egyformán művészet. E téren ugyan összehasonlítha­tatlanul jobban áll, mint a film, amelyikről, valljuk be, mindösz- sze pár megszállottnak jut eszé­be a szó: filmművészet. A ten­dencia azonban nyílt és erősza­kos, a muszika úgy vesz körül bennünket, akár a tapéta, nem igényel figyelmet, és hétköznapi jellege, hétköznapi minősége mind lehetetlenebbé teszi alap­vető célját, azt, hogy élményhez juttassa hallgatóját. A szórakoz­ni vágyó ember legelemibb jo­gát csorbítják azzal, hogy nem szabad többé lelkesednie, feldo- bódnia. Immár nem ő választ műfajt, előadót, stílust, hang­erőt, őt választják, mindent ké­szen kap. A szórakoztatás iparrá vált, amelyből eltűnőben az ér­tékes, igényes, művészi értékű zene, miként a színházakból Shakespeare és a könyvstandok­ról az irodalom... Kell egy kis utánajárás, sőt elszántság a műélvezethez, mondhatnánk, de bizonyára megéri a fáradságot, hiszen az élmény, ha nem is „hever az ut­cán", könnyen elérhető. Ne mondjunk hát ié róla, engedjük magunkhoz a muzsikát. Gyenge Enikő Fogolyzendülés - Halál a póznán Október 2-án a megyei rendőr-főkapitányságon meg­tartott sajtótájékoztatón kap­tunk információt arról a két héttel ezelőtti fogolyzendülés­ről, ami Gyulán történt. Kér­désemre, hogy a rendőrség miért ilyen késéssel adja ki a történteket, nem kaptunk ér­demi választ. A rendőrség ve­zető munkatársai ismertették továbbá az elmúlt napokban történt súlyosabb bűncselek­ményeket. É tájékoztatón adta át a megyei rendőrfőkapitány a jutalmakat Pápai Istvánnak, Szálkái Mihálynak, Valkó Géza Jánosnak és Valkó Géza Zoltánnak, akik segítették a rendőrök munkáját. Szeptember 20-án 13 órakor Ivanics Ferencet, aki előzetes letartóztatásban várja a bírósági tárgyalást, a Gyulai Büntetés­végrehajtási Intézet egyik elkü­lönített részében (a békéscsabai fogda átépítése miatt ideiglene­sen tartózkodnak itt az előzete­sek) felszólította a fogdaőr, hogy pakolja össze holmiját, mert átszállítják a börtönbe. Ivanics, ahelyett, hogy a pa­rancsot teljesítette volna, bal karját két helyen megvágta, ahogy azt börtönnyelven mond­ják, falcolt. Majd magához vett „NINCS NAGYOBB DOLOG, MINT ÖNMA­GUNKON, INDULA­TAINKON URALKOD­NI: ÍGY JUTUNK EL AZ AKARAT DIADALÁ­HOZ. S HA MÁR ÚRRÁ LESZ RAJTUNK A SZENVEDÉLY, LEG­ALÁBB HIVATALUN­KIG NE MERÉSZKED­JÉK.” Grácián egy seprűt és kijelentette: ha rendőr lép a zárkába, azt agyon­veri, de előtte elvágja a nyakát a nála lévő pengével. Azt követel­te, hogy azonnal jelenjen meg a zárkában az ügyész és hallgassa őt meg. Csatlakozott hozzá zár­katársa, Nagy László is. (A zár­kában egyébként tízen tartóz­kodtak). Miután a bűnözőkkel a jelen­lévő rendőrök nem bírtak, a fog­daparancsnok jelentette az ese­ményt a főkapitányságnak, ahonnan riasztották a speciális alosztályt. Felszólításuk is ered­ménytelen maradt, mire testi kényszer és bilincs alkalmazá­sával hozták ki a két renitenske- dőt. Orvosi vizsgálatra vitték őket, ahol a nyolc napon belül gyógyuló sérüléseiket ellátták. Szeptember 29-én Békéscsa­bán, a Narancsklubban szórako­zott egy szekszárdi fiatalember a barátnőjével. 23 óra körül autóba ültek, hogy a Lencsésin egy másik szórakozóhelyet ke­ressenek fel. Amikor kiszálltak, mellettük termett két fiatalem­ber, Mohácsi Rudolf és Mohácsi Ágoston, akik a megdöbbent fiatalembert arra szólították fel, hogy fizessen 2000 forintot, amiért meghúzta a gépkocsiju­kat. Nyomatékot adva szavuk­nak, egyikük egy kést nyomott a fiatalember oldalához. Miután meggyőződtek arról, hogy a sér­tettnek nincs pénze, arra kény­szerítették, hogy töltsön ki egy betétlapot. Ebben segített nekik Keresztesi István és Rácz Zsolt. Amikor a kitöltött betétlapot odaadta, a sértett feljelentést tett a rendőrségen. A feljelentéstől számított egy órán belül a négy fiatalembert a rendőrök elfog­ták. Kettőjük ellen rablás, míg a másik kettő ellen kényszerítés bűntette miatt indult eljárás. m Szeptember 25-én a mezőbe- rényi vasútállomáson felsőve­zeték javítását végezték. A mun­kások megállapodtak abban, hogy a munkálatok végzése alatt 8 órától 14 óráig áramtalaníta- nak. Miután a karbantartást rö- videbb idő alatt végezték el, a munkavezető 13.14 órakor kiad­ta az utasítást, hogy az áramot visszakapcsolják. Eközben nem győződött meg arról, hogy min­denki elhagyta-e a villanyoszlo­pokat. Ez a súlyos emberi mu­lasztás egy negyvenéves ember életébe került, aki még nem fe­jezte be a munkát, s a bekapcsolt több ezer voltos áramtól halálos áramütést szenvedett, s azonnal életét vesztette. Medgyesegyházán a Haladás Tsz gépei szerves trágyát horda­nak a tarlóföldekre Fotó: Gál Edit imramp HIRDESSEN A BÉKÉS MEGYEI HÍRLAPBAN! Hirdetését feladhatja 1991. október l-jétől a megye minden postahivatalánál. IS/ MAGYAR POSTA

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents