Békés Megyei Hírlap, 1991. október (46. évfolyam, 230-255. szám)
1991-10-14 / 241. szám
0 1991. október 14., hétfő KÖRKÉP t-KFKFS MHHF.I HIRLP Ha a gondolat megszületett, könnyen hajlik az izzó vas A kovácsműhelyek varázsa még azokban a korokban született meg, amikor őseink először kísérelték meg legyőzni a természetet, s a rideg, kemény fémeket próbálták saját kezükre formálni. Teltek az évezredek, de a kovácsműhelyek megmaradtak. Aztán a panelházak, betonvas virágtartó szörnyek jöttek divatba. A felsőbbrendű nagyipar, a termelőerővé kockafej űsített tömeg éveiben idejét múltnak nyilvánították az ősi szakmát. De, hogy az emberi lélek mégiscsak örök, azt Kádár József gyulai díszműkovács (papíron másodállásban, valójában szívvel-lélekkel) következő mondatai bizonyítják: — 1975 tájékán kezdődött a vonzalom, amikor a véletlen összehozott R. Nagy Sándor gyulai születésű, de Budapesten, a XII. kerületben élő és dolgozó kovácsmesterrel. A barátaim nyaralni mentek a Balatonhoz, én a kovácsműhely-pincében vertem a vasat. Teltek az évek, és mindinkább meg akartam tanulni a díszműkovács mesterség csínját-bínját. Immáron saját műhelyem van, szüleim Kis János utcai házánál, s ha terveim valóra válnak, akkor belátható időn belül egy élő, eleven kovácsműhely múzeumot alakítok ki magam körül. Szeretném összegyűjteni a régi eszközöket, szerszámokat, egyszóval mindent, ami a szakmám gyökereihez tartozik. —Az ügyes kezű iparos és a művész fogalma elméletileg könnyen elkülöníthetőek, no de a valóságban hol húzódik a határ? — Az idő majd eldönti. A kovácsoltvas a végtelenségig megörökíti a kezem munkáját. Soha nem meditálok efféle dolgokon, mert számomra ez a kérdés gyakorlati jelentőséggel nem bír. Sokkal fontosabb, hogy meg tudok-e valamit csinálni ma szebben, mint tegnap vagy tegnapelőtt. S ha valaki minőségre képes, és ha többet tud a szakmájában az átlagosnál, akkor a jó mester címre biztosan számot tarthat. —A kovács szó hallatán óhatatlanul izmos karú óriások jelennek meg lelki szemeink előtt. Ön nem ilyen. —Az izzó fém megmunkálásához nem kell sok erő. Nem a fizikai munka a nehéz, hanem elgondolni, eltervezni, hogyan csináljak meg valamit. Kitalálni, hogyan lesz a legszebb. A vörösen, fehéren izzó vas ezután már könnyen követi az ember gondolatait. Talán egy 8— 10 éves gyermek is képes lenne hajlítani vagy csavarni a fémet. — Olyan világban élünk, amikor az üzleti szemléletet az agyonreklámozott anyatejpótló tápszerekkel szívják magukba a csecsemők. — A díszműkovácsolást nem lehet prófitcentrikusan csinálni. Belső motiváció nélkül nem tudnék dolgozni. Persze a kovácsoltvas termékek nem olcsóak, de ha a ráfordított munkát figyelembe vesszük, akkor nagyon relatívvá válik az olcsó, avagy drága minősítés. — Az elmúlt 1-2 évben mintha újra divatossá válnának a kovácsoltvas dolgok. Zászlótartók, díszítőrácsok, korlátok, lámpák, kandallók és cégérek készülnek. Ez utóbbinak egyik gyönyörű példája Gyulán a tűzoltóság cégére. Kiss László bronzból öntötte ki a tűzkakas halálát, a tartókar pedig az ön kovácsoltvas munkája. A hasonlóan szép alkotásoknak lesz-e folytatása? — Nagyon remélem, hogy igen, hiszen a bronz és a kovácsoltvas „szeretik egymást”. Ráadásul milyen gyönyörű lenne, ha a városunkban újra megjelennének az igényes cégérek, épületdíszek. Rajtam biztosan nem múlik... Lovász Sándor Fotó: Gál Edit
