Békés Megyei Hírlap, 1991. szeptember (46. évfolyam, 205-229. szám)
1991-09-09 / 211. szám
Tényleg csak pletykálnak? Kórház a város... pszichiátria a kórház szélén SZEGHALOM ES KORNYÉKÉ 1991. szeptember 9., hétfő © Templomnak t Kérem olvassák el—már amennyire láthatóak a megkopott betűk — ezt a táblát, mely a szeghalmi, újtelepi iskola falán látható! Korábbi, szeghalmi oldalunkon csak távolról fotóztuk az épületet, most közelebbről is megismerkedhetnek az írással, mely az alapítványtevőknek állít emléket. Elolvasták? Nos, akkor rátérhetünk az oldal legszomorúbb újságjára: tévesen jelent meg előző szeghalmi oldalunkon az alapítványtevők szándéka. Ok templomot álmodtak e helyre. A presbitérium— haláluk után — szükségét látta, hogy olyan templomot építsenek, melyben iskolai oktatás is folyik. így lett (az akkori egyetemes konvent jóváhagyásával) templom-iskola Újtelepen. „A festék nem tudja összetartani a falakat” „Pszichiátria elmekórtan; az orvostudománynak az elmebajok, kóros lelki jelenségek, kedélybetegségek vizsgálatával, kutatásával és gyógyításával foglalkozó ága.” Mindezt azért idéztem az idegen szavak szótárából már a kezdet kezdetén, mert dr. Molnár Béla, a szeghalmi pszichiátria főorvosa e keserű megállapítással kezdte beszélgetésünket: „Szakmai berkekben is gyakran összekeverik a pszichiátria és a neurológia fogalmát.” Nem könnyű megtalálni a szeghalmi pszichiátriát, hiszen igencsak a kórház peremére szorult, a szó átvitt értelmében is... —Azt kérdi mi újság? Lassan öt esztendeje, hogy életre hívtuk itt Szeghalmon ezt a gondozót. Munkánkra azóta is rányomja bélyegét, hogy korábban fehér folt volt ez a környék. Nehéz erkölcsi elismerést szerezni ott, ahol így vélekednek rólunk: más dolgunk sincs, csak leülni és pletykálni a beteggel. Beteggel — mondom, pedig nem szeretem ezt a szót, hiszen alátámasztja azt az előítéletet, hogy ha orvoshoz megy valaki, vagy ha gyógyszert szed, az már be- teg... — Másfajta előítélettel nem kell megküzdjenek? — Dehogynem. Például azzal, hogy aki idejár, az bolond. Nos, az ilyen és ehhez hasonló stigmákat a legmesszebbmenőkig visszautasítom, hiszen egész egyszerűen csak arról van szó, hogy akinek a fejében van valami, az működhet hibásan is... — Különösen ilyen zilált társadalmi környezetben. —Régi gyakorlat: ha valamit a társadalom nem tud megoldani, a pszichiáterre fogják. Pedig lássuk csak, mi jellemző manapság! Sok ezer ember él bizonytalan helyzetben. Rohamosan növekszik a munkanélküliség. Teljes erkölcsi fellazulás tapasztalható. És nem elég ennyi szociálpszichiáíriai probléma, lassan létezésünk is kérdéses... Nem csoda hát, ha a betegségbe menekülnek az emberek. — Mindez a páciensek számában is tükröződik? —Amióta itt vagyunk, évente 15-20 százalékos forgalomnövekedést tapasztalunk. Próbáljuk a nemzetközi normatívákat betartani, de napi harminc beteg mellett, hogy lehet pszichoterápiát alkalmazni? És akkor még nem beszéltem a „vevő” kérdéséről. Vegyük például az alkoholbetegeket. Összehozhatom, kezelhetem őket, de nem sok eredménnyel, ameddig szégyenük (a kocsmát nem!), hogy ide járnak. És ezt gyakran tapasztaljuk más pácienseknél is. Pedig csak akkor eredményes a munkánk, ha hajlandóak felvállalni mindazt, melyet a pszichiátria keretében nyújtani tudunk. — Beszéljünk másról! Úgy hiszem nem tévedek nagyot, ha így fogalmazok, a pszichiátria igencsak a szakma perifériájára szorult. Miért? —Talán mert soha nem szolgálta a hatalmat. És talán mert alapelve, hogy a humánus pszichiátria akkor hasznos, ha leviszik arra a szintre, ahol a széles tömegek vannak. Egyébként is, minket egy olyan világba kényszerítettek, melyben háttérbe szorul az, aki a munkáját lelkiismeretesen látja el. Hadd mondjam el példaként egy kollégám esetét. Megszállottan dolgozott, belefeledkezett egy terápiába és csak valamikor fél 8 körül döbbent rá, hogy még nem vásárolt be a családnak. Mondanom sem kell, zárás előtt egy perccel lehúzták az orra előtt a bolt redőnyét. Látja kérem, ez is bizonyítja: itt a társadalomban tudati szintű problémák vannak. Talán a szabályozókat kellene kicsit keményebbé tenni. Aztán mindenkinek a maga területén elvárnia e szabályozók betartását. — Azért kerestem fel önt, mert az is érdekel, vajon szomszéd a szomszédtól, kolléga a kollégától, ember az embertől megkérdezi-e manapság: mi újság? — Igen, de sajnos úgy, hogy nem érdekli, mennyire sérti meg azok autonómiáját. A cél nem a másokra való odafigyelés, hanem önmagunk elfedése... Még egy festékréteg rajtunk. És ez nagy baj... Mi újság? Nem egyszer feltesszük ezt a kérdést, ha ismerősökkel találkozunk, bár az esetek többségében körülbelül annyira érdekel minket a válasz, mint mikor azt tudakoljuk: „Hogy vagy?” És ha a kérdezett netán komolyan veszi a válaszadást, szinte zokon vesszük. Mi ez az időhúzás? Persze nálunk, újságíróknál más a helyzet, hiszen ha mi kérdezzük ugyanezt, máris hivatalossá válik a dolog. Kérdésünkre legalább háromféle válasz adható. Az egyik: semmilyen. (Az illető legfeljebb annyit motyog az orra alá, nem kíván nyilatkozni.) A második, humorosabb változat — a mi újság kérdésre —: „Azt maguk írják. Nem?” A harmadik, számomra legkedvezőbb megoldás, ha a kérdezett valóban izgalmas, akAmikor hetekkel ezelőtt felkerestük az okányi Haladás Termelőszövetkezet varrodáját, bizony nem volt túlságosan megnyugtató az asszonyok helyzete. Amolyan átmeneti állapotba csöppentünk: az itt dolgozók fele még a BÉKÖT- nek dolgozott, a másik fele már a Gyula-Coop Ipari és Szolgáltató Kisszövetkezetnek. Nem véletlenül került az iménti mondatban a „már” és a „még” oda, ahova került, hiszen akkor valóban arról számolt be Sárközi János, a varroda helyettes vezetője, hogy szeptembertől mindannyian a gyulai kisszövetkezethez pártolnak s kórházaknak varrnak lepedőket, párnákat, pelenkákat... Aztán mégsem így alakult... A körösújfalui képviselő-testület tagjait például nagyon is bosszantotta a tény, hogy évek óta (tudta nélkül) arzénos vizet iszik a lakosság. Amikor nemrég erről tájékoztatták a testület tagjait — talán joggal fogalmazunk így —, valóban nem láttak a méregtől. Azt még csak tudomásul vették volna, hogy ők is szenvedő alanyai e több mint kellemetlen természeti adottságnak, de hogy évek óta ezt csak most sikerült kideríteni... Talán — ahogy előfordul, hogy nem látni a fától az erdőt — az illetékesek sem látták a méregtől az arzént, amikor üzembe helyezték a vízmüvet? Egy biztos, a július végi vízügyi felügyeleti ellenőrzésen végre tuális^ kérdésekről kezd beszélni... És ha e kérdések a köz érdeklődésére is számot tartanak, természetesen jegyzetfüzetben a helyük. Nos, ezen a szeghalmi és Szeghalom környéki oldalon is ez az egyetlen kérdés, melyre írásainkat felfűztük. Ha netán úgy érzik, az adott településeken más újság is van, írják meg! Leveleik talán egy újabb oldal nyersanyagát képezhetik. Látják kedves szeghalmi, körösla- dányi, füzesgyarmati, kertészszigeti, bucsai, vésztői, okányi, zsadányi, körösújfalui, biharugrai és körösnagy- harsányi olvasóink! Nem mondok le arról, hogy a munkatársaim legyenek. Kérem, írják meg: mi újság falujukban, városukban? Amikor a napokban feltettük a kérdést a termelőszövetkezet főkönyvelőjének, Rithné Kovács Ágnesnek — mi újság? —, bizony meglepő választ adott. Mint elmondta, régi partnerük, a BEKÖT üzleti pozíciója megváltozott. Néhány hete még nem volt biztos, hogy szükségük van az okányi varrodára, ma már az. Olyannyira, hogy a szerződés is megszületett a napokban. A címben már elárultuk, marad Okányban a Gyula-Coop Kisszövetkezet is. A helyi önkormányzat örömmel helyet biztosít — a volt óvoda épületében — számukra, hiszen így további 20-30 asszonynak tudnak munkaalkalmat biztosítani. megállapították: a víz arzéntartalma a megengedett fölött van. A „nagy önki”-ben azóta már vihető, iható a zacskós víz, s kérdésünkre — hogy mi újság Körösújfalun — nem véletlen válaszolt így a jegyző, Csüllög István: megtesznek mindent, hogy orvosolják a bajt. A korábban fúrt nagyobb kutat ki kell tisztíttatni, már csak a biztonságosabb vízellátás érdekében is. Tervezik emellett az úgynevezett „csöpögős kút” életre keltését is. Ha mindez nem elég, a termelő- szövetkezet központjában található kúttal próbálkoznak, melyet természetesen előtte szakemberekkel vizsgáltatnak meg... Riharugrán fel sem kellett tennem a bűvös kérdést, megtették helyettem a helyi képviselő- testület tagjai. Legutóbbi ülésükön ugyanis—többek között—a helyi óvoda munkájával kívántak megismerkedni. A vezető óvónő, Faragó Arpádné beszámolóját — melyet akár segélykiáltásnak is nevezhetnénk — elfogadta a testület. Ám arról, hogy másnap megnyugtatónak tartották-e az óvoda dolgozói a testület válaszait a felvetődő problémákra, nem történt szavazás... Mert sok minden elhangzott ám a tanácskozáson. Hogy az itt dolgozók igyekszenek a lehető legjobban ellátni munkájukat, hogy még logopédiai oktatásról is gondoskodnak, hogy nem csak vásárolnak, de maguk is készítenek játékokat, hogy megpróbálnak jól gazdálkodni azzal a pénzzel, amit kapnak... De az óvoda épülete, mely — röpke közvélemény kutatás után ezt is megtudtuk a testület Apró Ez is egy újság, ha apró is. Körösújfalun—mint annak idején lapunkban hírül adtuk — a helyi önkormányzat laskagom- ba-termesztéssel próbálja nötagjaitól — valamikor a század- forduló előtt épült, bizony siralmas állapotban van. A tető beázik, a konyhában önálló életre készül a mennyezet, az ajtók rosz- szak, a falak salétromosak... Hiába minden igyekezet, „a festék és a mész nem soká tudja összetartani a falakat”—mondta mondóká- ja végén az óvodavezető, s lehet kimondatlanul, de várta a megnyugtatást... Am receptet, biztos receptet — pénz hiányában — nem tudott adni a testület. Két lehetőséget kínáltak fel. Az egyik — ennek érthető módon keményen ellenállt az óvodavezető — a létszám- leépítés (takarékossági okokból), a másik egy köztes megoldás: esetleg helyezzék el a gyerekeket az idősek klubjában... A napirendet követően megkérdeztük Faragó Arpádnét, elégedetten távozik-e, mire ő: „Legalább annyit ígértek, megpróbálnak segíteni.” Hát, ez is valami... vélni bevételeit. Az életveszélyessé nyilvánított művelődési házban 500 zsákot helyeztek el. Az első „szüreten” túl vannak, az eredmény: a befektetett 50 ezer forint már megtérült. Gratulálunk. Fekete rekord Mivel — sajnos — a szeghalmi rendőrségre soha nem megyünk hiába, tőlük sem felejtettük el megkérdezni pénteken délután, hogy mi újság? Hát kérem, különös rekordról számoltak be. Reggel nyolc óra körül egy Lada személygépkocsi a Piac térnél egy idős férfit ütött el, majd segítségnyújtás nélkül továbbhajtott. Ne tessék türelmetlenkedni, tudjuk, ez nem egyedi dolog manapság. Csakhogy — mint hamarosan kiderült — a kocsit 1 órával korábban „kötötték el” Csökmő- ről. Nem kérem, ez még mindig nem a rekord. De ha mindehhez hozzátesszük, hogy a botcsinálta sofőr a lopás és a szeghalmi baleset között még egy Mercédeszt és egy Skodát is alaposan helyben hagyott (más-más helyszínen ütközve velük)... Őket is cserbenhagyta... És mindennek tetejében ittasan ült a volánhoz... Nos, e fekete rekorddal B. L. kórósszigeti lakos — úgy hiszem — méltán kerül a szeghalmi oldalak rekordjai közé. Szerencsére „hősünket” — ugyancsak rekordidő — egy óra alatt vették őrizetbe (Dévavá- nyán) a rendőrök. Az oldalt írta és összeállította Nagy Ágnes. A fotókat készítette: Fazekas Ferenc és Gál Edit Mágor Egyszer már invitáltuk olvasóinkat Vésztő-Mágor- ra, a Sárréti Piknik napjaiban. Igen ám, de vannak akik jobb szeretnek kirándulni csendes magányban, vagy családi körben. Még nem késő, a nyárutó új látványt ígér. És nem csak a természet változtatja az arcát. Újdonság is vár az erre járókra. Például a jobb oldali képen látható Pákász tanya. Akit pedig a lovasturizmus érdekel, az sem jön hiába, hiszen a környéken, mint képünkön látható ilyen szolgáltatás is indult. S hogy egyébként mi újság Mágoron? Ezen a nyáron — eddig — csaknem 9 ezren zarándokoltak el ide. Jöttek az ország közeli s távoli településeiről, de még külföldről is. Volt a látogatók között amerikai, francia, holland, dán, svájci... Ä szabadtéri kiállítás egyébként november 10-éig látogatható, ezt követően, a jó idő beálltáig ismét, csak külön kérésre, bejelentett csoportokat fogadnak A BEKÖT maradt ...a Gyula-Coop mégse ment Ki nem látott a méregtől?
