Békés Megyei Hírlap, 1991. szeptember (46. évfolyam, 205-229. szám)
1991-09-07-08 / 210. szám
EXKLUZÍV 1991. szeptember 7-8., szombat-vasárnap o „Egyházát, hazáját, a tudományt díszítette” Emlékezés Haan Lajosra Haan Lajos halálának 100. évfordulója alkalmából rendezett mai tudományos ülésen több előadás hangzik el a jeles tudósról. Két beszéd rövidített változatát közöljük: Táborszky László evangélikus esperes a lelkész, Szabó Ferenc, a megyei múzeumok igazgatója a történetíró Haan Lajost mutatja be. Lelkészi ténykedéséről A békéscsabai evangélikus egyháznak sok kiváló lelkésze volt az elmúlt századokban. Közöttük tartjuk számon Haan Lajosi, a Magyar Tudományos Akadémia és a dorpati (Észtország) Tudós Társaság tagját. Haan Lajos 1818. augusztus 13-án Sámsonházán született. Ott ringott bölcsője, de nem sokáig. Négyhetes csecsemő volt, amikor szüleivel Békéscsabára érkezett, miután édesapja, Haan János békéscsabai lelkész lett. Haan Lajos nem volt még hatéves, amikor iskolába került. Hamar kitűnt eszességével és sokoldalú figyelmességével. „Az önképzés vágya ösztönzött” — írja naplójában. „Ha csak tehettem... a templomjáró öregeket faggattam kérdéseimmel a régi Csabáról tudakozódván: hogy meddig terjedt az ő gyermekkorukban Csaba? Kik voltak a papok, tanítók? Hol voltak az iskolák, a temetők? stb. Később, amikor már egy kissé latinul is megtanultam, legnagyobb élvezettel forgattam a régi anyakönyveket... a történelem mindinkább kedvenc tanulmányom lett.” Középiskolai tanulmányait a mezőberényi evangélikus gimnáziumban kezdte, majd Eperjesen, a híres evangélikus kollégiumban folytatta. A németországi Jénában volt egyetemi polgár. Ez időben—főként gyalog — bejárta Németországot. Haan Lajost 1843 pünkösdjén szentelte pappá Szeberényi János szuperintendens (püspök) Selmecen, és azt követően a Szentháromság ünnepe utáni negyedik vasárnapon „beiktat- tatott kettős hivatalába” az akkori esperes, Kuczjan György által. Mit jelentett a „kettős hivatal”? Azt, hogy egyszerre volt káplán, azaz segédlelkész a gyülekezetben, és tanár a „felsőbb magyar” iskolában, ahol minden tantárgyat magyarul tanított. „Aki rosszul beszélt magyarul, azt a világért sem volt szabad kigúnyolni, hanem kiigazítani. Korántsem akartam elérni, hogy tanítványaim magyarokká legyenek, s felejtsék el, vagy pláne lenézzék a magyar miatt a tót anyanyelvűket —óh, az ilyen gondolat valóban távol állott tőlem —, hanem igenis akartam, hogy az iskola feleljen meg kitűzött céljának, hogy abban a gyerekek magyarul megtanuljanak. S ez Isten segedelmével sikerült is. Aki két évig járt iskolámba, az olyan hibátlanul beszélt és írt magyarul, mintha csak Kecskeméten iskoláztatták volna.”—írja naplójában. Haan Lajos nagyon komolyan vette tanári tisztét, kitűnően és eredményesen végezte munkáját olyannyira, hogy tanári működésének harmadik évében minden szülő hozzá szerette volna adni gyermekét. Ez érthető, ha tudjuk, hogy Haan Lajosnak sikerült tanítványaival megszerettetni az iskolát. Tanulásért sohasem büntetett, legfeljebb dorgált. Az erkölcsi kihágásokat azonban keményen megtorolta. Kis diákjai versengtek egymással a tanulásban, és disznótor vagy lakodalom okán sem akartak mulasztani az iskolából. Iskolájának olyan híre volt, hogy arról a vármegyei gyűléseken is beszéltek, és hírlapok is többször írtak róla. A tanítói hivatással kapcsolatosan ezt írja: „Nem is vettem én csak úgy félvállról a dolgot. Emlékszem, hogy néha órahosszat elsétáltam este udvaromban, kertemben, arról gondolkozva, mit kellene még tennem iskolám emelésére. Én azt tartottam, hogy amelyik tanító ezt nem teszi, iskolájáról nem elmélkedik, iskoláját nem tekinti úgy, mely körül, mint középpont körül minden érzeményének, minden gondolatának, minden cselekedetének mozognia kell, az inkább mondjon le a tanítóságról, mert az nem egyéb, mint napszámos, aki csak kenyérért dolgozik.” A jó hírnévnek örvendő tanár korának kitűnően képzett tudós lelkésze volt elsősorban. Több nyelven írt és beszélt. Tanári munkája mellett segédlelkészi szolgálatokat is végzett. Naplójában ezt írja: „Az én tisztemhez tartozott nemcsak az iskolában tanítani, hanem a lelkészeknél az úrvacsoránál, az oltárnál, a halottaknál segíteni és... a magyar prédikációkat végezni.” Az általa tartott magyar istentiszteletek igen látogatottak lettek, ezért a presbitérium megbízásából magyar nyelvű énekeskönyvet készített és adott ki 1847-ben „Kis énekeskönyv a bcsabai ev. egyház külön használatára” címen. Parókus (önálló) lelkészként először Nagylakon szolgált (1849), ahonnan édesapja halála (1855) után Békéscsabára választották rendes lelkésznek. A békéscsabai gyülekezetben Haan Lajos idejében is nagyon sok szolgálatot kellett végezniük a lelkészeknek. Erről így ír Békéscsaba című kéziratában: „Esketünk, temetünk, templomi szolgálatot végzünk, keresztelünk, bizonyítványokat kiadunk, s ezen munka között úgy eltelik az idő, hogy néha egész nap szobáinkból ki nem mozdulhatunk, mert ügyes-bajos hívünk alig zárja az ajtót (a) másik már nyitja.” Hogy milyen sok alkalommal prédikált, arra nézve ezt olvashatjuk naplójában: „4894 halotti prédikációt mondtam.” Ezt tudva nagyon meglepő, hogy sok lelkészi munkája mellett szakított időt más tevékenységre, a tudományok művelésére is. Haan Lajos néprajzi tevékenységét is sokra értékelhetjük. Alaposan megfigyelte és gondosan lejegyezte a csabai emberek szokásait, nyelvi sajátosságait, építkezésmódját, népviseletét, erkölcsi felfogását. „Mi a csabai nép erkölcsösségét illeti, arról hála Istennek, anélkül, hogy hízelegni akarnék, csak dicsérőleg lehet megemlékeznem. A megye tömlöceiben csabait látni ritkaság.” Ennek okát abban látja, hogy: „A csabaiak a templomot szorgalmasan látogatják, és egyáltalában vallást szeretők. Az evangélikus nagytemplomban sátoros ünnepeken oly sokan vannak, hogy öt-hatszáz ember kénytelen hazamenni, miután a templomban már helyet nem kapott.” — írja Békéscsaba című iratában. Ugyanakkor nem hallgatja el népe hibáit sem. Elítélte a babonát, mely az egészségre is ártalmas. „Orvost a csabai nemigen hivat, de igen papot, s többnyire a pap javasolja az orvoshívást, holott ellenkezőleg kellene történnie.” Haan Lajos szívén viselte híveinek, népének sorsát. Feleke- zetre, nemzetiségre tekintet nélkül segített az elesetteken. Népének javát szolgálta akkor is, amikor a Szolnok—aradi vasútvonal tervezésekor igyekezett meggyőzni a városi vezetőket, hogy a várost érintő változat mellett döntsenek. Ez a döntés végül is nagyban segítette Békéscsaba fejlődését. Haan Lajos szép példáját adta a többnyelvűségnek, és a különböző nyelven beszélő emberek testvéri együttélését segítette elő. Jó hazafi volt. Nagy örömöt jelentett számára az 1848-as forradalom győzelme és a Habsburg uralkodóház trónfosztása. Ezzel kapcsolatosan naplójában leírja, hogy a nagy esemény örömére „este az egész város, különösen a nagytemplom ki volt világítva”, s ő maga az alábbi versikét helyezte transzparensként az ablakába: Ezen házban pap lakozik Aki gyakran imádkozik, Ámde az ő legszebb imája: Legyen áldott a magyar hazája." 1849-ben a magyar szabadságharc idején tábori lelkészként szolgált. Haan Lajos közéleti, tudományos munkájára sokan felfigyeltek, s azt hivatalosan is sokra értékelték. A Magyar Tudományos Akadémia és a dorpati (Észtország) Tudós ^ Társaság tagjává választotta. Őfelsége a Ferenc József-rend lovagkeresztjét adományozta neki. A békéscsabai evangélikus egyház Haan szolgálatát örömmel és hálával fogadta. Erről tanúskodik az 1880. november 30-ai presbiteri ülés jegyzőA „ történetkutató tudóssá emelkedett csabai evangélikus lelkész sokoldalú munkálkodásában a História szolgálata elválaszthatatlanul egybefonódott mélyen átérzett hivatása betöltésével, az igaz és maradandó értékekre épülő életszemléletével és műveltségével. Kortársai nagy többségéhez hasonlóan Haan is valójában széles körű általános felkészültségét, olvasottságát, nyelvtudását, baráti szellemi kapcsolatait a történet- írás érdekében és kívánalmai szerint bővítő „autodidakta” volt. A historikus önképzés imponáló alaposságát részint a szigorú igényesség, másfelől és különösen a szűkebb-tágabb közösség önmagáról való tudását gyarapító kutatások irányának céltudatos kiválasztása biztosította. Nem egy „szobatudós” beállítottságú történész nemzedéktársával szemben," Haan már a kutatói pályakezdéskor magáénak vallotta a tudomány-népszerűsítés azóta is időtálló követelményét, azt az alapelvet, hogy csak a tájékozott, gondolkodásra nevelt emberek képesek a saját sorsuk, településük, az ország, a nagyvilág helytálló megítélésére és haladásának előmozdítására. E törekvésében —a reformkor uralkodó eszméit követve — a nagy többségében szlovák anyanyelvű csabai „köznép”-re éppúgy gondolt, mint az Alföld déli fele többi településének parasztságára, kézművességére, vékony értelmiségére. Haan Lajos történetkutatói működéséhez — saját bevallása szerint is — fogékony gyerekkorig visszanyúló érdeklődés adott indíttatást, a legidősebb csabaiak elbeszélései, szorosan helyhez és személyhez kötött érdekes közlései révén. Ezek az elbeszélések jobban megragadták őt, mint az iskolába járás. A könyve: „Nt. Haan Lajos úr, éppen a múlt vasárnapon az ő helybeli papságának 25. évfordulóját érte meg... Az összes presbitérium, de az összes egyház hálásan ismeri el azon halhatatlan érdemeket, melyekre ezen hű szolgája az Úrnak az isteni kegyelem alapján egy negyed század alatt nem csak és kivált ezen helyi, de egyetemes evangélikus egyház körül szerzett, s ezért neki az Istentől hosz- szú életet kíván, hogy emyedet- len jó erőben azon koszorút tovafűzhesse, mellyel egyházát, hazáját, s a tudományt ez korig díszítette.” Tizenegy évvel később, 1891. augusztus 13-án ezt jegyezték a békéscsabai evangélikus egyház jegyzőkönyvébe: „Augusztus 12-én a hajnali órákban... tetszett az élet és halál szabados Urának Haan Lajos lekész urat hosszú és kínos szenvedés után magához szólítani.” Haan Lajos életútja Sámsonházán kezdődött és Békéscsabán ért véget. 1991. augusztus 11 -én az egykori szülőháza helyén álló parókián avattuk fel emléktábláját. Szeptember 6-án az általa épített békéscsabai papiakon helyezzük el a reá emlékeztető márványtáblát, hogy a ma és a jövő nemzedéke ne feledje a hűséges lelkész és kiváló tudós életművét. Mi, kései utódok sokat tanulhatunk Haan Lajostól. Mindenekelőtt azt, hogy szeressük Istent, és szeressük Isten sokféle nyelvű, rendű és rangú gyermekeit, embertársainkat. Szeressük, és hűségesen szolgáljuk egyházunkat és hazánkat. város és az evangélikus egyház- község múltjának népi szemléletű ismeretével felvértezve, az evangélikus kistemplom építésének centenáriuma alkalmából joggal vállalhatta a jubileumi történeti visszatekintést. Az eklézsiái és a vármegyei levéltárak részbeni átfésülésével, továbbá az igen szétszórt történeti irodalmi utalások összegyűjtésével kiegészítve az 1841 óta mezővárosi jogállású Csaba állapotrajzát, Haan Lajos egy adataiban pontos, száraz szövegezése ellenére nagyon vonzó népkönyvet írt. Az 1845—46-ban magyarul és szlovákul külön- külön megjelent Békés-Csaba hajdanáról s mostani állapotjárói című könyvecske a családok többségéhez eljutott. Az 1845 végén megkötött csabai örökváltsági szerződéssel is jelezhető, erőteljes parasztpolgári fejlődés és a volt földesuraktól független mezővárosi önkormányzat kiépítése időszakában a hatvanoldalnyi kis könyvnek alapvető szerep jutott a csabaiság, az egészséges lakóhelyszeretet kiformálásában. Az egyik vagy másik (vagy mindkét) nyelven olvasó lakosok a fiatal segédlelkész és a magyar iskola tanítója szájából és tényismertető munkájából hiteles bizonyítékokat kaptak arra, hogy közvetlen és távolabbi elődeik a maguk erejéből vívták meg az elvadult természettel és a feudális hatalommal a győzelmes pionír-küzdelmet. * A nagy lélekszámú mezővárost a nép dolgos kezével, a lutheri kereszténység erejével, a köznéppel együtt élő és érte küzdő értelmiség részvételével, az új- ratelepülés során hozott szlovák tradíciók továbbéltetésével, a földesurakkal és a vármegyével örökös küzdelemben sikerült a jobbágykötöttségektől megszabadított, önállóságra érett és képes településsé tenni — ez Haan Lajos első munkájának a mindenki számára világos és öntudatot tápláló tanulsága, mondanivalója. Haan Lajos történetbúvár tevékenységének az 1845-ben napvilágot látott első munkával testet öltött, s a legtöbb olvasót megmozgató fő témája: Békéscsaba múltjának és az 1858. évi vasútmegnyitással új minőségi szakaszába lépett korabeli fejlődésének a feltárása és széles körű megismertetése. 1858-ban hozzáfogott első kis könyve alapos kibővítéséhez. 1866-ban újra publikálta annak átdolgozott, de változatlanul népkönyv terjedelmű és tényleíró módszerű változatát. Az 1858-ban írt monográfia egyes részei 1968- ban (a Bibliotheca Bekesiensis című bibi iofil sorozatban), teljes anyaga pedig a szerző halálának centenáriumára, a „Fekete könyvek” címet viselő művelődéstörténeti sorozatban jutott el a szélesebb közönséghez. 1870 és 1883 között írt és az említett várostörténeti művekkel a legszorosabb kapcsolatban álló naplójának legfontosabb részletei 1971 -ben jelentek meg, szintén a Bibliotheca Bekesiensis kötetei sorában. A „Haan", mint a csabai öntudat bibliája, alapműve hosszú időn át a közkézen forgó kis könyv volt, ma már több műve összefoglaló elnevezését jelenti. A mély humanista tudós lelkész életútja és a városhoz való töretlen ragaszkodása, a történeti munkáinak szellemiségét sugárzó tankönyvei, csabai énekeskönyvei, közéleti részvétele, iskolafejlesztő törekvései sokoldalúan felerősítették, hitelesítették a város lakóihoz szóló mondanivalóját. A Csaba és evangélikus egyháza múltját kereső Haan Lajost 1849 tavaszától 1855 kora őszéig a nagylaki szlovák evangélikusok lelkipásztoraként, s Nagylak históriájának (Zayacz Dániellel közösen írt) első feldolgozójaként tartjuk számon. A Szarvason kinyomtatott, s a csabaihoz hasonló népkönyv szerepű kis füzet 1853-ban jelent meg O- és Új-Nagylaknak történetei címmel. Haan kutatói fejlődésében két szempontból hozott előrelépést: egyfelől megerősödött benne az alföldi szlovákságot egy nagyobb táji keretben is szorosan összekapcsoló tényezők elevensége és fontosságának tudata, másfelől felismerte azokat a közös történeti, társadalmi, művelődésbeli vonásokat, amelyek anyanyelvtől és felekezettől nagyobb részt függetlenül, egy-egy nagyobb területi egységet jellemeznek, egybefognak. A hazai és az európai történetkutatás figyelemmel kísérése, a baráti szálak keresése egyaránt szerepet játszott abban, hogy a Csabára, édesapja örökébe visszatérő Haan Lajosban a város és tágabb környéke felemelkedését szolgáló tervek között már átfogóbb, tudatos történetírói elképzelések is megérlelődtek. Ezek érdemi része túltekintett a megye, sőt az Alföld határain is, a legalapvetőbb azonban egy megyetörténeti mű megalkotása volt. A kor polgári szellemű, s mindenek feletti tény- és adattisztelet szellemében szorgoskodó, úgynevezett pozitivista történetírásához csatlakozva Haan Lajos több mint két évtizeden át minden ráfordítható idejét és megtakarított pénzét arra áldozta, hogy az országhatárokon belüli és kívüli közhatósági és családi levéltárakat felkeresse. A levéltárak gyakran rendezetlen és mostohán kezelt anyagáTörténetírói munkásságáról ból tömegével választotta ki és másolta le a Békés megyére, annak bármelyik (akár a török időkben elpusztult) településére, birtokos nemeseire vonatkozó középkori okleveleket. Fáradhatatlan kutatását már jeles történészek — köztük a körös- tarcsai születésű Szabó Károly, Szilágyi Sándor—segítették. A 18. századi újratelepülés egyes helységenkénti történetének, továbbá az 1848 előtti jobbágyviszonyok rajzának vázlatához, a saját korviszonyainak jelzéséhez Haan helyszíni adatgyűjtéseket is végzett (nemegyszer lelkésztársai segítségével) a levéltári és könyvtári lehetőségek kiaknázása mellett. A sok-sok utánjárással végzett munka eredménye egy úttörő alkotás születése lett: 1870- ben Pesten megjelent Békés vármegye hajdana, két kötetben. Az első kötet a megye általános történetét és betűrendbe szedve az egyes (létező vagy korábbi) városok és falvak önálló históriáját mondta el, pontos adatok felsorakoztatásával. A második kötet (a Diplomatarium Békessiense) a szorgos búvárkodás során feltárt oklevélanyag és alapvető 18. századi írásos dokumentumok közreadását nyújtó forrás- kiadvány, a kor jó színvonalán. A tudományos kutatás ma ezt értékeli magasabbra. A kétkötetes mű a legkorábbi magyarországi megyetörténeti monográfiák sorába tartozik, mai műfaji megjelölés szerint a helytörténeti lexikon és az oklevéltár éppúgy benne található, mint egy megyehistóriai szintézis kísérlete. Haan munkája — ma úgy is mondhatnánk, „egyszemélyes vállalkozása” — széles körű szakmai elismerést kapott. Békés megyét a történetkutatás lehetőségeivel a nagy kulturális múltra visszatekintő vármegyék mellé emelte föl. S ami ezzel együtt, s ezen túlmenően szerepet adott Haan két kötetének (továbbá az 1877-ben vejé- vel, Zsilinszky Mihállyal közösen publikált Békés megyei oklevéltámak is): a csabaihoz hasonló töltéssel elindította a megye múltjának a „közlakosság” érdemeit középpontba helyező tudatosítását, elősegítette a településenkénti, a táji, az anyanyelvi, a vallási összetartozás felismerését és vállalását. Az ilyen tartalmú gondolkodásnak az előzményei a megye minden jelentősebb településén már a szabadságharc előtt kialakultak, s Haan első kis munkájához hasonló történeti-önismereti népkönyvekben, túlnyomórészt protestáns lelkészek írásaiban kaptak megformálást. Sajnos, a korosodó Haan Lajos, nagy munkabírása ellenére sem volt képes halála előtt alapvetően átdolgozni 1870-es úttörő monográfiáját, így volt kénytelen átvenni tőle a stafétabotot a jeles Karácsonyi János, 1896-ban megjelent háromkötetes megyetörténete megalkotásával. Nem térhetünk ki ez alkalomból Haan szűkebb hazánkat közvetlenül érintő számos munkájára, csak a csabaiságot és a Békés megyei öntudatot történetiséggel megalapozó fő műveire irányíthattuk a tisztelő utókor figyelmét.