Békés Megyei Hírlap, 1991. szeptember (46. évfolyam, 205-229. szám)
1991-09-06 / 209. szám
SARKAD ÉS KÖRNYÉKE 1991. szeptember 6., péntek 0 Ejnye, ejnye polgármester úr - avagy a nyilvánvaló nyilvánosság Nyílt levél Sarkad város polgármesteréhez Mély megdöbbenéssel, de úgy is mondhatnám — „mély részvéttel” olvastam sziporkázó sorait a „demokrácia eltérő értelmezéséről” e lap augusztus 14-ei számában, ahol önmagát és tetteit a demokráciával, mint olyannal azonosítja. Ez igazán elismerésre méltó „írói” teljesítmény. Többek között azt a „tizenkét dühös, antidemokratikus” képviselőt korholja, akik arra vetemedtek, hogy a sarkadi újság fölé egy háromtagú „cenzori ízű” bizottságot hoztak létre, feltehetően nem ok nélkül. A testület két korábban hozott határozatával a 2. számú iskola tornatermének megépítésével a volt költségvetési üzemet bízta meg. Ön ezt nem hajtotta végre, hanem úgymond „megpályáztatta”. A fránya „renitens” képviselők konzekvensek szerettek volna maradni korábbi határozatukhoz, ezért az új pályázót leszavazták. A városi újság a leszavazottat megnyilatkoztatta, amelyből kiderült, hogy ő aláígért a korábbi megbízásnak. A képviselők nyilatkozatát nem ugyanabban a számban közölte a lap, hanem két héttel később. Ezzel a „csúsztatással” időt hagyott arra, hogy a lakosság haragja a „renitensek” ellen forduljon. A képviselők jogosan hívattak össze egy rendkívüli testületi ülést, hogy a lap körüli ügyeket rendezzék. Az „engedetlenkedők” szóvivője mértéktartó módon azzal kezdte mondanivalóját, hogy „nem értünk egyet a polgármester úr centralizációs törekvéseivel”. Az ülésen öt perc alatt kiderült, hogy a lapot voltaképpen Ön, és egy amatőr megbízott szerkesztő csinálja. Mindezt a demokrácia és a nyilvánosság nevében-védelmében?! Ön, mint a demokrácia sarkadi élharcosa az én 1992. december 31-ig szóló művelődési központ igazgatói állásomat is hasonlóképpen „megpályáztatta”. Ezt a tényt, és a körülményeket Magyar Mária e lap augusztus 13-ai számában pontosan megírta. Huszonöt éves népművelői pályafutásom során szinte minden képtelenség megtörtént velem, de ez, hogy a saját állásomat kelljen megpályáznom, azt csak az Ön sajátosan értelmezett, egyszemélyes demokráciája tudta produkálni, amit a szakirodalom egészen másként definiál. Ön polgármesteri pályafutását azzal kezdte, hogy az előtte is mérsékelt állami támogatásunkat további 400 ezer forinttal csökkentette, holott Önnek, mint a volt előd-igazgatónak tudnia kellett volna, hogy ennek az amúgy is agyonsanyargatott szakmának ez mekkora próbatételt jelent! Elvette továbbá az 1990-ben megdolgozott 64 ezer forintos maradványunkat, a központilag meghatározott 30 százalékos bérfejlesztésből mindössze 10 százalékot adott, a többi „megtermelésére” pedig határozatban utasított. Ezáltal sikerült létrehoznia azt a képtelen alaphelyzetet, hogy az apparátus munkabérének 40 százalékát, a működési és fenntartási kiadásokon felül saját magunknak kellett megtermelnünk. Vajon milyen demokrácia alapján?! Ugyanakkor a városnak 1991-ben fél esztendő alatt 56 millió forint fel nem használt pénzmaradványa keletkezett. Az augusztus 13-ai testületi ülésen, ahol a pályázatok sorsáról döntöttek, egy szavazat híján nem az én pályázatom volt a befutó. Gondolom ezt is akarta. Lévén, hogy én a beosztásomat egy valódi pályázaton nyertem el, szintén testületi döntés alapján, így csak a jelenlegi testület dönthet minden munkaviszonyommal kapcsolatos kérdésben. Az Ön sajátos demokratikus törekvéseinek eredményeként, az intézménynek most két kinevezett igazgatója van. Az újnak 8 éves gyakorlattal havi 25 ezerért, nekem 25 éves gyakorlattal a hátam mögött 17 ezerért. (No comment.) Ön az új igazgató beiktatásának alkalmával kedélyesen bejelentette, hogy fegyelmi eljárást fog indítani ellenem, mert 400 ezer forint bevételi lemaradásunk van. (Ez az ön által csökkentett támogatás összege.) Ugyanakkor egy szívélyes gesztussal az új igazgatónak ezt támogatásként visszaadta. (No comment.) Erről az egészről a pártállam kedvelt gyakorlata jut az eszembe, amit velem is jó párszor gyakoroltak. Ők ugyanis, ha a szocialista demokrácia nevében kipécéztek valakit, azt mondták: szívjuk el környezetéből a levegőt, aztán vonjuk felelősségre, hogy miért fuldoklik?! (No comment.) Nem régen egy videoanyagot mutattak meg nekem, ami 1986—87-ben készült. A képeken május elseje, a város főutcáján vonul a lelkes tömeg, aztán snitt: Ön, polgármester úr, áll egy mikrofon előtt a díszemelvényen és átszellemült arccal celebrálja ezt a tragikomikus misét, és ilyeneket harsog, hogy „Előre a fejlett szocializmus felépítéséért! Éljen a szocialista demokratizmus! Éljen a párt!...” stb. (Nem hiszem, hogy Önnek, mint akkori népművelőnek a munkaköri leírásában szerepelt volna egy ilyen mise-papság vállalása.) A társaságban többen megmosolyogták a látottakat, volt akinek a könnyei folytak a röhögéstől. Engem valami nyomasztó szomorúság, és ugyanakkor páni félelem fogott el a képek láttán. Ugyanis én teljesen másképpen értelmezem a demokrácia fogalmát, mint Ön! Szerintem a demokrácia röviden fogalmazva annyit tesz, hogy FÉLELEM NÉLKÜL ÉLNI! A demokráciát nem hangosbeszélőn át harsogva kell deklarálni, hanem csinálni. József Attila módjára „...pontosan, szépen...” Másként nem érdemes! Szabó Gábor, Sarkad város művelődési nem-tudom-énmicsodája, aki nem sértett, de ha lesz rá módja, szeretne felperes lenni Kedves Olvasó! Bármennyire is úgy tűnik, hogy a sarkadi oldalt látja, kötelességem felhívni a figyelmét, ez csak érzéki csalódás. Ön a sarkadi oldalak egy külön kiadását tartja a kezében. Mivel ilyen még nem volt, a dolog némileg magyarázatra szorul. Nos az ok a következő: a Békés Megyei Hírlap augusztus 14-ei számában közzétettük Tóth Imre sarkadi polgármester egy írását, amelyben A demokrácia eltérő értelmezése, avagy a nem nyilvánvalói?) nyilvánosság címmel kifejti véleményét a demokrácia és a nyilvánosság kapcsolatáról, s a sarkadi újság szerkesztőjét felügyelő kuratóriumról. A polgármester megnyilvánulására két olvasói levél érkezett szerkesztőségünkbe, amelyeknek hasonlóképpen helyt kívánunk adni. Minthogy azonban a két levél egyike meghaladva a polgármester által érintett problémakört, több helyen tesz megállapítást Tóth Imre személyével kapcsolatban, az etika szabályait követve megkérdeztük az érintettet, élni kíván-e válaszadási jogával. Mivel Tóth Imre élni kívánt a lehetőséggel, így már három terjedelmesebb írásnak kellett helyet biztosítani. Ezért háté rendkívüli sarkadi „kiadás”. A sajtónyilvánosságról és a demokrácia eltérő értelmezéséről szóló vitát szerkesztőségünk ezzel lezártnak tekinti. Magyar Mária Aki szárnyait próbálgatja, az megtanul szárnyalni is Tisztelt Tóth Imre! Tisztelettel közöljük szerény lapunkban az Ön által írt cikket, mely a Békés Megyei Hírlapban ,,A demokrácia eltérő értelmezése, avagy a nem nyilvánvalé>(?) nyilvánosság" címmel jelent meg. Ezúton tolmácsolom, hogy büszkeséggel tölt el, ha felfedezhetem, hogy vannak, akik a demokráciát értik, jól értelmezik és azt kellő értelemmel és érzelemmel tudják tolmácsolni, természetességgel megélni, közvetíteni, alkalmazni. Becsülöm Ónt és írása nyomán merem vallani, hogy ismerem is. Mikor e sorokat írom, istenemre eszkiiszöm, semmit sem tudok Önről, sem pártjáról. Pártoktól függetlenül állítom, hogy demokrata, demokratikus gondolkodása erre vall, ami szükségeltetne, mint adottság minden polgármesternek. Aki a rendszerváltást elfogadta és vezető pozícióba választották, annak kötelessége van a demokráciával szemben, hiszen csak ennek elvei szerint működhet, mivel másként nem is lehet róla beszélni. A dévaványai testületnek és polgármesterének homlokegyenest ellenkező a véleménye. Megválasztásuk óta az Ón által leírt javaslatok ellenkezőjét szorgalmazzák. Szimpatikus javaslatainak kellene érvényt szerezni minden önkormányzatban, A kormány hibája, hogy ez szinte megvalósíthatatlan, Kevés az ilyen demokratikusan gondolkodó polgármester vagy testület, vagy mind a kettő együtt. Dévaványán a nyilvánosság kizárása a fő cél. Egyéni érdekek előtérbe helyezése, a demokrácia megcsúfolása. Községünkben a harcunk szélmalomharc az ilyen önkormányzattal. Sokan ezt úgy élik meg, hogy visszahúzódnak. Közömbösség, ,,úgyis mindegy", hiszen ezt élték 40 évig. ,,Most se változott semmi, sem az egyének, sem elveik”. Mit tehet egy község ilyen helyzetben? ,,Amit főztünk, együk meg." A felkészületlenség a választásokra, a politikai éretlenség, ami ilyen helyzetbe sodorhat egy községet. Az Ón személye, gondolkodása—-vallom — minden tisztességesen gondolkodó, tettrekész, adni kívánó ember szimpátiáját elnyerte. Ez a gondolkodásmód visz csak előre az úton. Ön indítványozta, a testületi ülések eseményeit videón rögzítsék. Nálunk még a magnetofon használatát is betiltották. Minden igyekezetünk, győzködésünk ellenére is falakba ütközünk. Hatalmi klikk alakult ki és szoros keretek között működik. Nincs semmi, ami kimozdíthatja hatalmasságukat, ha a nép közömbös. Közömbösségük is egy út — ez az út tragédiába vezet. Az Ón cikkének elolvasása után Váci Mihály: Még nem elég című verse jutott eszembe, ez a vers, ami példát mutathatna minden esetben egy demokráciát gyakorló állampolgárnak. Értelmezése, elolvasása után egyetértésünk, véleményünk azonossága késztetett arra, hogy leírjam gondolataimat az Ön cikkével kapcsolatosan,, Tiszteletem a szárnypróbálgatásának szól. A siker nem marad el, aki szárnyait próbálgatja, az megtanul szárnyalni is. Kovácsné Szőke Zita SZDSZ ügyvivő, Pán Európa Unió tag, Dévaványai Hírlap szerkesztője^ Az oldal fotóit Kovács Erzsébet és Fazekas Ferenc készítették Válasz a nyílt levélre Tárgyilagosan, avagy madarat tolláról, célt eszközéről Tisztelt Szabó Úr! Magam is „mély megdöbbenéssel” olvastam levelét. Jóhiszeműen szólva: a részigazságok és a félismeretek hamis képet rajzolhatnak fel egy „nem sértett” (?) egyénben az általa szemlélt társadalmi valóságról. Rosszhiszeműen szólva: talán Ön is ismeri a teljes valóságot állításait illetően, de az Ön céljainak (vagy vidám társasága céljainak) ez nem felel meg, így a cél szentesíti az eszközt elv alapján nyilatkozik, merészen elhagyva a realitások talaját? Sz. Úr előszeretettel és tendenciózusan nekem szeretné tulajdonítani a testület egyes rendeletéit, határozatait, döntéseit, „pályázatait”. Szerénytelenség nélkül, ezt mégsem vehetem magamra, ebben „akadályoznak” az önkormányzati és hatásköri törvény vonatkozó részei. Másrészt tudatom, hogy megszűnt az az időszak, amikor a tanácselnök után illett mindenkinek szavazni. A polgármester mindössze egy szavazattal rendelkezik a testületben. Ugyanakkor a mi testületünkre sok mindent rá lehet fogni, csak azt nem, hogy vita nélkül, egyhangúan szavaz. A tornacsarnok-építés igazságának tárgyában Ön félúton megállt. A másik fele az ügynek úgy hangzik, hogy a két határozatot „a fránya” köztársasági megbízott ez év április 9-én kelt levelében jogszabályt sértőnek ítélt. Kötelezte a testületet a jogszerű eljárásra, amit az elfogadott, s „úgymond” 73/1991-es számú határozatával pályázatot írt ki. E tárgyban hozott korábbi határozatait többségi szavazattal hatályon kívül helyezte. (Talán végre kellett volna hajtani a jogsértő eljárást?) A szerkesztői státuszról szólva: e kérdésben csak a testület dönthet, amely e döntését többször elhalasztotta. A lakosság igénye alapján viszont a lapra azonnal szükség volt, s a „magad uram, ha szolgád nincs” helyzetben meg kellett oldani e feladatot. A kuratóriummal összefüggésben tett álláspontomat — előző írásomat nem ismételve — fenntartom. Év elején a költségvetési rendeletében a testület minden intézményétől átlagosan 5,5 százaléknyi keretet elvett, kérve az intézmény- vezetőket a felelős, takarékos gazdálkodásra. Ett a „képtelen helyzetet” nem mi hoztuk létre művileg, hanem mint oly sok önkormányzat, elődeinktől örököltük. (Az 56 millió forintos pénzmaradványt illetően Önnek tudni kell, hogy e fogalommal csak az év végi maradványt illetjük.) Az Ön intézménye 1990-ben költségvetési támogatáson felül 100 ezer forintot kapott gépkocsicserére, ezt Ön nem hajtotta végre, de másra felhasznált ebből 36 ezer forintot. A maradék 64 ezer forintot ezért kellett visszautalni, mint elmaradt feladat fedezetét. Állítása tehát valótlan, miszerint „megdolgozott” maradványról ír. Pontatlan a bérfejlesztési ismerete is, mert a pénzügyi bizonylatok szerint 10 helyett 20 százalék bérfejlesztésben részesült intézménye. Mindezek mellett a település intézményei közül (azonos ellátási szint mellett!) arányosan Ön produkálta a legnagyobb hiányt. A demokrácia és a költségvetési fegyelem, mint eltérő kategóriák összetévesztése ma már durva hiba. A termelés és a gazdálkodás nem demokrácia kérdése, lásd a fejlett nyugati országokat. Amennyiben Ön „saját állását kellett megpályázza” és mint írja, azt nem nyerte el, hogyan lehetséges, hogy mégis ugyanott ül, s tevékenységét ugyanazon munkaszerződés, besorolás és fizetés mellett látja el? Vagy talán mégis más státusz került meghirdetésre egy intézményösszevonás révén, s Ön mindössze közvetlen főnököt kapott, aki nem a művelődési otthon, hanem az új összevont intézmény vezetője? Nos, erről van szó. A leírtak testületi hatáskörbe tartoznak, így az ügyben társtetteseim vannak. Miért is nem választották meg Önt? Néhány ok az arzenálból: — Néhány hónappal ezelőtt a testület fegyelmiben részesítette. — Intézményének látogatói tiltakozást juttattak el Ön ellen az önkormányzathoz 200 aláírással. — A művelődési bizottság 3:1 arányban nem Önt javasolta. — Saját intézményének dolgozói írásban tiltakoztak Ön ellen, levelüket a művelődési bizottságnak címezve. Az intézményvezetői választást rögzítő augusztus 13-ai hiteles jegyzőkönyv szerint az Ön személye mindössze 1 igenlő szavazatot kapott (szavazók száma 16). Micsoda különbség az Ön állításával szemben, miszerint egy híján nyert. Ejnye, ejnye, Sz. úr! Ilyen mértékben talán mégsem kellene fittyet hányni a gyarló valóságra. Végül közös történelmünkhöz, a május 1-jékhez fűződő viszonyunkról: amit Ön aktuálpolitikai bombasztikus információként, csattanószerűen kezel, az a helyi lakosok előtt nyilvánvaló hétköznapi tény. Sok százan hallottak engem május 1 -jén beszélni, csakúgy mint temetéseken, névadókon, március 15-én vagy a költészet napján. A sofőr, aki május 1 -jéken teherautóján vitte a felvonulókat vajon meggyőződésből tekerte-e a kormányt, vagy csak tette a dolgát, mert neki ahhoz volt jogosítványa, nekem pedig ehhez. S talán igazán nem az a nevetséges-e, aki azt állítjá, hogy bármi mást mondhatott volna nyilvánosság előtt az akkori szónokok bármelyike. Mintha nem közös kötelező tananyagunk lett volna Majakovszkij, Lenin. Ne álltassuk magunkat, nekünk ekkor kellett élnünk. Tisztelt Sz. Úr, Önnek, aki marxista—leninista szakosítót végzett, ezeket tudnia kell, bár úgy tűnik, mindebből szeretné kivonatolni önmagát. Én életem részének tekintem ezt az időszakot is. Tisztességtelenül élni és valótlanokat mondani akkor is lehetett, és most is. Lehet, hogy éppen társaságának vidám tagjai vonultak az első sorokban azokon a május 1-jei felvételeken. Történelmünket lehet tragikusnak vagy komikusnak tekinteni, csak egyet nem lehet: meg nem történtnek nyilvánítani. Ami az Ön felperesi ambícióit illeti Sz. Úr, igaza van (?), ha ezt elérheti az ember, akkor már mondhatja, nem élt hiába. Tisztelettel: Tóth Imre polgármester
