Békés Megyei Hírlap, 1991. szeptember (46. évfolyam, 205-229. szám)

1991-09-30 / 229. szám

„Nem a pártok, hanem az önkormányzati tagok... késztettek lemondásra.” (7. oldal) Miért éppen Köröstarcsán? Igen, joggal feltehették ezt a kérdést olvasóink: miért éppen Köröstarcsán tartanak előadá­sokat gróf Széchenyi István szü­letésének 200. évfordulójára emlékezve? Aki részt vett a szombat délelőtti művelődési házbeli rendezvényen, többek között erre is választ kaphatott. Ám még mielőtt erre sor került, emléktáblát avattak — avató­beszédet dr. Simon Imre, Békés megye közgyűlésének elnöke tartott — az egykori Wenck- heim kastély homlokzatán. Azért itt s azért e napon, mert 1847. szeptember 18-án érke­zett Körösladányba a Wenck- heim kastélyba gróf Széchenyi István. A Körös-szabályozási Társulat ülésén elnökölt — tud­tuk meg Góg Imre nyugalmazott tanácsos előadásából később az előadó ülésen. Ám addig, amed­dig ő szóhoz jutott, sok más, hasznos tudnivalót is hallhat­tunk. Már az emléktábla avatá­son, ahol dr. Simon Imre egye­bek mellett arról beszélt, miként viheti előre a ma társadalmát is a példa, Széchenyi munkássága, élete. Nem esett messze e (Folytatás a 3. oldalon) • • Ünnep után Az elmúlt hétvége némi bizonytalanságot tükröző újságcik­keiből, rádiós és televíziós híradásaiból arról értesülhettünk, hogy ismét nevezetes naphoz, nevezetes évfordulóhoz érkez­tünk. Szeptember 29-éről honfitársaink többségének eszébe jut a dicsőséges pákozdi csata és az is, hogy a Jellasics felett aratott győzelem emlékére ekkor ünnepeljük... — Mit is ünnepeltek ti vasárnap? — tettem fel váratlanul a kérdést nyugdíj előtt álló katonatiszt ismerősömnek. Kapásból a régi terminológiával válaszolt, s eszébe sem jutott pontosítani a kérdést, hogy esetleg mások is ünnepelhet­nek ezen a napon, hogy esetleg ünnepelhetnék én is. Az, hogy nem „ugrott be” neki azonnal a kormányrendelet, amely szep­tember 29-ét a honvédelem napjává nyilvánította, szóra sem érdemes, egyszerű nyelvbotlás, annyi, mintha valaki tanácshá­zát mond véletlenül a polgármesteri hivatal helyett. Az viszont, hogy megjegyzés nélkül elfogadta „egyenruhás ünnepnek” ezt a napot, mindennél beszédesebb. Miért nem reagált „provokatív” kérdésemre? Belefásult a hosszú szolgálatba? Anyagi gondjai vannak? Tönkrement a családi élete? Megromlott az egészségi állapota? Katonatiszte­ket gyakran érnek ilyen bajok, a békebeli szolgálatnak is meg­vannak a maga veszélyei. Talán valaki valamikor éppen e hátrányok néminemű ellensúlyozására gondolták ki és honosí­tották meg az „egyenruhás ünnepeket”. Nem csoda hát, hogy az egyszeri újonc a kérdésre („Na, katona, mit ünnepelünk szep­tember 29-én?”) így válaszolt: „Farkas Mihály neve napját.” Persze igazságtalan lennék, ha azt állítanám, hogy korábban a civil lakosságot teljesen hidegen hagyta ez az ünnep. A szülők, a menyasszonyok, a rokonok, a jó barátok többsége büszke szívvel szipogta végig a kiskatonák eskütételét. Nem lesz ez másképp ezután sem, (sor)katonákra, honvédek­re valószínűleg még hosszú ideig szüksége lesz az országnak. Ünnepelünk hát jövőre is a honvédelem napján. S emlékezünk is, főleg a győzelmekre. Adja isten, hogy újakat már soha többé ne kelljen aratnunk! Ménesi György Ma: Herculessel, rekvizítumok nélkül (12. oldal) Holnap: Battonya és környéke Értesítem az állattartókat, hogy az állatorvosi rendelő (Békéscsaba, Szerdahelyi út 2., a volt állatkórházban) délutáni rendelési ideje a téli időszámítás alatt 14—17 órára változott. dr. Zsilák Pál veszélyes hulladékok ártalmatlanítása Az SZDSZ Göncz Árpádot támogatja A vita nincs lezárva Ma semmivel sem kevésbé szükséges, hogy a köztársasági elnök maradéktalanul betöltse alkotmányos hivatását, mint ed­dig, hiszen ez a feltétele annak, hogy valóban kifejezhesse a nemzet egységét. Egyebek mel­lett ezt tartalmazza a Szabad Demokraták Szövetsége parla­menti frakciójának e hét végén Tatán tartott, zárt ülésén elfoga­dott állásfoglalás. A csaknem 100 országgyűlési képviselő Göncz Árpád legutóbbi nyilat­kozatára történt reagálás mellett elfogadta az SZDSZ-es frakció működési szabályzatát, megvi­tatta egy, a pártról készített rep­rezentatív közvélemény-felmé­rés tapasztalatait, és személyi kérdésben döntött. Az MTI tudósítójának kérdé­sére Haraszti Miklós ügyvivő rámutatott: — Az Alkotmánybíróság há­lái ozat- a köztársasági elnök jogköréről nem zárta, nem is zárhatta le az elnök és a minisz­terelnök közötti vitát. Megol­dást csak a tisztes kompromisz- szum keresése és a kölcsönös együttműködési készség hoz­hat. A kormány viszont szerin­tünk egyértelművé tette, hogy a maga részéről nem a megegye­zést keresi. Mihelyt kihirdették az alkotmánybírósági határoza­tot, újra előterjesztette ugyanazt a kinevezési javaslatát a televí­zió és a rádió alelnöki tisztségei­re, amelyet Göncz Árpád egy­szer már elutasított. Vélemé­nyünk szerint a tv és a rádió zavartalan, politikai befolyástól független munkája lényeges ré­sze az államrend demokratikus működésének. Emellett egyet­értünk Göncz Árpád nyilatkoza­ta azon részével, mely szerint eddig is az alkotmány szellemé­ben járt el. Bízunk benne, hogy — mint ígérte — ezután is gya­korolni fogja az alkotmányban meghatározott jogait. Meggyő­ződésünk, hogy ehhez meg fog­ja kapni azt a támogatást a de­mokrácia magyar híveitől, ame­lyet nyilatkozatában kért. — A közvéleménykutatást az SZDSZ átvilágítása, a párt társa­dalmi megítélésének minél ob- jektívebb ismerete érdekében készíttettük — folytatta Harasz­ti Miklós. — A 150 oldalas ösz- szesítés tartalmazza többek kö­zött a pártnak a hazai politikai közéletben betöltött szerepét, annak minden jó és rossz össze­tevőivel együtt. A jelentést tel­jes részletességgel a közeljövő­ben sajtótájékoztatón ismertet­jük. Az ügyvivő arról is beszélt, hogy a frakciószabályzat elfo­gadását hosszú vita előzte meg, s remélhetőleg növeli az SZDSZ-es képviselők parla­menti munkájának hatékonysá­gát. A tanácskozáson bejelen­tették továbbá, hogy Kiss Zoltán helyett a jövőben Török Ferenc vesz részt a költségvetési bizott­ság munkájában az SZDSZ ré­széről. Zsófia Királynő a püspöki rezidencián A Segítő Jobb az erdélyiekért A hazánkban magánlátogatáson járt Zsófia spanyol királynőt fogadta Paskay László bíboros is, mégpedig abból az alkalom­ból, hogy megismerkedett a Segítő Jobb egészségügyi alapít­vánnyal. Képünkön Szőke István (bal oldalt), az alapítvány elnö­ke ‘köszönti a püspöki rezidencián a királyi Őfenségét, aki mellett Göncz Árpádné, az alapítvány fővédnöke áll. (Részletesebb be­számolónk a 3. odalon.) Bogár nyerte a Spartathlont Az idei görögországi hagyo­mányos nemzetközi szuper hosszútávfutó versenyen a Spar- tathlonon pénteken reggel 20 ország képviseletében 75 induló rajtolt. A 250 km-es távnak hét magyar versenyző is nekivágott, köztük a békéscsabai Bogár Já­nos, aki tavaly a harmadik he­lyen végzett. Athénból kifelé a mezőny élére állt Bogár és az első elíenőrző ponton már híj^z perces előnnyel vezetett a japán Kodzsima előtt. A folytatásban fokozatosan növelte előnyét a remekül felkészült csabai fiú és az 1200 méter magas Szangasz hegy lábához is elsőként érke­zett, még a naplementét meg­előzve. Az utolsó 75 km-es sza­kaszon, amelyet rekkenő, mint­egy negyvenfokos hőségben tet­tek meg a futók már nem válto­zott a sorrend. Kitűnő idővel, több mint két és félórás előny­nyel, fáradtan, de boldogan ér­kezett a Leonidász-szobomál felállított célba a Thermál Invest által szponzorált Bogár János. A békéscsabai futó élete legna­gyobb sikerét érte el a szuper hosszútávfutó verseny megnye­résével. Bogár egyéni csúccsal győzött, s harmadszor is spártai hőssé avatták a verseny szerve­zői. V. L. Eredmények. Spartathlon, 245,3 km. 1. Bogár János (Békéscsabai Előre Atlétikai Egyesület) 24:12:03 óra, 2. Záréi (Irán) 26:48:50,3. Hári (Péti MTE) 29:12:55. Bogár János, aki a tavalyi bronzos helyezést az idén aranyra váltotta Építkezzen velünk! HARGITA IPLUSZ Olcsó és megbízható! ÉPÍTKEZÉSEINK BÉKÉSCSABÁN: Gyóni Géza u. 14—16. — 66 m2-es lakások, — üzletek 34 m2—200 m2-ig. Szent László u. 6. — 35 m2 és 43 m2-es lakás Lencsési lakótelep —családi házak. SZOLGÁLTATÁSAINK: Jelentkezés: Magas- és mélyépítési munkák tervezése, kivitelezése, lebonyolítása. (Családi ház, társasház, gyógyszertár, Békéscsaba, Irányi u. 2., egészségügyi létesítmény, közmüvek). telefon:27-971.

Next

/
Thumbnails
Contents