Békés Megyei Hírlap, 1991. szeptember (46. évfolyam, 205-229. szám)
1991-09-21-22 / 222. szám
KÉKES MEGYEI HÍRLAPA HÉT TÉMÁJA 1991. szeptember 21-22., szombat-vasárnap A vihar nem vonult el, hanem visszatért Velemenyek, helyzetelemzések, kapcsolatos nyilatkozatokról A héten két nyilatkozat, kétfajta megközelítés értékelte a nyilvánosság, a sajtószabadság helyzetét. A Nyilvánosság Klub az ellen a nyílt törekvés ellen lépett fel, amelynek során a kormány a közszolgálati médiumok, a televízió és a rádió kisajátítását célozza. Tiltakozik az írott sajtónak a kormányzat által irányított privatizációja, az újságírók megfélemlítése, a közérdekű információk eltitkolása ellen. A nyilatkozattal szemben Szokolay Zoltán, az MDF békéscsabai ország- gyűlési képviselője a legnagyobb liberális párthoz közel álló csoportról beszél, amely ki akarja sajátítani a közszolgálati médiumokat. Szorgalmazza annak kivizsgálását, miképpen és kik által irányítva zajlott le 1989—90-ben az írott sajtó privatizációja. Véleménye szerint a sajtó bizonyos szakmai vezetői boszorkányüldözéssel félemlítik meg az újságírókat, egyes lapok közérdekű információkat hallgatnak el. A két nyilatkozatot lapunk csütörtöki számában közöltük, mostani összeállításunkban az elmúlt héten napvilágot látott, illetve megfogalmazott reagálásokat, összegzéseket közöljük, természetesen korántsem a teljesség igényével. Az érem másik oldala Az ellennyilatkozatot megfogalmazó Szokolay Zoltán képviselői fogadóórájának üres perceiben nyilatkozott lapunknak. —Lemérhető-e már, hogy milyen visszhangja van felhívásának? —Nagyon sok levelet kapok, köztük van Roszik Gábor képviselő kollégámé is — mondta Szokolay Zoltán. — Az igazi visszhang ezután várható. A Nyilvánosság Klub felhívását egyoldalúnak és hiányosnak éreztem. Egy hirtelen ötlettől vezérelve írtam meg az érem másik oldalát. Eddig csak két lap — csütörtökön a Békés Megyei Hírlap, pénteken az Új Magyar- ország — közölte le írásomat csorbítás nélkül. Igazi reagálás tehát ezután várható. Nyilvánvaló, hogy az újságíró szakma is megosztott. Jó lenne, ha a felmerült aggályokat meg lehetne beszélni. Én nem cáfolni, hanem kiegészíteni szerettem volna a felhívást. Ilyen átmeneti időszakban a hatalom nyilvánosság általi ellenőrzése mellett fontos a nyilvánosság ellenőrzése is. Nem a hatalom, hanem a nyilvánosságban szereplők részéről. Elsősorban az országos napilapokkal szemben van bennünk egyfajta bizalmatlanság. — Felmutatta az imént eddig kapott leveleit. Ennyiből már levonhatók következtetések? — Nyolc levelet kaptam, s mind egyetértő. Biztosan lesz kritikus hangú is. Egy irodalmi jellegű esszében mondott ellent a Magyar Hírlap hasábjain régi ismerősöm, Csalog Zsolt. Ennek örültem, mert ez már a párbeszéd jele. Erre már tudok valahogyan válaszolni, de a bizalmatlanságnak szélesebb körben kellene oldódnia. Valaha esténként a társaságtól félrevonulva sakkoztunk Csalog Zsolttal. — Sakknyelven szólva hogyan nevezné Csalog Zsolt lépését? —O az én lépésemet minősíti olyannak, amikor a sötéttel lépő elkezdi ugyanazt tenni, mint a világos. En nem így akartam eljárni, mert minden valamirevaló sakkozó tudja, hogy ezzel csak vereséget szenved. Ám jó lenne belelátni egymás gondolataiba. A legjobban attól óvnék mindenkit, hogy felborítsuk, egymás fejéhez vágjuk a táblát... Éz lenne csak gyerekes dolog. — Csalog Zsolt viszont mintha arra utalna: nem lehet úgy sakkozni, hogy a táblán vagy csupa fehér, vagy csupa fekete bábu álljon. — Persze. Alapvető érdekünk, hogy legyen tábla és játszhassunk. — Az eredeti nyilatkozatot 130-nál több tekintélyes értelmiségi írta alá. Nem igényelt volna nagyobb megfontoltságot az amúgy bátor megnyilvánulása? Várja, hogy hasonló súlyú „kis csapat” áll Ön mögé? — Nem hiszem, de nem is célom. Viszont tény, hogy a nyilatkozatot aláírókat az elmúlt másfél évben senki nem korlátozta a szabad véleménynyilvánításban. — Ilyet nem is állítanak, de mintha félnének tőle. —Aggódnak. —Az ilyen markáns állásfoglalás egy egyéni kerületben megválasztott képviselőnek nem túl kockázatos? — Ez folyamatos kockázat. — A Le Monde-ban azt íiják, hogy a Kónya-ügy véglegesen elronthatta a kormányzó koalíció és a sajtó viszonyát. Az Ön nyilatkozatát is széleskörűen bírálta a sajtó. — Nem mondanám, hogy általában „a” sajtó. Az Új Magyarország szerkesztőségének teljes kollektívája például az én felhívásomhoz csatlakozott. — E lap kormányközelsége közismert. — Elképzelhető, hogy néhány színvonalas lappal — például a Magyar Hírlappal—nem javul majd a kormánykoalíció viszonya. De hát ellenzéki lapok mindenütt vannak. — Valami azért az MDF sajtópolitikájában sem úgy működik mint kellene. Nem így van? — De, bizonyosan. Kölcsönös gyanakvás, bizalmatlanság alakult ki. — Van erre orvosság? — Valójában csak az idő. Ha megfosztják az olvasót a hírektől, vagy ha a kormánypártiak nem keresik a sajtót, nem nyilatkoznak neki, az igazi vesztes csak az olvasó lehet — mondta Szokolay Zoltán. * A felhíváshoz csatlakozik az Új Magyarország szerkesztőségének kollektívája. (A nyilatkozat megjelent az Új Magyarország szeptember 20-ai, pénteki számában.) Az oldalt összeállította Kiss A. János és László Erzsébet bírálatok a szabad sajtóval Csalog Zsolt Gyermekkor — Szokolay Zoltánnak —Alágy a füled! —NEKED nagy a füled! —Hülye vagy! —Az aki mondja! Ilyesféleképpen társalogtunk úgy 5-6 éves korunkban. Elég terméketlen metó>dus volt ez. de hát Istenem, gyerekek voltunk még, meglehetősen butácskák, alapfokon tanulgattuk az ember-lét. a kommunikáció lehetőségeit. Meg egyben: a kommunikáció, az ember-lét ellehetetlenítésének módszereit. Komplikáció olyankor adódott, amikor a „dialógus" egyik szereplője kimondottan tényközlő megnyilatkozással állt elő. Például: — Tintás az orrod! Amire a válasz, ugyebár: —NEKED tintás az orrod! Az eljárás lényege: a megszólított nem hajlandó tudomásul venni, hogy a kezdeményezés tényközlő jellegű volt, egyszerűen csak gyalázkodásnak fogja fel azt, s ennek megfelelően azonos értékű gyalázkoclással reagál. £mihez persze nem kellenek semmiféle tények. Maguk a tények roppant egyszerűen ellenőrizhetők lennének, nézzünk csak a tükörbe, és egyből világosan kitetszik: a te orrod tintás, az én orrom nem tintás—az ilyen típusú szópárbajokból azonban a tények szerencsésen kirekesztődnek. Értelemszerűen: az ilyen típusú szópárbajok épp arra valók, hogy a tények a ügyletből kirekesztődjenek. Az esetek döntő többségében természetesen a megszólított is tudva tudja, hogy nem a másik orra tintás, hanem az övé — ezt a körülményt tehát nagyobb hangerő bevetésével, valamint muszklijának megvillogtatásával ellensúlyozza. Es akkor már ezek a tényezők határozzák meg a helyzet további alakulását, végképp nem a tények. Később nagyobbacskák lettünk, már sokkal de sokkal értelmesebbek: rafináltabb megoldásokat alkalmaztunk — ám a modell maradt a régi. Emlékszem, cirka 8-9 éves korunkban volt egy kedves játékunk. Visszhangnak nevezném. Valahogy így ment: — Zoli. megkérnélek valamire. Ha bemész az istállóba, a lámpa mellett, a gerendán van egy... — Zoli. megkérnélek valamire. Ha bemész az istállóba, a lámpa mellett... —Megbolondultál? ? . —A gerendán van egy... Megbolondultál?? — Most mit ökörködsz?! Hozd már ki az istállóból a csúzlit! —Most mit ökörködsz?! Hozd már ki az istállóból a csúzlit! És így tovább. A módszer elméleti receptje: figyelmen kívül hagyjuk az elhangzott közlést (vagy kérdést, vagy kérést), nem mint értelmes emberi beszédet értelmezzük azt. hanem olybá vesszük csak. mint a szél borzolta erdő suhogását, a patak csobogását. „O, hát ilyen zajt én is tudok produkálni!: blablablabla...” Van ennek a metódusnak egy gyönyörű haszna: a kezdeményező igen rövid időn belül felhagy a kezdeményezéssel, sőt, lemond egyáltalán az emberi kommunikációról mint eszközről —mi mást tehetne? Vannak azonban hátrányai is. Nevezetesen, hogy túlságosan is tehetetlen helyzetbe hozza a kezdeményezőt. Tanúja voltam egyszer, hogy a játékosok—elég érthetően—piszkosul összeverekedtek. Persze, ha a visszhang-fél épp erre utazik, szándékkal provokál, akkor oké. Ez esetben azonban előzetesen gondosan felmérendők a fizikai erőviszonyok. De még ha nem is torkollik a móka tettlegességbe: fennáll a veszély, hogy a játék elfajul, hosszú távra tartósodik. és nem lehet már kijönni a csavarból. Mi van, ha valamivel később a másik fél kerül olyan helyzetbe, hogy emberi kommunikációra szorulna? Mi a jó fenét várhat a maga csinálta szituban a partnerétől? További aggály merülhet fel a játék nem túlságosan magas kulturális szinte miatt is. Mi van, ha ezt a süketelést mások is hallják, felnőttek, és netán odafigyelnek? Hogy úgy mondjam: ciki van. nem?—Ezért is gondolom, hogy—bár a gyermekkor a maga módján bűbájos volt!—ez a játék élemedettebb korban, mondjuk 10-12 év fölött már nemigen javasolhat. (Az írás a Magyar Hírlap szeptember 19-ei számában jelent meg.) /---------------------------------------:----------------------------------------n B AROMFI KFT., ÚJKÍGYÓS Baromfifeldolgozás, értékesítés, bérvágás. Vágott-, darabolt-, előhűtött-, fagyasztottcsirke- igényét telephelyünkön azonnal, boltba, konyhákra szállítását két napon belül teljesítjük. Várjuk megrendelését! BAROMFI KFT., Újkígyós, Béke u. 34. Telefon: (66) 56-128. \_______________________________________________________________________________________________________________________/ „A hatalom gyengének érzi magát” Futaki Géza szabad demokrata országgyűlési képviselő enyhe mosollyal tiltakozott, amikor megkérdeztük tőle, szándéko- zik-e csatlakozni Szokolay Zoltán felhívásához. — Egy dolgot nem szabad elfelejtenünk — kezdi a képviselő. — Az ország nehéz gazdasági helyzetben van, az átmenet miatt ez természetes is. Ennek ellenére meggyőződésem, hogy ilyen körülmények között sem szabad feladni a szólásszabadságot, a nyilvánosságot, mint a hatalom kontrollját, bármiről legyen szó. Sőt! Különösen fontos a szabadság és a kontroll akkor, amikor a demokráciának még csak a kezdetén vagyunk. Az ellenvélemények tudatos elhallgattatásával diktatórikus irányt vehet a vezetés. Rendkívül fontos, hogy minden társadalmi csoportnak, minden embernek akadály nélkül módja legyen elmondani véleményét, ezért sem a Kónya-dolgozat, sem a Nyilvánosság Klub ellenfelhívása nem felel meg a nézeteimnek. —Mi jelentheti a megoldást? — Véleményem szerint minden probléma forrása az, hogy nincs szabad televízió. Mihamarabb meg kellene szavazni a Média törvényt és fel kell oldani a frekvencia-moratóriumot. Azt hiszem, ezektől fél a kormány, hiszen mindazokban az esetekben, amikor az ellenvélemények tartós elhallgatására törekszik, gyengének érzi magát. Már a parlamentben is fellelhetők olyan jelek, amikor az ellenzéki pártok felszólalóitól megvonják a szót. Ráadásul, a legnézettebb televízióműsoron, a híradón egyértelműen látszik, hogy a kormány birtokolja. Emlékezzünk csak vissza: amikor tavasszal felmerült egy alternatív híradó sugárzásának lehetősége, a magas nézettségi index láttán nem merték áldásukat adni rá. Talán ennyi érv elegendő ahhoz, miért nem tudok azonosulni Szokolay Zoltán felhívásával, sokkal inkább egy húron pendülök Csalog Zsolt véleményével. „Inkvizíció” előtt a sajtó A nyilvánosság védelmében A Nyilvánosság Klub és Szokolay Zoltán országgyűlési képviselő úr felhívásáról szeretnék — néhány sorban — véleményt mondani. A nagy hírű Nyilvánosság Klub ügyvivői arról beszélnek, hogy akadályozzuk meg, hogy a társadalomtudományi kutatásokat a Justicia-tervhez hasonló politikai célokra használják fel. Szokolay úr arra kér bennünket, hogy segítsük a közelmúlt szakszerű és objektív vizsgálatát, a történelmi igazságszolgáltatást. Tisztelt Szokolay Úr! Én segíteni szeretném a történelmi igazságszolgáltatást hazánkban, de nem hiszem, hogy azzal szolgálnám ezt a legjobban, ha az Őn felhívásához csatlakoznék. Ha ezt tenném úgy érzem, hogy ezzel parttalan, számomra ellenőrizhetetlen politikai célt szolgálnék. Tudomásom szerint Ön Békés megyei képviselő, és úgy hiszem, hogy Önnek szőkébb hazájában, megyénkben kellene megkezdenie a történelmi igazságszolgáltatást. Hogyan? Úgy, hogy vidékünkön politikai okokból jogsérelmet szenvedett, üldözött emberek ügyeit feltárná, összegyűjtené, és a nyilvánosság elé tárná (amíg nem késő!). Megnevezve azokat a személyeket, akik megyénkben ezeket a jogtiprásokat a „kommunizmus védelmében” elkövették. Annál is inkább ezt kellene tennie, tisztelt Szokolay úr, mert Ön a parlamenti bizottsági (jól fizetett) munkája során betekintést nyerhetett országos szinten ebbe az ördögi mechanizmusba, amint nyilatkozott is róla. Aprólékos, nem látványos munkájához erőt és egészséget kívánva üdvözli: Paál Tamás, Békéscsaba (Az írást a Délkeletben publikáló szerző kérésére közöljük lapunkban.) r MEGRENDELŐLAP 1 Megrendelem a Békés Megyei Hírlap című megyei napilapot .......példányban.........................hónapra. K érem az alábbi címre kézbesíteni: | Megrendelő neve:....................................................... | C íme: (város, község, irányítószám): Utca, házszám:......................................................... A z előfizetési díj: egy hónapra 245 Ft, negyedévre 735 Ft, fél évre 1470 Ft, egy évre 2940 Ft. aláírás | A megrendelőlapot borítékban, bélyeg nélkül, | a helyi postahivatalok részére kérjük feladni. i-------------------------------------------------------------------------------------1
