Békés Megyei Hírlap, 1991. augusztus (46. évfolyam, 179-204. szám)
1991-08-09 / 186. szám
SZARVAS ÉS KÖRNYÉKE 1991. augusztus 9., péntek e • • s Varga Mihályné monológja Örménykúti jegyzőbemutatkozó Hajdúböszörményben születtem 1939-ben. Középiskolába Debrecenbe jártam, a köz- gazdasági technikumba. 1962- ben Vésztőre kerültem az akkori tanácshoz mint gazdálkodási előadó. Ezt követően Csabacsű- dön dolgoztam vb-titkárként. Az itt eltöltött 17 év alatt az államigazgatási munka minden területével találkoztam, ami egy kistelepülésen lehetséges. Alkalmam volt megismerni a testületi és hivatali munka örömeit, de nehézségeit is. Közben elvégeztem a Tanácsakadémiát, majd 1981-ben az Államigazgatási Főiskolát. 1990. november 1-jén korengedménnyel mentem nyugdíjba. Az örménykűti jegyzői állást anyugdíj mellett pályáztam meg és a munkát félállásban végzem. A feladatot azért vállaltam, mert Örménykút önkormányzata 13 év után úgy döntött, hogy teljesen önállóan, saját hivatallal látja el a munkát és úgy éreztem, segíteni kell ezt a települést az önállóság megteremtésében. Örménykút, mint társközség, Csabacsűdhöz tartozott, így ha nem is teljes mértékben, de valamennyire ismertem az itt élők gondjait. A többi jegyzőtársamhoz hasonlóan nap mint nap nagyon sok problémával kell meg- küzdenem. Elsődleges feladatomnak tartom, hogy segítsem a képviselő-testület munkáját, a jogszabályokban való eligazodását, amennyire ezt tudásom engedi. Meg kell teremteni a hivatali munka személyi feltételeit, ami valamennyiünktől nagy felelősséget igényel. Ma még sok mindenben a kezdeti lépéseknél tartunk, de bízom abban, hogy az emberek többsége itt is elfogad éppúgy, mint közel 20 évvel ezelőtt Csa- bacsűdön. Hír-mix — Békésszentandráson augusztus 14-én, szerdán 15 órakor a Hunyadi u. 4. sz. alatti házra árverést rendez a helyi önkormányzat. — A Független Kisgazda- párt szarvasi szervezete szerdán 19 órakor a föld- és ingatlan-visszaigényléssel kapcsolatban tájékoztatót tart a Lengyel palotában. — A szarvasi városi televízió augusztus 12-én, hétfőn 20 órai kezdettel mutatja he Városi körkép című műsorát. — Az Önkéntes Tűzoltó Egyesület fúvós zenekara augusztus 19-én, hétfőn 18 órakor a Lauder Alapítvány szarvasi nemzetközi táborában tart hangversenyt. —Az önkormányzat legutóbbi döntése értelmében a szarvasi piacon továbbra is engedélyezi a szesz árusítását. A zsúfoltság miatt új piactér kialakítását is tervezik. — Szúnyogirtás lesz Szarvason augusztus 15-én, csütörtökön este 20 órától a hajnali órákig. Rossz idő esetén az irtásra 16-án, illetve 17-én kerül sor. Rémhír: A szarvasi „Mézesmadzag Kft.” értesíti a lakosságot, hogy a következő orr előtti elhúzó akcióját a 13-as számú húsbolt- libamájpultjánál tartja. Országos kutyakiállítás Szarvason Miért rövid a Schnauzer farka? Kutyakiállítást rendeznek vasárnap 9 órakor Szarvason, az Erzsébet-ligetben. Dr. Hajzer Lajosnéval, a Magyar Ebtenyésztők Szarvasi Szervezetének vezetőjével éppen ezért „kutyadolgokról” beszélgettünk. — Háromévenként kapjuk meg a jogot arra, hogy ilyen kiállítást szervezhessünk — kezdte. — Az egyesület azért vállalja ezt, mert — a hírverésen túl — anyagiakhoz is juthat. A versenyen a fajták győzeteseiből választják majd ki a szépségverseny abszolút győztesét. Az idén külföldről is érkeztek nevezések. —A kutyákat hogyan készítik fel egy ilyen megmérettetésre? — Mindegyiket másképpen. Egy komondort nem lehet füröszteni, egy pekingit pedig kötelező. Attól is függ, hogy ki készíti fel, ugyanis ez nem köny- nyű dolog. — Én olyanokat is hallottam, hogy a kutya füléből, farkából le kell vágni. Igaz ez? — Annyiban, hogy a Schnauzer farkát egynapos korában levágják és a fülét is kurtítják. Németországban viszont az állatvédők ezt már nem engedik meg. — Sokan azt mondják, hogy drága kutyát tartani a gazdagok szórakozása, ez valamiféle státusszimbólum. — Ezzel nem értek egyet. Igaz, hogy egy fajtiszta nőstény kutya kerülhet akár 40 ezer forintba is kölyökkorában, de később ezt sokszorosan behozza. Annyit ér, ahány kölyköt egy évben tud fialni. A kutyatartás nem státusz szimbólum, hanem szeretet kérdése. A dohányosok a cigarettára költenek annyit, mint más a kutyájára. S ma már egyre inkább kellenek házőrzőnek. — Kissé elkalandoztunk a kiállítástól. Kik segítik Önöket a rendezésben? — A kiállítást anyagilag is támogatja a polgármesteri hivatal, és reméljük, jó hírverés lesz ez a városnak is. Csabacsüdi olcsó húsnak híg a reklámja? OKI: Uj utakon A Szarvasi Öntözési Kutatóintézetnek az utóbbi egy esztendőben — a rendszerváltás csatározásai közepette — meglehetősen vad híre kelt a környéken. Az alig két hónapja megbízatást kapott új igazgató, dr. Lelkes János munkatársaival megpróbálja öregbíteni az intézet megtépázott hímevét. Modem nyugati rendszerek és egyéni ötletek ötvözésével, új kezdeményezésekkel is él. Az egyik ilyen a havonta összehívott kutatói tanácskozás. A hét elején tartott legutóbbi értekezleten mi is ott jártunk és hallottunk a Juniorok Tanácsa életrehívásáról, valamint egy javaslatot az intézeti földhasználat kezeléséről. Az ülés után e kettőről kérdeztük dr. Lelkes Jánost. — Tulajdonképpen mit takar a Juniorok Tanácsa elnevezés? — Hosszú idő után megpróbálunk párbeszédet kezdeni a kutatói korosztályok között. A tanács feladatának tekinti egyebek között a fiatal kutatók továbbképzésének, tanulmányútjainak kezelését, egy egészséges reklám- és propagandatevékenységet. — Az intézeti földhasználat miért éppen most került terítékre? — Intézetünk 800 hektár földterülettel rendelkezik. A dolgozókat régen foglalkoztatja, hogy ebből egyes kutatók régen többet hasítottak ki, míg munkatársaik megélhetési gondokkal küzdöttek. A közgazda- sági bizottság javaslatában nem véletlenül szerepelt, hogy a föld közös erőforrás, melynek használatáért fizetni kell. Kondoros: a Újra nyit a csárda A Kondorosi Csárda ajtajára még március elején került ki a „Zárva” tábla, és azt azóta sem vették le. Az addigi üzemeltető, a Condor’s Kft. a bérleti díj egy részét nem fizette ki a helyi áfész-nek, sőt a dolgozók sem kapták meg többhavi bérüket. A szövetkezet próbálta felku- tatrti a kft. ügyvezető igazgatóit, de nem találták őket. A sikertelen keresgélés után az áfész újra „birtokba vette” a csárdát, az önkormányzat képviselőinek jelenlétében megtörtént a leltározás és bérbeadási pályázatot írtak ki. A jelentkezők közül egy betéti társasággal — kérték, hogy a nevüket még ne hozzuk nyilvánosságra — kötött a szövetkezet előszerződést. A tervek szerint így augusztus 15-én végre kikerülhet a csárda ajtajára a „Nyitva” felirat. Néhány nap múlva talán már nem lesz ilyen kihalt a csárda környéke Pusztai József a cigányság képviselője SZAT: Itt a privatizáció! A sok vihart megélt Szarvasi Állami Tangazdaságban megindult a privatizálás. A gazdaság történetében kiemelkedő jelentőségű eseményre a napokban tartott vállalati tanácsülésen került sor az örménykúti kerületben. A vállalati tanács egyhangúlag határozott az örménykúti szarvasmarhatelep tízéves bérbeadásáról. A bérlemény ára mi más is lehetne ebben az esetben, mint évi 500 ezer liter extra minőségű tej, forintban. Bérlő az egykori munkástanácsból alakult Milk-Way Kft. Ez a cég működteti a helyszínen nemrég felavatott Mozzarella Sajtgyárat. Mint azt hallottuk, a privatizációs eljárást a Földművelés- ügyi Minisztérium és az Állami Vagyonügynökség is példaértékűnek tekinti. Nem véletlen ez, hiszen a telep minden dolgozóját átvette a kft., ugyanakkor a SZÁT vezetése hozzájárult, hogy a dolgozók továbbra is szolgálati lakásaikban maradjanak. Az oldalt írta és összeállította Nyemcsok László, Szenes János és Kutas Ferenc. Fotó: Gál Edit és Kovács Erzsébet Pusztai József személyében új kisebbségi szószóló képviseli Szarvas cigányságát a testületi üléseken. Á 41 éves, szigetelőbádogost az augusztus 5-i ülés szünetében kérdeztük az általa tapasztaltakról. — Nagyon tetszett az a hatalmas tenniakarás, ami az útépítések, a művelődési központ munkája, vagy a szennyvíztelep bővítése terén mutatkozott — mondta a kétgyermekes családapa, aki alapító tagja az Alfa-Rip Kisszövetkezetnek. Majd így folytatta: — A cigány kisebbség mind ez ideig nem volt jelen a város közéletében, ezért nagyon örülök, hogy mint a megyei etnikai és kisebbségi bizottság tagja ide bekerülhettem. — Mint kisebbségi szószóló, mivel tudja segíteni az önkormányzat munkáját? — Már eddig is bekapcsolódtam a családsegítő csoport tevékenységébe, a továbbiakban pedig szeretném szervezetebbé tenni a szabadidős sportklubunk életét. — Ön szerint mit kellene leghamarabb tenni Szarvason a cigányság beilleszkedése érdekében ? — Én úgy látom, hogy a kölcsönös bizalom alapján legfontosabba 14—16 éves fiatalok elhelyezkedési gondjain enyhíteni. Repülőtörténeti kiállítás A maga nemében páratlan turisztikai látványosság csalogatja néhány hete a Szarvasra érkező vendégeket. A Székely Mihály Repülő Klub Budapestről és Veszprémből kölcsön kapott modelleken mutatja be az I. és II. világháború harci gépeit. Emellett a korabeli fotók, dokumentumok és emléktárgyak a magyar repülés szarvasi születésű úttörőjének, Székely Mihálynak életét idézik fel. A repülés iránt érdeklődők folyóiratokat és izgalmas pilótaregényeket is találnak itt, a modellezni vágyók pedig a szebbnél szebb modellekből válogathatnak. S ami a legfontosabb: a kiállítás az Arborétum szomszédságában naponta 9—18 óráig várja a látogatókat.