Békés Megyei Hírlap, 1991. augusztus (46. évfolyam, 179-204. szám)

1991-08-05 / 182. szám

1991. augusztus 5., hétfő HÍREK A Parasztszövetség kárpótlási akciója Hétfő Megérkezett a cirkusz. Na­pok óta „lazítja” a hangosbe­mondó a gyerekeket, csalogat­va a szenzációs műsor megte­kintésére. Már az is cirkusz, mire a könyörgésre, hisztizésre végre beleegyezem: oké, el­megy a család. Az pedig már kész cirkusz, amikor megpil­lantom a belépőjegyek árát. Agyam lázasan dolgozik. A be­lépő összesen 600forint, 120 az állatok megtekintése, 100 üdí­tőre, ropogtatnivalóra, ez any- nyi mint 820. Igen ám, de itt van még a pónilovaglás—amit két kicsi gyerek esetében ugye, bűn kihagyni -—, idetelepült még egy körhinta, egy céllövölde, és hazafelé még útba esik a presz- szó. Összesen mennyi is? Úris­ten, ki se merem mondani. És mindez egy szombat délután 1-2 órai műsorért. Apropó mű­sor. Azt tudom, hogy kisváros­ban élünk, sőt azt is elismerem, ez még vidéknek számít. Azt azonban már nehezen értem, hogy a kultúra színvonala miért marad „alul”. Vagy a vidékiek­nek ez is jó? Jelen esetben több száz gyereknek közvetítettek olyan színvonalú előadást, amelyért nemhogy a 150, de az 50 forintos ár is sok lett volna. Persze tisztelet a kivételnek, mert 1-2 (nem több) műsor­szám azért mutatott valamit, különben csak az „előtapso- lók” segítették a „sikert”. Egyébként jól szórakoztunk — a billegő, állandóan nyüzsgő gyerekek alatt lebillenő padso­ron, illetve a gyerekek beszólá­sain. No és az állatok? Szegé­nyek nem nyújtottak valami esztétikus látványt, — de tud­juk, erről nem ők tehettek. H. M. A Békés Megyei Paraszt­szövetség is részt vállal a kár­pótlási törvény, illetve az ab­ból fakadó tennivalók ismer­tetéséből — tudtuk meg Gi- riczPál megyei elnöktől. Augusztus 9-én Szarvason tartja megyegyűlését a Pa­rasztszövetség, ahol bejelen­tik a tájékoztatás módját, lehetőségeit. Néhány helyen eddig is rendeztek előadá­sokat, s ezek folytatásaként a Parasztszövetség helyi szervezetei újabbakat szer­veznek majd. A megyei gyűlé­sen a helyi szervezetek elnö­kei mellett részt vesznek az egy hónap múlva sorra kerü­lő országos nagyválaszt­mányra megválasztott kül­döttek is. IPOSZ-bank Várhatóan a jövő év elején kezdi meg tényleges működését az a kereskedelmi bank, amelyet az Ipartestületek Országos Szö­vetsége (IPOSZ) szervez. Az új szervezet az IPOSZ je­lenlegi székházában, a Kálmán Imre utcában működik majd a kis- és középvállalkozók pénz­intézeteként. A bank alapításába külföldi pénzintézeteket is be kívánnak vonni. Elsősorban a düsseldorfi IBOLD pénzügyi tanácsadó cég szakmai tapaszta­lataira támaszkodnak, és oszt­rák, USA-beli, valamint német bankokkal tárgyalnak a tőkebe­vonásról — mondotta végezetül az IPOSZ alelnöke. Itt minden értékálló Telefonügyeletünk munkanapokon 9-től 16 óráig: (66) 28-623 Előtte és utána, valamint munka­szüneti napokon ugyanezen a számon üzenetrögzítőn várjuk olvasóink észrevételeit. Telexünk: 83-312 Telefaxunk: (66)21-401 Hol mér a traffipax? Ma, augusztus 5-én Bé­késcsaba— Békés és Békés­csaba—Gyomaendrőd kö­zött, holnap, augusztus 6-án pedig Békéscsaba—Oroshá­za, illetve Békéscsaba— Gyula útvonalon mér a se­bességmérő műszer. Infor­mációnk tájékoztató jellegű. MA KRISZTINA napja A Nap kél 5.26 — nyugszik 20.15 órakor A Hold kél 0.39 — nyugszik 16.25 órakor KRISZTINA A latin Christinus férfinév női párja, jelentése: Krisztushoz tartozó, keresztény. Becézés: Krisztácska, Kriszti(ke), Krisz- tinka, Krisztinkó, Kriza, Kri- zácska, Tina, Tinácska, Tinus(ka). ÉVFORDULÓ Nyolcvanöt éve született John Huston (1906—1987) amerikai filmrendező. Pályafu­tása során számtalan műfajban alkotott, világsikerű filmek so­rát készítette. Híres az „Asz- faltdzsungel” című drámai alko­tása és a „Moby Dick, a fehér bálna” című kalandfilmje. Mo­numentális filmben dolgozta fel a Bibliát, s megfilmesítette Tou­louse-Lautrec életét „Moulin Rouge” címmel. A filmművé­szet egyik legnagyobb alkotója­ként tisztelték, 1985-ben élet- mű-Oscarral is kitüntették. —KÖNYVRITKASÁGRA lel­tek a keszthelyi kastélyban. A Keszthelyi Festetics-kastélyban lévő Helikon Könyvtár 90 ezer kötetének újraosztályozása köz­ben rábukantak a nagyszombati származású Sámboki János romanorum principum effigies (Római uralkodók képei) című, 1552-ben, Stuttgartban kiadott művére. A keszthelyi értéke, hogy teljes terjedelemben, ép­ségben és jól olvashatóan ma­radt az utókorra. IDŐJÁRÁS . Jobbára borult, párás, csapadé­kos volt megyénk időjárása a hétvé­gén. A maximum hőmérsékletek 25—26, míg a minimum hőmérsékle­tek 15—17 fok között alakultak. A lehullott csapadék összege a megye- székhelyen 12 milliméter volt — kap­tuk a tájékoztatást Unyatinszki Zol­tántól, a Békéscsabai Meteorológiai Állomás ügyeletesétől. Várható időjárás ma estig: válto­zékony marad az idő. A napsütés mellett helyi záporokra, zivatarokra is számíthatunk. Az északi szél megé­lénkül. Fronthatás nem valószínű. A hőmérséklet hajnalban 15—20, kora délután 25—29 fok között alakul. Lottónyeremény A Szerencsejáték Rt. tájékoz­tatása szerint a 31. játékhét lottó­nyereményei a következők: 5 találatos szelvény egy darab volt, nyereménye 22 557 015 fo­rint. 4 találatos 86 darab volt, nye­reményük egyenként 168 989 fo­rint. 3 találatos 5 716 darab volt, nyereményük egyenként 2 119 fo­rint. 2 találatos 147 305 darab volt, nyereményük egyenként 99 forint. — HÓDOK a Tisza-tóban! A Magyarországon több évtizede kipusztult hódfélék valamelyik fajtája ismét megjelent a Tiszatá- jon. A rejtett, vízi életmódot foly­tató, „hódvárakat,, építő, értékes prémjükért vadászott rágcsálók valamikor őshonosak voltak a magyar vizek mentén; újbóli meg­jelenésükre egyelőre nem találtak pontos magyarázatot a szakértők. Anyakönyvi hírek GYOMAENDRŐD SZEGHALOM Házasságkötések: Csukodi Edina és Filippovits Fe­renc, Dógi Erzsébet és Rácz Imre, Bula Katalin (Gyomaendrőd) és Marossy László Zsolt (Budapest II. kér.). Születések: Pesztránszki Ferenc és Balogh Ilona leánya Rita, Koloh Béla és Pelyva Edit leánya Nikolett, Gulyás András és Kiss Piroska leánya Edina, Bohák Lajos Gábor és Ladányi Judit leánya Renáta, Benke Gyula és Csillag Erzsébet leá­nya Dóra (Dévaványa). Halálesetek: Tamóczki Pál, Herda Ignác, Szilá­gyi Imre, Tandi Mária, Földvári Jó- zsefné Knapcsek Krisztina. Házasságkötések: Lázár Eszter és Erdős Béla, Földi Katalin és Bere Károly, Egri Katalin (Okány) és Erős Károly (Okány). Születések: Mező József és Nagy Ilona fia Dá­vid Zoltán, Tóth Gyula és Nagy Aran­ka Katalin fia Gyula, Nagy József és Szabácsik Irén fia Dávid, Papp Sándor és Víg Ilona fia Attila, Jónás János és Soós Éva fia János (Füzesgyarmat). Halálesetek: Patai Imréné Nagy Erzsébet, Szilá­gyi Miklós, Nagy Imre (Körösladány), Maruzsán József (Békéscsaba), Tóth Mártonné Karácsony Julianna (Körös­ladány), Vass Lajosné Klausberger Mária (Sarkad). TOTO-LOTTO AZ ON SOKOLDALÚ BANKJA Távol áll tőlem, hogy az Or­szágos Takarékpénztárt reklá­mozzam. Ám a hirdetőtábláján megjelenő betét, hitel, lakás, valuta, értékpapír mind, mind pénzt, vagyont, gazdagságot, s a boldogulás reményét juttatja eszembe. Sőt, a még vagyonnal nem rendelkezők is reményked­hetnek minden héten a totó-lottó eredmények kihirdetéséig. Még azzal is egyetértek, hogy amit Lenin megalkotott, az pél­daértékű lehet. Nem népszerű ma ilyet kijelenteni, de a törté­nelmet sem lehet megmásítani. A gyakorlat igazolta több nép szenvedésén keresztül, hogy ta­lán nem a lenini út vezet a bol­dogsághoz és a boldoguláshoz. Minden bizonnyal az a szerve­zet, amelyik a Len in-plakátot az OTP hirdetőtáblájára felragasz­totta, ugyanezen a véleményen van, hiszen a Lenin sapkája fe­letti felirat (amely képünkön fel­tételezhetően nem látszik) ezt fogalmazza meg:,,Hátra a lenini úton”. Csak vigyázzunk, ne­hogy túlságosan hátramenjünk és a feudalizmusban találjuk magunkat. p. j. Fotó: Gál Edi Tetten ért betörő Mezőkovácsházán Egy kis eső­statisztika A sokéves átlag fölött A száraz június után a májusi­hoz hasonló, igen csapadékos időjárás jellemezte térségünket. A hónap elejétől kezdve egyhe­tes lépcsőkben jelentősebb csa­padék hullott, melyből különö­sen a július végi — helyenként 100 millimétert meghaladó — eső minősíthető rendkívülinek. Több helyről jégesőt is jelen­tettek. Júliusban a lehullott csa­padék területi átlaga 121,7 milli­méter, ami az előző évi adatból számított területi átlagnak (52,5 milliméter) több mint a kétsze­rese, több, mint az elmúlt 10 év bármelyikében, és több mint a rendkívüli árvizet hozó 1980-as évben (107 milliméter) mért csapadékokból számított terüle­ti átlag. Különösen sok eső esett a következő állomásokon: Szeg­halom 168,1. Peres 162,0, Faze­kaszug 161,0, Ecsegfalva 160,0 milliméter. Szarvas környékén 25-én 70 milliméter fölötti csa­padékösszeget regisztráltak 24 óra leforgása alatt. Az év elejé­től számítva a lehullott csapadék összesen mintegy 45 millimé­terrel meghaladja a sokéves át­lag értékét. Nem első eset Mezőkovács­házán, hogy élelmes emberek éppen a strand melletti Park ven­déglőt szemelik ki betörési szín­helyként. Talán a félreeső terü­let vagy a strand esti, hűs csend­je a csábító? Ki tudja. Minden­esetre Palotás György jászberé­nyi lakosnak nem volt szeren­cséje a strand környéki kirucca­nással. Július 31-én fél 10-kor a mezőkovácsházi rendőrjárőrök a szokásos éjszakai célirányos ellenőrzésüket végezték — amely során főként a pénzinté­zeteket, vendéglátóhelyeket érintették —, amikor észrevet­ték a vendéglő befeszített ajta­ját. A két járőröző szakszerű in­tézkedéssel a Park étteremben tartózkodó betörőt tetten érte és előállította. Később kiderült, hogy Palo­tás György már négy hete tartóz­kodott Mezőkovácsházán lak­hely, munkahely és egyéb anya­gi lehetőség nélkül. Vallomása szerint éhes volt: ezért tört be az étterembe. Egyébként 1316 fo­rint készpénzt rakott zsebre a járőr megérkezése előtt. Az ügyben a Mezőkovácshá­zi Rendőrkapitányság őrizetbe vétel mellett gyorsított eljárást kezdeményezett. h.m. KOSSUTH RÁDIÓ Óránként: hírek, időjárás, útközben 4.30: Reggeli krónika 8.05: Hangszemle 8.20: Nyitány 9.05: Napközben. Tel.: 138-7951 11.05: Tipp 11.10: Hagyományápolók 11.31: A jobbik élet 12.00: Déli krónika 12.30: Ki nyer ma? 12.45: Házunk tája 13.05: Klasszikusok délidőben 14.05: Előjegyzés 14.35: Fúvós táncok 14.55: Lászlóffy Aladár versei 15.05: Kóruspódium 15.30: Zenei Tükör 16.00: Délutáni krónika 16.15: Szívesen hallgattuk 17.05: Eco-mix 17.30: Zenés játékokból 18.00: Esti krónika 18.30: Ráadás 19.05: Sportvilág 19.15: Láttuk, hallottuk 19.30: Hol volt, hol nem volt... 19.40: A Méta együttes játszik 19.50: Gong 20.05: Agora (ism.) 21.05: Zenés kabaré a világkiállításról (ism.) 22.00: Késő esti krónika 22.30: Beszélgessünk... 23.30: A bécsi Concentus Musicus Kamarazenekar Bach- felvételeiből 24.00: Hírek, időjárás PETŐFI RÁDIÓ 4.30: Reggeli zenés műsor 6.03: Reggeli csúcs. Tel.: 138-8628 7.37: Sportreggel 8.00: Hírek, időjárás 8.05: Kölyökrádió. Tel.: 138-7600 8.31: Ki kopog? 8.50: Délelőtti torna 9.00: Hírek* időjárás 9.03: Derűre is derű 9.30: Tévedni „zenei” dolog 10.15: Lemezek a tegnap slágereiből 10.40: Fülszöveg 10.45: Magyarán szólva (ism.) 11.00: Hírek, időjárás 11.03: „Kilátás” — a LÉT műsora 11.35: Gonda János szerzeményeiből 12.00: Nóták 13.00: Hírek, időjárás 13.03: Sláger múzeum 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés 14.00: A rádió kívánságműsora 15.00: Hírek, időjárás 17.00— 19.00: RádióMa 17.00: Hírek, időjárás 17.30: Kamasz-panasz 17.50: A—B/CD 18.20: Historébusz 19.00: Hírek, időjárás 19.03: Johann Strauss operettjeiből 19.30: Popregiszter 20.00: Garázs. Tel.: 138-8789 20.30: Nótakalendárium 21.00: Hírek, időjárás 21.03: Albumajánlat 22.05: Rockújság 23.00: Hírek, időjárás 23.03: Sporthíradó 23.10: Debreceni Dzsessznapok‘91 23.50: A King's Singers együttes spanyol és német madrigálokat énekel BARTÓK RÁDIÓ 6.00: Muzsikáló reggel 9.10: Zenekari muzsika 10.03: A hét zenemüve 10.33: Nagy siker volt! 12.00: Hírek, időjárás 12.05: Századunk kamarazenéjéből 13.00: Kilátó (ism.) 13.45: Labirintus 14.00: Mozart: g-moll szimfónia, K. 183. 14.28: Lully: Alkésztisz 16.00: Hírek, időjárás 17.30: Zenekari muzsika 18.19: Magyar zeneszerzők 19.00: Hírek, időjárás 19.05: Follow me! 30/13. 19.20: A Voice of America sorozata nyelvtanulóknak 19.35: A Délnémet Rádió szimfonikus zenekarának hangversenye 20.47: Kritika két hangra 21.02: Szvjatoszlav Richter hangverseny-felvételeiből 22.17: Magyar művészek operafelvételeiből 23.00: Szavak csapdájában 23.30: A hét zenemüve (ism.) 24.00: Hírek, időjárás 0.10: Világhírű zenekarok felvételeiből TV1 5.45: Jó reggelt, Magyarország! 5.50: Falutévé 6.00: A reggel 8.30: Forma—1 9.15: Képújság 17.19: Napi müsorajánlat 17.20: NasEkran 17.45: Képújság 17.50: Katolikus krónika 18.00: Közlemények, előzetesek 18.05: Pénzvilág 18.15: Gyereksarok 18.45: Mozgás... Tánc... Színház... 19.15: Miniklip-mix 19.30: Híradó 20.00: Telesport 20.05: Közlemények 20.15: Shakespeare: Vízkereszt, vagy amit akartok. Vígjáték 2 részben 23.00: Késő esti híradó 23.05: BBC-híradó TV2 6.00— 9.00: Napkelte 16.20: Hírek, müsorelőzetes, időjárás 16.30: Ötről hatra 17.30: Kérdezz! Felelek 17.45: Gyerekeknek 18.10: Calyp-show 18.35: Müsorelőzetes 18.40: Esti egyenleg 19.00: A Szahara titka. Olasz—angol kalandfilmsorozat 20.00: Stúdió‘91 21.00: Telesport 22.00: Híradó 22.35: Napzárta előtt... 23.00: Tragikus hajsza. Olasz film. (Feliratos!)

Next

/
Thumbnails
Contents