Békés Megyei Hírlap, 1991. augusztus (46. évfolyam, 179-204. szám)
1991-08-03-04 / 181. szám
1991. augusztus 3-4., szombat-vasárnap _____________ I M ŰVÉSZETEK- TÁRSADALOM Magyar Barna versei: Ébredés után létrát hozott a hajnal az égről lejöttek a csillagok szobám ablakát napsugár-kezével megveri a reggel szülőföldemről a régi barátok hozzám hatalmas kannákban hordják a csodát a hajdanvolt házak reumás lábát bebalzsamozza az emlékezet látom amint Zilahyék udvarán a Csonkatorony hosszan meséli gyerekkorát arrébb a Csegőd utcában a szegénység igazoltatja Sinka Istvánt ágyam körül zöld pongyolában sétálnak a nagyszalontai gesztenyefák s én Arany János fehér ingén átszűröm a langyos magányt Nyári képeslap a fürdőszobában hosszan zuhanyozik az unalom napolajjal keni testét lebarnult hangulatom percek nyoszojáin nyújtózik a pillanat néhány növényillat kártyázik áfák hűvöse alatt az udvaron port szitál július hava s szellőbe törli bajszát tölgyfa-nagypapa Vizuális csapdák A grafikusművészt az utcáról ismerik Orosz István grafikusművész tevékenységét a legtöbben az utcáról, egyéni hangvételű plakátjai révén ismerhetik. Sajátos grafikáival, ana- morfózisaival inkább csak a tárlatlátogatók találkozhatnak. Művészi igényű, kis animációs mozijai a maguk nemében hasonlóképpen népszerűek. Orosz sokoldalú alkotó. Ha csak a tavalyi évet nézzük, az első három legfontosabb nemzetközi plakátverseny egyikén, a bmói bienná- lén első díját kapott, és meghívták egy igen rangos New York-i nemzetközi képzőművészeti seregszemle zsűrijébe. Ráadásként a Vigyázat, lépcsőid beválasztották Hirosimában a rajzfilmes seregszemlére. Orosz István rajzfilmrendezőként idén Balázs Béla-díjat kapott. Ilyen munkássággal grafikusnak vagy inkább rajzfilmesnek tartja magát? — Körülbelül tíz éve gondolkozom ezen, de nem tudom eldönteni, melyik érdekel jobban. Ami a műfajok közötti távolságot illeti, számomra egyáltalán nem rendkívüli. Elég régen igyekszem, hogy grafikáim is valamiképp időbeliek legyenek, illetve sajátos, általam meghatározott viszonyban álljanak az idővel és tér- Vigyázat, lépcső! rel. Más „olvasható” ezeken a lapokon, ha közelebbről vagy távolabbról, ilyen vagy olyan irányból, esetleg körbejárva nézzük. A nézőnek sokkal aktívabbnak kell lennie a szokásosnál, ami filmjeimre is érvényes. — Grafikai munkássága önmagában is sokszínű. Kiemelkedő szinten képviseli az alkalmazott művészetet és a „grand art”-ot. Egyfelől olyan plakát-rendszerváltó slágerdarabokkal, mint a Tova- riscsi, konyec!, a másik oldalon pedig a művészi igényű grafika olyan míves, archaizáló, nyelvújító kísérleteivel, mint az anamorfó- zisok. Egyáltalán mi az az anamorfózis, és hogyan talált rá erre a meglehetősen bonyolult, és nagyon magas technikai tudást igénylő kifejezési formára? — Az anamorfózist olyan médiumként igyekszem használni, amely személyes közlendőm mellett visszaad valamennyit az európai kultúra metafizikai misztériumából is. De olyan formában munkásságom kötőeleme is, hogy megvalósítja egészen újszerű áramlását síknak, térnek és időnek. Ami a kivitelezést illeti, az már a klasszikus anamorfózis-szerkesztések óta nyilvánvaló, hogy itt minden forma egy újabbnak bizonyos szögből és távolságból szemlélt vetülete. Olyan kétdimenziós ábrázolat, ami egy három- dimenziósnak a torzított megjelenése. E logika szerint háromdimenziós környezetünk minden egyes darabja egy negyedik dimenzióban létező „dolog” anamorfikus képe lenne. — A töredékekből, áttételekből, vizuális csalétkekből és csapdákból megfejthető és összeállítható művek beszélhetnének korunk közhelyes, szétesett életérzéséről is, de e grafikai világ hangulata mégsem pesszimista. Ez a sajátos klasszicizálás, stilisztikai bravúrokkal kivitelezett távolság- tartás valamiféle rejtőzködés? Létfilozófia? — Inkább rejtőzködés, mint filozófia. Egyszerűen alkati adottság. Az igazsághoz persze az is hozzátartozik, ha valaki minden további nélkül veri nagydobra rejtőzködő természetét, nem bánja komolyan, ha lerántják Fotó: Walter Péter—MTi-Press róla a leplet, és felismerik „lenyűgöző” személyiségét. Ami a klasszicizmust illeti, ha levesszük a polcról a Pallas lexikont, vagy más, hasonló „súlyú” alapművet, akkor láthatjuk, hogy a legtekintélyesebb törvények megörökítéséhez ezt a rajzstílust, -modort használták. Ezek a képek úgy élnek a tudatunkban, mint az objektivitás maga. Ha én ebben a formában megfogalmazok akármilyen csalafintaságot vagy butaságot, akkor a néző könnyen elhiszi, hogy igaz. Ha a nézőt félre akarom vezetni, akkor a legokosabb ebben a formába bújtatni a közlendőt. így aligha lesz kétséges, hogy itt, kérem, nagyon komoly, nagyon bölcs, nagyon tudományos dolgokról van szó. Félrevezetéseim, ravaszkodásaim leggyakrabban nem holmi titkos, sorok közé helyezett mondanivalóhoz, másodlagos jelentéshez kalauzoló praktikák. Olyan játékok inkább, amelyek úgy hazudnak, hogy az igazat mondják, „nem csak a valódit”. Eközben felkészítik a gyanútlan szemlélőt a világban rá várakozó, kisebb-nagyobb átverések optimista túlélésére. Károlyi Júlia A múlt megmentett emlékei A csend szigete és a honismereti séták Könyvrevü Országunknak vannak olyan vidékei, amelyeknek történetét szinte mindenki jól ismeri. Az ilyen tájegységek múltjának legfontosabb mozzanatai benne vannak az iskolai történelem- könyvekben, emellett a megtörtént eseményeket, valalmint a köréjük szövődött legendákat szépirodalmi művek sora dolgozta fel, s tette még ismertebbé. Ezzel szemben vannak olyan területek, amelyeknek településeiről hallva még az ott élők vagy a történelem iránt érdeklődők is tanácstalanul kutatnak emlékezetükben valami felidézhető, aprócska adat után. A Dél- Alföld egyes részei is a „múlt nélküli” vidékek közé tartoznak. Itt nem voltak folyamatosan működő kulturális centrumok — nevezetes kolostorok, a századok viharaival dacoló iskolák —, s csak hébe-hóba akadt egy- egy tollforgató, aki lejegyezte saját korának fontos fordulatait, így azután a ma emberét a múlttal összekapcsoló — s bizonyos helyzetekben megtartó erejű — történeti mítoszrendszer ritka szövetű és sérülékeny. Hogy vidékünk történetéből mi minden veszett el, arra követ- kezetethetünk a Békés Megyei Levéltár legújabb kiadványából, Pleskonics Andárs ,,Mesél a szülőföld” című könyvéből. A pusztaföldvári iskola nyugdíjas igazgatója Békés- sámsdn, Pusztaföldvár és Hódmezővásárhely határában lévő Bodzáspart távolabbi és közelmúltjának történeteit gyűjtötte össze. A cím nem is lehetne pontosabb: a szerző pár oldalas írásaiban a szó szoros értelmében mesél. Sorra veszi gyermek- és felnőttkora színtereinek régi századokból itt maradt tárgyi emlékeit — az omladozó, török korinak mondott hidat, a csárdát, a földvár nyomait vagy csak egy kiszáradt hatalmas szilfát —, elmondja a hozzájuk kapcsolódó legendákat, majd a szájhagyomány által őrzött történeteket összeveti a levéltárakban lévő iratok és könyvek adataival. A tárgyi, írott és szóbeli források szembesítése nyomán kibontakozik előttünk Pleskonics András szülőföldjeinek története. A „Törökhíd” és a ma is funkcionáló „Nagymagtár” múltját kutató írások a napóleoni háborúk éveit idézi fel, a hetipiacról szóló emlékezés a falu 50 évvel ezelőtti „tömegkommunikációs rendszerét” mutatja be. A kiszáradt szilfa története balladai tömörséggel villantja fel a kertészközség múlt századi világát, a saját föld utáni olthatatlan vágyat s a közösség belső erkölcsi rendjének erejét: a község bírája megállapodást köt a földesúrral, 10 hold jó föld és egy tanya fejében keresztülviszi, hogy a falu a művelésre alkalmas majorsági terület helyett a használhatatlan szikesen osztott házhelyeket fogadja^ el. Józsa János bíró megvalósítja minden dohánykertész legnagyobb álmát, a maga ura lesz. Ám a közösség rovására szerzett jószágban nem sok öröme telik, a gyötrő önvádtól nem tud szabadulni, s felakasztja magát a község határában álló szilfára. A történet azután legendává csiszolódott, s bekerült a falu íratlan erkölcsi kódexébe. A kötet legterjedeltnesebb s egyben legértékesebb fejezete a Vásárhely melletti Bodzáspar- ton töltött gyermekkor emlékeit meséli el. A Móra Ferenc és Tömörkény István novelláinak hangulatára emlékeztető írások a zöldségkertészek világába kalauzolják el az olvasót. Megismerhetjük a bolgár- kertészek évszakokhoz kötődő munkáit, szinte együtt gyalogolunk a vízkiemelő járgány körül napi 3000 kört megtévő kisfiúval, átélhetjük a szegedi piacra igyekvő kertészek éjszakai tiszai kompátkelésének hétről hétre ismétlődő izgalmas, a téli szánutazások ma már alig ismert örömét. Pleskonics András írásai visszaidézik a munka által szabályozott, nagyon szigorú, mégis mélyen emberi világ belső rendjét. Elég a karácsonyest leírását említeni: a zöldségkertész tanyájában nem volt karácsonyfa, csak egy kis fenyőág, nem voltak mellette ajándékok, mégis az ünnep valamitől olyannyira megismételhetetlenül ünneppé vált, hogy a szerző 50 év múltán is elfogódottan és percnyi pontossággal sorolja elő a jeles nap eseményeit. Ugyanebben a fejezetben emlékezik meg Pleskonics András elődeiről, azokról a falusi tanítókról, akik nemcsak a rájuk bízott gyermekekért, hanem az egész községért felelősséget éreztek. Közülük kerültek ki azok, akik belterjesebb gazdálkodásra tanították földijeiket, ők szereztek nemesített vetőmagvakat a bodzásparti kertészeknek, s ők vállaltak személyes áldozatot azért, hogy tehetséges tanítványaik beülhessenek a kívülről annyiszor megcsodált iskolák padjaiba. *** Pleskonics András elfeledés- re ítélt apró történeteket gyűjtött össze: a sámsoni Öregcsárda köveit már széthordták, a Józsa bíró nevét őrző szilfa már kiszáradt, a hajdúk által járt, Puszta- földvár határában húzódó gö- bölyhajtó út nyomvonala eltűnt, s egyre fogynak azok az idős emberek, akik még pontosan emlékeznek minden régi mesére és legendára. Ha nem akadt volna valaki, hogy az egykori néptanítók szolgálat-etikájától vezetve összegyűjtse és formába öntse ezeket a történeteket, a táj múltjának újabb részletei vesztek volna el. A Békés Megyei Népújság hajdani olvasói sok ismerős írást találnak a kis kötetben, Pleskonics András történeteinek egy jelentékeny része az elmúlt 10 évben e lap hasábjain jelent meg. Ám azoknak is érdemes kézbe venni a megyei levéltár kiadványát, akik még emlékeznek a néhány évvel ezelőtti cikkekre, mert ezek a honismereti közlemények így együtt, egymást értelmezve és kiegészítve adnak teljesebb képet egy eltűnt világ régmúltjáról. Erdész Ádám Mészöly Miklós: Ballada az úrfiról és a mosónő lányáról Lírai epika; miniatűr opusok, hosszabb írások felváltva találhatók a könyvben. Legendák, sorsok, emberek. A tökéletes stílus, amely Mészöly Miklós sajátja, kedvez minden témának, akár szomorú, akár vidám. Végül is az élet olyan, amilyen. Van benne ez is, az is, egyszerre látni a bút és az örömöt, mint két egymásra csúszott, színes üveglapot. A historikum és szociologi- kum is együtt van jelen, a cselekvések világképi szimbólumokat hordoznak. A Pannon töredékben például a tragikus sorsú férfi ellenpárja egy angyali amazon. Az átesztetizált tények nagyon finoman áttetszőek, légiesek. Mészöly Miklós olvasása nem csupán reprodukció,^ hanem kreatív gondolkodás. És élvezet a szellemi örömök javából. A könyv a Szépirodalmi Kiadó újdonsága, ajánlható mindenkinek, aki szereti a szépet. A könyv mai prózairodalmunk jellegadó teljesítménye. Pálinkás György: Hermina A regény formájával egy végtelenül hosszú levelet idéz, melynek címzettje és hősnője ugyanaz, Hermina. A regény az elveszett, eltűnt időről szól, ami csak bámuló fényképeket és éles, de magukban álló emlékképeket hagy maga után. „— Nem szeretem ezt a hasztalan tombolást, nemem győzelmi fülbejutását. És még akkor jó, ha ezáltal virulni akar a belém- beszélgető. Fogják föl mindany- nyian, hogy ajándék vagyok, amely lemarad a kívánt kifejezési vágyban.” „— Alvós porcelán babák seprűs szempillája keltett bennem ily csodálkozást, mikor a fejükbe rejtett kicsi ingák lehúzták szemhéjukat, mégis át- sejlett kék íriszük.” A fenti mintamondatok is sejtetik, posztmodem-romantikus regényről van szó, Virginia Woolfra emlékeztető hangulatokkal, Proust-i hangütéssel. Ajánlható a könyv irodalomkedvelőknek és a szélesebb olvasó- közönségnek egyaránt. A kötet a Jelenkor Kiadó újdonsága. Horkheimer—Adorno: A felvilágosodás dialektikája (Filozófiai töredékek) Kiváltképp aktuális most ennek a gyűjteménynek a kiadása. Most újragondolásra késztet a kor minden konvencionálisnak vélt alapkérdést. „A cirógatás azt illusztrálja, hogy a hatalom előtt mindnyájan egyformák, hogy nincs saját lényegük. Az uralom véres céljának a teremtmény csak anyagául szolgál...” A Frankfurti Iskola programkönyve először 1947-ben jelent meg. Horkheimer és Adomo amerikai emigrációjuk idején írták. A kiindulópont: a tudás = hatalom közmondássá idvezült egyenlete, s a szerzők azt igyekeznek bebizonyítani, hogy a felvilágosulás nemcsak boldogságot hozott, hanem hatalomtökéletesítést, agressziót is. Az ésszerűség, a hideg logika a manipulációs észjárásnak kedvezett. Mindent a precíz kiszámíthatóság vezérel, s így fordulhatott elő olyan nézetek kifejlődése is, mint a fasizmus, mindenfajta hierarchia helyett az egymásmellettiséget javasolja életelvnek, s toleranciát hirdet kirekesztések helyett. Adomo és Horkheimer egyszerre tudott baloldali és posztmodem gondolatokat házasítani úgy, hogy maga a felépített elmélet örökre nélkülözhetetlen tananyag lett a filozófiában. Érdemes megismerkedni a könyvvel azoknak is, akik eddig nem mélyedtek el filozófiai elméletekben. A kötet az Atlantisz és a Gondolat Kiadó közös vállalkozása. Kántor Zsolt FI.KSKONICS ANDRÁS MESÉL A SZÜLŐFÖLD TÁJAK-EMBEKI, K- KMI.KKKK RÉKLSSÁMSON-HÖDMrZÖVÁSÁRHLLY (UOUZÁSP AKT) - PUSZTAFÖLDVÁR A cím nem is lehetne pontosabb...
