Békés Megyei Hírlap, 1991. augusztus (46. évfolyam, 179-204. szám)
1991-08-28 / 201. szám
1991. augusztus 27., kedd a SPORT „Technikai nulla után” Bronzérem Gemencről X A vitorlázórepülő sportágban a XVI. Gemenci Vitorlázórepülő Bajnoksággal véget ért az idei versenyévad. Az osztrák, német és magyar válogatott pilótákat is felvonultató, 64 fős mezőny három kategóriában versenyzett a dobogós helyezésekért. Az idei időjárás nem fogadta kegyeibe a vitorlázórepülőket. Ennek ellenére a standard és a szabadosztályban hét, a klubosztályban hat értékelhető versenyszámot sikerült lerepülnie; A Kvasz András Békés Megyei Repülő- és Ejtőernyős Egyesület vitorlázórepülő szakosztálya négy fővel képviselte megyénket a versenyen. Lauri- nyecz Sándor válogatott kerettag, most kategóriát cserélve a szabadosztályban versenyzett (17 induló között). A második versenyszámban „technikai nullát” dobolt (elromlott a fordulópontok azonosítására használatos fényképezőgép elektronikája), de szívós versenyzéssel, három versenyszám megnyerésével sikerült visszaküz- denie magát a dobogó harmadik fokára. Sokat köszönhet a békéscsabai Patyolat Kft. ügyvezető igazgatójának, Szász Pálnak, aki fedezte versenyzésének anyagi költségeit. Standardosztályban (24 induló) Szendröi Mihály és llovszki Tibor egyenletes teljesítményt repülve a 6. és a 10. helyet szerezték meg. Szendröi felnőtt I. osztályú, llovszki ifjúsági aranyjelvényes szintet teljesített. Klubosztályban (23 induló) Hirth Gyula, aki első versenyén indult, hat versenyszámban a 14. helyen végzett és ezzel felnőtt III. osztályú minősítést szerzett. 1992-ben Szegeden rendezik meg a férfi vitorlázórepülő Eu- rópa-bajnokságot. A keretet még nem jelölték ki, de jó esélyekkel pályázik a békéscsabaiak két kiválósága, Halasi verseny mezőnyének. Laurinyecz a dobogó (?) harmadik fokán Gábor és Laurinyecz Sándor is. Sajnos az egyesületnek, de még a Magyar Repülőszövetségnek sincs versenyképes vitorlázórepülőgépe, amivel fel tudnák venni a versenyt a világszínvonalat jelentő német gépekkel. Versenyben csak úgy tudnak maradni, ha gépet bérelnek a németektől. Bizonyára lesz lehetőség, csak az anyagiakat kell megteremteni, ami nehéznek tűnik a mai gazdasági körülmények között. Izraeliek Békéscsabán is Mint jeleztük, a hét végén Aradon tétmérkőzést játszó izraeli olimpiai labdarúgó válogatott szerdán az NB III-as Gyulai SE csapatával veszi fel a harcot. Egy nappal később, ugyancsak az előkészületek jegyében az NB Il-es Békéscsabai Előre FC-vel méri össze tudását az izraeli együttes. Ez utóbbi esemény 17 órakor kezdődik. NB Il-es kézilabda-rajt Orosházi Honvéd MTK—Tiszaföldvár 26—22 (12—11) NB 11-es férfi kézilabdamérkőzés, Orosháza, 200 néző. V.: Horváth, Kiss. Orosháza: DEMARCSIK — Szilágyi 1, Szöllősi, Molnár 5, Csá- nyi, CZURPÁS 7, JUHOS 8. Cs.: Bon- dár (kapus), Tóth, Jambrik 1, Varsandán 2, Jován 2. Edző: Mikus István. Az őszi szezon rajtján a csapatok az első félidőben a biztonságra törekedtek. A fordulás után a hazaiak már nem engedték ki kezükből a kezdeményezést, a finisben pedig végleg bebiztosították győzelmüket. Magyarország Európa válogatott ^ Az MLSZ elnöksége keddi ülésén Mészöly 'o Kálmán szövetségi kapitány ismertette az A és olimpiai válogatott csapat felkészülési programját. Ezután a testület elfogadta azt a javaslatot, hogy 1992. április 28-án, a Nemzetközi Sportújságíró Szövetség (AIPS) budapesti kongresszusa alkalmával Magyar- ország-Európa válogatott labdarúgó-mérkőzésre kerüljön sor a Népstadionban. Békési SE: NB II Gárdos csoport Cél az 5—6. hely A Békési SE csapata (balról): Balogh József, Czina József, Sebestyén Sándor, dr. Csenki Gábor, Borsi István, Takács János SE elnök, Szombati Zoltán edző, Lukács Tibor szakosztályvezető. A felvételről hiányzik: Botyánszki Csaba, Szabó Ákos, dr. Zsengellér Lajos Fotó: Fazekas Ferenc Az asztaliteniszezők 1990—91. évi bajnokságában az NB III-as Szabados-csoportban a Békési SE ezüstérmesként fejezte be a versenyt. Ezért meghívót kaptak a budapesti osztályozóra, amelynek tétje az NB II. három megürült helyére való feljutás volt. Összesen tíz együttest hívtak meg a rendezők, azonban csak hat csapat érkezett és nevezett be, amelyeket két hármas csoportba osztottak. A csoportelsők automatikusan bekerültek a másodosztályba, s a második helyezettek döntötték el, hogy melyik gárda jusson föl a még fentmaradó egy helyre. A békésiek először a budapesti MMG csapatával mérkőztek, s nagy küzdelemben 9:9 arányú döntetlent értek el. A nyert szettek számolásánál a viharsarkiak voltak jobbak — egy szettel —, amelyet az ifjúsági Borsi István gyűjtött be a nála sokkal esélyesebb ellenfelével szemben. Következőnek a bélapát- falviakkal mérték össze tudásukat, s itt már bármilyen arányú győzelem csoportelsőséget jelenthetett. Ezt nem is hagyták ki, és ll:7-re nyertek. Kiemelkedő teljesítményt nyújtott Sebestyén és Czina, akik tíz mérkőzésből 7—7 győzelmet értek el, de jól szerepelt dr. Csenky és Balogh is (5 mérkőzésből 3—3 győzelem), így a békésiek főijutottak az NB II Gárdos csoportjába, ahol a hét végén meg is kezdik a bajnoki pontvadászatot. Mint id. Balogh József elmondta:,,Legfontosabb célunk a bentmaradás, sőt szeretnénk, ha az5—6. helyen kötne ki a gárda. Tavaly a Békési SE csupán a nevét adta, hogy megmentse a Kner Nyomdától a leépítés miatt megszűnt gárdát, az idén azonban már a Colors Coop is támogatja szakosztályunkat. ” ÉLÉSKER í BÉKÉS MEGYE 3 GAZDAG 'ÉLÉSTÁRA A Nyári—Veszter páros előrelépett Az NB Il-es kézilabda játékvezető keret tiszántúli és észak- magyarországi területének bírói az Eger melletti tarhosi sporttáborban találkoztak egy továbbképzés keretében. A „megyei színeket” a Kardos—Kovács, Balogh (újonc)—Ökrös, Bodóczi (újonc)— Szekeres II. páros és Unyatyinszki képviselte (Valastyán betegség miatt maradt távol). A több mint 30 résztvevő közül a Békés megyeiek az elméleti, valamint fizikai próbákon a legjobban szerepeltek, s így jogosultak az NB 11 dél-keleti és keleti csoportjában a játékvezetésre. Nem sokkal később az NB I-esés NB I B-s keret mintegy 120 játékvezetője találkozott Tatán, ahol ugyancsak fizikai és elméleti tudásukról kellett számot adni. A korábbi három páros mellett újoncként a Harangozó—Medovarszki duó is meghívót kapott. A megyeiek itt is kitettek magukért, s kiemelkedően szerepeltek. Közülük is ki kell emelni a Nyári—Veszter párost, akik tavaly még a 27. helyen álltak az országos rangsorban, most a 9. helyre léptek előre. Totótippjeink a 34. hét szelvényeihez. 1. Haladás—MTK-VM 2x 2. Vác—Ferencváros x 1 3. Vasas—Veszprém 1 4. Videoton—Pécs 1 x 5. 1. FC Köln—Frankfurt 1 x 6. Bremen—Vattenscheid 1 7. Düsseldorf—Stuttgart xl 8. Kaiserslautern—Hamburg 1 x 9. Karlsruhe—Leverkusen x 10. Rostock—Mönchengladbach 1 x 11. Osnabrück—Hertha BSC 1 12. Remscheid—St. Pauli x 13. Leipzig—FC Homburg 1 +1 mérkőzés: 14. Jena—1860 München 1 45%-OS ÁRLESZÁLLÍTÁS! Felnőtt indiai pólók minden méretben, többszínben 264 Ft helyett 149 Ft-ért Raktáráruházunkban, amíg a készlet tart! MINDEN OSZTÁLYUNKON AKCIÓ! Címünk: Körösmenti Skála Rt. Raktáráruház, Békéscsaba, Orosházi út 32. sz. Telefon: (66) 25-144. Ha bennünket felkeres... ...minden vásárlással keres! Labdarúgás Gyula—Szeged 1—3 (0— 2). Nagypályás női labdarúgómérkőzés, Gyula, 100 néző. V.: Szarvas. Gyula: Kiripóczki M. — Tokainé, Mócz, Dömötör, Bíróné, Dávid, Búj (Holecska), Szilaj, Lusztig, Szabó T„ Kiripóczki E. Edző: Bíró István. A hazai csapathoz visszatérő játékosok — Tokainé és Lusztig — a jövőben még sok meglepetést okozhatnak. G.: Szabó, ill. Fodor 2, Főfai. Jó: Tokainé, Lusztig, Szabó T. Az alsóbb osztályú labdarúgó-bajnokságokban történt. Míegyei II. osztály. Gádoros—Békéscsabai MÁV 2—1, Szeghalom—Kö- rösladány 2—0, Lökösháza— Újkígyós 1—3, Dévaványa— Békés 0—3, Kunágota—Csa- nádapáca 2—0, Gyulai Köröstáj Magán SE—Csabacsüd 0—1, Kaszaper—Magyarbánhegyes 0— 0, Kétsoprony—Kondoros 1— 2. Az első fordulóban tévesen jelent meg a Csabacsüd— Szeghalom mérkőzés végeredménye. A helyes eredmény: 3— 4. Ifjúságiak: Gádoros—Békéscsabai MÁV 1—5, Szeghalom—Körösladány 2—3, Lökösháza-—Újkígyós 1—3, Dévaványa—Békés 3—4, Kunágota—Csanádapáca 2—3, Gy. Köröstáj Magán SE—Csabacsüd 0—7, Kaszaper—Magyarbánhegyes 0—0, Kétsoprony— Kondoros 2—2. III. osztály. Békéscsabai Rekord— Nagybánhegyes 1—2 (1—0). Békéscsaba, 50 néző. V.: Pintér. G.: Nagy P., ill. Tóth Z., Kormányos (11-esből). Jó: Szarvas, Boros, Trump, ill. Puskás, Lukácsi, Kormányos, Burdugán. (N.L.) Doboz—Okány 11—0 (5— 0). Doboz, 200 néző. V.: Araczki. Kiállítva: Kaszai, Gál, Papp (mindhárom Okány). G.: Bíró 5, Megyeri 2, Zsigmond 2, Orodán, Nagy S. Jó: Bíró, Zsigmond, Megyeri. A vendégek közül senki sem nyújtott átlagon felülit. (D. F.) Méhkerék — Orosházi MTK II. 4—0 (1—0). Méhkerék, 350 néző. G.: Rúzsa J. 2, Tóth (1 l-esből). Juhász. Jó: az egész hazai csapat, ill. Csontos, Pólyák, Gál. (G. M.) További eredmények: Gerendás—Ke vermes 1—-6, Tar- hos—Pusztaföldvár 3—1, Csárdaszállás—Dombegyház 1—5, Békéssámson—Gyomaendrődi Barátság 1—2, Csorvás—Bél- megyerO—0. Ifjúságiak: Csárdaszállás— Dombegyház 4—3, Doboz— Okány 9—0, Békéscsabai Rekord—Nagybánhegyes 4—1. Kazincbarcikai Vegyész SE—Békéscsabai Előre FC 0— 2 (0—1). NB Il-es ifjúsági mérkőzés. Kazincbarcika, 300 néző. V.: Benkó S. Békéscsaba: Liker — Debreczeni Cs., Bélte- ki, Uhrin, Nagy II. L., Magyari (Igricz), Gyura, Lévai, Balogh, Belicza, Puskás (Kiss). Edző: Dávid Imre, Fodor Sándor. G.: Nagy II. L., Gyura. Jó: Liker, Nagy II. L., Bélteki, Debreczeni Cs., Lévai. Kazincbarcikai Vegyész SE—Békéscsabai Előre FC 1— 5 (1—1). NB II., serdülő. Kazincbarcika, 300 néző. V.: Kiss. G.: Temován, ifi. Szeles 2, Balogh, Varga, Czipó. Jó: Szabó (a mezőny legjobbja), Czipó, Hídvégi, Varga. Felvételünk a Gyula—Szeged (1—3) női nagypályás labdarúgómérkőzésen készült. Kiripóczki M. tehetetlen Fodor lövésével szemben. Ez volt a Szegediek második gólja Fotó: Fazekas Ferenc Közéleti napilap. Főszerkesztő: dr. Árpási Zoltán. Felelős szerkesztő: Niedzielsky Katalin, Seleszt Ferenc. Kiadja a Népújság Kft. Felelős kiadó: Martin Feldenkirchen és dr. Serédi János ügyvezető igazgatók. Szerkesztőség és kiadó: 5600 Békéscsaba, Munkácsy u. 4. Levélcím: 5601 Békéscsaba. Pf. 111. Telefonszámok: központ (66)27-844; főszerkesztő: (66) 21-401; telefax: (66)21-401; kiadó: (66) 26-395. Telex: 83-312. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 205 forint, egy évre 2460 forint. Készül: a Kner Nyomdában, Békéscsaba, Baross u. 9—21. Vezérigazgató: Balog Miklós. HL) ISSN 12151068