Békés Megyei Hírlap, 1991. augusztus (46. évfolyam, 179-204. szám)

1991-08-28 / 201. szám

KÖRKÉP 1991. augusztus 28., szerda Visszatértek a heves szócsaták (Folytatás az 1. oldalról) getlenségét. A napirend előtti felszólalások után a parlament a társadalombiztosítási önkor­mányzat igazgatásáról szóló tör­vényjavaslat hétfőről elnapolt általános vitájával folytatta munkáját. Az általános vitát elnapolták, s a képviselők megkezdték az államháztartásról szóló tör­vényjavaslat, valamint — ezzel összefüggésben — az államház­tartási törvény hatálybalépésé­vel kapcsolatos feladatokról szóló országgyűlési határozat- tervezet általános vitáját. Az új államháztartási kon­cepciót előterjesztő Kupa Mi­hály pénzügyminiszter úgy vé­lekedett, hogy a törvény megal­kotásával a költségvetési pén­zek átcsoportosításában korlá­tozva lesz a kormány mozgáste­re, és elsősorban az Országgyű­lés szerepe — s így természete­sen felelőssége — növekszik az államháztartási rendszer mű­ködtetésével kapcsolatban. Este hat órakor az elnöklő Dombach Alajos berekesztette a T. Ház ülését. Előtte bejelen­tette, hogy a balti államokkal kapcsolatos határozati javaslat a jövő héten kerül a plenáris ülés elé, miután a Külügyi Bizottság a tervezetet megvitatja. Ha egy szerb csetnik, a kormány botlik? Darvas Iván megkérdezte a miniszterelnöktől, hogy milyen lépéseket szándékozik tenni Vo­jislav Seselj szerb csetnik vezér­nek a Der Spiegelben tett azon kijelentésével kapcsolatban, mely szerint: „Találtunk egy magyar minisztert, akit lefizet­tünk és aki fegyvert küldött ne­künk”. Katona Tamás, a Külügymi­nisztérium politikai államtitkára még a kérdés elhangzása előtt azt mondta, hogy „ez a vád olyan nonszensz, hogy kor­mányzati reagálást egyáltalán nem igényel”. Darvas Iván más­ként látta. Kérdésünkre a követ­kezőket válaszolta: — Két-három hét kell ahhoz, hogy a hamburgi Spiegel szer­kesztőségébe eljuttatott kor­mánycáfolat megjelenjen. Eny- nyi idő pedig már eltelt. Ezért kell megkérdeznünk, mi az oka, hogy egyetlen magyar államfér­fi sem veszi magának a fáradsá­got, hogy egy ilyen nagy pél­dányszámú lapban megjelent hírt kommentáljon. Azért is rea­gálnia kell a kormánynak, mert a közelmúltban egy hasonló vád már felmerült. Akkor is tagadott a kormány, aztán kiderült, hogy igaz a hír. Ha valaki ilyen kije­lentéseket tesz vagy a honvédel­mi vagy a külgazdasági vagy a külügyminiszterrel kapcsolat­ban: emellett nem lehet szó nél­kül elmenni. — Mire számít: mit válaszol majd Antall József? — Remélem, egyetért azzal, hogy mindezt nem lehet szó nél­kül hagyni, s eljuttatja álláspont­ját a Spiegelnek — mondta az SZDSZ képviselője. * Antall József válaszában mindenekelőtt visszautasította Darvas Ivánnak azt a megjegy­zését, amelyet a kérdés szóbeli ismertetésekor fogalmazott meg, s amely szerint „több mi­niszter korábban már belekeve­redett a térség fegyverbotrányá­ba”. A miniszterelnök válasza után Orbán Viktor, (Fidesz), majd Pető Iván (SZDSZ) is szót kért, de az elnöklő Vörös Vince egyiknek sem adta meg a lehető­séget. Ezt követően mindkét frak­cióvezető kivonult az üléste­remből. Pető Iván lapunk kérdé­sére egy mondatban összegezte a történteket: „Csupán annyit akartam mondani odabent, aho­gyan a miniszterelnök fogalma­zott, minden ellenzéki pártot rossz hírbe hoz”. K. A.J. —S.Á. A Külügy­minisztérium a jugoszláv helyzetről A Külügyminisztérium saj­tóirodája az alábbi közlemény kiadását kérte a távirati irodától: A Magyar Köztársaság Kül­ügyminisztériuma szükséges­nek tartja a leghatározottabb nemzetközi fellépést a jugoszlá­viai helyzettel kapcsolatban. Mint ahogy az a magyar kor­mányfő és az Európai Közös­ség, a G—7 országok, illetve a Szovjetunió és Ausztria nagy­követeivel megtartott találkozó­ról kiadott közleményből is kitű­nik, a magyar miniszterelnök leszögezte, hogy nagyra értékel­jük az Európai Közösség eddigi tevékenységét, annak a lehető legnagyobb határozottsággal való folytatását javasoljuk. Tá­mogatjuk az EBEE válságkeze­lő mechanizmusának tevékeny­ségét. Szükségesnek látjuk, hogy minden lehetséges eszközt- felhasználjunk a válság rende­zésére, beleértve az ENSZ meg­felelő fórumait is, például a Biz­tonsági Tanácsot. ,„...AZ EMBEREKET OLYKÉPPEN KELL KORMÁNYOZNI, HOGY HA NYÍLTAN VALLANAK IS KÜLÖN­BÖZŐ ÉS ELLENTÉTES NÉZETEKET, MÉGIS EGYETÉRTÉSBEN ÉL­JENEK.” (Spinoza) Nyílt levél a Nemzetiért Tisztelt tantestület, kedves pedagógusok! Ezekben a hetekben és napokban gyanakvó pillantások veszik körbe a Nemzeti Színház mindennapjait, s bizonyára sokan Önök közül is lemondóan, kétkedve vagy éppen mosolyogva fogadják soraimat. Érthető ez, hiszen a lebecsülés és a fölösle­gesség közhangulatát teremtették meg az intézmény körül. Re­formkori s avitt a Nemzeti feladatairól beszélni, mondják a szakmai tamáskodók. De megkérdezhetjük tőlük; ugyan miért ragaszkodnak hozzá annyira az angolok, hogy még külföldi szerzőt is alig-alig engednek be a nemzeti színházukba? És újra és újra ügy a franciáknak a Comedie Francaise; a cseheknek és a lengyeleknek az ő nemzetijük — miért éppen nekünk nem kérdés az, hogy a történelmi, politikai földrengések idején hogyan tud megfelelni új feladatainak a budapesti Nemzeti Színház? Nagyrabecsült szellemi barátaim! Nem teltházas akciók propagandistáinak toborzójára készü­lünk. A szellem embereihez szólunk. A Nemzeti Színház az összetartozás jegyében az egyetemes magyar dráma irodalmi, színházi értékeinek összefogására és megújítására törekszik. Kelet-Közép-Európa népeinek össze­tartozását igyekszik körvonalazni abban a szellemben, ahogyan Németh László, Konrád György is szólották róla. Európába való igyekvésünk napi politikai hivatkozásként visszhangzik, de úgy véljük, hogy nem a képzelt vagy képzelgett messzibe kell sietni, hanem a gazdasági tapasztalatok mellett, ide kell hívni hzokat a szellemi, emberi gondolatokat, értékeket, amelyekre szüksé­günk van társadalmi megújulásunk folyamatában. Tisztelt tantestület, kedves pedagógusok! Tamási Áronnal úgy véljük: a színház a nemzetnevelés tiszte­letre méltó helye. Ebben a szellemben szeretnénk együttműkö­désre kérni Önöket. S amennyiben velünk óhajtanak tartani, megtiszteltetésnek vesszük, ha mindazok, akiket érdekel színhá­zunk jövője, s diákjaikkal szeretnének részesei lenni színházunk életének, elfogadják meghívásunkat: szeretettel hívjuk és várjuk Önöket augusztus 29-én délután 3 órakor a Nemzeti Színházba. A színház vezetői és művészei örömmel cserélnek eszmét Önök­kel a közös gondokról, tervekről. Az augusztus 29-ei remélt találkozásig nagyrabecsüléssel köszönti Önöket: Ablonczy László Átadták Szarvas Attila megbízólevelét Miskolczi úr hányattatásai Elindult a vakvilágba — „Nem bántottam senkit” Mint ismeretes, július 28-án Mezőkovácsházán a polgár­mester-választás második for­dulójából is dr. Szarvas Attila került ki győztesen. A szavazá­son a választásra jogosultak 37,77 százaléka, azaz 2070 fő jelent meg. Szarvas Attilára 1129 mezőkovácsházi polgár adta a voksát. Július 29-én azonban a vá­lasztás törvényességét illetően kifogás érkezett a helyi válasz­tási Bizottsághoz, melyet az el­utasított. Ezután az ügy a területi választási bizottsághoz, majd a Békés Megyei Bírósághoz ke­rült. Mindkét fórum törvényes­nek minősítette a mezőkovács­házi polgármester-választást; a bíróság augusztus 12-én a jogor­voslati kérelmet jogerősen el­Az elmúlt napokban több száz jugoszláviai menekült ér­kezett megyénkbe is. Pontos adatokkal nem szolgálhatunk, mivel a Belügyminisztérium Menekültügyi Hivatala hírzár­latot rendelt el. Az azonban nem titok, hogy főként a múlt hét végén érkezett családokat, gye­rekeket és időseket Békéscsa­bán, a Kétegyházi úti mene­kültszálláson, Dánfokon és a megyeszékhely ifjúsági táborá­ban helyezték el. Ez volt az úti­célja tegnap a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Budapestről útnak indított, élelmiszerrel, ru­haneművel, gyógyszerekkel megrakott kamionjának. Su- miczky András, a Szeretetszol­gálat kuratóriumi tagja kísérte a rakományt. — Ön szerint hány jugoszlá­viai menekült van jelenleg ha­zánkban? — kérdeztük. utasította. De vajon miért kellett több mint két hetet várni a meg­bízólevél átadásával? Erről dr. Bakony iJózsef, a helyi választá­si bizottság titkára a következő­ket mondta: — Feltehetőleg adminisztrá­ciós hiba történt, a választási bizottságnak nem küldték meg az ítéletet. Kénytelen voltam a bíróságot személyesen megke­resni. A mulasztást korrigálták, így augusztus 23-án kézhez kap­tuk a határozatot. Ez pénteken volt, s ma (a következő hét kedd­jén) átadjuk Szarvas Attilának a polgármesteri megbízólevelet. Ez meg is történt tegnap, a helyi választási bizottság tagjai­nak jelenlétében. Az esemény után Szarvas Attilától kértünk egy rövid nyilatkozatot: — A hivatalos adat szerint háromezer, de sokan rokonok­nál, ismerősöknél laknak, vagy még van pénzük szállodára. Ä menekültek száma több, mint tízezerre becsülhető. — Kik jönnek át elsősorban? — Sok a kisgyerek és az idős ember. Kevesen beszélnek kö­zülük magyarul, és valamennyi­en minél hamarabb szeretnének hazamenni. Mivel kevesen hoz­tak csomagot magukkal, szük­ségük van élelmiszerre, alapve­tő ruhaneműre. — Megoldott az elhelyezé­sük? — A tanévkezdés miatt a na­pokban a kollégiumokat ki kell üríteni; szerencsére van elegen­dő sátor és az orosz laktanyák is felhasználhatók e célra. Addig nincs gond, míg nem kell fűteni, de akkor is találunk majd megol­dást. Mindenesetre fel kell ké­—Az, hogy idáig eljutottunk, önmagában nagy eredmény. Csaknem egy hónapja válasz­tottak meg polgármesternek. Én is kérdezem, válaszolni nem tu­dok rá: mikortól polgármester a megválasztott polgármester? Egyébként a képviselő-testület és az alpolgármester úr változat­lanul nem kíván velem munka- viszonyt létesíteni. Ezt abszurd­nak tartom, miként a 73-as jog­szabályra való hivatkozást is. Nem követtem el ugyanis fe­gyelmi vétséget. Ezért mást nem tehetek, mint azt, hogy írásban felhívom az önkormányzati tes­tületet munkaszerződés megkö­tésére, illetve a polgármesteri hivatal átadására. Ménesi György szülni újabb menekültek foga­dására. — Számíthatunk-e külföldi segítségre? — Máltai részről föltétlenül! Wágner Sándor, a Szeretet­szolgálat Békés megyei cso­portjának vezetője szerint körül­belül hatszázan kerestek mene­déket megyénkben. Sokan egy szál ruhában jöttek át, ezért na­gyon fontos, hogy meleg öltözé­kük legyen a lassan őszre fordu­ló napokban. Szerencsére igen sok a segítő szándékú ember, akik néhány nap alatt jelentős mennyiségű ruhaneműt, lábbe­lit, élelmiszert gyűjtöttek a rá­szorulóknak. Továbbra is várják az adományokat mindennap 8- tól 18 óráig a békéscsabai Vá­rosházán, vagy az érdeklődők, segíteni szándékozók jelentke­zését a Szeretetszolgálat (66) 27-841-es telefonszámán. G. K. — Miskolczi úr! Amikor leg­utóbb a házassági hirdetéséről érdeklődtem, kellemesebb kö­rülmények között beszélgettünk, mint most, itt az orosházi kapi­tányságfogdájában. Mi történt? — Áz én nyomorúságomból ne csináljon szenzációt! Nem nyilatkozom. Arról nem beszé­lek, hogy amit Maga írt rólam, annak idején, az a cikk nem ép­pen a legjobb fényt vetette rám! — Volt benne bármi is, ami valótlan lett volna? — Nem erről van szó. Inkább arról, hogy amióta az megjelent, a gyermekeim elfordultak tő­lem. — Azt tudja-e, ha most nem nyilatkozik, kétségek között hagyja az olvasókat? Miskolczi János összebilin­cselt kézzel rágyújt. Röpke má­sodpercig gondolkodik, aztán rászánja magát a szóra. Semmit sem kell kérdeznem, dőlnek be­lőle a mondatok. — Rossz volt a családi éle­tem. Semmi sem sikerült, amió­ta kijöttem a börtönből. Pedig a kezdet reményt keltő volt. Azt hittem, a házassági hirdetéssel megtalálom az igazit. A házas­sági hirdetés rám terelte megint a figyelmet, a telefon megállás nélkül szólt. A szüleim — akik­nél laktam — allergiások lettek az örökös telefoncsörgésre, sokszor belekiabáltak amikor én a hölgyekkel beszéltem, aztán lecsapták a kagylót, sőt kihúzták a telefonzsinórt. Mégis sikerült összejönnöm egy idősebb hölggyel, aki nagyon kedves volt hozzám. Végre elmehettem otthonról, azt hittem minden rendben lesz. Igen ám! Csak­hogy elhelyezkedtem a Kon­zervgyárban és ott egy korban hozzámillő hölggyel jöttem ösz- sze. Úgy tűnt vonzódik hozzám, a múltam nem érdekli. Hozzá­költöztem. Ki tudja miért, egyre többször vesztünk össze. Ilyen­kor elzavart a lakásából. Szé­gyenszemre hazakuncsorogtam magam a szüléimhez, akik úgy bántak velem, mint egy óvodás­sal. Meg voltam alázva. Kijelen­tették, hogy nem élhetek sze­xuális életet, ha ilyen gondom van, intézzem el a WC-ben. (Miskolczi János megengedi, hogy levegyék kezéről a bilin­cset. Olyannyira beleéli magát sanyarú sorsába, hogy sími kezd. Papirzsebkendőt adok neki.) Gondolhatja, hogy estek ezek a kijelentések, hiszen 12 évig éltem a börtön sanyarú világá­ban. Pár nap múlva az élettársam odajött hozzám, hiszen egy munkahelyen dolgoztunk, és megint kedves volt, megint mo­solygott rám. Hittem abban; megbánta, hogy elzavart és újra kezdünk mindent. Szerettem őt. Aztán megint kezdődtek a cir­kuszok, ismét kiadta az utamat. Nem volt bátorságom ismét be­csengetni a szüléimhez: „itt va­gyok, alázzatok meg...” A Kö­rös-parton aludtam. Éreztem már megint rettenetes állapotba kerültem, nem lesz jó vége. Áz- tam-fáztam, és megcsináltam a sátorlopást. Két sátort hoztam el egy tanyából. Az egyikbe a sze­gényes kis motyómat tettem, a másikban akartam lakni. Ilyen körülmények között talált rám a rendőrség. A sátorlopástól és a rendőrség megjelenéséig mind­össze öt óra telt el. Soha sem fo­gom megtudni tán, hogy találtak rám ilyen hamar. Éreztem, hogy végem van. Sötét este volt. Élkérték a sze­mélyi igazolványomat. Odaad­tam. Magányos voltam és na­gyon elkeseredett. Éreztem nincs más, mint hogy öngyilkos legyek. Beugrottam a vízbe. Sodort az ár, Nyeltem a vizet. Úgy látszik az életösztönöm volt a nagyobb. Pár méterrel odébb, ahol a ruháimat hagytam, —mert horgásztam, mielőtt rám találtak —, felöltöztem és neki­vágtam a nagyvilágnak. —Meg kell szakítanom. Eszé­be jutott-e: amikor kiderült, hogy a rendőrség körözi, a nők ismét félnek sötétedés után az utcára menni? — Tisztában voltam vele. Ezért mentem, gyalogoltam, stoppoltam. Összesen 1500 fo­rint volt a zsebemben, bokrok alatt, szalmakazalban aludtam. Megettem az útpadkára kidobott kiflivéget, elszívtam a cigaret­tacsikket, és állandó hasmené­sem volt az éretlen gyümölcstől. Egyszer csak előttem volt az osztrák határ. Semmi irat nem volt nálam. Gondoltam nincs vesztenivalóm. Megpróbálok elhelyezkedni, nem tudják ki vagyok, honnan jöttem, hátha sikerül? — Leültem egy lámpa alá. Láttam, hogy a rendőrök közúti ellenőrzést tartanak. Hozzám is odajöttek. —Mire számít? — Tudja, amnesztiával sza­badultam, viselnem kell cselek­ményem minden súlyát. Ez a valóság, amit elmondtam. De azt is írja még meg, hogy a Kon­zervgyárban a művezetőm meg­keserítette az ottlétemet. Állan­dóan felszólított az utóbbi idő­ben, hogy mondjak fel. Ellensé­gem lett, de nem tudom miért. Idegileg roncs állapotba kerül­tem. így csúsztam egyre lejjebb. Lesz ami lesz. Most már nem lá­zadok. Miskolczi János kezére ismét rákerül a bilincs. Elteszi a három doboz cigarettát. Kezétcsóko- lommal elköszön, aztán még egyszer visszafordul: — Azt legyen szíves megírni, nem kell tőlem félni. Most sen­kit nem bántottam. Béla Vali Sokan egy szál ruhában jöttek Három táborban hatszáz menekült

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents