Békés Megyei Hírlap, 1991. augusztus (46. évfolyam, 179-204. szám)

1991-08-27 / 200. szám

1991. augusztus 27., kedd HÍREK Kedd „Békés őszre vágyom" — mondta vasárnap a Hét című tv-müsorban a magyar bel­ügyminiszter. ,,Nehéz ősz lesz" —jósolta a politológus, aki a „hallgatag diktatúra” ellenében a „veszekedős de­mokrácia" mellett voksolt. Igaza van, az érdekkonfliktu­sok megjelenése egy demok­ratikus jogállamban termé­szetes kell, hogy legyen, akár megmozdulásokkal is. így, elöljáróban a hideg ész józan. De a történéseket, tudjuk, az érzelmek szülik. Nem felejtem el, ahogyan ta­valy ősszel, a taxisblokád (és nemcsak taxis) idején Gyulá­nál, egy Romániából áttele­pült, immár magyar rend­számmal igyekvő autós köszö­nés helyett terrort kiáltott az utat eltorlaszolókra. Mondta, ő már csak tudja, hová vezet ez, hisz Ceausescu diktatúrá­jából szökött... Azóta már tud­juk, Magyarországon az első vizsga pro és kontra sikerült. Nyilván, még követi több—az eredmény összességében pe­dig nem függ mástól, mint­hogy el tudjuk-e kerülni a szélsőségesség zsákutcáját. Az aljasul szított gyűlölkö­déstől óv a politológus és a környező országok jelen „pél­Telefonügyeletünk munkanapokon 9-től 16 óráig: (66) 28-623 Előtte és utána, valamint munka­szüneti napokon ugyanezen a számon üzenetrögzítőn várjuk olvasóink észrevételeit. Telexünk: 83-312 Telefaxunk: (66)21-401 Hol mér a traffipax? Ma, augusztus 27-én a Békéscsaba—Gyula és a Békéscsaba—Szeghalom útvonalon, holnap, augusz­tus 28-án pedig Békéscsaba belterületén, valamint Bé­késcsaba—Békésszent- andrás között mér a sebes­ségmérő műszer. Informá­ciónk tájékoztató jellegű. MA GÁSPÁR napja A Nap kél 5.55 — nyugszik 19.37 órakor A Hold kél 19.59 — nyug­szik 8.09 órakor GÁSPÁR Bizonytalan eredetű ószövet­ségi név. Talán perzsa névre vezethető vissza, jelentése ez esetben: kincset megőrző. Becézés: Gaskó, Gáspárka, Gáspi, Gazsi, Gazskó, Gazsó. Rokon név: Gazsó. ÉVFORDULÓ Nyolcvan éve született Péce- len Barabás Tibor (1911— 1984) Kossuth- és József Attila- díjas író. Előkészületben Polgármesterek kézikönyve A Deák Ferenc Alapítvány foglalkozik a hamarosan kiadás­ra kerülő „Önkormányzati kép­viselők és polgármesterek kézi­könyve” című könyv terjeszté­sével. A Belügyminisztérium gondozásában megjelenő kiad­vány tartalmazza mindazon is­mereteket, amelyek fontosak az önkormányzati képviselői és polgármesteri munka végzésé­hez, melyek ismeretében a meg­választott testületek tagjai a leg­magasabb szinten láthatják el a bizalmi feladatokat. Nagyon sok körjegyzőség, polgármesteri hivatal küldte már vissza a korábban minden helyiség önkormányzati hivata­lának megküldött megrendelő- lapot. Nem minden képviselő­jük számára rendelték meg a kiadványt a körjegyzők, illetve polgármesterek, holott nagyon fontos lenne, ha minden érdekelt saját példánnyal rendelkezne! Feltehetően ezen tájékoztatás emlékeztető is lesz azoknak, akik még nem adták postára megrendeléseiket. Megrendelő­lap hiányában is elfogadják írá­sos igénybejelentésüket az ala­pítvány címén: Deák Ferenc Alapítvány, 6724 Szeged, Csongrádi sgt. 38. Anyakönyvi hírek BÉKÉS Haláleset: Batiz Gyula. SARKAD Haláleset: Nagy Sándor. IDŐJÁRÁS Gyenge köddel és utána rövid ideig tartó erős párássággal indult a hétfői nap időjárása. A délelőtti órákban egyre tisztább lett a levegő, és a nap további részében a napsütés volt a jellemző. A hőmérséklet a haj­nali 14 fokról kora délutánra 26 fo­kig emelkedett. Délután több helyen kialakulhatott gyenge helyi zápor­eső— kaptuk a tájékoztatást Priskin Istvántól, a Békéscsabai Meteoroló­giai Állomás ügyeletesétől. Várható időjárás ma estig: nagy­részt napos, de főleg a keleti ország­részben erősen felhős időre számít­hatunk, záporokkal, zivatarokkal. A hőmérséklet hajnalban 10—15, kora délután nyugaton 24, keleten 20 fok körül alakul. Orvosmeteorológia: keleten gyenge hidegfront várható. A Lottó Unió Kft. tájékoztatása szerint a 34. játékhéten a leadott lot­tószelvény összesen: 1 847 210 da­rab. Ez 82 169 386 osztrák schilling Ausztria lottó fogadási díjat jelent. A teljes Ausztria lottó nyereménvösz- szeg: 12 325 407 schilling. Az e heti nyerőszámok a következők: 6, 10, 16,21,22,42. Apótszáma 14. Ateljes Joker fogadási díj 18 426 488 schil­ling. Ez az első nveröosztály, a Joker 7 419 209 ATS-sel való dotációját jelenti. Az e heti Joker szám a követ­kező: 504593. — VÁM1RODÁT nyitott bábolnai székhelye közelében az IKR Termelésfejlesztési és Kereskedelmi Részvénytársa­ság. Létrehozását a mintegy • 500.000 hektárnyi hazai szántó­földi növénytermesztést inte­gráló vállalatcsoport egyre fo­kozódó import-export ügyletei­nek szakszerű, gyors intézése indokolta. — BRUTÁLIS BŰNCSELEK­MÉNY helyszíne volt hétfőre virra­dó éjszaka a Palóznak Kossuth u. 3 szám alatt plébánia. Ismeretlen tet­tesek megölték dr. Csontos Gyula kanonok plébánost. A jelek egyértel­műen arra mutatnak, hogy a bűncse­lekmény célja a haszonszerzés volt.Csontos Gyula 30 éve volt Pa­lóznak köztiszteletben álló plébáno­sa. Végrendeletében minden értékét az ipolytölgyesi fogyatékos gyerme­kek részére épülő intézetre hagyta. ★ Özv. Novák Mártonné- nak (szül. Hrabovszki Mária) 90. születésnapja alkalmából jó egészséget és hosszú életet kívánnak: gyermekei, menyei, unokái és családjai, valamint dédunokái. >*°*níxéZiissu->« Nagybánhegyes Egy jó bolt a horizonton Oravecz Mátyás, a nagybán- hegyesi Horizont ABC vezetője akkor kezdett magánvállalko­zásba, amikor az országban ez még csak keveseknek jutott eszébe. Huszonöt évi munka után a szövetkezeti szektorból kilépve, 1989 márciusában nyi­totta azt a kis vegyeskereske­dést, amelyet megszeretett a la­kosság és ma már nélkülözhetet­len a község ellátásában. — „Megbánod még, hogy otthagyod a szövetkezetét!” — mondták ismerőseim, amikor jelentős saját erővel és a Keres­kedelmi és Hitelbank támogatá­sával belefogtam az építkezés­be, de a magam gazdája szeret­tem volna lenni — mondja Ora­vecz Mátyás kisvállalkozó. — Az engedélyeket sem volt köny- nyű beszerezni, de végül mégis sikerült megnyitni a vegyeske­reskedést. —Mi szükséges egy ilyen vál­lalkozáshoz?-— Feltétlenül kell szakmai képesítés, széles ismeretkör és hogy legyen mersz újítani. A vállalkozásban sok lehetőség van, kötetlenebb, de nagyobb a felelősség is. — Melyek a bolt legjellem­zőbb adatai? — Havonta 1,5—2 millió fo­rintos készlettel dolgozunk, amelyhez 1,6—2 milliós forga­lom társul. Igyekszünk a lakos­ság igényei szerint alakítani a választékot, itt a tejtől a szögig minden kapható. A könyvelést, a takarítást házon belül oldjuk meg, egyébként 4-en dolgozunk váltott műszakban. Buktatók? Úgy érzem nincs bizalom a ma­gánszektorral szemben, a nagy- vállalatok nem teljes partner­ként kezelnek bennünket. A nyugati mintájú kereskedelem­hez még sokat kell tanulni, fel­tétlenül szemléletváltásra van szükség. —Tervek? — Bővíteni szeretnénk a vá­lasztékot, lakossági igény sze­rint kedvezményes akciókat szervezünk. Épül egy szolgálta­tóház, ahol jövőre új profillal is próbálkozunk. H. M. Továbbképzés pedagógusoknak A gyulai polgármesteri hiva­tal kulturális osztálya az új tan­évre készülés jegyében szakmai továbbképzésre várja a város­ban dolgozó pedagógusokat, az Erkel Ferenc Művelődési Köz­pontba. A ma 9 órakor kezdődő előadássorozaton többek között szó lesz a nemzeti alaptanterv­ről, az iskolaszerkezetről, a pe­dagógus szakmai szabadságá­ról. Szerdán, ugyancsak a műve­lődési központban 9 órától az új, alternatív pedagógiai progra­mokról — Waldorf, Jungianus életforma és iskola, Freinet pe­dagógia — hangzanak el elő­adások. Megerőszakoltak egy asszonyt Szórakozni indult augusztus 24-én este K. Ferencné. Álmá­ban sem jutott eszébe, hogy meggyalázva, megalázva kerül haza éjfél után. A középkorú asszony beült a Corvin söröző­be, ahol ismerősökkel találko­zott és beszélgetett. Záróra után, 23 órakor haza­felé indult. Nem vette észre, hogy két fiatalember — melles­leg testvérek — kifigyelték, hogy egyedül távozott, s utána eredtek. Durván a földre lökték, ruháját lecibálták és közösülés­re kényszerítették. S aztán — mint akik jól végezték dolgukat — ott hagyták a sértettet, aki a rendőrségre sietett. Bejelentése nyomán az akciócsoport a forró nyomon, jól szervezett, össze­hangolt munkával reggel 7 óra­kor elfogta a két elkövetőt. Ki­hallgatásuk során részbeni be­ismerő vallomást tettek. A két férfit őrizetbe vették. Lehet férjhez menni! Igen kérem, minden vésztői leányzó nyugodtan tekinthet jövője elé. Legalábbis azok a lányok, akik részt vettek az el­múlt héten a Mágorón megren­dezett hagyományőrző játszó­házon. Már múlt évben szívesen szorgoskodtak itt az általános iskolás korú gyermekek. Akkor, a néhány napos rendezvényen a középkorba „varázsolták” őket a helyi művelődési központ munkatársai. Most Kopasz Ká- rolyné népművelő irányításával a leány-, illetve a legénysorssal ismerkedtek meg. Megtanultak kosarat fonni, szőni, hímezni, főzni, kürtőskalácsot sütni... A fiúkat a fafaragás, a lóápolás és a halászat tudományába avatták be. És, hogy a hét végi lagzin — melyre, ahogy illik, a hozzátar­tozók is eljöttek — a tánc se hiányozzék, a helyi pávakör szép dalokkal, táncokkal ismer­tette meg a gyerekeket. Bula Vendel (Vésztő egyetlen citerá- sa) még egy hangszert is felaján­lott annak a tanítványnak, aki legügyesebben citerázik... Ilyenkor, nyár vége felé nem ritka látvány, mégsem lehet meg­szokni: tarlóégetés, amely ellen hiába hadakozna a környezetvé­dő. Felvételünk Csabaszabadi határában készült Fotó: Kovács Erzsébet 1 Mai műsor KOSSUTH RÁDIÓ Óránként: hírek, időjárás, útközben 4.30: Reggeli krónika 8.05: Hangszemle 8.20: Válogatott perceink 8.50: Külpolitikai Figyelő 9.05: Napközben. Tel.: 138-7951 11.05: Tipp 11.10: Országok, tájak népzenéje 11.26: Vanina Vanini 12.00: Déli krónika 12.30: Ki nyer ma? 12.45: Világújság 13.05: Klasszikusok délidőben 14.05: Poggyász 14.35: Dzsesszmelódiák 15.05: Ezredforduló 15.32: így láttam Bartókot 16.00: Délutáni krónika 16.15: Kié a mikrofon? 17.05: „A fény túlsó oldalán” 17.25: Á Szabó család 18.00: Esti krónika 18.30: Ráadás 19.05: Sportvilág 19.15: Láttuk, hallottuk 19.30: Hol volt, hol nem volt... 19.40: Régi magyar táncok a Bakfark Consort előadásában 19.50: Hajszálgyökerek 20.05: Vizsgálat után 20.35: Népdalkórusok, hangszerkettősök 21.05: A fekete vitorlás — II/l. 21.45: Csajkovszkij: Anyegin 22.00: Késő esti krónika 22.30: Grieg-művek 23.05: Kamarazene 24.00: Hírek, időjárás PETŐFI RÁDIÓ 4.30: Reggeli zenés műsor 6.03: Reggeli csúcs. Tel.: 138-8628 7.37: Sportreggel 8.00: Hírek, időjárás 8.05: Sziszi, ez mindennek a teteje! 8.55: Muzsikáló természet 9.03: Társalgó 10.00: Operettkedvelőknek 11.03: Mit üzen a rádió? 11.33: Táncok fúvósokra 12.00: Asztali muzsika 13.00: Hírek, időjárás 13.03: Popzene sztereóban 13.45: Időjárás-és vízállásjelentés ■ 14.00: Nemcsak zene 14.42: Köszönöm a beszélgetést! 15.05: Csúcsforgalom 17.00— 19.00: RádióMa 17.50: A—B/CD 18.10: „Nézzetek rám, itt vagyok...!” 19.00: Hírek, időjárás 19.03: Kapcsoljuk a Petőfi Csarnokot II. Interfolk Fesztivál 19.30: Popregiszter 20.00: Más-világ 21.03: Hét bagoly — XV/10. 21.29: Nóta-só 22.20: Mi közöm hozzá? 23.00: Hírek, időjárás 23.03: Sporthíradó 23.10: A magyar rock archívuma BARTÓK RÁDIÓ 6.00: Muzsikáló reggel 9.10: A Jullard vonósnégyes játszik 10.12: A magy ar nyelv századai 10.27: Ki szállhat velünk? 10.44: Muszorgszkij—Ravel: Egy kiállítás képei 11.20: Angol énekkarok felvételeiből 12.00: Hírek, időjárás 12.05: Hovanscsina — részletek 13.00: „...Csak a békét szerettem...” 14.00: Zenei Tükör 14.25: Századunk fúvósmüveiből 14.56: Zenekari muzsika 16.00: Hírek, időjárás 16.05: Martti Talvela énekel 16.29: Szabó Péter (gordonka) és Lénárt Ágota (zongora) hangversenye 17.29: Kórusok II. Világfesztiválja — XV/7. 18.00: V materinskom jaziku 18.20: In limba materná 18.40: Na maternjem jeziku 19.00: Hírek, időjárás 19.05: In der Muttersprache 19.25: Nagv siker volt! 21.04: Otelló 21.40: Haldokló őserdők nyomában 22.00: Új kamarazene-felvételeinkből 22.30: Dzsesszarchívum 23.05: „Benneteket le kell igázni” 24.00: Hírek, időjárás 0.10: Évszázadok muzsikájából TV1 5.45: Jó reggelt, Magyarország! 5.50: Falutévé 6.00: A reggel 8.30: Bébi és társai 8.55: U.K. Today 9.25: Képújság 15.24: Napi műsorajánlat 15.25: Atlétikai világbajnokság 16.25: Nasa obrazovka 16.50: Képújság 16.55: Rabszolgasors 17.30: Átmenet 18.00: Közlemények, előzetesek 18.05: Pénzvilág 18.15: Gyereksarok 18.45: IS — Kölyökidő vakáció 19.15: Mini klip-mix 19.30: Híradó 20.00: Telesport 20.05: Közlemények 20.15: Kerék-bár 20.50: A klán — VI/5. 21.50: Tíz előtt... 22.15: Történelmi párhuzamok? avagy a „feketeleves” 22.55: Késő esti híradó 23.00: BBC-híradó TV2 6.00— 9.00: Napkelte 10.00: Parlamenti Napló 14.00: Parlamenti Napló 16.20: Hírek, műsorelőzetes, időjárás 16.30: Ötről hatra 17.30: Dominó 17.45: Gyerekeknek. Vau! 18.15: Telesport 18.35: Műsorelőzetes 18.40: Esti egyenleg 19.00: Madách. Magyar Film 20.25: Lámpák mögött 21.10: Kriminális 22.00: Híradó 22.35: Napzárta előtt... 23.00: Táncdalfesztivál után...—11/2.

Next

/
Thumbnails
Contents