Békés Megyei Hírlap, 1991. augusztus (46. évfolyam, 179-204. szám)
1991-08-26 / 199. szám
1991. augusztus 26., hétfő VIDÁM OLDAL A pápalátogatás humora A Szentatya látogatása alkalmából egyes politikusainkat, kiemelkedő munkásságukért még életükben szentté avatta... Kárpótlásról — Kérem a következőt — mondta a Kárpótlási Bizottság, de már nagyon unta az egészet. Nagy szakállú férfiú ült be a vallatószékbe, de ha még akkora szakálla lett volna, az is kárba- vész, mert a Kárpótlási Bizottság rá sem nézett. — Nevünk? — kérdezte papírjaiba mélyedve. — Vazul — mondta a szakállas, mert látta, hogy tagadással nem megy semmire. — Panaszunk? — Kérem, az én fülembe forró ólmot öntöttek. —Aha—mondta a Kárpótlási Bizottság. — És mikor történt volna ez 1 — Még a monolitikus állam- alapítás korában. — Aha. És ön még mindig igényt tart kártérítésre? — Micsoda beszéd, kérem. Végül is az az egy füle van az embernek.-— Kettő — mondta a Kárpótlási Bizottság, mert igencsak kukacos volt. — Nos, a kárpótlási összeg megállapításánál mindenesetre figyelembe kell vennünk azt a körülményt, hogy az adott korban fülből rengeteg, forró ólomból viszont végtelenül csekély mennyiség állt a fizetőképes piac rendelkezésére. Minthogy a forró ólom forgalmi értéke akkortájt meglehetősen magas volt, még az is előfordulhat, hogy Ön csinálta a jobb üzletet. Ennyi idő elteltével viszont elévültnek, behajthatatlannak ítélem az Ön adósságát, csakhogy lássa, milyen megértő szívvel viseltetünk Ön iránt. Mindent egybevetve mindketten jobban járunk, ha Ön most békével távozik. Kérem a következőt. Csinos fiatal hölgy ült a fotelba, finom vonású fejét a hóna alatt hozta. — Nevünk? — Stuart Mária vagyok, — Panaszunk? — Nézzen rám, kérem. szólván — Én nem azért vagyok itt, hogy Önre nézzek, hanem, hogy kárt pótoljak. — Nos, a férjem lefejeztetett. — Érdekes. Mikortájt történhetett ez? — Nem szép egy hölgy korát firtatni. Érje be annyival, hogy már jópár száz éve. — És még mindig igényt tart kárpótlásra? — Erre a hajmeresztő ostobaságra nem is válaszolok. Még gyönyörű, hogy igényt tartok a kárpótlásra. Végül is az az egy feje van az embernek. — Kivéve, ha sárkány — motyogta a Kárpótlási Bizottság. — Viszont elismerem, hogy az Ön esetében ez nem foroghat fenn. Nézze asszonyom, őszinte leszek Önhöz. Az igénye jogos, de fejben magunk is nagyon gyengén állunk. Tehát várnia kell. Kérem a következőt. Sápadt fiatalember állt a fal mellett, kis vörösbama szakállal. A fején töviskoronát viselt. — Önt ismerem valahonnét — mondja a Kárpótlási Bizottság. — Ha jól emlékszem keresztre feszítették. Koncepciós per volt, tudom. De miért is? — Én voltam az őskeresztény kurzus megalapítója, kérem — mondta a jövevény csendesen. — És ezért akkor üldözés járt? Érdekes. Ön joggal tart igényt kárpótlásra. — Nincsen ilyen szándékom, kérem. — De uram, Önt egy besúgó juttatta rendőrkézre, valami Is- karióti, Önt megverték, ruházatát megszaggatták, mindenét elvették, lándzsát döftek az oldalába, kivégezték és mégsem kér kárpótlást? — Nem tehetem kérem. Tetszik tudni, én forradalmár voltam és éppen a legfelforgatóbb eszmém gátol meg abban, hogy bármikor bármit is számon kérjek. Ugyanis földi életem utolsó percében így szóltam: „Bocsáss meg nekik, mert nem tudják mit cselekszenek.” „ . Peterdi Pál Viccturmix Miklóst megkérdezi a barátja: — Mondd csak, tulajdonképpen te miért kocsmázol annyit? Állandóan a vendéglőkben ülsz. — Hidd el, barátom, csak a zene kedvéért. — Hát akkor miért nem jársz hangversenyekre? — Mert ott nem árulnak szeszes italt. * Kovács a vendéglőben ebédel és egyszercsak undorodva felkiált: — Pincér, két légy úszik a levesemben! A pincér szemügyre veszi a tányért, aztán így szól: — Téved uraságod. A legyek már nem úsznak. A legyek már döglöttek. * Három bárhölgy beszélget: — Ha nyerek a lottón, veszek egy nyaralót. — Én egy vadonatúj BMW-t vennék — tódítja a másik. Mire sóhajtva megszólal a harmadik: — Én egy egész hónapig egyedül szeretnék aludni! * Vendég tér be egy lerobbant zugvendéglőbe. Ránéz az abroszra, és felháborodva mondja: — Pincér, ezen az abroszon rajta van az egész étlap! A pincér nem jön zavarba, rögtön visszakérdez: — Na és, legalább tetszett már valamit választani? * A vendéglőben odafordul egy férfi a pincémőhöz: — Kisasszony, kérek egy adag fás irtot és egy jó szót!.., A felszolgálónő pár perc múlr va hozza a fasírtot és szó nélkül leteszi az asztalra. — Na és, hói marad a jó szó? — nyűgösködik a vendég. A pincémő a férfi füléhez hajol: — Ne egyen a fasírtból! * —Uram, Ön az, akinek ellopták az esernyőjét? — kérdi a pincér az egyik vendégtől. — Igen. Megtalálták? — Nem, de már elállt az eső!
