Békés Megyei Hírlap, 1991. augusztus (46. évfolyam, 179-204. szám)
1991-08-17 / 193. szám
KÖRKÉP 1991. augusztus 17., szombat Nálunk pihenik ki a háborút A kis Hmud és A fiúcska mintha az arab mesékből pattant volna elő egy palackból kiszabadult, huncut dzsinn parancsára. Vékonyka arcából csak nagy, fekete szeme villog, amint kedvenc italát, a cukros tejet kortyolgatja. Máraz is mesébe illő, ahogy komótosan, törökülésben reggelizik egy békéscsabai bérház negyedik emeleti szobájában. Vendéglátói szerint igen bölcs cselekedet ez részéről, hiszen nem ártana, ha felszedne néhány kilót. Piros rövidnadrágjából — melyet csak hosszas unszolásra volt hajlandó felvenni — cémavé- kony lábszár kandikál ki. Talán szüleitől örökölte törékeny alkatát, talán a háború... ki tudja? Hmud mind az öt évével sem képes válaszolni erre; ő csak azt tudja, vagy inkább érzi, hogy kedves emberek veszik körül. Lesik, mit enne, nincs-e valami baja, mikor pihenne. Esténként csak akkor nyugszik meg, ha „pótpapája” — aki beszéli Hmud anyanyelvét — melléje fekszik. Ilyenkor pillanatok alatt elnyomja az álom. — Eleinte nyugtalanul aludt. Forgolódott, néha be is pisilt — mondja a kedves, szőke asz- szony. Kéri, nevük maradjon titokban; annyi a rosszindulatú ember, aki rögtön azt firtatja, vajon mennyi pénzt kapnak ezért? El sem hinnék, hogy saját zsebükből fizették az útiköltséget Budapestig meg vissza, hogy két hétig a saját költségükön látják vendégül ezt a kis kuvaiti gyereket.. „Alapjában szégyenlősek” Hmud különben nem szeret adósa lenni senkinek; széles mosollyal hálál meg minden kedves szót. Készségesen segít a „mamának”, hozza-viszi az edényeket, példásan rendbe rakja a holmiját. Ennél többet nem is igen tudnak róla. A Vörös Félhold, amely a Vöröskereszt meghívására hatvan gyermeket küldött hazánkba a háborúviselt országból, még a gyerekek vezetéknevét, lakcímét sem közölte. A vendéglátó családok csupán efféle útmutatást kaptak: „alapjában szégyenlősek”; „nem szoktak idegenek előtt levetkőzni, vagy fürödni”; „nem eszik a sertéshúst, alkoholt nem fogyasztanak”; „eleinte furcsa lesz számukra a magyar lakások kis mérete”; „előfordultársai hat, hogy némelyikük kézzel eszik”. Mindehhez néhány kifejezésből álló szótárt mellékeltek, ámde ez arab betűkkel íródott, s nem valószínű, hogy sokan el tudják olvasni. Talán a kis Hmud volt a legszerencsésebb, hisz nincsenek nyelvi nehézségei; sőt, a ruhás- szekrény mélyén még egy kockás arab kendőt is fölfedezett. Gyakorlott mozdulattal tekerte a fejére, pont úgy, ahogy az a nagykönyvben meg van írva. Nagyon szereti ezt a ruhadarabot, no meg a dalokat. Játék közben gyakran énekel, s a legtöbbször Kuvaitról... Huszonegy helyett öt érkezett Kétsopronyban gyakran látni mostanában, hogy Kárpáti tisz- teletes úr nyakába ültet egy kis, fekete gyereket, s úgy ballag végig a falun. Nemigen csodálkoznak ezen a járókelők, hisz tudják, hogy pár napja messziről jött vendégei vannak a községnek. — Kétsoprony hithű, katolikus falu — szögezi le a fiatal plébános —, ahol szociálisan különösen érzékeny emberek élnek. Itt az első szóra segítenek; a romániai forradalomkor például három kocsi élelmet küldtünk a rászorulóknak. Amikor megjelent a Vöröskereszt felhívása, a falu azonnal kész volt 21 gyermek befogadására! De a múlt hét végén mindössze öten érkeztek. Két kisfiú L. Páléknál lakik. A házaspár három örökbefogadott és egy állami gondozott gyermek mellé vállalta a kis „arabokat”. — Türelem kell hozzájuk, mint minden gyerekhez — mosolyog az asszony. — Úgy látom, lassan megszokják itt; kéz- zel-lábbal mutogatunk, s egykét szót már megtanultunk egymás nyelvén. Megfigyeltem, hogy nagyon vigyáznak a holmijukra és borzasztó tiszták. Homokozás után Svod és Shehab máris rohan mosakodni. Amúgy vidámak, kedvesek, jól is esznek. Nekik külön, zsír nélkül főzök, és mindennap adok diny- nyét, mert azt nagyon szeretik. Mindkét család kap a falutól „természetbeni” segítséget. Hozzák a kertekből a zöldséget, a gyümölcsöt. Mindenük megvan a kis vendégeknek, csak egy kis autóbusz hiányzik, amivel bejárhatnák a környéket, ismerkedhetnének a megyével. A tisztelendő úr bízik abban, hogy van olyan vállalat, intézmény, amely pár napra nagylelkűen kölcsönadná járművét. Rakétatámadást is átéltek Lulua volt az, aki első nap némi ijedelmet okozott a faluban. Megszökött, az utcán kóborolt; valószínűleg megrémítette az idegen hely, a sok ismeretlen ember. Amúgy békés természetű ez a kövér, 13 éves lányka, és nagyon vágyik a szeretetre. Itt, az Sz. családnál — ahol két társával lakik — kap bőven gyöngédséget. A „mama” magához szorítja, megpaskolja az arcát. A család fejéhez, akit „babának” szólít, különösen ragaszkodik. Sz.-né elégedett a két lánykával és a fiúval. — Hozzá vagyok szokva a gyerekekhez — nevet —, hisz hatot neveltem fel. Kicsit élén- kebbek, hangosabbak, mint a mieink, de nagyon kedvesek, segítőkészek. Nori, a fiú még palacsintát is sütött a minap. Imádnak biciklizni, ha elfáradnak, akkor rajzolgatnak a kertben. — Alig tudunk valamit róluk —gondolkodik el a plébános. — A legtöbbjük teljesen árva, s valószínű, hogy intézetben éltek egy ideje. A nagyobbak szavaiból úgy vettem ki, hogy rakétatámadást is átéltek. Vendéglátóik szerint semmi sem utal arra, hogy gondolnának a háborúra. Talán csak izgá- gaságuk, nyugtalan álmaik, meg az, ahogy a fényképezőgépet meglátva mutatják a V betűt; pedig talán érzik, hogy a háborúnak ők, ártatlan gyermekek mindig csak a vesztesei lehetnek... Gubucz Katalin Az egyik vendéglátó családnál, a tolmáccsal Fotó: Kovács Erzsébet Üzemi vagy közúti baleset volt-e? A képviselő és a főügyész levélváltása Kádár Péter gyulai országgyűlési képviselő nyílt levélben fordult a Békés megyei főügyészhez. Egyetértésével levelét a főügyész válaszával együtt tesszük közzé. Igen Tisztelt Főügyész Úr! Egy ember életét vesztette baleset következtében. A tragikus esemény a Gyulavári Lenin Mgtsz szárítóüzemének rakodóterületén következett be ez év április 4-én. (A családra tekintettel mellőzöm a nevek említését.) Egy fék nélküli rakodógép okozta a halálát, vezetőfülkéjében egy jogosítvány nélküli személlyel. Távol álljon tőlem, hogy az akaratlanul bajt okozó gépvezető bűnhődését szorgalmazzam. Elég súlyos teher nehezedett így is a fiatalember lelkiismeretére. Más okból és céllal fordulok Önhöz. Egyrészt tiltakozik az igazságérzetem amiatt, hogy a törvényes fe- lelősségrevonás mindeddig elmaradt. Senki nem felelős — legalábbis az eddig kelt ügyiratok tanúsága szerint —, se a tsz vezetői, se az esemény résztvevői, egyes-egyedül a szerencsétlenül járt áldozat, aki (húszéves munkahelyi gyakorlat után) állítólag maga idézte elő a tragédiát. Ő már úgysem tudja ezt cáfolni. Másrészt, nem tudom felfogni, hogyan változhat át az üzemi baleset közúti balesetté. A Gyulai Rendőrkapitányság Közlekedési Alosztályának a jelentéséből (naplószám: 24/91), valamint a Foglalkozási Baleseti Jegyzőkönyvből (nytsz: 0001) ugyanis egyértelműen kiderül: munkahelyi baleset történt. Ezzel szemben a Békés Megyei Főügyészség dr. Fleischmann József ügyész által jegyzett határozata (Közi. 50.107/1991. sz.) a halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétségének tárgyában indította, majd szüntette meg a nyomozást. Ezt a Legfőbb Ügyészség Közlekedési Osztálya másodfokon (és végérvényesen) megerősítette. Igen Tisztelt Főügyész Úr! Ön nem gyanakszik arra, miszerint valakiknek érdekükben állt, hogy ez a homályos ügy mielőbb lezáruljon, s hogy a tisztán üzemi baleset közútinak minősüljön? Nem tart-e attól, Főügyész Úr, hogy itt egy olyan csapat működött együtt, amelynek tagja van az ügyészség soraiban is? S vajon megítélése szerint használ-e ez a különös eljárás az Ön által vezetett intézmény hírnevének? E kérdésekkel azért fordulok Önhöz, mert az Ön személye felette áll minden gyanúnak. Kérem, nyugtassa meg, ne csak a közvéleményt, hanem a kártérítéstől, életjáradéktól, s mi több, igazságától megfosztott özvegyet és a két árvát: nem csak ennyit ér egy emberélet! Kérem tisztelettel továbbá, nyugtassa meg a demokratikus igazságszolgáltatásban kételkedőket: ma már nem fordulhat elő az, hogy a feketéről hivatalosan kimondják, fehér. A negyvenéves, kétgyermekes családapát eltemették, őt már semmilyen utólagos eljárás nem támaszthatja föl. Igazságát azonban — meggyőződésem szerint — nem lehet a föld alá rejteni! Várom szíves válaszát és intézkedését. Gyula, 1991. augusztus 02. Őszinte tisztelettel: Kádár Péter országgyűlési képviselő Tisztelt Képviselő Úr! Köszönöm bizalmát és konstruktív problémafelvetését a nyilvánosság előtt — mert ha valami, úgy az igazságszolgáltatás mind gyakoribb nyilvánosság előtti beszámolása munkájáról különösen indokolt. Jogállamban az igazságszolgáltatás szerveinek működése nem lehet a hatalom belügye, s a nyilvánosság demokratikus kontrollja csak segíti, hogy azt és úgy tegye, tárgyilagosan, részrehajlástól mentesen, ahogyan azt a törvények megkövetelik. A nyilvánosság nekünk is erőt, legitimációt ad, hogy csak azt tehessük és semmi mást, mint amit a törvények előírnak. A nyilvánosság bizalmat is építhet, amire igen nagy szükség van, mert a bizalom információs források gazdagságát is jelenti, amelyek nélkül sokszor kevesebb probléma kerül látó és cselekvési lehetőségünk körébe, aminek végső soron az állampolgárok törvényes érdekeinek védelme láthatja kárát. Az ügyészség sajátos, kettős arcú és funkciójú szervezet. Bűnüldözési munkájában nyomoztat, nyomoz és vádol. A büntetőjogszabályi tevékenységén kívül viszont szinte valamennyi jogterületen az állampolgárok alkotmányos jogainak védelme érdekében lép fel. Kétségtelen tény, nem ez utóbbi tevékenység szerinti kép él a köztudatban, hanem a vádhatóság nem mindig szimpatikus és bizalom- építő vonásaiból összeálló sztereotip kép. Rosszabb, ha erről nem beszélünk és nem cserélünk eszmét, információt, mert ennek hiányában csak a bizalmatlanság rögződhet, s az nem közös céljainkat segíti elő. Sajnálatos, hogy egy tisztességes ember halála ad okot és alkalmat a párbeszédre, a magunkba nézésre, a sajtó útján a közvélemény előtti megjelenésre, s nem kerestük a lehetőséget magunk is nagyobb buzgalommal a közvélemény részletesebb informálására gondjainkról, problémáinkról a konkrét ügyek kapcsán. Az állampolgár csupán azt látja, hogy panaszát elutasítják. A beszűkült információ miatt nem is képes mást látni, s nem lehet csodálkozni, hogy ezt igazságtalanságként éli meg, s mivel hiszi, hogy igaza van, szükségszerűen jut arra a következtetésre, hogy „csoportmunka” sikkasztja el az igazságot. Az állampolgár nem köteles ismerni az eljárási bürokráciák sutaságait, a baj, hogy információ hiányában a véletlenszerűségen múlik, megtalálja-e az utat jogérvényesítő lehetőségeihez, mint ahogyan ebben az ügyben is történt. A konkrét ügyben ennek érvényesítése iránt a megyei főügyészség az első lépéseket már megtette 3 héttel ezelőtt a károsult képviselőjének bejelentése alapján, s a Megyei Munkaügyi és Munkavédelmi Felügyelőségtől az ügyben náluk keletkezett iratokat átkértük a baleset „üzemi” jellegének tisztázhatósága érdekében. Nem érthető számomra az „üzem” kártérítés fizetése előli határozott elzárkózása nemcsak a szolidaritás minimális készségének hiánya miatt, hanem azért sem, mert a jogszabályi rendelkezésekkel egy vezetőnek legalább annyira tisztában kell lennie, hogy tudja, az ilyen ügyekben nem lehet a kártérítési felelősséget elhárítani még egy nyomozás-megszüntető határozattal sem. Az üzembentartó nem mentesülhet a kártérítési felelősség alól még akkor sem, ha a nyomozás nem talál megvádolható vétkest. A kártérítési felelősség objektív. Nem kívánom az egyenes kérdéseket sem megkerülni. A Képviselő Úr leveléből úgy érzem, hogy a legfőbb gond, hogy a köztudat, a mindennapok logikája nem fogadja el azt a sajátos büntetőjogi megoldást, mely szerint az ún. üzemi balesetet közúti balesetként kell elbírálni. Ebből a félreértésből indul ki a messzire vivő következtetés, amely a felelősséget elmosó „csapatmunkára” gyanakszik. A Büntető Törvénykönyv 191. paragrafusa úgy rendelkezik, hogy a közúton elkövetett bűntettekre megállapított szabályokat kell alkalmazni akkor is, ha a közúti járművezetésre vonatkozó szabályok megszegése nem közúton okoz sérülést vagy halált. E törvényi rendelkezésből fakad, hogy a közlekedési ügyész nem önkényesen vonta eljárása körébe az ügyet. Levelében felsorolt kételyek mégis arra indítanak, hogy az ön, az özvegy és minden olvasó meggyőzése érdekében ismételten megvizsgáljuk, hogy szakmailag helyes volt-e a döntés, ha nem, úgy a téves döntésben — annak korrigálása mellett — mennyire játszottak közre — „a rutin”, a szakmai megszokás hibatermelő csapdái. Tekintve, hogy a Legfőbb Ügyészség a kifogásolt megszüntető határozatot felülvizsgálta és szakmailag helyesnek tartva hatályában fenntartotta, s a Legfőbb Ügyészség állásfoglalása a szervezet hierarchiája folytán bennünket köt, mindenekelőtt a Legfőbb Ügyészséget kell felkérnem — most már az ügy összes körülményeinek ismertetése mellett — álláspontjának felülvizsgálatára. Ennek eredményétől függetlenül kezdeményezem, hogy hasonló ügyekben a kártalanításra jogosultakat a megszüntető határozatokban kellően világosítsák fel jogos igényeik érvényesítési lehetőségeire — beleértve az ügyészi segítés, közreműködés igényelhetőségét is. Az eddig nyert vizsgálati adatok alapján azt lehetett megállapítani, hogy a Megyei Munkaügyi és Munkavédelmi Felügyelőség a saját hatáskörében kellő alaposságú vizsgálatot folytatott, a munka- védelmi szabályokat sértőkkel szemben szabálysértési felelősségre- vonásokat kezdeményezett, a baleset „üzemisége” kérdésében külön állásfoglalást adott. A Társadalombiztosítási Igazgatóság előtt még folyamatban van az özvegyet és árvákat megillető járadékok összegének megállapítása a társadalombiztosítási szabályok szerint, ami várhatóan jelentős lesz, így remélhetőleg a pótolhatatlan érzelmi veszteségen túlmenően anyagi hátrány nem éri a sértetteket. Gyula, 1991. augusztus 09. Tisztelettel: Dr. Kovács László megyei főügyész
