Békés Megyei Hírlap, 1991. július (46. évfolyam, 152-178. szám)
1991-07-04 / 155. szám
1991. július 4., csütörtök SPORT Békés megyei hírlap Edzők, játékosok Romániából Cselgáncsedző a kondiért & Hétfőtől mindenki a fedélzeten ^ Horváth eltávozott, Csanálosi még kérdéses ^ Gulyás a Kórház utcában jelentkezik az első napon ^ Nagy István öccse, Vasile és Gazsó érkezik & Domide Flavius segít Pásztornak & Iordanescu, a kapusedző Idestova két hete pihen a Békéscsabai Előre FC — most már—NB Il-es labdarúgócsapata, ám a „színfalak” mögött lázas munka folyik annak érdekében, hogy az új bajnokságra egy „épkézláb” csapat álljon ki, amelyik — az egyesület vezetőinek szavaival élve — képes rögtön visszakapaszkodni az első osztályba. Sok hír és álhír kapott lábra mostanában, legalábbis ami a játékosok és edzők jövetélét vagy távozását illeti. Érthető, hiszen sokuknak lejárt a szerződése, így nagy mozgásra számított mindenki, ám ezzel szemben kevésről adhatunk számot. Beszélgető partnerünk ezúttal is Szűcs Mihály, a klub elnöke. Megőrizni az értékeket — Továbbra is kitartunk amellett, hogy az értékeket nem bocsátjuk áruba — kezdi a beszélgetést Szűcs Mihály. — Ám a pénzbeli juttatásokat új alapokra kell helyezni, s csak azokkal számolunk a jövőben, akik az új stílusú munkát vállalják, átérzik annak felelősségét, hogy vissza kell kerülnie a csapatnak a legmagasabb osztályba. Ennek érdekében célunk, hogy a teljesítménypremizálás kerüljön előtérbe, nem pedig az előre lekötött szerződések alapján járó juttatás. Hogy mit értek ez alatt? Például a régi vezetők olyan „pénzes” szerződéseket írattak alá, s itt nem csekély ösz- szygekről volt szó, amelyek a részvételt díjazták, nem pedig az eredményességet. A tavaszi szezon végeztével az elszámoláskor viszont nem voltunk hajlandók kifizetni ezeket az összegeket; hiszen nem végezték el a feladatokat. —Két héttel ezelőtt már kive- séztük a bukás okait. Gondolom azóta méginkább tisztázódott: ki, mit és hol rontott el... — Örülök, hogy visszatérünk a témára. Sokat gondolkodtam magam is és az elnökségi tagok is ezen. Annál is inkább, mert az eltávozott Vigh Tibor a magára- hagyatottságról beszélt elsősorban, meg arról, hogy a szerinte szakmailag nélkülözhetetlen átigazolások elmaradtak. Ezzel nem értek egyet. Kijelentem ezúttal is: nem fogtuk le a volt vezető edző kezét, nem gátoltuk a munkában. Ez pedig nem azonos a magárahagyatottsággal. Vigh Tibor három évig Csank Jánossal, két esztendeje pedig Önállóan bizonyíthatott (volna). Évek óta örök téma a középhátvéd kérdése. Akkor arra is választ kellene kapnunk, hogy a másfél millió forintért igazolt Hegyi hová lett? Vagy az aradi Hirmler, aki végigalapozta a telet, miért nem maradt Békéscsabán? De mint mondom: mi arra vállalkoztunk, hogy működtessük a klubot, nem pedig a sport- szakmai munkát irányítsuk. Ez utóbbit Vigh Tibor és Marosvölgyi Károly kezébe helyeztük — kontroll nélkül. Sajnos abban tévedtünk, hogy nem ellenőriztünk, nem kontrolláltunk. A vezető edző egyébként nagyon ügyelt arra, hogy a szakmai tekintélyét az öltözőn belül megőrizze. Sajnos, a szakmai munkáról és a morális kérdésekről az elnökség késve értesült, így már a tűzoltó munka sem segített. Változások a keretben —Akkor most tekintsünk előre! Néhány nap múlva megkezdődik a felkészülés. Egy változó csapattal. Kik mentek el? — Egyedül Horváth esete tisztázott. A középpályás Vácra távozik, noha a pénzügyi dolgok még nem rendeződtek. — Korábban szó volt Csanálosi elmeneteléről is... — A Tatabánya és a Vasas érdeklődéseit mérlegeli, de a klubot még nem kereste senki ez ügyben. —Gulyás? — Hétfőn a csapattal együtt megkezdi a felkészülést az NB Il-es bajnokságra. — Azt tudjuk, hogy Nagy István hazaköltözött Aradra, dr. Kovács pedig új pályát választott. De további öt játékosnak lejárt a szerződése. — Baji, Takó, Pápa és a két Major, Sándor és László azt jelezte, hogy marad, újabb szerződést kötnének velünk. Ez két hosszabb beszélgetés eredménye. Szovjet „import”? —Érkezők? — Ami már biztos: az UT Aradból érkezik Nagy István öccse, a 24 esztendős balhátvéd, aki már a hétfői edzésen munkába áll. Az első osztályú Temesvári Politechnikából a 185 centiméter magas, 31 esztendős középhátvédet, Ionut Vasilet várjuk, aki 200 első osztályú mérkőzést játszott hazájában. E két igazolás a klubok közötti, évek óta tartó jó kapcsolatok eredménye. Ugyanakkor előrehaladott tárgyalások folynak a Veszprém FC fiatal középcsatárával, a Keszthelyről leszerelt 22 esztendős Gazsó Csabával, aki várhatóan ugyancsak hétfőn már klubunkban kezdi meg a felkészülést az új idényre. E napokban is a Szovjetunióban tárgyal egy kisebb küldöttségünk Marosvölgyi Károly vezetésével, játékosigazolásról. — Az edzői karban milyen változások történtek? — Korábban már jeleztük, s a Békés Megyei Hírlap is megírta, hogy Pásztor Józseffel kétéves szerződést kötöttünk, ő látja el a vezető edzői feladatokat. Egyik segítője, pályaedzője Domide Flavius lesz, aki hússzoros román válogatott labdarúgó volt, 342 első osztályú mérkőzést játszott, ami idő alatt 93 gólt is rúgott és nyolc éve edzőskö- dik. Legutóbb az UT Arad trénere volt és kitűnően beszél magyarul. A felnőtt és minden utánpótlás csapatunk állóké- pességi munkáját a kiváló cselgáncsedző, Sarkadi János irányítja a jövőben. Úgy tűnik, a kapusedzői gondok is megoldódnak, Iordanescu személyében, aki egy éve^házasodott Békéscsabára. O is kitűnően beszél magyarul, egykor az UTA legendás kapusa volt, legutóbb pedig a román kapusutánpótlás válogatott edzője. Az ifjúsági csapat irányítását Dávid Imrére bíztuk, akinek segítője Fodor Sándor, míg a serdülőcsapat edzője Marik László lett. Jávor Péter Egy szerződés A Békéscsabai Előre FC és a Békéscsabai Favorit együttműködési szerződést kötött. Ennek értelmében Elő- re-Favorit néven indul az őszi bajnokságban, a volt Békéscsabai Favorit a megyei I. osztályban, amely az Előre volt tehetséges, de még nem kiforrott játékosaiból és a régi Favorit labdarúgóiból áll. Céljuk, hogy egy éven belül fölkerüljenek az NB Hl-ba. E csapatnak edzője Sülé István, segítője pedig Türesek Zoltán. A szakmai munkát és a versenyeztetést az Előre biztosítja, a létesítményt pedig Szalontai János vállalkozó. Az Előre FC vezetői úgy vélik, hogy ezzel a döntéssel egy régi problémát, illetve vágyat oldanak meg. Vagyis nem kell kiárusítani a tehetséges fiatalokat, hanem ebben a csapatban lehetőséget kapnak a fejlődésre. S mindezt munka mellett végzik, illetve négy-öt tehetségnek biztosít az Előre FC munkaalkalmat is a sportolás mellett. Dolgozó Fiatalok Kempingtalálkozója Szanazugban Remek hangulat, jó versenyek Csendes pihenő a kempingtalálkozón Fotó: Gál Edit csapat a természetjáró akadály- versenyben. — Tíz akadályt kell leküzde- nünk — mondja Tábor Gábor, a békéscsabai BHG csapatának tagja. Mi már régi természetjárók vagyunk, korábbi országos döntőkön is szerepeltünk. Lesznek elméleti kérdések és gyakorlati feladatok a hat kilométeres távon. Az időjárás kicsit lehűlt, de a jövő hónapban ismét jönnénk, ha lehetne — int búcsúzóul, s futva indul társaival együtt a pályára. Zatykó Pál szintén a BHG-s csapat tagja, így vélekedik: — Szombaton a tájékozódási futásban indultunk, az eredményt még nem tudjuk, majd ma délben hirdetik ki. Nagyon jól érezzük magunkat, kár, hogy véget ér ez a találkozó. A háromnapos hétvégi szana- zugi rendezvény jól sikerült. A résztvevők felfrissülve, élményekkel gazdagon távoztak a munkahelyükre. □ □□ Eredmények. Tájékozódási futás. Nők. 1. Bíróné Kelemen Ildikó, 2. Máté. 3. Jacsekné. Férfiak. Gyermekek. I. Molnár Viktor, 2. Somogyi, 3. Ember. Felnőttek. 1. Kovács István, 2. Horváth Z., 3. Swecz. Öregfiúk. 1. Todola Mihály, 2. Petényi, 3. Molnár. Természetjáró akadályverseny. 1. József Attila LTP., SE. 2. Kner Nyomda, 3. BHG II. Kispályás labdarúgás 1. Orosházi Kesser Trans. (verasztó) Indul a BHG csapata a természetjáró akadályversenyen A korábbi években mindig megrendezték felmenő rendszerben a Dolgozó Fiatalok Kempingtalálkozóját hazánkban. A városi, majd megyei versenyek után országos döntővel zárult a több ezer fiatalt megmozgató rendezvény. Ebben az évben a békéscsabai Hargita Plusz Kft. vállalkozott arra, hogy megszervezi a megyei találkozót. Molnár László ügyvezető begipszelt lábbal mondja vasárnap délelőtt a szanazugi táborban: — Sajnos tegnap a labdarúgó-mérkőzésen megsérültem, Achilles-szakadást állapított meg az orvos. Hétfőn reggel meg is műtenek. Ez a mostani találkozó úgy jött létre, hogy jó néhányan megkerestek azok közül, akik korábban rendszeresen szerepeltek ezen a sportrendezvényen. Mi vállaltuk, a kft. tagjai, hogy minimális térítési díj ellenében megszervezzük a Ismerkedés a tájolóval találkozót. A három napra 200 forintot fizettek a résztvevők, ezért teljes ellátást kaptak. Több mint százan jöttek el a megye különböző településeiről. Orosháziak, sarkadiak, gyulaiak, szarvasiak és békéscsabaiak alkotják a jelenlévők zömét. Sportversenyeken mérik össze tudásukat a fiatalok, kikapcsolódnak, a mindennapos gondokat elfeledik a jó levegőn. Az idei rendezvény sikere arról győzött meg, hogy jövőre is megtartjuk a Dolgozó Fiatalok Kempingtalálkozóját. Közben éppen indul az egyik pro MEGYEI HÍRLAP Közéleti napilap. Főszerkesztő: dr. Arpási Zoltán. Felelős szerkesztő: Niedzielsky Katalin, Seleszt Ferenc. Kiadja a Népújság Kft. Felelős kiadó: Martin Feldenkirchen és dr.Serédi János ügyvezető igazgatók. Szerkesztőség és kiadó: 5600 Békéscsaba, Munkácsy u. 4. Levélcím: 5601 Békéscsaba. Pf. 111. Telefonszámok: központ (66)27-844; főszerkesztő: (66) 21-401; telefax: (66)21-401; kiadó: (66) 26-395. Telex: 83-312. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 205 forint, egy évre 2460 forint. Készül: a Kner Nyomdában, Békéscsaba, Baross u. 9—21. Vezérigazgató: Balog Miklós. FUJ ISSN 12151068