Békés Megyei Hírlap, 1991. július (46. évfolyam, 152-178. szám)
1991-07-01 / 152. szám
KÖRKÉP 1991. július 1., hétfő ÜMI-SMM HÍRLAP Medgyesegyházi megemlékezés „Megbékélni a múlttal, az emberekkel és Istennel” „Ha azt kívánjuk, hogy hazánkat, népünket, törekvéseinket támogatással fogadja a világ, példát kell adnunk türelemből, megértésből, az élők és holtak tiszteletéből” — kezdte megemlékező beszédét az elmúlt napokban Nagy Béla polgármester Medgyesegyházán a n. világháborús emlékműnél, a szovjet csapatok kivonulása tiszteletére tartott megemlékezésen és ökumenikus istentiszteleten. Az önkormányzati hivatal mellett az ünnepi program tevékeny résztvevője volt még Horpácsi Ignác katolikus plébános, Halasi László evangélikus lelkész és Pető Albert baptista lelkész, akik Isten igéje által világították meg a helyes emberi magatartást, a szovjet kivonuláshoz kapcsolódó megítélést, a felfogás és cselekvés kérdéseit. Beszédében valamennyi szónok felszólította a híveket és nem híveket a szeretet jegyében való megértésre, megbékélésre, valamint ennek jegyében történő cselekvésre. — Bizonyosak lehetünk abban, hogy senki nem ölni és megöletni született. Ha a magyar földben nyugvó idegen katonák emlékét tiszteletben tartjuk, tulajdonképpen a magunk véreit becsüljük meg, azokét, akik névtelenül estek el, idegen földön. Az elesett katona nem pogány, nem hívő, nem fasiszta, nem sztálinista, de főleg nem ellenség többé. Az emlékezés lehet örömteli vagy fájdalmas, de nem menekülhetünk az emlékek elöl. Átértékelve a szovjet kivonulást így összegezhető: végre elhárult az utolsó akadálya annak, hogy a magyarok és a Szovjetunió népei között igazán baráti kapcsolat, nemzeti egyenjogúság elvén nyugvó együttműködés alakuljon ki — hallhattuk a megemlékezésben. A mindenkor tiszteletet és megbékélést kifejező beszédek után Nagy Béla virágot helyezett el a világháborús emlékmű talapzatán, az egyház képviselői pedig isteni áldással illették a nemzetet, a jelenlevőket, Med- gyesegyháza lakosságát. H. M. Horoszkóp Július 1. RAK (VI. 22—VII. 22.). Ha nincs feladata, keres magának. A Rák jegy szülötteire jellemző a szorgalom. Gondolja végig, hogy a nyaraláshoz mindent elintézett-e már, nehogy az utolsó pillanatban kelljen kapkodnia. Egy jó könyvet feltétlenül vigyen magával! A rossz időre is gondolni kell! Ezen a napon született 1954-ben Pelcsinszki Boleszláv, Békés megye 4. számú választókerületének képviselője OROSZLÁN (VII. 23—VIII. 23.). Az élet nem tartogat minden napra meglepetést — főként kellemeset —, de aki keres, talál. Az Oroszlán közérzete ma pómpás, alkotói hevülete a csúcsokra ragadhatja. Most bármibe fog — a hivatásban, vállalkozásaiban vagy magánéletében — minden tevékenységét siker koronázhatja. SZŰZ (VIII. 24—IX. 23.). Mindenféleképpen hasznos a hétfői nap, elsősorban azért, mert ismerőseitől olyan tanácsokat, ötleteket kap, ami munkája során jól felhasználható. Cserébe Ön se legyen fukar. A saját gondolatait bátran ossza meg ismerőseivel, így még könnyen segítőtársakra is akadhat. MERLEG (IX. 24— X- 23.). Rendezze sorait, djPVjöí különben soha nem ér a munkája végére. Bár képességeiben, érvényesülésében néha kételkedik, ez nem zavarja abban, hogy élvezze a nap kívánta apróbb örömöket. Közérzete kitűnő, a hétvégi feltöltődés megtette a magáét. SKORPIÓ (X. 24— XI. 22.). Munkatársai tudják, hogy Ön nagyon vágyik az elismerésre, ezáltal viszont kiszolgáltatottá válik. Különösen főnöke él vissza a helyzettel, még a jó szóval is fukarkodik. Bízzon a kitűzött céljaiban, de főként önmagában. Az idő Önnek dolgozik! NYILAS (XI. 23— XII. 21.). Megnyugtató hírt hall az orvosától. Bebizonyosodott, hogy nincs oka az aggodalomra. Idegileg fáradt, jót tenne már a szabadság! Valamivel több pihenésre lenne szüksége. Az időjárás ezt bizonyára nem fogja megakadályozni! BAK (XII. 22—1.20.). Kellemes hét kellemes napjára számíthat. Itt a strandolás, a nyaralás ideje! Hatására minden feszültség, fáradtság elmúlik. A napozást ne vigye hirtelen túlzásba, csak fokozatosan és fényvédővel menjen vízpartra. Mielőtt pénztárcájába nyúl, készítsen rövid számvetést. VÍZÖNTŐ (1.21—II. 20.). Kisebb bosszúsága adódik, tegye túl magát rajta, mert ez a szép, meleg nyári nap sok élményt rejt. Szép sikerekre számíthat, minden a kezére játszik. Türelmességére vigyázzon, mert indulatosságával ellenséget szerezhet. Kedvesével az apró konfliktusok nem jelentenek erőpróbát érzelmeikre. HALAK (II. 21—III. 20.). Eseménytelenségre van szüksége ahhoz, hogy kipihenje a hétvégi fáradalmakat. A természet változásai iránt fogékony. A körülötte uralkodó konfliktusforrásokra nem tud dinamikával reagálni. Határozott, mindenben önálló társra van szüksége. KOS (III. 21—IV. 20.). Utazással, nyaralással kapcsolatos tervei bár módosulnak, de teljesülnek. Munkájáért váratlan elismerésben részesítik. Jókedve határtalan. Szerelmi élményekben kellemes időszakra számíthat. BIKA (IV. 21—V. 20. ). Ma előnyös helyzetéből adódóan egy életre szóló barátságot köthet, ha bizalmas. Nem kerget irreális célokat, hanem gondosan számol ábrándozás helyett. Magányba menekül, pedig a jó társaság most kifejezetten segítségére lenne. IKREK (V. 21—VI. 21. ). A csillagok jó hangulatot és kellemes élményeket ígérnek. Siker kísér valamennyi kezdeményezést, de különösen lelki életét. Önös érdekéből erősítse bizalmát. Sokan szeretnék meghódítani, elcsábítani. Rendkívül élvezi hódításait. Előtérben a háttér Mit jelent a mentelmi jog? Önkormányzatiság és térségi együttműködés Ahogy a hírközlő szervek beszámoltak róla, az illetékes bűnüldöző hatóságok dr. Horváth Miklós képviselő (MDF) mentelmi jogának felfüggesztését kérték az Országgyűléstől. A honatya ellen ugyanis vizsgálatot kívánnak folytatni ittas vezetés, balesetokozás és cserbenha- gyás alapos gyanúja miatt. A Parlament a Mentelmi és Összeférhetetlenségi Bizottság javaslatára— 169 igen, 25 nem szavazattal, 48 tartózkodás mellett —úgy döntött, hogy dr. Horváth Miklós mentelmi jogát felfüggeszti. A határozathozatalt követően a képviselő úgy nyilatkozott munkatársunknak, hogy végső soron örül a döntésnek; így ugyanis a vizsgálat során lehetősége nyílik annak bizonyítására, hogy nem volt ittas, és nem történt cserbenhagyás. Világszerte elfogadott hagyományos „kiváltsága” a törvényhozó testületek tagjainak a mentelmi jog. A magyar jogrendben ezt a alkotmány, a Parlament házszabálya és a képviselők jogállásáról szóló törvény szabályozza. A paragrafusok egyebek között kimondják, hogy a képviselő, sőt, a képviselőjelölt, illetve a volt képviselő sem vonható hatóság előtt felelősségre a megbízatásának gyakorlása során közölt tény vagy vélemény miatt. Csak tettenérés esetén lehet őrizetbe venni, s ellene csak a Parlament előzetes hozzájárulásával lehet büntető eljárást indítani, kényszerintézkedést alkalmazni. A mentesség nem vonatkozik például rágalmazásra, becsület- sértésre és a képviselő polgári jogi felelősségére. Azt is kimondják a jogszabályok, hogy a mentelmi jog felfüggesztésére csak a legfőbb ügyész, illetve magánvádas ügyben a bíróság tehet javaslatot az Országgyűlés elnökének. A további menet: az elnök átadja az indítványt vizsgálatra a mentelmi bizottságnak, e testület javaslatot terjeszt a plénum elé, majd a T. Ház — vita nélkül, ám az érintett képviselő véleményének meghallgatása után — dönt. Minthogy az Országgyűlés a legmagasabb fórum, döntése ellen nincs apelláta. Olyannyira, hogy az előírások szerint ugyanabban az ügyben a továbbiakban senki — még a képviselő sem — kérhet újratárgyalást. Az Országgyűlés egyébként a jelenlegi ciklus eddigi szakaszában — nagyjából tehát egy év alatt — összesen 14 mentelmi ügyben határozott. Egy ügy valójában nem lett „ügy”: Speidl Zoltán még nem rendelkezett mentelmi joggal, amikor annak felfüggesztését — magánvádas feljelentés alapján — kezdeményezték. Tíz esetben a Ház fenntartotta, három esetben pedig felfüggesztette az érintettek mentelmi jogát. Érdemes megjegyezni, hogy a Parlament mentelmi bizottsága „zordabb” volt, mint a plénum—eredetileg nyolc esetben indítványozta a mentelmi jog felfüggesztését. Összesen hét alkalommal volt ellentétes a parlamenti döntés a bizottsági javaslattal... (kgyr) Az önkormányzatok működésének első kilenc hónapjában minden bizonnyal törvényszerű jelenség a helyi képviselő-testületek fokozott lokálpatriotizmusa, a különböző kérdések megítélésének szinte kizárólagos településközpontú megközelítése. E jelenségét csak erősíti az önkormányzatok pénztelensége, valamint az egykori vélt vagy valós sérelmek érzelmeket, indulatokat befolyásoló újrafogalmazása. Kétségtelen: a korábbi, felülről vezérelt köz- igazgatási és elosztási működési modell Súlyos fejlődési, infrastrukturális aránytalanságot hagyott hátra térségünkben, megyénkben is. E helyzet ágazatonkénti elemzése és a feszült- .ségoldás lehetőségeinek regionális szintű kidolgozása nem lehet érdektelen a helyi önkormányzatok számára sem. A kölcsönös egymásrautaltság az idő múlásával egyre nyilvánvalóbb a legtöbb vitát kiváltó viszonylatban, a megyei képviselő-testület és a megyei jogú város, Békéscsaba közötti kapcsolatban is. A humán szféra meghatározó ágazataiban, így a középfokú oktatás, a szakképzés, a kulturális élet, az élsport és részben az egészségügy bizonyos területeinek öröklött békéscsabai koncentráltsága, e helyzet kezelése és a rendszerváltozás folyamatában e területek strukturális átalakítása elengedhetetlenné teszi a folyamatos párbeszédet és együttműködést. Bizonyára az a felismerés vezetett a kezdeti merev frontvonalak oldódásához, hogy a megyeszékhelyi feladatellátás esetleges működésképtelensége komoly térségi zavarokat okozna. A megyei és a megyei jogú városi önkormányzat között létrejött az első intézményfenntartó társulás, együttműködési megállapodást sikerült kötni kulturális tevékenységek közös támogatására, tárgyalások történtek a megyei érdekű verseny- sport és a kórházfejlesztés szakmai és finanszírozási kérdéseiről. Sikerült megyei koordinálással, osztályfejlesztésekkel megoldani azt is, hogy a 8. osztályt most elvégző tanulók valamennyien továbbtanulhassanak középfokú oktatási intézményekben, többek között három csabai szakmunkásképzőben. E bíztató példák arra utalnak, hogy az év második felében, egy most már valóban felszabadult ország önrendelkező megyéjében, Békésben is új szakaszba léphet az önkormányzati és a regionális érdekek egyeztetésének folyamata. A szemléletváltás igényét csak fokozza a hamarosan megválaszolandó kérdés: hogyan irányíthatja térségünk magára a világ figyelmét a világkiállítás idejére? Azaz, mit tehetünk közösen annak érdekében, hogy gazdasági, szellemi, erkölcsi megújhodásunk nemzeti programjának itt a Körösök vidékén is érzékelhető hatása legyen? Molnár György Békéscsaba megyei jogú város alpolgármestere A diabetes örökölhető Életmódváltoztatással megelőzhető a felnőttkori cukorbaj Diabetes mellitus: A szénhidrát-, fehérje- és zsíranyag- csere zavara, mely a hasnyálmirigy endokrin termékének, az inzulinnak a hiányából, csökkent elválasztásából vagy hatástalanságából származik. A cukorbetegség az egész élet folyamán tartó és kezelésre szoruló megbetegedés, amelynek során számos szerv és szervrendszer bántalma alakulhat ki a betegség szövődményeként. A gyulai Pándy Kálmán Kórház I. belgyógyászatának munkacsoportja dr. Iványi János címzetes egyetemi docens vezetésével szakosodott a cukorbetegek gyógykezelésére, gondozására. Vele és kollégáival dr. Bányai Tivadar adjunktussal, dr. Sajti Ilona szakorvossal, dr. Gyimesi András főorvossal beszélgettünk a cukorbeteg világnap kapcsán, gyógyító munkájukról. A megyében hat cukorbeteggondozó látja el a területi munkát, nyilvántartva a betegeket, az újonnan kiszűrteket, gondoskodva gyógyszerezésükről, ellenőrzésükről. Békés megyében már 1960-tól kialakították ezt a hálózatot, méghozzá oly módon, hogy az egész Magyarországon elismert. Arra törekednek, hogy megyeszerte egységes szempontok alapján történjen a gondozás. — A beteg közreműködése nélkül az orvos kiteheti a lelkét, akkor se boldogul — szól Iványi János —, s éppen erre, az együttműködésre akarjuk megtanítani a betegeket. —A diabetes öröklődő betegség lehet. Kik tartoznak a veszélyeztetettek közé, kik ellenőrizzék önmagukat fokozottabban ? — Akiknek a vér szerinti rokonságában egy vagy két cukorbeteg van — hangzik Gyimesi doktor válasza. — A túlsúlyosak. Azok, akik sok alkoholt fogyasztanak, ezért vagy más okból hasnyálmirigy-gyulladásuk van, netán volt. Érdemes fokozottan figyelniük a 4 kilogrammnál nagyobb gyermeket világra hozó kismamáknak is. — Mi végeztünk ezzel kapcsolatos vizsgálatokat — mondja Sajti doktornő —, visszarendeltünk ellenőrzésre ilyen anyukákat, sajnos kevesen jöttek el. Mintha nem érdekelné őket a saját egészségük. Egyébként ismert cukorbetegségben szenvedő szülőknek is lehet egészséges gyermekük, ha előbb megfelelő kezelésben részesülnek. Azért, hogy a fogamzás időszakában kiegyensúlyozott legyen az anyagcsere-háztartásuk. — Milyen tünetek árulkodhatnak a cukorbetegség jelenlétéről? — Gyermekkorban a nagy mennyiségű folyadékigény, a gyakori gyors folyadékfogyasztás — ismerteti Gyimesi András. — Jó étvágya van a gyereknek, mégis fogy. Izomfájdalmat, szájszárazságot érez. Ez tapasztalható a heveny állapotban, míg a súlyos, kóma előtti állapot már tudatzavarral járhat. Felnőtteknél a lappangó kezdetre utal az ugyancsak sok folyadékfogyasztás. Viszketés a tenyéren, a szemérem és végbéltájékon. Felismerheti a tüneteket az urológus, a szemész vagy a bőrgyógyász. Ekkor már feltételezhetően tapasztalható laboratóriumi elváltozás is. — Az érzelmi motiváció döntő tényező az orvos beteg kapcsolatában — hansúlyozza dr. Iványi János. — A betegség felfedezése a szűrések során történhet, vagy például a gépkocsi- vezetői alkalmassági vizsgán. Gyulán és környékén évente 300 új cukorbeteget regisztrálunk, ez igen magas szám. Rosz- szabb esetben már a diabetikus kóma az ámlkodó jel. Téves nézet az, hogy cukorbeteg embert nem lehet műteni. A sebészek a megmondhatói, hogy a cukorbetegeket a szükségesnél is nagyobb elővigyázatossággal készítjük fel a műtétekre. Biztonságban vannak’az orvosok kezében. — Az egészségügy súlyosbodó gondjait mennyire érzékelik a cukorbetegek? — A problémák ellenére az utóbbi 10 évben fokozatosan javultak a cukorbetegek gondozásának feltételei — nyugtat meg Gyimesi doktor. — Ä Magyarországon forgalomban lévő inzulin mennyisége elegendő, minősége kitűnő. A gyógyszereket ingyen kapják a cukorbetegek. Az biztos, hogy a diabetikus ételek választéka nem kielégítő és az áruk igen borsos. Aki nem tudja megfizetni, annak is diétáznia kell és ezért azt kell szem előtt tartania, hogy mit nem ehet. Ezt a kezelőorvosa, vagy a diétásnővér pontosan elmondja a betegnek. A legmodernebb gondozási formáról a volt Kelet-Német- ország területéről tudtunk, ahol havi 100 márka kiegészítő juttatást kaptak a cukorbetegek. Nálunk is szóba került ilyesmi, de nem valósult meg. Csupán az adókedvezményről tudunk, az sem túl jelentős összeg. Egy biztos, Magyarországon gyógyszeren nem múlhat a cukorbeteg élete. A szinte népbetegségnek számító diabetesek számának szaporodása bizony aggasztó. Vigyázzunk magunkra és szeretteinkre! Amennyiben gyanús tüneteket tapasztalunk, saját érdekünkben menjünk orvoshoz. A cukorbetegszűrés nem kötelező, ezért a betegen múlik elsősorban az élete, sorsának alakulása. Bede Zsóka Békéscsabán nemrégiben nyílt meg a Diabetti elnevezésű bolt, ahol a cukorbetegek is nagyobb választékot találhatnak a számukra fogyasztható élelmiszerekből Fotó: Gál Edit