Békés Megyei Hírlap, 1991. július (46. évfolyam, 152-178. szám)
1991-07-29 / 176. szám
IÍ BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP 1991. július 29., hétfő e BÉKÉSCSABA ÉS KÖRNYÉKE Lakodalom volt a mi utcánkban... Igen, mára már a múlt idő a helyes. Amikor azonban Újkígyóson jártam, még csak csütörtök volt és dél, de a Petőfi utca 64-es portáját már glancba vágták, színes papírcsíkokkal díszítették a kerítéseket, bokrokat. Ragyogott kívül-belül minden, olyannyira, hogy még az udvarra is reszkettem cipővel bemenni. Azon morfondíroztam, il- lik-e ismeretlenül betolakodni egy lakodalomra készülő házba? Aztán úgy voltam vele, semmi sem történhet, legfeljebb kidobnak. Csakhogy szerencsém volt Zubánékkal. Eszük ágában sem volt tiltakozni. Kedvesen invitáltak a szobába, hogy az akkor még vőlegény-menyasz- szonnyal beszélgethessek. Holpert Gabriella és Zubán Károly 21 évesek. Hat éve járnak együtt. — Volt időnk megismerni egymást—nevet Karcsi, aki ma már ifjú férj és útban vannak Sopron felé, ahol nászútjukat töltik. De ma még csak csütörtök van, ahogy említettem, de azonnal hozzáláthatnának a lakodalom első osztályú megrendezéséhez. — Nem túl korai, hogy már mindennel készen vannak? — Tetszik tudni, Kígyóson az a szokás, hogy egy héttel az esküvő előtt elkezdődik a készülődés. Hétfőn meghozzák az italokat, kedden pakolászunk, sátort állítunk, szerdán levágtunk két disznót, csütörtökön díszítjük a kerítést, a bokrokat... — Pénteken levágunk és ko- pasztunk 77 tyúkot—-szól a beszélgetésünkbe az ifjú vőlegény igazán fiatal mamája. — Délután pihenünk, és szombaton főzés, terítés... — Szombaton este Békéscsabán lesz az esküvőnk—így Gabriella —, ahonnan aztán ide jövünk, hogy a 320fás lakodalom főszereplői legyünk. — Mi a foglalkozásuk? Hova költöznek, ha vége a nászúinak? Karcsi megfogja Gabi kezét, talán, hogy nagyobb súlya legyen a válaszának? — Villanyszerelő vagyok, Gabi tanító és van egy portánk, ahol építeni szeretnénk. Addig ahyuékkal lakunk. — Tudja, a hat év alatt jól megismertük a kis menyünket. Remélem továbbra is kijövünk egymással, mint eddig —- mondja Karcsi mamája, aztán elnézést kér és egyedül hagy az ifjú párral, hogy a vendégeket fogadhassa. Nekem sincs más teendőm, mint egy életre- szóló boldogságot kívánni a fiataloknak, meg egy pár felvételt készíteni róluk. Az udvaron a segítő szomszédok már lakodalmi hangulatban vannak. Partner ebben Lagzi Lajcsi pajzán nótáival, amitől hangosa porta. De hát egy lagzi előtt ez a természetes. Nyakkendőben Hollandiából Nyurga, szeplős, kölyökképű fiatalember invitál angolul a mezőmegyeri Fő utcai építkezésre. Alistair is Hollandiából érkezett, csakúgy, mint öt másik társa, Antoan, Ellen, Falco, Rob, Leonieke. Korábban nem ismerték egymást, itt találkoztak, de ennél jobb csapat ritkán talál egymásra. Középiskolások, egyetemisták, 18-20-22 évesek és mint a pajkos csikók, olyan csillapíthatatlanul jókedvűek. Két dologban fékezhetetlenek: a munkában és az evésben. A dolog úgy kezdődött, hogy Knyihár Mihályék megvettek Megyeren egy öreg parasztházat. Felújítani nem lehetett, építkezésbe fogtak. Mint az ilyenkor lenni szokott, meghatározott helyen, előírt méretű házat kell felhúzni. Ahol ők építkeznek, ott ilyen ötszobásat, 174 négyzetméteren. Lesz is aki benépesítse, hiszen Etelkáéknak három fiuk van, 3, 5 és 9 évesek. A fiatalasszony rokkantnyugdíjas 26 évesen, a férje bútorgyári munkás. Tulajdonképpen szerencsések, mert az asszonyka kikelhetett a rokkantkocsiból, mozogni, a ház körül dolgozni tud, a gyerekek szépek, egészségesek és rosszak. Csak éppen a pénzük fogyott el teljesen a házépítésre, őszre meg már nem maradhatnak az udvarvégi fedett színben. — A Horváth József vezette mezőmegyeri nagycsaládos egyesületnek köszönhetjük, hogy mégis boldogulunk — meséli Knyihámé, miközben a gyerekek rángatják a szoknyája szélét. — Segítettek bontani, alapozni, anyagot beszerezni és egy pályázatot megszerkeszteni. Sok száz család között mi nyertünk. így kerültek ide ezek a fiatalok a Betánia Építő Barátok közvetítésével, amely egy nemzetközi emberbaráti szervezet. A családsegítő szolgálat adja nekik a szállást, a programokat, én főzök nekik. Olyan jó hangulatban dolgoznak, hogy öröm nézni. A két lány is kavarja a maltert, falaznak, pedig egyikük sem szakember. Boda Jóska kőműves (ő meg Romániából áttelepült) irányítja őket. — Három hét múlva mit visztek haza innen a táskátokban, a fejetekben és a szívetekben? — kérem fiatal tolmácsunkat, hogy fordítson. — Apró ajándékokat, a család és az épülő ház, a csodálatos meleg idő emlékét. Nálunk gyakran esik az eső. A kitűnő, ám fűszeres magyar konyha jó ízeit — felelik és megigazgatják a munkáspólóra tiszteletünkre kötött tarka nyakkendő csomóját. Fiatal alpolgármester nagy tervekkel Domokos Lászlót meglepődve figyeltem az önkormányzati üléseken. Egyetemista külsővel és közgazdászi határozottsággal érvelt a különböző ügyekben. Huszonhat éves, de semmiféle illúziókban, fiatalos ábrándokban nem ringatja magát: — Rövid ideje irányítjuk a város életét, s máris rengeteg kritika ért bennünket. Nagy próbatétel és sok-sok csalódás ekkora szemléletváltoztatás részesének lenni. A politika, a politizálás számomra nagy kérdés, elsősorban közgazdász vagyok. Tősgyökeres békéscsabaiként a Lencsési lakótelep első szülöttjei közé tartozom, ma is ott élek a szüleimmel. A Rózsában érettségiztem, majd közgazdasági egyetemet végeztem Pécsett. Annak a városnak teljesen más a hangulata, szépek az emlékeim. Szakmai kihívás szólított haza, az Univerzál közgazdasági osztályának vezetője lettem. Ilyen szép feladat kevés kezdőnek adatik meg. Még egyetemista koromban egyik vezetője voltam a közgazdász diákok szervezetének, jómagam a szervezés, vezetés irányába szakosodtam. Most is tanulok a szakközgazdászi képesítésért. A szakdolgozatomat a város gazdasági életéről írom. Ha négy évig távol él az ember a városától, kicsit gyökérte- len, amikor hazatér. A társaságomat, a barátaimat itt újra megtaláltam a közgazdasági társaságban. Kerestem a helyemet a szakmámban is. A politikai változásokról annyit tudtam, mint egy átlag állampolgár, de azért izgalomban tartott az ország sorsának alakulása. Nem vagyok tagja egyik pártnak sem. A választások idején megkeresett a FIDESZ. Úgy érezték, nem a saját soraikból választanának közgazdászt a városi vezetésbe. Engem kértek fel, vállaltam. Megegyeztünk, amit én szakmailag jónak tartok, azt ők támogatják. Azóta nyolc hónap telt el, most már tudom, ha előre sejtem mi vár rám, jobban meggondoltam volna az alpolgár- mesterség vállalását. Ez újabb szakmai próbatétel a számomra, de az önképzést nem hagyom abba. A nyelvtanulásomat sajnos szüneteltetnem kell, sehogyan sem fér az időmbe. Úgy hiszem nem a „papírgyűjtési” mánia vezet, a mai világban felkészültnek, naprakésznek kell lenni. Vallom: a városháza a város polgáraiért van, profi módon működjenek hivatalai. Ehhez persze még némi időre lesz szükség. A képzőművészet változatos műfajaival ismerkedtek a gyerekek a szanazu- gi ifjúsági táborban az elmúlt héten. A megyei művelődési központ táborát hatodszorra szervezték nagy sikerrel Kígyósi Kurír Dupla számmal, július, augusztusi hírekkel szolgál a most megjelent Kígyósi Kurir. A húsz oldalon megjelent kiadvány bemutat két fiatalembert, akik a Békéscsabai Előre edzői között ténykednek majd. Hosszú írásból tudhatjuk meg milyen élet volt Újkígyóson a múlt században, érdekes írás szól tsz-tagokról „Akik a 3 milliót keresik naponta” címmel. Közvéleménykutatásból megtudjuk, kinek mi a véleménye a kábel- tv működéséről, fényképes beszámoló szól egy erdélyi kirándulásról. Tudósítás szól a szabadkígyósi gyermeknapról. A lapban olvashatunk egészségügyi tanácsról, sportról egyaránt. ✓ Eletet mentettek a Kner Nyomda véradói Nagy megrázkódtatáson esett át Roszik János, a Kner Nyomda dolgozója. Leánya, Erzsébet csak komoly szívműtét sikere esetén maradhatott életben. A Kner Nyomdában Jánsz- ki Tibomé összefogott a megértő munkatársakkal és felajánlották a műtéthez életmentő vérüket. Ma már hálás örömmel gondol az elmúlt napokra Roszik János. Lányát megműtötték, lábadozik, életben marad és remélhetően hamarosan egészséges lesz. / Etlapozó Jó évtizede mesélte öreg sofőr barátom: „Olyan étteremnél, ahol teherkocsik is várakoznak, nyugodtan ehetsz, mert ott biztosan jól főznek, eleget adnak és az ára sem túl magas.” Nos ezt a bölcsességét (is) megfogadtam, így tértem be vacsorázni a 44-es főút mentén, a megyeszékhelytől nem messze lévő Kistölgyfa Csárdába. Belépve szembe tűnik: a bútorzat, a berendezés illik az elnevezéséhez, mindhárom helyiségben egy-két asztalnál vendégek ülnek, falatoznak. A kemencés terem tűnik a legszimpatikusabbnak, de végül is az udvaron, az embervastagságú tölgyfarönkökből készült asztalhoz telepszünk le. A felszolgáló gyors, s ami a vendéglátó szakmában — szerintem — fontos, udvarias és öltözete tiszta, jólápolt. A díszes, többnyelvű étlapot böngészve feltűnik, ételeik állandóak, igaz, igény szerint máshogyan is elkészítik. Reggeliből 7, levesből 3, köretből 4, salátából 7, tésztából 3, készételből 6, frissensültből 10 félét kínálnak, s egyik mellett sem szerepel az x, azaz, hogy elfogyott. Bablevest rendelünk, aminek itteni jellegzetessége: tarkababból készítik füstölt csülökkel, csipetkével. Barna cseréptányérban tálalják, a leves íze kellemes, igaz, jómagam a babot még főztem volna. Másodiknak betyáros sertésbordát és sertésbordát Holstein-módra kérünk. Az előbbi natúrszelet, mustáros, lecsós, cukrozott pikáns étel. Sült burgonya és rizskörettel tálalják, az utóbbi natúrszelet tükörtojással, sült burgonyával. A frissensültek valóban frissek és szemre is szép adagok; nyár lévén gazdagon és ízlésesen díszített zöldségfélékkel. A barna, fehér kockás szalvétával letakart kosárkában friss a kenyér, a fűszertartók félig töltöttek. A hús zamatos, a rizs puha, a krumpli jól átsült, szóval az étel kitűnő. S mire elfogyasztjuk, jól is laktunk — de nem kenyérrel. Amíg fizetésre kerül a sor ismét kézbe vesszük az étlapot, a legolcsóbb étel a bográcsgulyás 80 forintért, a legdrágább a birkapörkölt, 130 forintba kerül. A frissensültek 100—150 forintos árban szerepelnek az étlapon. Néhány percig még ücsörgünk a nyári szellőben, a virágos tanyaudvar a szekérrel, a gémeskúttal, a boglyával, a szabadtéri tűzhellyel múltunk egy darabját idézi elénk, mint ahogyan az 1700-as években készült, a közelmúltban újjávarázsolt csárda épülete is. Az oldalt írták: Bede Zsóka, Béla Vali, Szekeres András. Fotó: Fazekas Ferenc, Gál Edit
