Békés Megyei Hírlap, 1991. július (46. évfolyam, 152-178. szám)

1991-07-20-21 / 169. szám

1991. július 20-21., szombat-vasárnap o MŰVÉSZETEK- TÁRSADALOM Ismerjük meg a Bibliát! A próféták, akik hirdetnek Az ószövetségi könyvek má­sodik csoportja azoknak az em­bereknek tanítását őrzi, akiket prófétáknak nevezünk. A prófé­ta név a görög prófétész szóból ered, amely a héber Biblia nabi kifejezését adja vissza. A nabi (próféta) értelme lehet „aki be­szél, aki hirdet”, és lehet „hívott, meghívott”. Az utóbbit szokták előnyben részesíteni, s így az Ószövetség nabinak nevezi azt a személyt, aki Istentől meghívást kapott arra, hogy szavát hirdesse Izrael népének, elsősorban élő beszédben, némelykor jelképes cselekedetek formájában is. Sámuel és Nátán A próféták a történeti köny­vek tanulsága szerint már Kr. e. a 11. századtól megtalálhatók Iz­raelben (például Sámuel, Nátán, Illés, Elizeus), de csak a 8. szá­zad közepétől jelent meg az úgy­nevezett klasszikus prófétaság, amely Kr. e. a 4. századig tartott. A klasszikus próféták igehirde­tését olvashatjuk a Bibliában. Ezért nevezik őket írópróféták­nak, ami nem egészen szabatos, minthqgy a próféták nem írás­ban, hanem élő szóban, prédiká­cióban hirdették Isten szavát. Az írott könyvek az elmondott be­szédek összegyűjtéséből alakul­tak ki a próféta tanítványai vagy hagyományozó körök munkája nyomán. A próféták küldetésük igazo­lásaként arra hivatkoztak, hogy közvetlenül Izrael Istene szólí­totta és állította őket szolgálatá­ba (íz 6; Jer 1; Ez 1; Ám 7,14). Nem saját gondolataikat hirdet­ték, hanem egyedül és kizárólag a meghívó Isten szavát. Csak neki tartoztak számadással, s rajta kívül nem érezték magukat alávetve semmiféle tekintély­nek. Az Istennel való találkozást olyan erőnek élték meg, amely ellenállhatatlan és egész életü­ket gyökeresen átalakította. A meghívás kiragadta őket eredeti életkörülményeikből is és olyan útra vezette, amelyet esetenként vállalni sem akartak. Ennek jel­legzetes példája Jeremiás élet- története. A meghívás független volt eredeti foglalkozásuktól és származásuktól is; Ámosz pász­tor, Izajás arisztokra volt, Jere­miás a papsághoz tartozott és korának „értelmiségi” rétegé­hez állt közel. Tanítottak és bíráltak A próféták küldetése egész Izraelhez szólt. A hit és erkölcs kérdéseit nem elvontan, hanem konkrét megnyilvánulásaiban nézték, ezért figyelmük az em­beri életnek szinte minden terü­letére kiterjedt. Tanításukban foglalkoztak a kultusszal, az ál­lam kül- és belpolitikájával, a társadalom szociális vonatkozá­saival, sőt a környező népek sor­sával is. Koruk viszonyai gyak­ran kemény kritikára késztették őket. Taglalták a hitnek és a hit­ből fakadó erkölcsi cselekvés­nek a megnyilvánulásait, ame­lyekre Izraelt választottsága és az Istennel való szövetsége kö­telezte. Az eljövendő pusztulást gyakran drámai képekben írták le. Ám a fenyegető ítéletet nem látták elkerülhetetlennek, min­dig megmaradt a lehetőség a bűnös életvitel megváltoztatásá­ra, s így Istenhez térve az üdvös­ség ajándékának reményére. Ezért a próféták tevékenységé­ben kiemelkedő szerepe volt a megtérésre való felhívásnak, az isteni megbocsátás és az üdvös­ség új lehetőségének. Kritikájuk, főként pedig az ítélet hirdetése miatt a próféták a közvélemény ellenállásába üt­köztek, mely kétségbe vonta ta-. nításuk és küldetésük isteni ere­detét. Ámoszt kiutasították a bé- teli szentélyből és Izrael király­ságából (Ám 7,10 közv.), Ozeást bolond prófétának tartották (Oz 9,7 köz.), Izajás szavát a király és környezete elutasította, de a legbővebb leírás Jeremiás lelki és testi szenvedéseiről maradt fenn. Tevékenységük átértéke­lése 586 után következett be, amikor II. Nebinkadnezár újba­biloni király lerombolta Jeruzsá­lemet, Juda királyságát meg­semmisítette, lakóinak jelentős részét Babilonba deportálta. A nemzeti katasztrófát Isten bün­tetéseként élték meg, amelynek bekövetkezte igazolta a próféták szavát. Úgy érezték, hogy a be­szédeikből levont tanulságok megteremthetik a jövőbeli isteni megbocsátás reményét. Ezért tanításukat mint Isten Izraelnek szóló üzenetét összegyűjtötték. Egyúttal Isten sugalmazására újabb hitélményekkel kiegészí­tették és saját korukra értelmez­ték. Isten szándéka nem az ítélet A próféták vigasztalták is a népet. A nehéz történelmi hely­zetekben reményt öntöttek kor­társaikba. Azt az üdvösséges jövőt hirdették, amelyet Isten készít Izraelnek, mert nem hagy­ja el népét. A büntetés nem az utolsó szó az üdvösség történetében, Isten szándéka nem az ítélet, hanem a megbocsátás. A próféták gyó­gyító és buzdító hatása a Babi­lonba hurcolt izraeliták körében mérhető fel. A közöttük tevé­kenykedő próféta, akinek tanítá­sát Izajás könyve 40—55. feje­zeteiben találjuk és Ezekiel hatására tartották meg hitüket és nemzeti azonosságukat, így ők adtak lendületet a fogság utáni zsidóság helyreállításához. A zsidó nép és a keresztény­ség egyaránt Isten szavának közvetítőit látja a prófétákban, akik szellemi és erkölcsi nagy­ságuk révén az egyetemes em­beri értékrend képviselői is. Rózsa Huba a budapesti róm. kát. hittudományi egyetem professzora A Párizsban élő Joseph Kadar ötlete volt Nemzetközi grafikai biennálé Győrött Az első nemzetközi grafikai biennálénak október 5. és no­vember 30. között Győr ad ott­hont. A rendezők — a Xantus János Múzeum, Győr város ön- kormányzata és a Győr-Moson- Sopron megyei közgyűlés — a két évente ismétlődő művészeti fórummal kívánnak hozzájárul­ni a kortárs művészet hazai és külföldi termésének megismer­tetéséhez, közelebb akarják hoz­ni egymáshoz az alkotókat és a befogadókat. — A biennálé gondolatát tavaly Joseph Kadar, az 1969 óta Párizsban élő magyar szár­mazású művész, az elektrografi- ka egyik meghonosítója vetette fel — idézi az egy évvel ezelőtt történteket N. Mészáros Júlia művészettörténész, a biennálé főszervezője. — A nemzetközi hírű alkotó alapítványt is tett az anyagi alapok előteremtésére, hogy a rangosnak ígérkező se­regszemlével Győr bekapcso­lódhasson az európai művészet vérkeringésébe. Joseph Kadar akkor fűzte szorosra kapcsola­tait a Rába-parti várossal, ami­kor tavaly nyáron kiállításon tár­ta munkáit Győr művészetked­velő közönsége elé. Adományá­val elindított egy folyamatot, amelyet számos intézmény, cég és vállalkozás karolt fel, s támo­gat anyagilag. — Hol tartanak az előkészü­letek? — Négyszáz művésznek küldtünk meghívót a bemutató­ra, közülük 170-en jelentették be részvételüket. Öt földrész 27 országából csaknem 300 alkotás érkezett. Egyedi grafikák, sok­szorosított grafikák, elektrogra- fikák. Valamennyinek helye lesz a kiállításon, hiszen a műfa­ji meghatározást tágan értelmez­zük, ugyanis választ szeretnénk adni a kiállítással arra a kérdésre is, milyen kísérletek foglalkoz­tatják a művészeket napjaink­ban. — A szponzorok értékes díja­kat — pénzjutalmakat — aján­lottak fel a legsikeresebb mun­kák alkotói számára. Díjat alapí­tott egyebek között a Magyar Köztársaság Művészeti Alapja, a Magyar Képző- és Iparművé­szek Szövetsége, a Képző- és Iparművészeti Lektorátus és ter­mészetesen Győr város önkor­mányzata. — Kik döntenek a díjak oda­ítéléséről? — Magyar, holland, dél-ko­reai, svájci, francia és csehszlo­vák szakemberekből 12 tagú zsűrit kértünk fel erre a feladat­ra. — A nagyívű program gerin­cét a kiállítás alkotja, azonban számos egyéb rendezvény is kapcsolódik hozzá. — Az elgondolások szerint művészettörténeti előadássoro­zatot tartunk, amely az európai kortárs képzőművészetről ad át­tekintést, bemutatja továbbá a hazai képzőművészet törekvé­seit, áramlatait az 1940-es évek­től napjainkig, s kitekintést nyújt más földrészek kortárs képző- művészetére is. Lesznek a témá­hoz kapcsolódó filmvetítések, művész—közönség találkozók, és egyéb társművészeti progra­mokat is kínálunk a közönség­nek. Szeretnénk a külföld figyel­mét vállalkozásunkkal a városra irányítani. — A későbbiekben is fenn­tartják a személyes meghívás módszerét? — Igen, ugyanis európai ran­gú grafikai gyűjteményt szeret­nénk létrehozni Győrött, s a kol­lekció gyarapítása szempontjá­ból fontosnak tekintjük a részt­vevők körét. Az első biennálén közreműködő alkotók zöme máris felajánlott egy-egy mun­kát a leendő gyűjtemény számá­ra. Maróti Zsuzsa Az osztrák kormány üldözte, a gyulai börtönben raboskodott Mi volt a bűne a tótkomlósi evangélikus lelkésznek 1848-ban? A Népújság 1991. március 15-i számában olvastam Gon- zeczky János mezőhegyesi ró­mai katolikus katonalelkész tra­gikus haláláról, aki vértanúha­lált halt a magyar szabadságért, s 1848. október 8-án hajnalban Budapesten a mai televízió épü­lete helyén, a Szabadság téren végezték ki. Mezőhegyestől alig 10 kilo­méterre 1848-ban Tótkomlóson élt egy ember, aki majdnem osz­tozott Gonzeczky János tragikus sorsában. Horváth Sámuelt az osztrák kormány üldözte és a gyulai börtönben fogságba is vetette. Ki volt Horváth Sámuel? 1812. augusztus 24-én született Sajó-Kazán-Gömör megyében. Aszódon és Selmeczbányán ta­nult, majd Pozsonyban elvégez­te a teológiát és Í844. október 20-án a tótkomlósi evangélikus egyház meghívására kezdte meg kilencedik lelkészként áldásos tevékenységét. Tótkomlós egyik legbuzgóbb lelkésze volt. Ez az áldozatvállalás végigkí­Horváth Sámuel evangélikus lelkész sérte tevékenységét egészen ha­lála napjáig. 1893. november 30-ig, 81 éves koráig. Mi volt a bűne? Amilyen buz­gó pap volt, olyan lelkes hazafi is. Szószékről is lelkes, mozgó­sító, hazafias beszédekben hir­dette a szabadságot, a független­séget az osztrák monarchiától. Méltatta a deronizációt (trón­fosztást) és buzdította híveit, hogy csatlakozzanak a szabad­ságharchoz; s lépjenek be Kos­suth Lajos katonáinak sorába. Lelkesítőleg hatott a tótkomló- siakra az is, hogy Kossuth Lajos Szegedről Aradra Hódmezővá­sárhelyen és Tótkomlóson (ahol megpihent) keresztül utazott. Horváth Sámuel nemcsak szó­ban buzdította híveit, hanem ő is 240 főből álló tótkomlósi őrség­gel Ecskára és Lukácsfalvára ment (Gajdács Pál: Tótkomlós története című könyv 136. ol­dal). Túláradó hazafiasságtól lel­kesülve egyik lelkészi beszédét kinyomtatták és azt Tótkomló­son és környékén terjesztették. A szabadságharc bukása után feljelentés folytán Gyulán fog­ságba került. Tótkomlós evan­gélikus egyházi közössége azonban nem hagyta cserben lel­készét és híveinek utánjárására, több beadvány után sikerült ki­szabadulnia és visszatérnie Tót­komlósra, ahol haláláig folytatta előbb lelkészi, majd presbiteri tevékenységét. Skrabák Mihály Egy hónap múlva Jön a pápa Közeledik augusztus 16-a, a pápa magyarországi látogatásá­nak első napja. Keresztes Szi­lárd püspök urat az előkészüle­tek állásáról kérdeztük: — Jelenleg a szabadtéri hely­színeken — mind Budapesten, mind vidéken — az oltárok elő­készítése jó ütemben folyik. A szabadtéri szentmisék Pécsett, Debrecenben, Máriapócson és Szombathelyen lesznek. Ide a helyi püspökségeken, plébániá­kon még lehet belépőkért jelent­kezni. Budapesten a Hősök te­rén lesz a pápai szentmise. A Szépművészeti Múzeum oszlo­pai mintegy háttérül szolgálnak majd az oltárnak. — Zárt rendezvények is lesz­nek? — Igen, például a Népsta­dionban a fiatalokkal találkozik a Szentatya. A Szent István Ba­zilikában az öregeket és betege­ket várják, a Mátyás templom­ban a kispapok és szerzetesnö­vendékek találkozója lesz. — Hogyan juthatnak az ér­deklődők belépőkhöz és énekes­füzetekhez? — A belépőket szerettük vol­na már kiküldeni a plébániákra, de ez csak a jelentkezések lezá­rultával kezdődhet meg. Az éne­kesfüzetek a nagy számú igény­lő miatt a helyszíneken kerülnek kiosztásra. —Kell-e értük fizetni? — Ezek természetesen ingye­nesek és mindenkinek jut majd belőle. — Kik szervezik a különféle helyszínek ügyeit? —A látogatást előkészítő iro­da és a Visitat Kft. a szervezők. Az iroda az általános szervezési munkákkal foglalkozik, míg a kft. a felmerülő anyagi ügyeket intézi. — Honnan várják a legtöbb külföldi vendéget? — Várhatóan nagyon sokan érkeznek majd a határainkon túl­ról. Csupán a Kárpátaljáról mintegy 15—20 ezer embert várunk Máriapócsra. Sokan jön­nek Erdélyből, az ő utazásukat könnyíti a napokban adott üzem­anyagsegély, melyet az autóbus­zok vehetnek igénybe. Termés­zetesen az összes szomszédos és távolabbi országból is érkeznek a hívők. A. M. Takács Imre: ■ ■ Oregapám morgolódásai Csalafinta lesz ez az írás, mivelhogy én vagyok az öregapám. •• Nem a saját öregapám, azt nem mondom, mert nem vagyok tudathasadásos, de az unokáimmal így szólíttatom magamat, és néha előimádkozom nekik, hogy „öregapám”. A gyerekeimmel az idesapámat nem erőltettem, mert akkor még én is korszerű akartam lenni, időközben azután ráébredtem, hogy ez az öreg- apámozás még negyven éve is természetes volt. A bioszféra pedig azóta szennyeződött ugyan, de alapjában véve nem válto­zott. Nem halt ki a főemlősök legeslegfőbbje, az ember, holott— és fölöslegesen és károsan — megötödölték bizony! Apámék még a megtizedelést is félelmetesnek tartották. A korszerűséget ők még nem értették. Öregapámék még annyira se. A vértanuk­ból is sok volt nekik a tizenhárom, mivelhogy tizenhárommillió­ig nem tudtak elszámolni. Tudták volna, hogy kell, de fárasztó­nak ítélték volna a számolást. Nem írom ide, hogy Első morgolódás, Második morgolódás. Csak morgolódok úgy egyfolytában. A bekezédésekből látszik a tagolás. Ha kutyám lenne, az vagy kan lenne, vagy szuka lenne. Semmiképpen se fiú, és nem kislány. Ha bikaistállóm lenne, azt nem nevezném apaállat vagy állatapucika istállónak. A Kőszelet családban, mármint abban a rajzfilmben Psota Irén sem szégyelli — mégpedig alig titkolt vagy inkább érezte­tett lelkesedéssel és bámulattal, bár éppen dorgálás közben — azt modnai Frédinek, hogy: Te, bika! így beszél Psota Irén egy gyermekeknek szánt rajzfilmben! Ahelyett, hogy urasabban fejezné ki magát. így: Te, apaállat! Ha földesúr lennék — ugyancsak ötven éve —, akkor más­ként néznék a tízgyerekes földesuramra, mint a magtalanra. Most mese következik! Két megöregedett kannyúl találkozik az erdőben. Bemennek az erdei bárba, leülnek a magas székekre, aztán az egyik Napóleon konyakot kér, a másik törkölyt. A Napóleon konyakos kannyúl használt gumit. A törkölyös pedig nem használt, ezért ő csak hatvanszázalékos öreg kannyúlnak számít. A Napóleon konyakos száz százalékosnak. O így adó­zik, a belibe, a törkölyös pedig a jövendőbe. — Hát úgy kell neked! — mondja a napóleonos a törkölyösnek. — Ellógtál a fölvilágosító óráról. Történt aztán, hogy a maga tisztességében megözvegyült vadkan vett egy bontatlan halat a halasnál. Lakomázni akart, azért vette szegény a nyugdíjából. így talált rá a halhólyagra, amit régen csalafintaságra is használtak. Kitette az ablakdeszká­ra, néha rápillantott, és kezdte megérteni, hogy ezt bizony nem ártott volna használni, mert ha ezt a hólyagot előbb látja, nem lett volna az a sok malacvisítás az erdőben. így most ő is hatvanszázalékos vadkan. Aranyszőrű kandisz­nónak szokta nevezni magát, és tessék, ez lett a vége, hogy hatvanszázalék után neki vége. Az adót pedig ugyanúgy fizeti ő is, mint a százszázalékos vadkanok. Jóllehet még böcsületeseb- ben, mivel az ő ivadékait meg lehet számolni a vaddisznó­számláláskor, amazok csalafintaságait nem. A „halhólyago­sok”! — csak ennyit röffent, és megy a malacai közé özvegyen. Néha már-már turkálni való kedve sincs. Aztán mégis nyertes­nek érzi magát, mivelhogy a malacai első osztályú malacok mind. A halhólyagosok pedig már mindent elfeledtek. Elmegy tehát az erdei adóhivatalba, és fizet. A malacainak pedig torzsás kukoricát szokott vinni. És ahogy elmélázik, amíg azok lemorz- solgatják a kukoricát, nem is hiányzik neki az állatkerti disznóól olyan nagyon. Elröffenti magát — gondolván : ennek a termé­szetes környezetnek is vannek előnyei. Beviszi az adóhivatalba azt a zsák kukoricát. Na és aztán! Annyival többet szed össze, hogy azért a malacainak is maradjon. Hazaballagván pedig megnéz magának egy szép emsét.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents