Békés Megyei Hírlap, 1991. július (46. évfolyam, 152-178. szám)
1991-07-13-14 / 163. szám
GYOMAENDRŐD ÉS KÖRNYÉKE 1991. július 13-14., szombat-vasárnap O iMÉS MEGYEI HIRÍIPKis magyar címertan. ... szigorúan csak érdeklődőknek Akik figyelemmel kísérik ezeket az oldalakat, már láthatták néhányszor Gyomaendrőd jelképét, a város címerét. Minden magyarázat nélkül persze. De, ami késik nem múlik, meg aztán — tudják — a jó pap is holtig tanul, úgyhogy íme egy kis magyarázat. A gyomai címernek is egy régi-régi, 1634-ből való pecséten bukkanhatunk a nyomára. Ezzel hitelesítették a református lelkészi hivatal iratait. A képen látható lenyomaton a következő felirat olvasható: GYOM A HELYSÉG PECSE- TYE A közismerten katolikus Endrőd régi Szent Imre-tisz- telő. A címerben is a herceg alakját fedezhetjük fel, kezében az állandósult szimbólummal, a három szál liliommal, ami a szűzies, tiszta élet jelképe. Feje mögött dicsfény, ami a halál fölötti győzelmet jelzi. Az egyesítés után Gyo- maendrődnek címert is tervezett Szereday Ilona képzőművész. Ahogy a nagyközségi tanács 1988. V. 12/11. rendeletében olvashatjuk a „szívből ívelő liliomok a két történelmi múltú település egyesüléséből létrejött nagyközségünk fel- emelkedését szimbolizálják, míg a három folyó találkozása a Hármas-Köröst jelképezi”. „Úgy érzem, kimentem az emberek közé” A gyomaendrődi képviselő- testület korelnöke hetvenkét éves. Kruchió Lajosnak hívják. Elő-előfordul, hogy az ülésen hozzá fordulnak a fiatalabbak, hogy mint voltak a dolgok régen, Gyoma elmúlt évtizedeiben. így történt ez akkor is, amikor az egybegyűltek a Lenin út sorsáról vitatkoztak. Az egyik testületi tag megkérdezte, mi volt ennek az utcának a régi neve. Lajos bácsi rögtön válaszolt: Horthy Miklós. — Vasutasként dől goztam— meséli magáról —, 1979 óta vagyok nyugdíjas. A választásokon a 3-as számú körzetben először alulmaradtam, de a megválasztott képviselő hamarosan visszalépett... Régebben jobban magamba zárkóztam. Lekötött az otthoni munka, a lakás, a kert. A feleségem az utasellátóban dolgozik, neki is segítek. Most kimentem az életbe. Mert, aki foglalkozik valamivel, az van igazán az emberek között... —Mi a véleménye magukról, a testület munkájáról. Mi a legnehezebb ebben a munkában ? — Úgy néz ki, mintha direkt több endrődi tag lenne a képviselő-testületben, pedig ez nem így van. Arra kell törekednünk, hogy az Endrőd-Gyoma ellentét megszűnjön. Az már biztos, hogy régi keletű. Egyszer fiatal koromban a fűzfák között kellett nekem is hazajönnöm Gyomára. Megkergettek az endrődi legények, amiért oda udvaroltam. De ki emlékszik már arra, hogy volt itt Mirhóhát, Fegyvernek rész között is ellenségeskedés. Vagy, hogy más példát is hozzak, Békéscsaba és Jamina között is folyt békétlenkedés egy időben. Ismerem jól, hiszen harminc éven keresztül oda jártam be dolgozni... Mindezek mára eltűntek. így kell, hogy legyen a mi esetünkben is.... —A testület is tart nyári szünetet. Hogyan tölti? — A három Kruchió Lajos— a fiam, az unokám és én — egy közös kirándulást tervez Párizsba... Magam * mentsége Ha Tótfalusi Kis Miklós megtehette, talán nekem is megengedik, hogy a magam mentségére leírjak néhány szót. . Hogy született ez az oldal? Azt gondoltam, ha a mesében külön megemlítik a legidősebb fiút, a legöregebb királykisasszonyt, akkor — egy életem, egy halálom — én is megszólaltathatom azokat a testületi tagokat a körzetemből, akik a legtöbb nyarat hagytak maguk mögött. Ily módon tehát a legtapasztaltabbak. Talán nem érdektelen, ha néhány sorban elmondják véleményüket saját magukról, a munkáról, amit végeznek. Ismerőseik, vagy azok is, akik nem ismerik őket, talán szívesen olvasnak egy-egy ilyen kis villámportrét. Az ügy számomra is tanulsággal zárult. Mert a négy személy, akivel beszéltem, tényleg a legidősebb, azt azonban egyikre sem foghattam rá, hogy öreg... Hiányzik a községből az összefogás — Jobban örülnék annak, ha én lennék a legfiatalabb, de az a helyzet, hogy a hatvanhat évemmel a legidősebb tag vagyok a dévaványai képviselő-testületben — kezdte a bemutatkozást Pallaghy Sándorné. Elmondta még magáról, hogy az MDF színeiben indult, és futott be...-—Ma is azt mondom—folytatta— a sikerünk nem elsősorban pártsiker, hiszen minden attól fiiggött, hogy az illető személyt, aki indult, hogyan fogadták el a helybéliek. Alig győztem jegyzetelni, ahogy beszélt magukról, a testület munkájáról, a községről, ahol 1947 óta lakik. — A mi legnagyobb vissza- vetőnk — jellemezte magukat — hogy gyengék vagyunk és üres zsebűek. Márpédig mit tehet egy üres zsebű testület? De nemcsak a testület, a lakosság is szegény. Ha megnézi a dévaványai házakat, láthatja, hogy hatalmas gazdasági épületeket építettek hozzájuk. S most mi van? Beütött a sertéskrach. Az önkormányzat megpróbál segíteni a maga módján: tőkét idehozni, de az az igazság, ha meglátnak minket, elmennek. Azért van ennél nagyobb probléma is. Annyira hiányzik az összefogás. Erre egy szomorú példát tudok mondani: egy éve körülbelül Szeghalmon jártam temetésen. Ott voltak a halott rokonai, ismerősei, barátai, szomszédai, tagja volt a kisgazdapártnak, onnan is a társai. Harminchat embert szárrioltam meg, aki lapátolt. Náíűfflc meg... előfordul, hogy nem tudják a koporsót leengedni a sírba, mert nincs annyi ember. Az már nem jellemző, hogy a szomszéd ott legyen a temetéseken... Számtalan dologról beszélgettünk még. Előkerültek a falu kisebb-nagyobb gondjai, tervei. S végül rátértünk olyan témára is, ami személyesebb is egy kicsit. — Majdnem húsz évig voltam a helyi könyvtár vezetője... Abban az időben nagyon sok előadást, író-olvasó találkozót rendeztünk ott. Mivel én ott mindig házigazdaként vettem részt, a rendre kellett ügyelnem. Soha nem élvezhettem igazán a produkciót. Majd, ha nyugdíjas leszek, gondoltam. De mostanra már olyan kevés a pénz a kultúrára, hogy nemigen rendezhetnek ilyesmit. — Mit csinál a szabadidejében? — Szabadidőmben? — nevette el magát beszélgetőpartnerem. — Van tizenhat unokám... velük foglalkozom. Nyílt levél egy betörőhöz Kedves Ismeretlen Kritikusom! Bár nem vagyok még a végelgyengülés határán, néhány dolgot azért megéltem már. De, hogy valaki így, ennyire kertelés nélkül tudassa velem, mint Ön, hogy fütyült azokra az oldalakra, amelyeket néhanapján készítettem,... nos, ez azért egy kicsit mellbevágó. Nemrégiben foglalkoztam ugyanis a mozik ügyével. Ha nem is volt mindenre kiterjedő tanulmány, ami ott megjelent, azt azért reméltem, ki lehetett olvasni belőle, hogy ezek a helyek nem azok a helyek... nem azok, ahol nagy értékű valutát, aranyrudakat, kötegelt ezreseket tartanak... Ön mégis felkereste az elmúlt napok egyik éjszakáján a gyomai Apolló Mozit zárás után. Lehet, hogy nem is pénzt akart, hanem a következő előadásra mozijegyet? Ezért kár volt törnie magát és a zárakat, errefelé elég ritka a teltház... Esetleg — vagyok annyira hiú, hogy ezt is elképzeltem — Ön mégiscsak olvasta a gyomaendrődi oldalt, csak éppen nem hitt nekem. Úgy vélte, hogy talán blöffölök, amikor a templom egeréhez próbálom hasonlítani a filmszínházakat. Most saját szemével győződhetett meg róla, hogy teljesen üres a páncélszekrény. Arra is gondoltam, illene egy levelezőlapon tudatni a történteket Bacsó Péterrel, mert mégiscsak az ő filmje, a Sztálin menyasszonya után látogatta meg a kassza környékét. Manapság a filmrendezők is rászorulnak az efféle biztatásra. Végül engedje meg, hogy befejezésként egy megjegyzést tegyek: legközelebb előadásidőben menjen moziba. Pénzt akkor se kap, de legalább láthat egy jó filmet. Ezenkívül figyelmébe ajánlanám a Gyomaendrődről és környékéről szóló összeállításaimat: az ugyan soha nem fog kiderülni belőlük, hogy hova érdemes betörni, de az igen, hova nem... Üdvözlettel: Kiss Katalin „Több időm van, mint annak, aki dolgozik .. Ha fejtörőkkel akarnám szórakoztatni az olvasókat, megkérdezném, mit gondolnak, hova valósi Hunya Béla. A furfangosabbak azonnal rájönnének, hogy hunyai. De most nem ilyen rejtvények feladása a cél, úgyhogy rögtön a tárgyra is térek: riportalanyom a maga 59 évével a testület legkorosabb — vagy így is fogalmazhatnánk—, legtekintélyesebb tagja. — Az biztos, hogy én vagyok a legidősebb, de van itt olyan is, aki alig fiatalabb nálam — mondta, majd így folytatta: — Én már nyugdíjas vagyok, nekem talán több időm van a testületi ügyekkel foglalkozni, mint azoknak, akik dolgoznak is emellett. Persze sokszor nehéz a dolgunk. Legnehezebb talán akkor, amikor el kell dönteni, kinek, mikor, mennyi segélyt, támogatást adjunk. Hunya kis hely, mindenki ismer mindenkit, és ez nem mindig könnyíti meg azok helyzetét, akiknek dönteniük kell... —Júliusban nem lesz testületi ülés. hogyan tölti a szabadságát? — Ugyanúgy, mint máskor: dolgozom. A veteményes, a jószág körül mindig akad munka... Aki szeret az utcán legalább százszor köszönni Most már komolyan attól tartok, hogy meg fognak verni Ecsegfalván. Vagy elfogultsággal, netalántán egyoldalúsággal vádolnak, ami minimum egy pofonnal ér fel. Hogy miért? Azért, mert úgy néz ki, van egy állandó riportalanyom. Mert ki szólalt meg, amikor a művelődési házat bemutattam? Kertész Károlyné. Azután — emlékeznek ugye — olvashattak egy mozis összeállítást. Abban is ő volt az illetékes. És most itt állok a legújabb kitalációmmal: a legidősebb testületi tagok bemutatásával. Almomban nem gondoltam volna, hogy az ottani képviselők között is ő a legkorosabb. Pedig így van. S, ha így nézzük, az ecsegfalvi testület pedig a legfiatalabb a körzetben, hiszen a legidősebb tagja is csak 54 éves. — Szeretek falun élni, tizenhét éve lakom itt, Ecsegen — kezdte a beszélgetést Kertész Károlyné. — Nekem hiányzik, ha nem kell százszor köszönnöm, mikor végigmegyek az utcán. Hogyan kerültem a testületbe? Tudja, én olyan beleszó- lós vagyok. Egyébként, amikor a kopogtatócédulákat gyűjtötték, nem is voltam sokat itthon, hiszen tanfolyamra jártam Békéscsabára. Függetlenként jutottam be. Mi a legnehezebb? Nehéz itt minden, hiszen nem vagyunk járatosak az ilyesmiben, mindössze ketten dolgoztak már az előző testületben is. Sokat kell foglalkoznunk az anyagiakkal, s ezeket a dolgokat igyekszünk úgy rendezni, hogy ne bántsunk meg senkit. Az azért jó, hogy egy gyűlés se hivatalos, kimért, távolságtartó. Mindenki ki meri mondani a véleményét, föl meri tenni a kérdést, ami foglalkoztatja. Tőle is megkérdeztük, természetesen, mivel tölti a nyári szabadságát. Lakonikus tömörséggel jött a válasz: — Az unokák, a ház, a kert mindig ad munkát... Egyszóval nem érek rá unatkozni. Még egy címer. ...mégpedig egy nagyközségé. Dévaványa — ahogv a felirat mutatja:' DÉVA. VÁNYA M.VÁROS 1749 — két külön településből alakult ki. Mezővárosi múltját idézi meg a címer. Ez valójában egy pecsétlenyomat, amelyet a szolnoki levéltárban találhatnak a múlt iránt érdeklődők. Dermedjenek meg! Most az egyszer tényleg igyekeztem. De persze bizonyára akadnak olyanok is, akiknek egyik feltálalt téma sem tetszik az oldalon. Én persze nekik is szeretnék a kedvükben járni. Azt ajánlom, nézzék ezt a képet... és dermedjenek meg! Nem is olyan rossz dolog ebben a kánikulában felidézni a fagyosabb napokat. (Ha már jéghideg sörrel/tonikkal — nem kívánt törlendő — nem szolgálhatok.) Az oldalt írta és összeállította Kiss Katalin. A képeket Fazekas Ferenc, Gál Edit és Kovács Erzsébet készítette.
