Békés Megyei Hírlap, 1991. június (46. évfolyam, 127-151. szám)
1991-06-10 / 134. szám
SZEGHALOM ÉS KÖRNYÉKE 1991. június 10., hétfő A polgármester vállalkozik ...az önkormányzat nem Akik Szeghalom és vidéke oldalainkat figyelemmel kísérik, bizonyára tapasztalták, hogy az adott témákban mindig más-más település polgár- mesterét szólaltattuk meg. Ezúttal a vállalkozások kerültek terítékre, így — úgy hisz- szük — természetes, hogy a biharugrai polgármesterhez, Makra Győzőhöz kopogtattunk be... — Ha jól tudom, nem főállásban látja el a polgármesteri teendőket... — Valóban ne^ Van egy vadfeldolgozónk és egy-kétva- gonos hűtőkamránk. Tíz éve alapítottuk meg ezt a gazdasági vállalkozást, aztán annyian lemorzsolódtak, hogy már csak családi vállalkozásról beszélhetek: — Sok hátránya van annak, hogy ilyen távoli településen vág bele egy üzletbe? — Bizony sok. Ha csak azt nézzük, hogy 10 óra az út Budapestre és vissza. Aztán itt a telefon. Hadd mondjak egy példát! Olasz vendégeim voltak, akik köztudottan mániákus telefonálók. Milánót akarták elérni, de mikor meglátták a telefonunkat, nevetve azt mondták, ilyet a kőkorszaki szakiknál láttak utoljára... Egyébként egy időben volt automata vonalunk is a postán, így öt perc alatt telefonálhattunk bárhová. Ezt később, se szó, se beszéd, elvették. Hogy miért? Levélben megkérdeztük, de hónapok óta hiába várjuk a választ. Persze a legnagyobb baj, s ez már nem csak biharugrai probléma, hogy az ámt nem lehet eladni. — Önnek van egy panziója is. Az jobb üzletnek bizonyult? — A vadásztatás visszaesett, ahhoz pedig, hogy belföldön is megismerjenek minket, idő kell. Ez mind nem is lenne baj, ha nem kúsznának ennyire felfelé az árak. Már az energia árának emelése is komoly nehézséget jelent... — Az önkormányzatok is vállalkozhatnak... E téren vannak sikerei? — Csak elvileg van lehetőség a vállalkozásra, de gyakorlatilag... Egyszerűen nem tudunk pénzt szerezni. Az ember azt hinné, hogy a közigazgatásilag hozzánk tartozó területen mi kapjuk meg például a vadásztatási jogot. Hát téved, aki így gondolja. Ezért mondtam, hogy képtelenek vagyunk bármiféle vállalkozásba kezdeni. Egyelőre legalábbis ez a helyzet. Hogy mit hoz a holnap? Lekszi helyett Varietas Most még talán a vésztőiek sem tudják, hogy a címben foglalt nevek mire vonatkoznak. Pedig egy olyan vállalkozásról lesz szó alább, melynek megszületését akár napról napra figyelemmel kísérhették a település lakói... Sejtik már miről? Igen, a Varietas étterem tulajdonosát kerestük fel a nyitás másnapján. A forgalommal elégedett volt, hiszen még az áfésztől is idejöttek néhányan ebédelni. Hogy mi ebben a különös? Ezt csak később értem meg, mikor Kurucsó Elek elmondja vállalkozásának történetét... „Két pad közé, a földre esett.” Talán e szólással lehet legtalálóbban jellemezni a pillanatot, amikor bízván abban, hogy felveheti az újrakezdési kölcsönt s övé lehet az áfész Monostor étterme (melyet eddig vezetett), megszűnt a munkaviszonya. Igen ám, de a hitelt már nem kapta meg. — Az áfésznél azt mondták, az éttermet vissza kell venni, de a dolgozókat nem biztos. Harminc év munkaviszony után ezt hallani! Gondolhatja! Hát én úgy döntöttem, nem könyörgök senkinek... Azóta sok víz lefolyt a Körösön, októberben kezdték a munkát és lám... — Ha tíz lábam lett volna, akkor sem pihent volna egy sem, annyi teendő akadt. De'elkészült az étterem.. Nem rendeztünk ünnepséget, ekkora kamatok mellett nincs mit ünnepelni. A vállalkozók támogatásáról meg nekem ne meséljen senki! Olyan nem létezi^! A legkellemesebb feladat talán a névválasztás volt. Először Lekszinek akarták elkeresztelni az éttermet — a tulajt így becézik faluszerte —, aztán a családi tanács a Varietas elnevezés mellett döntött. _ Mérges gombát evett a jegyző? A remete nevet-e? Nemrég Körösújfalun jártam, a képviselő-testület soron következő ülésén. Sok mindenről szó esett, de úgy gondolom, manapság, mikor az itt élők legfőbb gondja a munkanélküliség, leginkább az a téma érdekli a lakosságot, mely megcsillantja a reményt: néhány embernek munkát, az önkormányzatnak pedig némi pénzt hozó vállalkozásba fognak a közeljövőben... A körösszakáli termelőszövetkezet hirdetését olvasva, „lódult meg” a helyi polgármester, Tóth Dezső fantáziája: csak helyiség, no meg néhány ember szükségeltetik a laskagomba termesztéséhez, melynek piacáról a körösszakáliak gondoskodnak. A helyiség adott, hiszen a régi művelődési házat évekkel ezelőtt el kellett zárni a látogatók elől, mert élet- veszélyesnek nyilvánították. Az épület azóta üresen, kihasználatlanul áll, pénz a felújításra nincs, miért ne lehetne hát gombát termeszteni benne? Netán ezzel megteremtve az újjáépítéshez hiányzó összeget... A másik kérdés, hogy ki lássa el a gomba körüli teendőket? Nos, mivel különösebb szakértelmet nem igényel a feladat, ember is akad rá bőséggel... Szóval a polgármester és Csüllög István, a falu jegyzője gondolt egy nagyot és merészet: meg sem álltak Körösszakáiig. Körülnéztek, megkóstolták az ott termesztett gombát... Mondják is a jegyzőnek azóta, biztos gombamérgezése volt, azért kellejt táppénzre mennie a közelmúltban. De félre a tréfával! A képviselő-testület úgy döntött, vállalkozik. Hogy milyen sikerrel, ez majd néhány hónap múlva derül ki. Bíznak abban — mivel a gomba fólia alatt is termeszthető —, hogy mások is kedvet kapnak a gombatermesztéshez s tovább bővül a megélhetési lehetőségek köre Körösújfalun. Manapság sokan hangoztatják, nincs keletje a mezőgazda- sági termékeknek és nagyokat legyintgetnek hozzá, ezzel is nyomatékot adva állításuknak. Nem így Soós Imre, akit többszöri nekifutásra tudtunk csak elérni, nem lévén terepjárónk. Körösladány határában, az erdő mélyén, a régi erdészház-' ban él jószágaival... De ne vágjunk a dolgok elébe! Kezdjük talán a legelején! Hősünk igencsak messze került szülőfalujától, hogy aztán a tékozló fiúhoz hasonlóan ismét megtérjen a szülői házba... — Voltam én népművelő, adóvégrehajtó, karosszéria-lakatos és nevelőtanár. Éltem Budapesttől Bábolnáig sokfelé. Összegyűjtöttem néhány szakmát és némi kis pénzt, aztán hazajöttem és bábolnai tapasztalataimra alapozva elhatároztam, hogy tyúkokat fogok tartani, a tojást meg jó pénzért eladom... Vajon szerencsés pályamódosítás volt ez az utolsó? A címnél maradva: A remete nevet-e? Vagy ő is beállt a bánátosan le- gyintgetők közé? Olvassák, s döntsék el önök, kedves olvasók! — Vettem ötszáz csirkét, kibéreltem, rendbe tettem a régi erdészházat, aztán szép lassan, magamtól rájöttem, hogy mit, hogyan kell csinálni. A tyúkocskák pedig — mint a mesében — azóta tojásokkal hálálják meg aranyéletüket. A szabadsággal, hisz övék az egész erdő, nem élnek vissza. Ha netán mégis engedetlen valamelyik, Aba, a hófehér kuvasz percek alatt jobb belátásra bírja. — Szerencsém volt — ösz- szegzi tapasztalatait Soós Imre —, hiszen ilyen takarmányárak mellett is volt hasznom a tojásokon. Ha több tyúkot veszek, magam szállítok a piacra s még nagyobb lesz a hasznom. Kár, hogy a biotojás-forgalmazás nálunk még gyermekcipőben jár. Pedig a tojások, melyeket az én tyúkjaim tojnak, akár biotojásként is értékesíthetők lennének. Olvastam, hogy Hollandiában 50-60 százalékkal drágább az olyan tyúkok tojása, melyek nem esznek vegyszerezett takarmányt. A biotojást pecséttel ellátva árusítják. Talán, ha nekem is sikerül egyszer holland kapcsolatokat teremteni... Soós Imre különös, remeteéletét úgy éli, hogy közben a falu lakosságának összefogásáról álmodozik. Az ötlet nem rossz, közkinccsé tesszük: —Jó lenne, ha ez a sok kistermelő a faluban felfogadna egy külföldi üzletkötőt, akinek nem lenne más dolga, mint nyitott szemmel járni a világot. Itt csak krumplit meg kukoricát termelnek az emberek, de lehet, hogy ez az üzletkötő azt mondja egyszer: kérem, jövőre tessék brokkolit elvetni, mert annak lesz keletje nyugaton. Aztán előállna a kamion, és... ...A többit, az önök fantáziájára bízzuk. „Izaura”... Aprócska település Körösnagyharsány, ám itt is akadnak vállalkozó szellemű emberek. Irimiás János például egy csöppnyi vegyesbolt tulajdonosa. A harsányiak „Izaurá- nak” nevezik vegyeskereskedését. Annak idején, 1989 májusában vendéglátással próbálkozott Irimiás János. Mivel feleségét Izának nevezik, kézenfekvő volt, hogy Iza ura presszójának neve: „Izaura”. Telt, múlt az idő, a kezdeti sikerek után, ahogy — a gazda meglátása szerint — kevesebb lett az emberek pénze, úgy csökkent az „Izaura” forgalma is. Ráadásul nem volt ritka a hangos szóváltás sem... Ezt is megelégelték Irimiásék, s mivel boltba inkább asszonyok járnak, s ők nem igen néznek a pohár fenekére, váltottak. Azóta „Izaura” nem a régi. Egy sört, egy felest még csak-csak meg lehet inni a „karjaiban”, de „ölelése” korántsem olyan végzetes, mint korábban volt. Ráadásul az ide betérő férfinép könnyen szembe találhatja magát a bevásárló asz- szonyokkal... Akkor aztán kezükbe nyomják a kosarat, s vége a mulatságnak az Iza uránál! Megtapossa a családot, aztán nyugovóra tér Gyengébb idegzetű olvasóink is bátran elolvashatják ezt az írást, hiszen alább egy szeghalmi fiatalember vállalkozásáról esik szó, aki nem tapos, sőt... Ázsiai téstmasszázst tanult nemrég, s most e tudományát szeretné kamatoztatni. Szeghalmon természetesen újdonságnak számít e szolgáltatás,' Vietnámban viszont apáról fiúra száll a dolog. Ha megfájdul az asszony feje, nem a patikába fut aszpirinért, hiszen segít a masszázs. De ez még mind semmi... A családfőnek kutya kötelessége esténként megmasszírozni a család minden tagját, hogy nyugodt álmuk legyen. Már a házat is úgy építik, hogy legyen egy kapaszkodó a gyógy- masszázs utolsó fázisához, a taposáshoz. Történetünk hőse, ifjabb Rácz Ernő meséli el mindezt, majd arról beszél, ő nem csak családja körében kívánja kamatoztatni a tudását. Ha hívják — mondja — házhoz megy. Jobb lenne egy szalont nyitni, de ennyi pénzt nem tud befektetni. Hogy kinek, mi haszna van egy ilyen délutánból? Nos, az ázsiai masszázsra vállalkozó fiatalember 120 forintot kér egy kezelésért. (Többszöri hívásra kedvezmény jár.) És a kuncsaft? A „mester” szerint minimum felfrissül, de javallott a kezelés mozgásszervi panaszokra is. Amennyiben sikerült felkeltenünk az érdeklődésüket, kérem még ne induljanak a vállalkozó kedvű fiatalember keresésére! Egyenlőre a papírokat szerzi be az induláshoz, csak aztán kezdi — másodállásban — a munkát. Hogy milyen sikerrel? Egyszer talán visszatérhetünk erre is... Mint látják, mi is vállalkoztunk: az írásra és az oldal szerkesztésére Nagy Ágnes, a fotók készítésére pedig Kovács Erzsébet. Keksz lesz a tyúkokból? A füzesgyarmati Serköv műszaki vezetője, Laskai András előbb határozta el, hogy vállalkozó lesz, csak aztán kezdte keresni a helyet, hogy mibe fektesse a pénzét. Olyan lehetőség érdekelte, mely jövedelmező számára, de biztos megélhetést jelent annak a húsz, harminc embernek is, akiket alkalmazni kíván. Amikor felkerestük, már halvány elképzelése volt arról, mit széretne... „ Van egy baráti köröm, melynek tagjaival rendszeresen találkozom. Gyakran beszélgetünk arról, mit lehetne tenni annak érdekében, hogy a füzesgyarmatiak munkalehetőséghez jussanak. Egyszer hallom, hogy itt járt egy úr Budapestről. Á polgármesteri hivatalnál elmondta, hogy egy lebontott keksz-üzemet kívánnak menedzselni ebben a térségben. Mivel a hivatal nem tudta finanszírozni a dolgot, az ötleten én dolgoztam tovább. Van egy istállóm, melyben tyúkokat akartam tartani, hát keksz lesz a tyúkokból. ...Ha lesz. Mert nem könnyű ám egy ilyen vállalkozásba belefogni. Áz információk csak csurrannak, cseppennek, a szabadságom meg egyre fogy. Hol Budapestre, hol a környező sütőipari üzemekbe kell utaznom, hogy tájékozódjak a dolgokról. E nélkül nem megy. így aztán szép lassan megtanulja az ember az üzleti fogásokat, kiismeri magát a lehetőségek között... Nem könnyű, ezt meg kell mondjam, hiszen emellett élni is kell valamiből, és a mindennapi munka bizony kiveszi az ember erejét. Ámít már tudok: megvesszük a gépsort, ezen dolgoznának az asszonyok. Egy ember Budapesten megtanulja a teendőket, s azt itthon megmutatja a többieknek. A kisebb fiam szakácsnak készül, úgyhogy lesz ki átvegye majd az irányítást, ha egyáltalán létrejön ez az üzlet. Mert a megállapodástól még messze vagyunk. Egy biztos, fognom kell valamihez! Ebből nem engedek!”
