Békés Megyei Hírlap, 1991. június (46. évfolyam, 127-151. szám)

1991-06-28 / 150. szám

1991. június 28., péntek KÜLFÖLDRŐL- ITTHONRÓL Mikor kezdődhet meg a kárpótlás? Az országgyűlés által szer­dán elfogadott kárpótlási tör­vény pontos szövegét még el kell fogadnia és aláírásával hite­lesíteni kell Göncz Árpád köz- társasági elnöknek. Döntéséhez 15 nap áll rendelkezésre. Ha nem emel a törvény ellen kifo­gást, a Magyar Közlönyben köz­zéteszik á törvény végleges szö­vegét, amely ezután — a kihir­detését követő 30. napon — ha­tályba lép. A Kárpótlási Hivatal Kárrendezési Hivatallá való át­szervezésének éppúgy, mint a fővárosi és megyei kárrendezési hivatalok munkája kezdetének előfeltétele a felsorolt, időben — a legjobb esetre számítva is — több mint 6 hetet igénylő fo­lyamat. Dr. Tütős Sándort, a Kárpótlási Hivatal elnökét a kár­pótlásukat jogosan kérők pilla­natnyi és majdani lehetőségeiről kérdeztük. — Melyek azok a tennivalók, amelyeket máris elvégezhetnek a kárpótlást igénylők? — Máris hozzáfoghatnak a tulajdoni lapok beszerzéséhez. Keressék fel a földhivatalokat, a levéltárakat, az önkormányzati szerveket, ahol tulajdonosi jo­gosultságukat igazolni tudják. Leszármazóként a szükséges anyakönyvi kivonatok beszer­zésével gyorsíthatják majdani követeléseik elismerését. — Hová fordulhatnak a megszerzett okmányokkal? — A fővárosban és minden megyében működni fognak a kárrendezési hivatalok. A postá­kon kapható lesz az az adatlap, amelynek a kérdéseire válaszol­va mind a jogosultság, mind pedig az esetleges kizáró okok kiderülnek. Ezeket az adatlapo­kat kell általában a lakóhely sze­rint illetékes kárrendezési hiva­talokhoz benyújtani. —Aki olyan ingatlanra nyújt be igényt, ami nem az igénylő mai lakóhelyének megyéjében található, mit tegyen? — Természetesen ő az ingat­lan elhelyezkedésének megfele­lő megyei hivatalhoz forduljon. Ha netán több, eltérő megyében fekvő ingatlanra volna jogos igénye, akkor az egyik illetékes hivatalunkat megbízhatja vala­mennyi ügyének intézésével. — És ha külföldön állandó lakóhellyel bíró igénylő ingat­lankövetelését kell rendezni? — Az ő számukra a fővárosi kárpótlási hivatal a megfelelő fórum, a kérelmet oda nyújtsák be. — Milyen költségek terhelik a kárigényüket érvényesíteni szándékozókat? — Maga a kárpótlási eljárás illetékmentes, s nem kell a tulaj­donszerzésért sem illetéket fi­zetni. Ám az eljárás többi — díj-, illetve illetékköteles—mű­veletére a jogszabályokban előírt költségek megfizetésére kell számítani. — Elkészültek-e már a kár­pótlási jegyek? —Csupán a mintapéldányok. A megrendelést csak a törvény hatályba lépése után adhatjuk fel. —Aki majd kárpótlási jegyet kap, mire használhatjafel? — Megvásárolhatja az Álla­mi Vagyonügynökség által e célra meghirdetett vagyontár­gyakat. Elmehet földárverésre és ott vásárolhat kárpótlási je­gyével. Megveheti saját eddigi bérlakását, s van még egy lehe­tősége: a társadalombiztosítás­nál életjáradékra válthatja át a kárpótlási jegy összegét. — Igen ám, de földet csak akkor árvereznek majd, ha lét­rehozzák az egyes szövetkeze­tek, gazdaságok földalapját. Ennek pedig előfeltételei van­nak... — Valóban. Először a hoz­zánk, vagyis a hivatalba érkezett kárigényeket kell összegezni és fölmérni, hogy megállapíthas­suk: hol, milyen mértékű föld­alap képzése indokolt. — Ez szűkén számolva is le­galább fél évvel eltolja az árve­rések kezdeti időpontját. — Igen. Mi is úgy számo­lunk, hogy legkorábban jövő év elejére tisztázódik annyira a helyzet, hogy meg lehet kezdeni a földek kárpótlási jeggyel törté­nő privatizációját. Színészfelvételi Békés ■'«Bíl Tegnapelőtt délután felvéte­liztek a békéscsabai tanítókép­zőben azok a fiatalok, akik szep­tembertől a főiskola színművé­szeti csoportjában szeretnének továbbtanulni. Az itt végzők a tanítói oklevél mellé harmadik év végén drámapedagógiai be­tétlapot kapnak. A tehetsége­sebbeknek lehetőségük lesz a negyedik év elvégzésére is, amely magánszínészi oklevéllel jár. Az előzetes számítások sze­rint egy-egy tanuló egyéves kép­zése 121 ezer forintba kerül. Ebből a bejutottaknak 27—30 ezer forintot kell kifizetniük, a többit a nemrég bejegyzett Re­gionális Színházművészetért Álapítvány fedezi, amelyhez az induló tőkét és felszerelést a Gyulai Várszínház és aFÉLING Színjátszó és Kulturális Egyesü­let biztosította. Az alapítvány természetesen nyitott, a számlá­ján lévő összeget bárki gyarapít­hatja. (Iparbank, Békéscsaba 269—98947/1P3 50256.) Az alapítvány azonban nem­csak felsőfokon kívánja segíteni a színművészképzést, hanem alap- és középfokon is. így a tanítóképzőben elinduló szí­nészképzéssel párhuzamosan a békéscsabai József Attila Álta­lános Iskola -— fakultatív tan­tárgy keretében—szintén beve­zeti a színházművészeti alapis­mereteket. (Minderre középfo­kon előre láthatóan egy tanévvel később kerül sor.) Az alapítvány lehetőséget kíván biztosítani minden külföl­dön élő magyar nemzetiségű fia­talnak is az oktatásban való rész­vételre, hiszen működése regio­nális. — m— Ljubljana csütörtök reggel ostromlott város képét mutatta, az útkereszteződéseket eltorla­szolták, mindenütt a szlovén te­rületvédelem és a rendőrség ál- lig felfegyverzett alakulatai őr­ködnek, mivel tartanak attól, hogy a Jugoszláv Néphadsereg páncélozott menetoszlopa betör a fővárosba. A 40 harckocsiból és húsz páncélozott szállítójár­műből álló katonai alakulat azonban a szlovén fővárost öve­ző körsztrádán elfordult a Bmik repülőtér irányába, amelyet szintén valóságos erődítménnyé képeztek ki a szlovén fegyveres erők. Konrad Kolsek tábornok, az ötödik katonai körzet p^ rancsnoka Lojze Peterle szlovén miniszterelnököt arról tájékoz­tatta, hogy a hadseregnek bizto­sítania kell a jugoszláv határát­kelőhelyeket, s ezt a kötelezett­ségét feltétlenül végrehajtja. A katonai alakulatok a harcászati szabályok szerint járnak el, megtörnek minden ellenállást, s a felelősség ezzel kapcsolatban az elkövetőkre hárul. Konrad Kolsek tábornok ugyanakkor együttműködésre szólította fel a szlovén szerveket és a köztársa­ság polgárait. Reggel rendkívüli ülést tar­tott a szlovén elnökség, s a ki­adott közlemény szerint az ösz- szes konfliktus békés rendezé­sére van szükség. Jeljko Kacin köztársasági tájékoztatási mi­niszter mindazonáltal hozzáfűz­te a közleményhez, hogy bármi­lyen megállapodáshoz két félre lenne szükség. A szlovén tájé­koztatási minisztérium külön közleményben számolt be a hadsereg páncélos alakulatai­nak csapatmozdulatairól. Esze­rint útközben a két oszlopban érkező páncélos alakulat kike­rülte, illetve áttörte a járművek­ből álló útakadályokat, s közben nagy anyagi károkat okoztak. Kudarcot vallott a szlovén szer­vek minden kísérlete, hogy megállásra késztessék a harc­kocsikat. Horvátországban sincs nyu­galom. Eszék körzetében csü­törtökre virradóra lövöldözések voltak, s vannak sebesültek is. A legfeszültebb helyzet Brdo falu­ban alakult ki, itt 90 százalékban szerbek élnek. Éjszaka egy cso­port fegyeres tüzet nyitott az áthaladó rendőrjárőrre, s a ren­dőrök viszonozták a tüzet. Két fegyveres polgári személy sebe­sült meg ennél a lövöldözésnél, de másutt is használtak fegyvert a felfegyverzett helyi lakosok. Eszék közelében ismét aláa­knázták a síneket, s megszakadt a vasúti forgalom. Az IBUSZ szervezésében je­lenleg mintegy 200 magyar tu­rista tartózkodik a jugoszláv ten­gerparton, Opatija, Krk- és Rab­szigeteken, valamint Neumban. Tóth László, az utazási iroda igazgatója elmondta, hogy vala­mennyi magyar vendég jól van, s csütörtökön újabb két csoport indult útnak. Ugyanakkor áz IBUSZ az idén jelentős veszte­séget kénytelen elkönyvelni a jugoszláv helyzet miatt: az idén ugyanis mintegy 5000 turistát utaztatnak déli szomszédunk­hoz, szemben az elmúlt évi 20 ezerrel. Mindez 150 millió fo­rintos bevételkiesést jelent. Az igazgató azt is közölte, hogy olasz útjaikat Jugoszlávia helyett Ausztrián keresztül in­dítják. Kérdőjelek Felbillent a kontinens? A Varsói Szerződés Politikai Tanácskozó Testületének prá­gai ülése gyakorlatilag a kelet- európai katonai szervezet záró­tanácskozása: e találkozóval, s az elfogadott dokumentumok­kal tulajdonképpen megszűnik a VSZ is. Egy korszaknak vége jött el? — teszik fel Európa-szerte a kérdést politikusok, hírelemzők egyaránt. Kétségtelen, hogy búcsút mondhatunk kontinen­sünk hagyományos tömbökre osztottságának. Ezt aligha saj­nálja bárki. Ám tény, hogy az új korszak egyben új kérdőjelek­kel, bizonytalanságokkal is ter­hes. Felbillent Európa? Elkerül­hetetlennek látszik, hogy az új körülmények közt a NATO is átfogalmazza saját szerepét, feladatait. Ezt óvatosan már meg is tette. Mit tehet Magyarország? Jogos a töprengés, milyen sza­kaszokban és ütemben építse hazánk kapcsolatait a nyugati integrációkkal és fejlessze új alapokon viszonyát Kelet-Kö- zép-Európa államaival. Mert a kiegyensúlyozott politika nem jelent semleges középutat. Szegő Gábor Maggie volt a legnagyobb — vagy talán mégsem? Margaret Thathcer volt Nagy-Britannia második világ­háború utáni történelmének leg­jobb miniszterelnöke. Erre az eredményre jutott 50 vezető brit történész és politikakutató. A második helyre Clement Attlee, munkáspárti kormányfő került. Churchillt, aki 1951 és 1955 között is miniszterelnök volt, a tudósok Macmillian után a ne­gyedik helyre tették. A „The Guardian” című lon­doni lap éppen akkor közölte ezt az értékelést, amikor a Vasladyt egyik elődje, a miniszterelnök­ként nem éppen sikeres Edward Heath a nyilvánosság előtt csú­nyán megtámadta. Heath azt állította a tévéka­merák előtt, hogy a november­ben leköszönt miniszterelnöknő borzalmas örökséget hagyott utódjára, John Majorra. Az angol történelem során még nem volt példa arra, hogy ugyanazon párt két egykori mi­niszterelnöke ilyen sértő módon nyilatkozott volna egymásról. Sőt, Heath még tovább ment: nyilvános tévé-vitára hívta ki a Vasladyt. Heath feltehetően azért neheztelt meg Margaret Thatcherre, mert az szembe­helyezkedett egykori elődje mai kedvenc elgondolásával. A volt miniszterelnök asszony ugyanis az elmúlt héten Chica­góban és New Yorkban óvott egy európai szuperállam megal­kotásától. Ezt a tervet az utóbbi időben Jacquers Delors, az Eu­rópai Közösségek Bizottságá­nak elnöke szorgalmazta, s az elképzeléssel Heath i*s erősen rokonszenvez. FEB Exkluzív információ Miről tárgyalt a köztársasági elnök Josef von Ferenczyvel? Göncz Árpád, a Magyar Köz­társaság elnöke szerdán fogadta Josef von Ferenczyt, a münche­ni Ferenczy Média cég tulajdo­nosát. Az elnök nem először ta­lálkozott a német médiame­nedzserrel, legutóbbi németor­szági látogatása során is beszél­getést folytatott vele. Mostani találkozójukon Josef von Ferenczy tájékoztatta az el­nököt azokról az eseményekről, tervekről, amelyek az 1985-ben Bécsben útjára indult „Európai Dialógus”-sal kapcsolatosak. Mint ismeretes, akkor magyar, német és osztrák szakértők az európai kulturális azonosságtu­datról folytattak tartalmas esz­mecserét, amelynek anyaga könyvalakban magyarul is meg­jelent. Josef von Ferenczy elmondta az elnöknek, hogy most az Euró­pai Dialógus újabb rendezvé­nyét szervezi, amelybe a koráb­bi résztvevők, a magyar, a német és az osztrák vezető politikusok mellett Spanyolország és Olasz­ország ismert személyiségei is bekapcsolódnának. Göncz Árpád kifejezte egyet­értését az Európai Dialógus gondolatával. FEB Életveszélyben Nicu Ceausescu? Nyolcvan kilóról 49-re fo­gyott le Nicu Ceausescu az 1989 decemberében hatalmától megfosztott és kivégzett Nico- lae Ceausescu fia, s orvosi véle­mény szerint már csak néhány hét van hátra az életéből. Ezt kö­zölte a Bild című német napilap Áron Gheoghitára, a jilavai bör­tön orvosára hivatkozva. Az orvosi szakvélemény sze­rint az ifjabb Ceausescu, a jila­vai börtön foglya egyebek kö­zött májzsugorban szenved, a gyomorszájnál pedig daganatot észleltek. Valószínűleg három hónap van még hátra az életéből. RENDKÍVÜLI AKCIÓ! 10—20%-os engedménnyel gyártunk és értékesítünk osztrák technológiával készült • műanyag ablakot • erkély- és bejárati ajtót • szúnyoghálót ABLAK KFT. Szeged, Budapesti út 8., telefon: (62) 13-644. Torgyán doktor nem akar miniszterelnök lenni—nyilatkozta. Az ENSZ főtitkári tisztségével kapcsolatos álláspontjáról nincs tudomásunk—egyelőre. A Békéscsabai Kötöttárugyár gyakorlattal rendelkező vállalati jogtanácsost keres. Érdeklődni: 27-966/135-ös telefonon lehet. Jugoszlávia nehéz napjai

Next

/
Thumbnails
Contents